Bill először kicsit rémült fejet vágott, amint meglátott engem
közeledni az öltöző irányából. Rögtön belekezdett, hogy valami
verekedésről beszéltek az éppen mellette elhaladó osztálytársak. Nem
akartam idegelni, ezért pár mondatban összefoglalva előadtam neki ami
nemrég történt és ikrem előbb még ijedt arckifejezése, megdöbbentbe ment
át. Látszott rajta, hogy nem nagyon fér a fejébe az egész. A hazafelé
vezető úton is ez volt a téma. Nem tudott napirendre térni afelett, hogy
Britta így elárulta az igazat és ezzel azt is vállalta, hogy Roman
szakít vele, valamint hogy kivívja az osztály ellenszenvét és
megvetését. Nem nagyon tudtam mit hozzá fűzni, úgyhogy inkább csak mély
hallgatásba burkolózva ballagtam mellette.- Britta nagyon szeret téged...- jegyezte meg váratlanul Bill, amikor már a házunk udvarán mentünk keresztül.
- Mi van ? - rökönyödtem meg és megtorpantam az udvar közepén.
- Csak azt mondtam, hogy Britta odáig van érted...
- Ezt meg honnan veszed ? Szerintem inkább a lelki ismeretével nem tudott elszámolni...- vontam vállat, holott tudtam igazából nem vagyok közömbös Brittának, de ebbe nem akartam belemenni túlzottan.
- Ilyet nem tesz valaki pusztán lelki ismeret furdalásból, hiszen mindent feladott az igazságért. - mondta komoly és kicsit szomorú képpel Bill.
- Jó, lehet hogy így van, de kit érdekel ? Azt kell nézni mennyit kavart ameddig elért addig, hogy már ne bírja tovább. - legyintettem és elindultam befelé.
- Egy kicsit sem hatódtál meg attól, amit csinált ? - szólt utánam Bill kételkedve.
- Nem. - válaszoltam hátra sem fordulva és ezzel jelezve, hogy elég ebből a béna párbeszédből.
Amint a házba benyitottam, az ebéd finom illata csapott meg. Nagyanyánk jött elő a konyhából, elég gyászos ábrázattal.
- Megérkeztetek ? - kérdezte közömbösen, ami szerintem hülyeség volt, mert hát láthatta.
- Szia. - köszöntem válasz helyett és addigra már Bill is beért a házba.
- Képzeljétek, beszéltem az igazgatóval telefonon, azt mondta csináljak veletek valamit, mert erősen destruktív hatással vagytok az iskola szellemére. - mondta nagyi váratlanul, de annál haragosabban. Összenéztünk Billel.
- Milyen hatással vagyunk ? - értetlenkedtem és még mindig az ajtó előtt szobroztam hátamon a táskával.
- Jól hallottátok. Herr Decker szerint nem vagytok hajlandóak beilleszkedni, a kinézetetek, viselkedésetek szöges ellentéte annak, amit az iskola képvisel. Valóságos széthúzó erő vagytok...
- Azért ez erős túlzás...- jegyeztem meg flegmán, de nagyanyánk folytatta.
- Azt is mondta, hogy nem lesz jó vége a dolognak és ha így folytatjátok a dolgot, könnyen az iskolán kívül találjátok magatokat...
- Helyes, pont ezt akarnám elérni. - biccentettem elégedetten, mire Bill picit meglökött, hogy hallgassak már.
- De nem fogjátok megkapni amit akartok. Ebben az iskolában fogtok tanulni és végezni, ha tetszik, ha nem. Embereljétek meg magatokat és közeledjetek a többiek felé, de ne úgy hogy veszekedést, balhékat szítotok...
- Úgy lesz...- bólintott Bill.
Nagyi fenyegetően nézett rám.
- Világos Tom ? Ez főleg neked szól, nem akarok még egyszer miattad szégyenkezni !
- Jó, rendben, oké, csak hanyagoljuk már ezt az ügyet. Nem szeretném még itt is az iskoláról szóló szent szöveget hallgatni.- morgolódtam és lassú léptekkel megindultam az emeletre.
- Most meg hova ilyen sietősen ? - kérdezte nagyanyánk.
- Tanulni. - válaszoltam szűkszavúan.
- Remek, végre egy jó ötlet. - hallottam még nagyanyánk szavait, de addigra már felértem a lépcsőkön. Unott képpel benyitottam a szobánkba és lazán ledobtam a kabátomat, táskámat, majd az ágyamhoz lépdeltem és végig heveredtem rajta. Ez a mai napom is elég fárasztó volt, kiment belőlem minden energia és még tanulnom is kéne, holott az iskola gondolatától is forgott a gyomrom. Lecsuktam a szememet és egészen addig így maradtam, míg nem hallottam ikremet benyitni. Bill nem szólt egy szót sem, míg én lehajítottam a táskámat, ő szépen lerakta, ahogy a kabátját is, aztán az íróasztalhoz ment és ceruzákat, vonalzót, meg más egyéb tanuláshoz használatos tanszert pakolt maga elé. Gúnyos mosoly szaladt a számra. Bill a rendes jó kisfiú, a nagyi szeme fénye, én meg egy lázadozó fekete bárány...Hallottam, ahogy testvérem kirakja a füzeteit, tankönyveit a táskájából, majd maga alá húzza a székét és némán tanulni kezd. Fél szemmel, óvatosan figyeltem ahogy bele feledkezik az előtte tornyosuló betűhalmazba és jól ismert melegség ébredt a belsőmben, ami megállíthatatlanul terjedt szét a testemben, a szerszámom pedig éledezni kezdett. Egyszerűen feltüzelt a közelsége, elég volt ha végig néztem rajta, máris beindultam. Váratlanul felültem az ágyon.
- Hé Bill ! - szóltam oda testvéremnek, aki rám sem nézett.
- Mondjad...- hümmögte halkan.
- Nincs kedved egy kicsit...tudod...- hallgattam el és vöröslő arccal vártam, mit lép erre Bill. A hatás az meg is lett. Ikrem csodálkozva kapta fel a fejét.
- Tessék ? - kérdezett vissza és hasonló képen elpirulva, felkapott egy grafit ceruzát.
- Hagyd a leckét a francba és feküdj ide mellém, tudok egy sokkal jobb programot, mint az agytágítás. - húzódtam készségesen arrébb az ágyon.
- És a nagyi ? - habozott Bill, ujjai között forgatva az íróeszközt.
- Nem jut eszébe feljönni, tudod hogy pipa ránk a dolgaink miatt, szerintem vacsoráig fel sem néz...
- De nem vagyok valami jól, kapar a torkom és fáj a fejem is...- húzódozott ikrem.
- Aha, valld be, hogy tartasz az méreteimtől ! Hát szó mi szó, eddig még senki sem volt rossz véleménnyel a farkamról. - bólogattam perverz vigyorral. Erre Bill gúnyosan felhúzta a szemöldökét.
- Mégis, kinek lett volna bármilyen véleménye róla ? - érdeklődött és nekem leesett, hogy ha valaki, akkor Bill tudja az igazat, miszerint rajta kívül soha senkivel sem feküdtem még le. Nem is tudtam, minek játszom a nagymenőt, mikor ő pontosan tudja, hogy nem vagyok az. És ehhez mérten jól meg is alázott.
- Oké, nyertél...- sóhajtottam szégyenkezve és a plafont kezdtem el bámulni.
- Nem Tom, te nyertél...- mondta Bill kedvesen és lerakta a grafitot. Aztán már csak azt hallottam, hogy kattan a zár az ajtóban és ikrem felém tart. A szívem hatalmasat dobbant és egy másodperc alatt kivert a víz. Felkönyököltem az ágyon.
- A testápoló...- nyögtem izgalomtól remegő hangon. El sem hittem, hogy Billnek elég volt ennyi ráhatás és máris benne van a dolgokban.
- Persze...- helyeselt Bill és a ruhás szekrényhez lépett, majd félre túrva a gondosan össze hajtogatott ruhákat elővette a jól ismert testápolós flakont. Nem akartam várni és fölösleges körökkel húzni az időt. Lerúgtam a cipőmet és gyors mozdulatokkal bújtam ki a kapucnis pulóveremből, pólómból. Mire ikrem az ágyamhoz lépett, már a nadrágommal és az alsóneműmmel bajlódtam. Reszketett a kezem és minden porcikám, a férfiasságom máris kőkeményen meredezett, lázas érzés borított el, a szám pedig kiszáradt. Annyira akartam Billt. Ő sem vesztegette az időt, kicsit szemérmesen ugyan, meg szemlesütve, de mégis szaporán húzta le a pulóvere cipzárját, aztán a ruhadarabot a testápoló mellé, az ágy szélére helyezte, akárcsak a pólóját. Én közben anyaszült meztelenre vetkőztem és teljesen betakaróztam. Az ágynemű hideg anyagától fázni kezdtem és mindennél jobban akartam már magam mellett tudni Billt. Úgy éreztem, örökkévalóság amíg leveszi a cipőjét, a nadrágját és az alsóját. De eljött a pillanat, amikor rajta sem volt semmi. A levegő bennt akadt a tüdőmben, amint a legutolsó ruha sem állt már meztelensége útjában. Olyan szép volt, hogy mindenről elfeledkeztem, még a szám is tátva maradt, ahogy szemeim végig futottak Bill testén. Fájdalom nyilallt a fejembe tőle, vagy az izgalomtól.
- Gyere...- suttogtam és felemelve a takarót, hagytam hogy elfoglalja a mellettem lévő keskeny helyet. Amint a takaró elfedett minket az ajkaihoz hajoltam.
- Kívánlak...- mondtam és már csókoltam is. A nyelvem vadul tört utat a szájába, mialatt ujjaim finoman simították végig a bőrét. Ő is érintett engem, tenyere elsiklott a hajamnál, nyakamnál, a gerincem vonalán, aztán a mellkasomnál, majd a hasamnál és hamarosan éreztem, ahogy marokra fogja ágaskodó hímtagomat. Hangosan felnyögtem és a hátamra feküdve hagytam, hogy tegye amit jónak lát, egy bizonyos határig bármit megtehet, de ha már érzem, hogy nem bírom tovább, megszakítom a kéjes mozdulatokat, akármilyen jók is azok.
- Csináld...- kértem, amint megéreztem, hogy Bill határozottan húzgálja a bőrt legérzékenyebb testrészemen. Ő pedig engedelmeskedett, közben nyelvünk forrón kergette egymást. Hamar felvettem a gyors ritmust és elfeledkeztem a körülöttem lévő igencsak szürke világról. Ahogy Bill a mennyekbe juttatott engem, minden rossz dolog megszűnt létezni. Csak ő volt ott és én, meg az őrjítő mozdulatai és ahogy leizzadva dobáltam magam az ágyon, miközben az ő nevét ismételgettem, már amikor nem éppen az ajkait csókoltam. Bill olyan volt, mintha mindig is ezt csinálta volna, hihetetlen, de tökéletesen tudta, mi a dolga és azt is tette, minden egyes másodperccel közelebb juttatva a beteljesüléshez, amit nem akartam még.
- Várj...- nyögtem levegő után kapkodva és hirtelen felé kerekedtem.
- Most én jövök...- lihegtem és heves csókok közepette vettem kezelésbe az ő szintén kemény férfiasságát. Bill ezt jóleső nyögésekkel jutalmazta, majd megsimította az arcomat, én pedig lágyan csókolgattam a száját, az arcát, a nyakát és a mellkasát. Olyan jó illata volt a bőrének és olyan jól esett az ujjaimat újra meg újra végig húzni a testén, míg másik kezemmel először lassan, majd egyre gyorsuló ütemben kezdtem el még keményebbé tenni az ő hímtagját is. Nem volt szükség szavakra, irányításra, mindketten tudtuk mit akarunk. Egymást. Még ha ez a normál gondolkodás szerint szörnyű és elítélendő is. Még ha bűn is. Újra bűnös akartam lenni, a cinkos társa ebben a súlyos titokban. El akartam jutni a mi kettőnk borzalmas és egyúttal szenvedélyes világába, amit az egymás iránti megmagyarázhatatlan szeretetünk keltett életre.
Kezem gyors és ritmusos mozdulatai nyomán Bill is hamar eljutott arra a szintre mint én és kezdte elveszteni maga felett a kontrollt. Teljesen leizzadt és remegni kezdett, a szemei lecsukódtak és zihálva mondta ki a nevemet újra meg újra. Imádtam ezt az élvezetet nézni, imádtam hallgatni, mikor így szólított meg. A takaró alatt nagyon melegem volt, hátamon izzadtság cseppek folytak végig, vegyülve ikrem verítékével. És ugyanígy összeolvadt a valóság a képzelettel.
- Tom...Tom...- hajtogatta Bill egyre csak elfúló hangon és mind erőtlenebbül kapaszkodott a karjaimba. Nekem már fájt a gyomrom az izgalomtól, de nem hagytam abba ikrem kényeztetését, egészen addig amíg ő nem kért erre.
- Most már ne csináld tovább...- suttogott és alig érezhetően arrébb mozdulva siklott ki ujjaim alól, majd nagyokat sóhajtozva izzadtan, kócosan pislogott felém.
- Oké...- fújtam ki a levegőt és bizonytalan kézzel nyúltam a testápolós flakon felé. Megragadtam és a kupakot eltávolítva a markomba nyomtam egy jó adagot, Bill zihálva figyelte mit csinálok. Ilyen téren még mindig béna voltam, plusz a takarótól semmit sem láttam, de ahogy tudtam felkentem a ragacsos és barack illatú krémet a szerszámomra, aztán Bill lába közé nyúltam. Kicsit meglepődött.
- Most mit csinálsz ? - kérdezte.
Forróság csapta meg az arcomat.
- Megengeded ? - kérdeztem vissza és amikor ikrem halványan bólogatott, a krémtől csúszós kezemmel bekentem az ott lévő területet. Éreztem, ahogy Bill teste megremegett az igencsak intim érintéstől és az én hátamon is a hideg futkározott, annyira izgató volt. Bill felé hajoltam és egy apró csókot adtam a szájára.
- Csináljuk ? - kérdeztem elcsukló hangon. És hát nem volt éppen baromi romantikus a kérdés, de az volt a rémálmom hogy a nagyi egyszer csak vadul kopogtatni kezd az ajtón és azt nagyon nem akartam.
- Igen...- felelte Bill és a nyakamba csókolt, én pedig szétnyitva a lábait először az ujjammal hatoltam bele. Megint az a forróság mint a legutóbb és ez ismét csak az őrület szélére sodort. Igyekeztem gyengéd lenni és lassú mozdulatokat tettem, amitől ikrem hálásan kapkodta a levegőt. Nem hallottam fájdalmas sóhajokat, nem éreztem görcsösen össze rándulni a testét, csak nagyon gyorsan lélegzett és szinte éreztem, ahogy lüktet a szíve. Persze az enyém is ugyanolyan gyorsan és izgatottan vert, főleg amikor már több ujjal voltam benne, és kissé megnyugodtam, hogy nem okozok neki fájdalmat. Közben határozottan megmarkoltam ágaskodó hímtagját és lassan húzgáltam a bőrt rajta. Mindenem leírhatatlanul sóvárgott, hogy végre megérezzem őt, úgy ahogy a múltkor, de nem akartam a türelmetlen vágyammal elrontani az egészet. Pedig annyira kívántam, hogy legszívesebben nem tétováztam volna, hanem egyből a lényegre térek, de vártam amíg Bill is úgy akarja, amíg kicsit feloldódik és a teste érezhetően felkészül az aktusra. Valami ösztön szerűség csapott belém, mert tudtam nagyjából mikor állt erre készen. Ikrem gyorsan és szabálytalanul kapkodta a levegőt és reszketni kezdett minden porcikájában, izzadt teste szorosan az enyémhez tapadt úgy, mintha elválaszthatatlanok lennénk. Már félig-meddig ismertem a jeleket és nem húztam az időt. Hiszen én is teljes extázisban voltam, lángoltam a gerjedelemtől. Újra megfogtam a testápolót és váratlanul elvettem a kezemet Bill kemény ékességétől, majd a kissé hideg krémből kentem még a szerszámomra. A hideg végig cikázott a hátamon és felszisszentem, de csak egy másodpercig volt ez kellemetlen érzés.
- Felkészültél ? - kérdeztem halkan Billt, aki lázasan csillogó szemmel nézett rám.
- Igen...- felelte, én pedig átadtam magam a mindent elsöprő izgalomnak. Kihúztam az ujjaimat belőle és kezeimet Bill dereka alá téve kissé megemeltem a csípőjét, hogy minél fájdalom mentesebben tudjak bele hatolni, közben remegve nyomtam az ajkaimat az övére, hogy erőt, bátorságot merítsek a csókjából. Kicsit megint elfogott a félsz, hogy fájdalmat okozok majd neki, hogy esetleg vérezni kezd. Lassan mozdultam felé és felnyögtem, ahogy megéreztem férfiasságomat lassan csúszni ikrembe. A szívem mintha felugrott volna a torkomba, a csípőm rándult egyet és az orgazmus előtti érzések vontak uralmuk alá. Te jó ég, ennyi is elég lenne, hogy eljussak a csúcsra ? Szörnyen be voltam pörögve és tudtam nem fog sokáig tartani az egész, még tanulnom kell hogyan lehetne nyújtani az élvezetet, de akkor nem foglalkoztatott ez. Lassan tövig hatoltam Billbe és tetőtől talpig leizzadtam.
- A jó életbe, de szűk vagy...- motyogtam, mert ez a semmihez sem fogható szoros forróság teljesen megszédített, lassan kellett csinálnom mindent, mert tudtam ha begyorsulok, fél perc alatt elélvezek. Bill arca fájdalmasan eltorzult, ahogy teljesen benne voltam.
- Oh....- szorította össze a szemeit és beharapta az ajkát, a teste kicsit megemelkedett.
- Sajnálom, ha gondolod befejezem most azonnal....- szabadkoztam nem túl meggyőzően, de testvérem a fejét rázta.
- Ne hagyd abba...- csak ennyit mondott aggódó arckifejezésemet látva. Megcsókoltam a vállát és nyelvemmel végig nyaltam izzadt nyakát. Nem is akartam befejezni, akkor úgy éreztem, nem is tudtam volna ott abba hagyni. Túlságosan fel voltam már izgulva.
- Majd óvatos leszek...- ígértem izgatottságtól megremegő hangon és hangosan szuszogva húztam végig az ajkamat Bill mellkasánál. Most is hallottam vadul dübörgő szívét és kicsit rémült lélegzetvételét. De mozogni kezdtem benne, szinte önkéntelenül. És nem néztem az arcába. Felkönyököltem az ágyon és a csípőm fel-le járt, míg a nyögéseim egyre hangosabbak lettek. Néhányszor Bill is felnyögött, felsóhajtott, de nem tudtam az a fájdalomnak, vagy némi élvezetnek szól. Én csak azt sejtettem, hogy még körülbelül két perc és végem van. A testem izzadtságban és barackos illatú krémben úszott, a szám kicserepesedett és mind gyorsabban mozogtam. A lepedő is vizes volt alattunk, sőt a takaró is rátapadt az izzadt hátamra. A fejemben mindenféle izgató képek kavarogtak, de hogy még jobb legyen, becsuktam a szememet és elképzeltem magam előtt ikremet, de nem úgy, hogy fáj neki amit csinálok vele, hanem hogy élvezi, hogy ő is velem jut el a csúcsra. Talán lesz majd egyszer ilyen is...
- Bill...- nyögtem hangosan a nevét és csak egy szelíd sóhaj volt rá a válasz. Éreztem belém kapaszkodó kezeit, és ahogy lassan végig húzta körmeit a gerincemnél. Kilelt a hideg ettől. Csukott szemmel az arcához hajoltam és számmal megérintettem a homlokát, a nyirkos haját. Halkan szuszogott és az ő teste is meg-meg moccant olykor, talán eltűnt belőle a fájdalom és kicsit ő is átadta magát az élvezetnek. Annak az élvezetnek, ami nem sokkal ezek után elért engem és hangos, rekedt nyögdécselés közepette elragadott a beteljesülés. A csúcspont semmihez sem hasonlítható kéjes érzése szétáradt bennem, mindenem remegett és a testem egy időre megmerevedett. Aztán elfáradva, erőtlenül, reszkető végtagokkal hanyatlottam az ágy egyik oldalára, közvetlenül a fal mellé. És csak ziháltam. Az verejték cseppek szaporán gurultak végig az arcomon. De nem csináltam semmit, nem mozdultam, csak igyekeztem vissza nyerni a normális légzésemet. És belül egyre a kielégülés utáni jóleső fáradtság borított el, kívül meg a férfiasságomból bőrömre lassan csordogáló anyag. Ismét szeretkeztem Billel. Megint érezhettem, ahogy magába fogad, ha ez neki még mindig rossz volt. Igen, lefeküdtem Billel, akinek puha és fehér áttetszően fehér a bőre, akinek izgató csillag tetoválások találhatóak a csípőjénél, amit ha látok már készen vagyok, akinek sötétre festettek a körmei, fekete a haja és mélybarna a szeme, és kívánatos az ajka, akinek a leges-legszebb arca van az egész világon, mert ha ránézek ott látok mindent, a gyermeki őszinteséget, a túlságosan felnőttes dolgok miatti félelmet és a kívánalmat is egyben. Aki elrepít az egekbe, azzal amit velem csinál. És aki mellesleg az ikertestvérem. Nagyon mellesleg...Mert mikor eljuttat a gyönyörbe, a vérségi tények a semmibe vesznek, mintha nem is léteznének...Ez a helyzet...És hát ilyen hatással van rám Bill Kaulitz.
Percek múltán fázni kezdtem a hideg faltól, ami a hátamhoz ért. Lassan megmozdítottam az egyik karomat és kinyitottam a szemeimet, Bill az oldalára fordulva feküdt mellettem és engem bámult.
- Kikészültem...Te jól vagy ? - suttogtam és megint elfogyott a levegő a tüdőmből.
- Jól vagyok...- bólogatott Bill, de nem volt határozott ez a kijelentése.
- De ugye nem vérzel ? - emeltem fel a fejemet, de ikrem lágyan nemet intett.
- Semmi bajom.
- És nagyon fájt ? - érdeklődtem kíváncsian és vissza hajtottam a fejemet a párnára.
- Jobb volt mint az első...Most kevésbé éreztem a fájdalmat...
- Az is valami, nekem mindenesetre marha jó volt. - jelentettem ki, mire Bill elmosolyodott.
- Akkor örülök...
- Vajon lesz majd olyan, hogy két percnél tovább bírom ezt csinálni ?! - elmélkedtem félhangosan és csak úgy a levegőbe tettem fel a kérdést, miközben ledobtam magunkról az átizzadt takarót és a ruháimért nyúltam. Bill is mocorogni kezdett és kábán keresgélte a saját ruhaneműit. Ennyi volt hát a mámor, a lentről jövő zajok ráébresztettek hogy ideje megtörölközni, felöltözni, mert a végén még bajba kerülünk. Ahhoz képest, hogy a múltkoriak után megígértük egymásnak, hogy nem kísértjük a sorsot, most igencsak áthágtuk ezt az ígéretet. Nos hát...ez a szenvedély...Minek ragozzam ?
Másnap reggel arra keltem, hogy a szobát beragyogja a kelő nap fénye és Bill mobilján az ébresztő idegesítő dallama már percek óta kitartóan csörög.
- Jaj kapcsold már ki ! - szóltam oda ikremnek álmosan, de semmi reakciót nem tapasztaltam. A telefon tovább zenélt és minden másodperc, amíg hallgatni kellett egyre nagyobb fejfájást okozott. Nagyon gyűlöltem így felriadni, még a hasam is megfájdult bele.
- Bill, mi az süket vagy ? Kapcsold már ki azt a vackot, mert ha felkelek kihajítom az ablakon, erre megesküszöm ! - mérgelődtem, de Bill még mindig nem szüntette be a telefonja elviselhetetlen csengését, sőt nem csinált semmit, mint ha ott sem lenne, pedig ott volt, láttam.
- A rohadt életbe ! - kiáltottam fel dühösen és kipattantam az ágyból. Ikrem ágyához trappoltam és felkaptam a készüléket. Megnyomtam az ébresztő kikapcsolásáért felelős billentyűt, majd diadal ittasan raktam vissza a párnára a mobilt.
- Látod Bill, ennyi volt, de nehogy megerőltesd magad...- gúnyolódtam, mire Bill résnyire kinyitotta a szemét, de nem szólt, némán figyelt engem.
- Mi az, ma nem kelsz fel ? - kérdeztem és a ruhás szekrényhez mentem. Kikotortam onnan egy tiszta alsóneműt, pólót, zoknit, na meg törölközőt a fürdéshez.
- Mindjárt. - felelte nagy sokára Bill és szokatlanul erőtlen, rekedt volt a hangja.
Vállat vontam és a fürdőszobába indultam.
- Te tudod...- ezzel magára hagytam.
Mikor a zuhanyzásból és fogmosásból vissza tértem, ikrem még mindig az ágyban feküdt, sőt még a szemét is csukva tartotta.
- Szíveskednél felkelni ? El késünk az iskolából. - kezdtem el öltözködni.
- Nem megy...- nyögte Bill.
- Miért, mi bajod van ? - sandítottam rá, kezemben a pulóveremmel.
- Fázom...- válaszolt Bill alig hallhatóan. Tényleg nem festett valami rózsásan. Sápadt volt és bágyadt, a szemei alatt fekete karikák. Az előbb még azt hittem a tegnapiak viselték meg ennyire, de már láttam hogy valami más van a háttérben. Odaléptem hozzá és leguggoltam mellé, bár nyakig be volt takarózva, mégis vacogott. Egyik tenyeremet a homlokára tapasztottam, szinte sütött a bőre és a szemei szokatlanul erősen ragyogtak.
- Neked lázad van...Hívom a nagyit. - rendelkeztem és már mentem is a földszintre. Nagyanyánk a konyhában kávézott, elmondtam neki mi a helyzet. Ő keresett egy lázmérőt és rövidesen már ott álltunk Bill ágya felett.
- Letelt az öt perc, na mutasd azt a lázmérőt. - nyújtotta a kezét nagyanyánk Bill felé, aki kivette a hónalja alá rakott szerkezetet. Nagyi ránézett és rosszallóan csóválta a fejét.
- Igen 38.8 ez magas...Mi a panaszod ? - motyogott.
- Fáj a fejem és a torkom. - válaszolta ikrem halkan.
- Rendben, szedd össze magad, elviszlek az orvoshoz, biztos meghűltél. Mert hát, hiába mondogatom, hogy öltözzetek fel rendesen, fütyültök a jó tanácsra, na mindegy...- morgolódott a nagyi és kiballagott a szobából.
Nem voltam elragadtatva, hogy testvérem valószínűsíthetően nem jön iskolába aznap, sőt lehet már a héten sem. Nem gyengén irigyeltem is, hogy neki nem kell a majom osztálytársakat elviselni, de aztán rájöttem, hogy az ő sem került épp remek helyzetbe, hiszen egész nap a nagyanyánkkal kell lennie, tanulnia, vagy esetleg bámulnia a dögunalmas tv műsorokat és közben forró erőlevest, meg teát innia.
Nem sokkal később, miután Bill is elkészült és nagyanyák adott neki valami lázcsillapító gyógyszert, beültünk az autóba és elindultunk, mivel az orvosi rendelő éppen útba esett a suli felé, engem kiraktak nem messze az iskolától. Hosszasan néztem nagyi eltűnő autója után és mivel még volt időm becsengetésig, igen-igen jól esett volna egy szál cigaretta. A tegnapi szeretkezés után is majd megvesztem, hogy rágyújthassak, de a cigim már elfogyott, az utolsó szálat az a barom Martin hajította az öltöző szekrény mögé a múltkori incidenskor. Így kénytelen voltam cigizés helyett szépen beballagni az intézménybe. Az osztály teremben persze a tegnapi esemény volt a fő beszédtéma. Roman szinte uszító kampányt tartott Britta ellen, aki nem igazán tudta megvédeni magát, csak sírdogálva, csendesen behúzódott az üres padjába, mert eddig legjobb barátnője Natalie elült mellőle, jelezve, hogy már nem tart igényt a barátságára, sőt egyik lány osztálytárs sem. Páran engem is megkérdeztek, mint az ügy egyik szereplőjét, hogy mit gondolok, de igazából már nem is én voltam a fontos, hanem Britta, aki bekavart, hazudott a pasijának és az összes nagymenőnek és aki végül megtörtve csúfosan lejáratta magát. Az órák egyhangúan váltakoztak, azért volt egy fizika felelés, irodalom és kémia röpdolgozat, de az egész napot Britta és Roman históriája töltötte ki. Bill nélkül furcsán üresnek éreztem magam, nagyon hiányzott, hogy nem ült mellettem a kinyitott könyvei előtt, eszembe juttatta, mikor egyikünk nevelő családban élt és hónapokig nélkülözni kényszerültünk a másik társaságát, kegyetlenül rossz volt, hiszen ikrek vagyunk és ez nem egyenlő a pusztán testvéri kapcsolatnál, annál sokkal erősebb a szál köztünk.
Órák után megebédeltem, majd elhatároztam, hogy veszek egy doboz cigarettát, mivel a nikotin hiánya elég erősen kínzott, már fájt a fejem is, de persze lehet hogy nem attól. Zsebre dugott kézzel baktattam a nem túl forgalmas, tavaszias loitschei utcákon, mikor is bele futottam Brittába. Nem tudom ez szándékos volt e részéről, vagy merő véletlen, de ott állt a suli utcájának végén és úgy tett, mintha keresne valamit. Az első gondolatom az volt, mikor megláttam, hogy vissza fordulok és veszek cigit máskor, de észrevett és a táskáját a vállára kapva igyekezett felém.
- Remek...- sóhajtottam nagyot és feljebb toltam sapkámat a fejemen. Erőltetetten vigyorgó képet vágtam és reméltem, hogy hamar lekopik.
- Szia Tom ! - köszönt kedvesen mikor oda ért hozzám.
- Hello. - nyögtem ki egy köszönést én is, majd folytattam utamat.
- Hova mész ? - kíváncsiskodott Britta és jött is utánam gyors léptekkel.
- Cigarettát venni.
- Az jó. Elkísérhetlek ? - kérdezte a lány reménykedő hangon és nem volt pofám azt mondani, hogy nem. Végülis Roman már rég elhúzott az iskolából, szóval nem láthat meg, vagy ha meg is lát, hát mi van akkor, már nem járnak Brittával.
- Ha akarsz. - vontam vállat flegmán.
- Köszi. - hálálkodott Britta és egy darabig szó nélkül mentünk. Néha rá pillantottam, teljesen ki volt sírva a szeme. Nehéz napja lehetett, nem semmi ellenségeskedés fogadta, amikor ma suliba jött. Persze gondolhatta volna, hogy a tette miatt mindenki meggyűlöli, de azért durva volt, amiket vele műveltek. Kissé emlékeztetett arra, amit Billnek és nekem kellett eddig itt elszenvednünk.
- Hogy bírod ? - kérdeztem tőle váratlanul. Rögtön tudta, mire gondolok, keserűen elmosolyodott és máris könnybe lábadtak a szemei.
- Hát...bírnom kell, most már úgy is csak ez vár rám...- felelte.
- Hiányzik Roman ? - kívácsiskodtam, de Britta kicsit elsötétülő tekintetéből láttam, hogy nem kellett volna ez a kérdés.
- Néha, de biztos túljutok rajta előbb vagy utóbb, inkább az fáj, ahogy most megaláz, na persze érhető a dühe. - sóhajtott a lány.
- Szerintem hamarosan elfelejtik mi történt és nem bántanak többet, tudod van az a mondás, hogy minden csoda három napig tart...- igyekeztem vigasztalni.
- Kösz, remélem. Amúgy hol van a tesód ? Miért nem jött ma iskolába ? - kérdezte Britta és elővett a táskájából egy zsebkendőt, hogy megtörölje könnyes szemeit.
- Bill reggelre lázas lett, meg fáj a torka, feje...
- Ugye nem komoly ? - vágott közbe Britta.
- Nem hinném, csak egy meghűlés lehet, a nagyi elvitte orvoshoz. Most szerintem otthon fekszik és valószínűleg alszik...
- A mázlista ! - biccentett Britta és erre egymásra mosolyogtunk, aztán megint sétáltunk némán. A buszmegállóba mentünk és a büfében vettünk egy doboz cigit. Megkínáltam vele Brittát is és csak álltunk egymással szemben füstölögve. Igyekeztem kerülni Britta sokat sejtető pillantásait, de néha nem tudtam kitérni előle és találkozott a tekintetünk. Még mindig úgy tartottam, hogy érdekes színűek a szemei és a marha sok festék alatt egész szép az arca, de azt nem tudtam, hogy őt milyen gondolatok rohanták meg, mikor engem nézett, mert elég furcsán mosolygott, vagy néha nem is mosolygott, csak megnyalta a száját és hosszan fújta ki a cigaretta füstjét, persze közben rám bámulva. Egészen zavarba jöttem tőle, de már találkoztam ilyesfajta pillantásokkal, pár lány a gyerek otthonban is így viselkedett, próbálgatta meddig mehet el, és mind meglepődött, mikor egyszer csak vadul a falhoz löktem és meg csókoltam őket. Na igen, ez régen volt. Egy ideje már csak Bill ajkát csókolgatom. Nem tudtam, mondjak e valamit, vagy sem, de éreztem, hogy talán a legokosabb lenne haza menni.
- Szerintem indulhatnánk haza, van egy csomó kidolgozandónk történelemből...- közöltem hirtelen és eldobtam a cigi csikkjét. Brittát szemlátomást ezen tények nem izgatták fel.
- Haza kísérjelek ? - csillant fel a szeme.
Lefagytam.
- Hogy mi ? - meresztettem nagy szemeket.
- Én ráérek, a szüleim este 8-9 előtt nem jönnek haza...
- Kösz Britta, de nagyon égő lenne, ha te kísérnél haza engem...- dadogtam, ám a lány állta a sarat.
- Akkor gyere te hozzánk, tanulhatnánk együtt...- tett még egy próbát és rámenősen csípőre rakta a kezeit. Nem voltak túl jó élményeim a Schreibert házról, mert bár hatalmas nagy és fényűző volt, mindig eszembe jutott róla a bulin történt balhé és a másik történet, amikor Britta megpróbált szexelni velem.
- Ez nem valami jó ötlet...- szabadkoztam, de Britta belém karolt és már nyoma sem volt az előbbi félénkségének.
- Jaj dehogynem, na gyerünk...
Ám ekkor pár méterre tőlem valaki a nevemet kiáltotta.
- Tom ! Tom !
Meglepődve toltam el magamtól Britta karját és néztem hátra, ki szólt nekem. A buszmegálló jószerivel üres volt, csak egy fekete hajú lány közeledett felém mosolyogva. Kellett egy fél perc, míg rájöttem ki is ő.
- Hé Tom, megismersz még ? - kérdezte, mikor oda ért mellém. Tetőtől talpig feketében volt, hosszú bőrkabát és hosszú szoknya, na meg bakancs. Brittára néztem, aki elfehéredett és úgy méregette a lányt, mint vadász az áldozatát a puska csövön keresztül.
- Remélem tudod ki vagyok...- vigyorgott a lány és fekete haját elsöpörte az arcáról.
Most már én is vigyorogtam, mert szinte biztos voltam benne.
- Hát persze. Silke..Szia ! - vágtam rá.
- Örülök, hogy találkoztunk ! - mondta Silke és a mellettem álló Brittára nézett, majd a kezét nyújtotta felé.
- Szia, Silke Bauer vagyok. - mutatkozott be. Britta lesajnáló pillantást vetett rá és kelletlenül kezet fogott vele.
- Britta Schreibert. - morogta halkan.
Én meg hol egyikre, hol másikra néztem, és eléggé úgy tűnt, nem lesznek országos barátnők. Nagyon különböztek az biztos, Silke a fekete szerelésében, szegecses karkötőkkel, acélbetétes bakancsban, sötétre festett szemmel és körmökkel, meg a piercinggel a szája sarkában, ami pont olyan volt, mint nekem. Vele szemben ott volt Britta a hidrogén szőke egekig tupírozott hajával, feltűnően világos sminkjével, az ultra rövid miniszoknyában, magas sarkú szandáljában és az erősen dekoltált halvány szürke felsőjében. Ég és föld voltak, két külön világ.
- És mi újság veled Silke ? - kérdeztem, mert nem most volt már az a bizonyos botrányba fulladt magdeburgi este, amire azóta sem emlékszem szívesen, de Silke kedvessége akkor is segített valamit, mikor majd megőrültem, hogy hova tűnt el Bill azzal a hernyó Andreassal.
- Zajlik az életem, volna mit mesélnem...- mondta Silke és fél szemmel Brittára pislantott, aki érzékelte, hogy felesleges, mert durcásan előkapott egy szál cigit és meggyújtotta.
- Na jó Tom, én haza megyek. Majd a suliban találkozunk. - mondta és köszönés nélkül, sértett hercegnőként ott hagyott minket.
- Csak nem a barátnőd ? - kérdezte Silke és olyan érdekes arcot vágott, ami azt jelentette, hogy meg van Brittáról a véleménye.
- Dehogy ! Csak az osztálytársam ! - tiltakoztam.
Silke az egyre távolodó Britta után nézett.
- De szeretne a barátnőd lenni...- ítélte meg bölcsen.
Vállat vontam.
- Ezt kérdezd meg tőle, ha annyira érdekel...
Erre Silke nem szólt semmit, eltelt fél perc mire újra megszólalt.
- Hát Tom, nem hittem volna, hogy még valamikor találkozunk. Tudom, hogy megadtad a számod, de nem akartalak telefonhívásokkal zaklatni, nehogy azt hidd, lerázhatatlan vagyok...
- Olyat nem hinnék. - suhant át az arcomon egy mosoly.
- Kösz. - biccentett a lány.
- És mit keresel Loitschében ? - kíváncsiskodtam.
- A rokonaim itt vettek házat, pár cuccot hoztam még el nekik, ami a régi házukban maradt Magdeburgban. Most költöztek be. A Rose Garten strasse-n laknak. Esetleg nem találkoztál még velük ? Martha és Konrad Schubert ?
- Sajnálom, de nem tudom kik ők. Őszintén szólva azt sem tudom, hol van a Rose Garten strasse. Bocs. - és kicsit szégyelltem magam, hogy már több hónapja itt lakom és szinte alig jártam a falu utcáin.
- Semmi baj. - legyintett Silke elnézően.
Ekkor fordult be egy busz a megállóba, Magdeburg felírattal.
- Ez a te buszod. - böktem a jármű irányába.
- Sajnos mennem kell, úgyhogy szia. - indult el Silke, majd két lépés után hirtelen megfordult és vissza sétált hozzám. Meglepődve néztem rá, ő pedig néhány másodperc hallgatás után belekezdett.
- Most hülyének fogsz nézni, de elmondom, hogy sokat gondoltam rád az után az este után, főleg arra, amikor táncoltunk...
Felnevettem, de zavarba hozott ez a mondat.
- Azt inkább ne is említsd, szörnyű volt !
- Szerintem meg szuper volt, és annak ellenére, hogy Andreas miatt elromlott a kedved, én akkor is nagyon jól éreztem magam veled. - vallotta be zavartan Silke.
- Hát én is. - vágtam rá, de ez inkább csak olyan ösztönös cselekedet volt, nem akartam megbántani Silkét azzal, hogy az az este számomra elég pocsék volt és Silke sem igazán jutott eszembe azóta.
- Hát ez klassz, akkor mi lenne, ha nem várnánk hónapokat, míg esetleg újra össze nem futunk. Mi lenne, ha találkoznánk ? Holnap délután ? A magdeburgi buszpálya udvar közvetlen szomszédságában van egy kis park játszótérrel, ott foglak várni három órakor. Okés neked a hely és az időpont ?
Letaglózott a kérdés. Éppen Brittát igyekeztem lerázni és mire nagy nehezen sikerült, belépett a képbe Silke és ő is rögtön találkozni szeretne velem. Mi van a környékbeli csajokkal ?! Egy ideig szóhoz sem jutottam. Most mégis mi a jó élet van ?! Csak ostobán néztem Silke hibátlanul kifestett szemeit és hosszú fekete haját, amint a vállát súrolta, idegesen játszottam a piercing karikámmal a számban és nem tudtam kinyögni semmit. Az égvilágon semmit. Ő pedig a válaszra várt.
- Hé Tom ? Akkor rendben a holnap három óra ? - kérdezte újból és a vállamra tette az egyik kezét. Sejtettem, hogy mit kellene mondanom, egy mondvacsinált ürüggyel kimentenem magam, még sem tudtam megtenni. Én nem is tudom, mi ütött belém, mert tudtam mi lenne a helyes, de ehelyett kábultan bólintottam.
- Jó...
A megállóban várakozó busz motorja felbőgött.
Silke mosolyogva szaladni kezdett a busz felé, fel lépdelt a lépcsőkön és onnan kiáltott még vissza, miközben megváltotta a jegyét.
- Holnap magdeburgi játszótér, el ne felejtsd ! - és intett egyet, majd a busz ajtaja bezárult mögötte.
Visszaintettem neki és a járat porfelhőt hagyva maga után elrobogott. Én pedig már akkor tudtam, hogy hülyeséget csináltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése