2012. május 25., péntek

Akár ölni is

Lassan emelkedtem fel ikrem hátáról és ugyanilyen lassan engedtem el a csuklóját, amin piros lett a bőr a szorításomtól. Lezöttyentem mellé és csak néztem, ahogy Bill légzése lassan egyenletes lesz, addig én is rendeztem szétzilált énemet és bár lehet, hogy szégyent kellett volna éreznem, amiért ilyen durván lerohantam, nem volt bennem semmi ilyesmi. Sőt semmi nem volt bennem, káprázatosan üres voltam abban a másodpercben, ahogy ujjaim elhagyták Bill kezét. Aztán persze megszálltak a keserű gondolatok és még keserűbb kérdések. Még vártam egy kicsit, hátha Bill megfordul és a szemembe néz, de nem mozdult. Feküdt a hasán és meg sem moccant, nem szólt, ezért hát én kezdtem bele.
- Miért ? - csengett a hangom kicsit elrekedve a csalódottságtól. Bill ekkor fordult felém, de épp hogy csak elkaptam a pillantását a szemem sarkából, máris másfelé nézett.
- Miért csináltad ? Mire volt ez jó ? - kérdeztem ismét.
- Nem tudom...- válaszolta halkan ikrem.
Kínomban felröhögtem.
- Hát ez rohadt nagy válasz ! De mégis, mondj valami elfogadhatót, hogy meg akarnád ismerni Lenát, beszélgetni vele ! Vagy akár, hogy megkívántad...Mondj akármit, csak az már az igazság legyen !
- Nem tudom...- ismételte meg az előbbit Bill és felkászálódott a földről ülő helyzetbe. Az arca még mindig sápadt volt, a szemei tompa fénnyel ragyogtak és a haja teljesen össze borzolódott. A térdeire hajtotta a fejét és hallgatott. Makacsul, kitartóan és kibaszott mód dühítően. Ökölbe szorult a kezem az egész szituációból és hátamra vizesen tapadt a pólóm, pulóverem, olyan izzadt voltam, mint ha öt kört futottam volna a ház körül.
- Tudod Bill, te voltál az egyetlen a világon, akiről nem feltételeztem volna, hogy becsap. Bíztam benned. Már egészen kis korunktól fogva megvolt bennem az irántad érzett feltétlen bizalom, lehet hogy attól a perctől kezdve így volt, amikor a világra jöttünk. Mert hát kiben másban bízhatnék, mint az ikertestvéremben, az egyetlen emberben, akinek a létezése biztosít afelől, hogy nem egyedül vagyok. Számomra te voltál a család, mert senki másom nem volt rajtad kívül. És ha az élet olykor nevelő szülőkhöz is vezérelt minket, mindig tudtam, hogy valamikor újra találkozunk. Néha reménytelen volt az egész helyzet, de éreztem hogy látlak még és ez erőt adott a mindennapokhoz. És az a kapcsolat, ami most köztünk van mindennél gyönyörűbb, amiket átéltünk semmihez sem hasonlatos, mégis most azt kívánom, hogy bárcsak lennénk újra kisfiúk, egy szokványos ikerpár az otthon falai között. Hogy lennél újra csak a testvérem, aki felnéz rám és akit nekem kell megvédenem. Aki mindig a nyomomban jár és velem osztja meg minden titkát. Bárcsak ne éreznék ekkora szeretetet és féltékenységet az irányodban. A legjobb lenne, ha nem éreznék semmit sem...
- Ne mond ilyet ! - jajdult fel Bill keservesen és arcát a tenyerébe temette.
- Azt hiszed, nem tudok a gusztustalan Andreasos afférodról a magdeburgi hűvös éjszakában ? - csattantam fel gúnyosan és a gyomrom bele sajdult már a téma emlegetésébe is. Megjelent a szemem előtt Andy tenyérbe mászó képe, hidrogén szőke haja és máris nyílt a képzelet beli bicska a zsebemben.
Bill sápadt arca egyszerre tűzvörössé vált.
- Édes Istenem ! Ki mondta el ?- kapkodta zavartan a fejét.
- Nem lényeg, kitől van az infó, az a fontos, hogy mit csináltál. És én megígértem magamnak, hogy nem hozom fel, hogy elásom magamban jó mélyre, de kikényszerítetted belőlem ! Nehezen tértem felette napirendre, sőt alig akartam elhinni, hogy megcsókoltad azt a tetűt, de ezt a mai húzásod még annál is durvább és alattomosabb. Egyszerűen fájdalmat okoz amit csinálsz, igen...ez rá a legjobb szó. - jelentettem ki.
- Sajnálom Tom...- csóválta a fejét Bill az ajkát harapdálva, nagyokat pislogva. Láttam rajta, hogy fojtogatja a sírás.
- Én megértelek, vagyis igyekszem megérteni, mi játszódhat a fejedben. Hogy milyen új és milyen nagyszerű, ha valaki rajong érted és levelet küld neked, amiben felkínál egy új lehetőséget. Látom rajtad, hogy zavarodott vagy és én sem vagyok tökéletes, megvannak a magam rossz lépései. És tudom az, hogy amit Lena adhat egy merőben más dolog, mint amit én tőlem kapsz. Amit ő tud nyújtani, az egy valódi kapcsolat, amit bárhol fel lehet vállalni. Köztünk sosem lehet ilyenről szó, mi sosem csókolhatjuk meg egymást nyilvánosan, sosem foghatjuk meg egymás kezét, úgy hogy más is lássa. Mi mindig is ebben a bűnösen titkos világban létezhetünk, árnyakkal és sötétséggel...
- Ez nem igaz, ami köztünk van nem sötét ! Amikor veled vagyok, akkor ragyog a legszebben minden ! - vágott közbe Bill sírós hangon.
Elmosolyodtam, de nem sok hiányzott hogy sírni ne kezdjek. Vettem egy nagy levegőt, hogy folytatni tudjam.
- Lena Schwartz  akkor is egészen másként szerethet, hiszen ő egy lány. És most jól figyelj Bill, mert lehet hogy nem fogod tőlem többet ugyanígy hallani, én csak így tudlak szeretni, egy féle képpen, a magam néha önző, bunkó, szélsőséges módján. De akkor is szeretlek ! Szeretlek ! Akkora szenvedéllyel, ahogy csak egy lobbanékony tizenöt éves szeretni tud. - az utolsó szavakat már könnyekkel a szememben, elcsukló hangon mondtam. Pedig nem akartam sírni Bill előtt, nem akartam hogy lássa valójában mit rombolt szét bennem. De késő volt, a könnyek gyorsabbak voltak, mint a kezem és mire az arcomhoz kaptam már leperegtek, így nem tudtam mást csinálni, csak elfordulni és bámulni kifele az ablakon, torkomban dobogó szívvel, hogy mit mond, vagy tesz Bill.
- Én nem is tudom mit mondjak...- szipogott ikrem.
- Talán hogy te is szeretsz, már ha szeretsz egyáltalán. De ha nem így érzel, ha mást akarsz, ha neked ez nem kell, hát tessék befejezhetjük és mehetsz Lenához, előtted a pálya...- vonogattam a vállamat flegmán.
- Szeretlek...- helyeselt meghatódva Bill, de olyan halkan mondta, hogy alig hallottam és nem igazán győzött meg.
- Aha, vettem észre...- forgattam meg a szemeimet.
Ismét nehéz csend telepedett ránk. Bill nagyokat sóhajtozott, én meg dacosan néztem az ablakot, a függönyt, a kint lebegő délutáni egyhangúságot, amiből egy oltári nagy balhé kerekedett. Mit nem adtam volna, ha inkább a dögunalmas matekot, vagy bármi más tantárgyat ismételtük volna át, ehelyett a veszekedés helyett. És vártam, hogy történjen már valami.
- Ne haragudj, de egy kicsit kimegyek...- állt fel váratlanul ikrem. Nem hittem a fülemnek.Azok után amit csinált, aminek az okát még mindig nem árulta el, fogja magát és kisétál ? Ismét megcsapott az idegesség és beköltözött testem minden egyes pontjába.
- Mi van ? - förmedtem Billre.
- Nem érzem jól magam...émelygek...- magyarázta Bill.
Bár tényleg nem festett túl jól, falfehér volt és feldúlt, de én akkor is gúnyosan elhúztam a számat.
- Hát én sem érezném jól magam, ekkora hazugság után. Viszont nem kéne még elmenned, nem fejeztük be a beszélgetést...
De Bill erre nem szólt, hanem elindult kifelé. Vérlázító volt a viselkedése.
- Hé, mondtam valamit Bill ! - szóltam utána emeltebb hangon, de még csak hátra sem fordult.
Villám gyorsan felpattantam és mellette termettem az ajtónál. Megfogtam a pulóvere egyik ujját.
- Ha megpróbálsz kilépni ebből a kicseszett szobából, nagyon megbánod...- fenyegetőztem. A düh a torkomat kaparta. Bill rémülten nézett engem, az előbb már tapasztalta, milyen az ha elborul az agyam, de nem tudom mennyire hagyott benne mély nyomokat. Azt tisztán láttam hogy félt, a szája kicsit tátva maradt, szaporán kapkodta a levegőt és láttam az izzadtságot gyöngyözni a homlokán.
- Tényleg úgy érzem, hogy hányni fogok...- sütötte le a szemét és hevesen igyekezett a ruháját kiszabadítani a markomból. Persze nem engedtem.
- Persze, hányni fogsz, de jó kifogásaid vannak. Én ezt menekülésnek nevezném...- sziszegtem neki.
- Kérlek, engedj ki ! - könyörgött Bill, de semmi szánalmat nem éreztem irányába, még inkább elvakított az idegesség, az ujjaim erősebben markolták Bill pulóverét, aki akárhogy rángatott, nem engedtem neki. Felzaklatott a már-már hűvösnek mondható reakciója, ahogy szó nélkül ki tudott volna menni a szobából és magamra hagyni a mindenféle gondolataimmal.
- Tom...Tom....- ismételgette rémülten, de ez csak olaj volt a tűzre és nem hatott meg. Hiszen ha Billt nem izgatta, hogy jó alaposan bele tapos a szívembe, engem miért érdekeljen, hogy mindjárt össze hányja magát ? Majd feltakarítja, ennyi...
- Ne csináld ! - hallottam ikrem reményvesztett hangját, ahogy szabadulni akar, de nem megy neki. A szívverésem szinte az agyamban dübörgött. És talán perverz vagyok, de jól esett Billt ilyen kiszolgáltatottnak látni és az erőfölényemet rajta gyakorolni. Jó volt, hogy kérlelt és hogy kelepcébe zártnak érezte magát.
- Rohadtul nem érdekel mit mondasz. - közöltem érzéketlenül, mire Bill talán akkorra szedte össze minden erejét és olyat tett, amit nem gondoltam volna róla.
- Engedj el ! - kiáltott fel hangosan és váratlanul kitépte csuklóját az ujjaim közül. Majd teljes erőből ellökött. A meglepetéstől sikeresen hanyatt estem a szoba padlóján. Nem számítottam erre, döbbenten felnyögtem és fájdalom nyilallt a hátamba.
- A kurva életbe...- káromkodtam és másodpercekig csak hevertem a földön. De az idegesség újra dolgozni nem kezdett bennem és bosszúra nem ösztönzött. Nehézkesen álltam talpra és kicsit szédültem. És minden össze mosódott a szemeim előtt. Bill már a folyosón lépdelt és nem láthatta, ahogy őrültként rohanok feléje.
- Dögölj meg Bill ! - csak ennyit ordítottam neki és amint oda értem, ismét megragadtam, aztán magam felé fordítottam. Megint menekülni akart, csak hogy én annyira szorítottam a karjait, hogy ez lehetetlen volt.
- A francba, álljál le...- szóltam rá hangosan, amikor kis híján lefejelt.
- De akkor te is álljál le ! És hagyjál végre békén ! - vágott vissza Bill indulatosan és még mindig nem adta fel, hogy kiszabaduljon. Úgy vergődött, hogy párszor sikerült képen törölnie a könyökével.
- Egy akkora baszott nagy seggfej vagy, remélem tudsz róla. Hagyd már abba ezt az eszeveszett rángatózást ! - próbáltam jobb belátásra bírni, de nem igazán sikerült. Én meg nem mertem elengedni, mert féltem, hogy még a házból is kiszalad.
- Sajnálom ! Nem tudom megmagyarázni ! Nem tudom miért csináltam !  Nem tudom ! Nem tudom ! - üvöltötte teljesen kivetkőzve magából. Még sosem láttam ilyennek és ijesztő volt. Folyt róla az izzadtság és egész testében reszketett, a szemeiben ismeretlen fények játszottak, olyan volt, mint akinek elment az esze. Amikor pedig hirtelen belém rúgott, reflexből egy óriási pofont adtam neki. A kezem zsibbadni kezdett tőle. Megrökönyödtem magamtól, hogy a düh hevében ilyet csináltam. Úgy néztem a tenyeremre, mintha nem is az enyém lett volna. Aztán gyorsan ikremre pillantottam. Szemmel láthatólag ő sem fogta fel ami történt. Csak zihált, az arcán ott vöröslött a kezem nyoma és meg sem bírt szólalni. Ahogy én sem. Az előbbi majdnemhogy állatiasan feltörő agressziót mintha elmosta volna valami. Igaz, a szívem még mindig ki akart ugrani a mellkasomból, még mindig légszomjam volt és erős lüktetések hasítottak a fejembe. De úgy éreztem, ennyi elég volt, lenyugodtam. Bár az érzelmeim még mindig össze voltak kuszálva és egy cseppet sem lettem boldogabb attól amit tettem, de vissza vonni már nem lehetett.
- Baszd meg...- suttogtam magam elé és elengedtem Billt.
Sosem hittem volna, hogy valaha kezet bírok emelni Billre, de most mégis így alakult. A féltékenység, a bizonytalanság és a pánik Bill hisztériás viselkedése miatt egy szörnyeteggé változtatott. Valami tonnás súllyal nyomta a hátamat, most már nem csak Billben csalódtam, hanem magamban is. Még bámultuk egymást pár másodpercig, aztán elindultam a szobánk irányába, nem szóltam semmit, lehajtott fejjel, némán mentem és hátra sem néztem ikremre. Becsuktam magam mögött az ajtót és megviselten ültem le a szoba padlójára, nagyjából oda, ahol az előbb voltam. A zsebembe nyúltam cigi után, de persze nem volt nálam, talán a földszinten hagytam. Jellemző, ez az én formám a rohadt életbe ! Idegesen játszottam a számban lévő karikával és a plafont néztem. A fejemben újra meg újra a pofon játszódott le és az utána következő pillanatok. Bill, ahogy hitetlenkedve és vádlón bámul a képembe, miközben az arca tiszta piros. Messzire mentem ezzel, túl a saját magam állította, helyesnek vélt korlátokon. De ő sem viselkedett jobban, tisztára bepörgött, valahogy le kellett állítanom. A bokám fájt, ahogy jó erősen megrúgott. Istenem, hogyan üthettem meg a saját testvéremet ?! Hogyan juthattunk el idáig ?! Gondolataimat halk ajtó nyikorgás zavarta meg. Bill nyitott be és nesztelenül mellém lépve megállt tőlem pár méterre.
- Na mi van, már nincs hányingered ? - kérdeztem rá sem nézve.
- Nincs. - válaszolta ikrem szomorúan.
- Remek, akkor húzzál el innen. Elegem van belőled ! - próbáltam lezárni a témát. De Bill félénken közelített felém és leült közvetlenül mellém. A pulóverén elszakadt a cipzár, az arcán még mindig ott virított a tenyerem tűzpiros lenyomata és most láttam, hogy vérrel kevert nyálcsík van a szája szélén.
- Tényleg nem tudom, miért nem dobtam ki azt a papírt, és azt sem, hogy miért nem mondtam igazat. Már akkor tudtam, hogy nem szabadna, mikor kimondtam a hazugságokat. Ami pedig Andreassal kapcsolatos...
- Ne kezdjünk bele az Andreasos sztoriba, mert én veled ellentétben, biztos hogy kidobom tőle a taccsot. - vágtam a szavába.
- Tudom, hogy vétkeztem ellened...
- Így van ! És talán már sejtem is miért. Mert te is férfi vagy, akár csak én. Hiába vagy megfogalmazhatatlanul, leírhatatlanul szép, akkor is férfinak születtél, tehát férfiból vagy és kész. Most meg felébredt benned a kíváncsiság a másik nem iránt. Istenem, ez tök normális, és tizenöt évesen már illik is ! Hát hajrá, legyen a tiéd a csaj ! Ezért nem kell vezekelned ! - dühöngtem.
- Kérlek Tom, ne beszélj így, én nem akarok mást, csak téged. - ingatta a fejét Bill.
- És ezt most el kellene hinnem ? - legyintettem.


- Nincs olyan jelentősége az egésznek, mint azt te feltételezed. Ha gondolod, most azonnal széttépem azt a papírt. - kutatott Bill a földön lévő cetli után.
- Csak hogy most már nem érdekel a papír és te sem érdekelsz. Az sem izgat már, hogy ha fogod magad és meg sem állsz Lena Schwartz ágyáig ! Jó szórakozást ! Aztán gumit ne felejts el vinni ! - fordítottam el a fejem dacosan, hogy Bill ne lássa ami az arcomra van írva. Hihetetlenül idiótának éreztem magam és olyan szavakat, mondatokat vágtam hozzá, amiken nem is gondolkodtam. Az dübörgött bennem, hogy te jó ég, csak nehogy komolyan vegye. Bill hallgatott megtörten, csak szapora lélegzet vételeit hallottam, én meg nyeltem nagyokat, miközben behatóan vizsgálgattam a falat. Aztán Bill mozgolódni kezdett, felállt a földről és bizonytalan léptekkel az ajtó irányába ment.
- Már megint hova a francba mész ? - szóltam utána unottan.
Bill megállt az ajtónál és fáradt mosoly jelent meg az arcán.
- Csak a földszintre. De ha akarod, itt maradok...- ajánlotta készségesen. Erre már én is feltápászkodtam a földről és Billhez sétáltam. Lefejtettem az ujjait a kilincsről és becsuktam az ajtót. Testvérem csodálkozva nézte, mit csinálok.
- Igen, azt akarom, hogy maradj....
- Jó. - bólintott Bill.
Igaz, hogy némiképp megviselt volt, de nekem tetszett az izzadtságtól össze tapadt haja, a nagy piros folt az arcán, a szomorúan csillogó tekintete és a kicserepesedett, kicsit vérző szája. A szerszámom máris görcsbe rándult tőle. Én pedig folytattam, miközben jól végig mértem Billt.
- Hazudni, már majdnem úgy tudsz mint én, de másképp is meg mutathatod, mekkora férfi vagy. - mosolyodtam el és megnyaltam a számat.
- Ezért sosem bocsátasz meg ugye ? - suhant át egy szomorú kifejezés Bill arcán.
- Nem tudom Bill...- mondtam erre bizonytalanul és kínosan feszült, keserű csend állt közénk.
- És hogyan mutassam meg ? - tért vissza Bill az előbbi témához.
- Egyszer azt mondtam, érezni akarom amit te élsz át, akár jó, akár rossz, osztozni akarok az érzéseidben. Szóval legyen úgy, hogy most te csinálod nekem.  - közöltem vele higgadtan az ötletemet. Ikrem azonban nem volt ilyen nyugodt.
- Ne Tom, ne kérj ilyet tőlem. Ez lehetetlen...Csak ezt ne ! - tiltakozott hevesen, de nem tudott rám hatni az esdeklő nézésével. A mai nap megmutatta, hogy bármelyik pillanatban véget érhet a Billel való fura kapcsolatunk, annyian várnak rá lesben állva és lehet hogy őt sem lenne nehéz meggyőzni egy hetero kapcsolatról.
- Legyek én az első, akibe bele rakod. Ez így igazságos. Feküdj le velem, aztán ha annyira akarod, félre állok a képből és áldásom adom Lenára. - tártam szét a karjaimat, amibe Bill úgy kapaszkodott bele, mint ha az élete függne tőle.
- Nem akarlak elveszíteni Tom és nem akarok fájdalmat okozni neked !
- A fájdalmat bízd ide, nem lesz semmi baj. Én készen állok. A kérdés az, te készen állsz ? - húztam el a karomat Billtől és gyorsan kibújtam a cipőmből, aztán vetkőzni kezdtem.
- Ezt most komolyan gondolod ? - kérdezte Bill remegő hangon, de nem válaszoltam, csak vettem le magamról a ruháimat és hanyagul dobáltam le őket a padlóra. Nem éreztem félelmet, inkább vonzott az ismeretlen. Akartam Billt, hogy ő is érezzen engem, ahogy én éreztem őt. És semmi sem tántoríthatott el ettől a tervemtől. Nem most pattant ki a fejemből, de most gondoltam úgy, hogy valóra kell váltanom. Hiába éreztem magam csalódottnak a mai vitánk miatt, hiába fájt, hogy átvert, ugyanúgy veszettül kívántam, mint azelőtt. Ez nem változott, nem hagyott alább. Percek alatt anyaszült meztelenre vetkőztem. Bill még mindig kétkedve szobrozott az ajtónál, rettegés volt a szemeiben. Megsimítottam az arcát, ott ahol a pofon helye látszódott.
- Ne félj. - bátorítottam és a szekrényhez léptem, hogy kivegyem onnan a ruhák alá rejtett testápolót. Apró remegések futottak át rajtam, ahogy a flakont a kezemben tartottam. Bill ezalatt az ágyamhoz ment, leült és lassú mozdulatokkal hámozta le magáról a cipőt, pulóvert, pólót, nadrágot. Mire vissza fordultam, már csak alsó nemű volt rajta. A félelem szikrái nem csillapodtak a tekintetében. Ledobtam a testápolót a párnára és finoman megcsókoltam ikrem ajkát, miközben óvatosan letoltam róla az alsónadrágot.
- Ez nem jó ötlet Tom...- mondta még, amint az utolsó ruha darab is le került róla. Ujjaim végig futottak a csípőjén és egyre éledező hímtagján. Ő is akart engem, bár nem feltétlenül úgy, ahogy én terveztem. Ajkaink bátortalanul forrtak össze, olyan volt, mintha most ismerkednénk egymás szájával. A tudat emiatt az új helyzet miatt, érezhetően feszültté tett mindkettőnket, de akartam hogy megtörténjen. Fekvő helyzetbe toltam Billt és hagytam, hogy felém kerekedjen.
- Ne Tom...inkább ne...- suttogott lázasan csillogó szemmel ikrem, de egy újabb gyengéd csókkal belé fojtottam a szót. Kicsit vér ízű volt a ajka és eszembe juttatta, hogy mekkora pofont kevertem le neki, mennyire elborított az indulat. De az akkori lázongó dühöm teljesen elmúlt, a csalódás sebe sajgott még igaz, de a kívánalom Bill iránt mindennél nagyobb volt, akárcsak a kíváncsiság, hogy mi fog történni.
- Most az egyetlen egyszer, én is át akarom élni amit te. - simítottam meg az arcát, majd a haját és kezeim lecsúsztak a hátára, a jól érezhető gerincvonalára, aztán váratlanul irányt változtatva, a mellkasát és hasát érintették. Ő is simogatott engem, aztán lassan csókolt a nyakamat, a vállaimat és egyre lefele haladt. A fejem a párnára döntöttem és igyekeztem élvezni, hogy nedvesen szenvedélyes csókjai a hasam után, az ágyékom közelébe értek. Éreztem, ahogy finoman kezébe fogja kemény és lüktető férfiasságomat, majd ajkaival is birtokba veszi. Jólesően sóhajtva felkönyököltem és össze akadt a tekintetünk. Bill még mindig félt, ezer méterről lerítt róla. Nem tudom miért rettegett annyira, hiszen ez az aktus nekem fog fájni és nem neki.
- Féltelek...- mondta ikrem.
- Felesleges, mert nem lesz semmi gond. - bíztattam testvéremet, majd hagytam, hogy csinálja amit helyesnek gondol. Ajkai és nyelve tették a dolgukat, hol gyengéden, hol pedig szenvedélyesen, hol félénken, hol meg magabiztosan és egyre gyorsabban. Nem kellett sok idő, hogy halk sóhajtásaim hangos és önfeledt nyögésekbe csapjanak át és a csípőm Bill mozdulataival egy ütemben mozogjon. Beletúrtam izzadtságtól vizes hajába és szinte az ágyékomhoz préseltem őt, hogy még mélyebben tudjon nekem örömet okozni. Fantasztikusan csinálta. Mintha az a félős kisfiú, akit annak idején, azon a szilveszter estén csókolózni tanítottam, a múltba tűnt volna. Mintha Bill képében, egy veszedelmes és izgató lény vett volna hatalma alá, akinek erejétől nem menekülhetek, még ha akarok sem. De nem akartam. Akkor is ha megbántott, azokban a percekben elfelejtettem mindent, egyre csak ezeket a vágytól forró pillanatokat és érzéseket akartam, de nem felejtettem el a célt, amit magam elé kitűztem. Bár könnyű lett volna kitáncolni az egészből, hiszen még egy kis idő és biztos elér az extázis, de feljebb húzódtam kicsit az ágyon, jelezve Billnek, hogy hagyja abba. Bármilyen földöntúli is volt, ahogy a nyelve a hímtagomhoz ért, azt akartam, hogy megtegye. Nem törődtem a fájdalommal.
- Bill...- sóhajtottam kifulladva és nyirkos testét magamhoz vontam. Hallottam, milyen hangosan és gyorsan lüktetett a szíve. Az arca mindkét oldalon vörös volt, a pofon piros foltját átvette a szenvedély másféle árnyalata. Megcsókoltam, még mielőtt szólni tudott volna, nyelvemet vadul nyomtam át a szájába, közben karjaimat szorosan fontam a dereka fölé. Éreztem, hogy kemény a szerszáma, akár csak az enyém. És nem volt mire várnunk.
- Kezdjük el. - türelmetlenkedtem és a párnám felé nyúltam a testápolóért. Rutinosnak látszó mozdulatokkal nyomtam egy adagot az egyik tenyerembe, majd a lábam közé kentem, éppen úgy, ahogy Bill csinálta azt, a legelső alkalomkor. Ikrem sokkolva pislogott felém és számára mintha megállt volna az idő.
- De...- kezdte volna el.
- Csak csináljuk rendben ? És ne vágj ilyen arcot, nem fog semmi tragédia történni. Például biztos nem szakad le az égbolt, vagy ilyesmi. - vágtam röhögve a szavába.
- Ez akkor is...
- Túl fogom élni. Szerintem a szexbe még nem halt bele senki, legfeljebb a következményeibe, szívroham meg ilyenek... - poénkodtam továbbra is lihegve, hogy oldjam a feszültséget ikremnél, de nem volt nagyon vicces kedvében. Feltérdelt, némán kezébe vette a testápolós flakont, megnyomta és a testápolót szétkente a férfiasságán. Mikor a barack illat megcsapott a gyomrom ugrott egy hatalmasat és kiszáradt a torkom. Remegések futottak át rajtam, nem tudom a félelemtől, vagy a vágyakozástól, de reszkettem. Vissza fojtott lélegzettel figyeltem Bill lassú, gondos mozdulatait, ahogy kemény hímtagján elkeni a fehér krémet. Rohadtul izgató volt nézni, ahogy magához nyúlt.
- Oh...- nyögtem fel önkéntelenül és megcsóváltam a fejemet. Bill rám meredt.
- Mi az ? - kérdezte értetlenül.
Szívesen vágtam volna rá, hogy lassan elélvezek a látványtól amit csinál, de inkább megfogtam a karját és ismét fekvő helyzetbe toltam, hogy a teste az én testemen legyen, hogy a bőre össze érjen az enyémmel.
- Ez az... - sóhajtottam elégedetten és csak néztem Bill ijedt, tanácstalan arcát. Majd nyomtam rá egy puszit, ami aztán könnyed csókba ment át.
- Szerintem berakhatod az ujjad oda...nyugi, nem fogok sikítozni. - javasoltam viccesen, lazaságot színlelve és Bill engedelmeskedett. Kicsit hideg ujjai végig siklottak a bordáim mentén, le a hasamon, át a szerszámomon, majd csak egy heves, kellemetlen érzést éreztem, ahogy ujjával belém hatolt. Kicsit megugrottam, mire Bill kétségbe esetten nézett.
- Tom...
- Minden oké...Folytasd ! - szóltam rögtön és nagy levegőket véve, lecsukott szemmel hagytam, hogy Bill ujja óvatosan megmozduljon. A gerincem mentén a fájdalom futkározott és hideg veríték ült ki az ajkam felé, Bill nem pillantott rám, fejét a vállamnak támasztva, hangosan szuszogva tett eleget a kérésemnek és alighogy a fájdalom alább hagyott, máris két ujjal volt bennem. Élesen felszisszentem és össze szorított fogakkal néztem a plafont, az izgalmam gyorsan elmúlt csak az zakatolt bennem, hogy ez milyen iszonyatosan fájdalmas, még annak ellenére is, hogy az érintett terület alaposan be volt kenve testápolóval. Mégis fájt, és nem is múlt el teljesen ez az néha éles, néha tompán sajgó érzés. Az jutott eszembe, hogy Billnek is ezt kellett kiállnia és nekem önző módon akkor meg sem fordult a fejemben, mennyire rossz lehet ez. És kezdtem azt is sejteni, hogy ennél még lesz durvább is. Félelem lett urrá rajtam és siettetni akartam az egészet.
- Ne húzzuk az időt. - suttogtam Bill fülébe néhány perc múlva. Addig néma csendben voltunk, csak lélegzet vételeinket és az ágy halk recsegését lehetett hallani. Bill azt csinálta, amire megkértem, de nem nézett rám, én meg hol feljajdultam aztán szabadkoztam, hol meg csak feküdtem és ízlelgettem az új tapasztalatot. És hát mit tagadjam azon kívül hogy bizarr volt, még fájdalmas is. Bill kihúzta az ujjait belőlem, amitől megint görcsbe rándult minden porcikám és elöntötte szemeimet a könny. Ezen az összemosódott függönyön keresztül láttam, ahogy ikertestvérem ismét megfogja a flakont, megint bekeni krémmel magát, aztán már ismét felettem fekszik.
- Sírsz ? - rökönyödött meg a könnyeimet látva és az arcom fele nyúlt, de elsimítottam onnan a kezét.
- Hova gondolsz, csak....- de nem fejeztem be a mondatot, helyettem Bill tette ezt meg.
- Fáj. Én tudom és abba hagyhatjuk...
- Ne beszéljünk annyit, csináld és kész ! - szóltam hangosan és ellent mondást nem tűrően, miközben dühösen töröltem le az árulkodó könnyeket az arcomról. Bill kicsit megszeppent, talán a hangerőtől és hangsúlytól, de lehet hogy a valóság hatott rá bénítóan, mindenesetre elég lassan hajolt felém, hogy megcsókoljon és a csókunk is erőltetett volt. Bill nem is az ajkainkra koncentrált, én is elkalandoztam és egyszerre szerettem volna megtudni mi vár rám, meg nem is. Kezeimmel gyengéden simítottam végig ikrem vállát és hátát, jó volt a bőrét érinteni, jó volt a karjaim között tudni őt. És jó volt csókolni, még akkor is, ha mindketten máshol jártunk. Éreztem, ahogy Bill elhelyezkedik a lábaim között, igyekeztem hasznára lenni és megkönnyíteni a helyzetét, az izgalom pedig már szorította mindenemet. Még pár másodperc és megtörténik. Legalább annyira izgatott voltam, mint amikor én csináltam vele azon a felejthetetlen, egyszerre szörnyű és különös éjjelen.
- Akkor most...- vált el a számtól ikrem és zihálva sütötte le a szemét. Jól tudtam mit akart mondani.
- Tőlem mehet. - bólogattam és lecsukott szemekkel hajtottam a fejemet a párnára. Óvatos simításokat éreztem az ágyékom környékén és Bill krémtől ragadós ujjait, majd azt hogy finoman kicsit jobban szét hajlítja a lábamat. Kezdtem fázni ezektől a alig érezhető mozdulatoktól.
- Bill, ne szórakozz már ! - szóltam rá, mikor már vagy két perce vesződött és majdnem felnevettem, mert kicsit csiklandós volt. Nem felelt, csak szó nélkül rám feküdt és forró lehelete a nyakamat simította. Majd nem sokkal ezután borzasztó fájdalmat éreztem. Rögtön tudtam, hogy ez az, amiről csak fantáziáltam eddig. Úgy éreztem a vér is fájdalmasan száguldott az ereimben és szívemtől gerincemig átjárt ez az érzés. Éreztem, hogy Bill lassú, hogy nem sieti el, de akkor is, mintha ezer darabra szaggatott volna szét, azzal hogy belém hatolt. A szemeim felpattantak és hangosan ordítottam. Bill szemében a félelem lángja gyúlt és mozdulatlanná vált. Nem akartam halálra rémiszteni az üvöltözésemmel, gyorsan megsimogattam az arcát, hogy megnyugtassam.
- Ne ijedj meg Bill...Te mindent jól csinálsz, úgy látszik, nekem kevés a fájdalom tűrő képességem...- mondtam neki fojtott hangon és karjánál megragadva az ajkamhoz húztam. De nem akart megcsókolni, csak nézett engem és majdnem sírt.
- Abba szeretném hagyni, nem megy ez nekem...- lihegte és barna szemeivel szinte könyörgött, hogy hagyjuk abba, de nem adtam meg ezt neki.
- Dehogynem fog menni, csak folytasd. - kértem és ismét a párnára hanyatlott a fejem. Bill nagyot sóhajtott és felkönyökölve mozogni kezdett bennem. Minden egyes mozdulata égetett, perzselt, de igyekeztem moderálni magam és nem ordítani. Inkább erősen harapdáltam az ajkamat és egy-egy visszafogott fájdalmas nyögést engedtem csak meg, mialatt a szemeim sarkában szüntelen könnycseppek gyűltek, de nem töröltem le őket, nem volt elég erőm. Kezeim Bill hátán pihentek, ahogy az ő teste egyenletesen mozdult az ágy reccsenéseinek háttér zajában. Tudtam, hogy nem fog sokáig tartani, ahogy ez az én esetemben is történt csak pár perc lesz az egész, de mintha ezek a percek végtelen hosszúságúaknak tűntek volna. Mennyivel másabb ezt fordított helyzetben csinálni, amikor nem a gyötrődés, hanem a kéj forralja a véremet és homályosítja el a tudatomat. Ez most szörnyű volt, borzalmasan nehéz. De én akartam és hát megkaptam amire vágytam. Azt hittem, kemény vagyok és meg sem kottyan nekem egy ilyen akció, de baromira tévedtem, mert ez szinte elviselhetetlen.
Néha keservesen felsóhajtva résnyire kinyitottam a szememet és láttam ikrem arcába hulló haját, hallottam ahogy halkan fel-felnyögött és mozgása is erőteljesebb lett. A combjaimra idegesítően ragadt a testápoló vegyülve az izzadtsággal és a fájdalom már a hátamba is átsugárzott. Csak azt akartam, hogy legyen vége és Bill egyre erősebb, gyorsabb mozdulataiból, valamint hangos zihálásaiból arra következtettem, hamarosan eljut a csúcsra. Az ágy kezdett kényelmetlen lenni nekem, a szám cserepessé vált, a könnyek arcomra száradtak, a gyomrom mintha helyet cserélt volna a tüdőmmel és még mindig fájt amit ikrem művelt, de a hangok már elmosódtak, csak valami zúgást hallottam messziről, valamint éreztem Bill ritmusosan hozzám préselődő csípőjét, ami minduntalan halk feljajdulást váltott ki belőlem. Aztán egyszer csak Bill már nem moccant többet, megállt felettem, remegés futott át rajta, és levegő után kapkodva, hangosan nyögve elérte az orgazmust. Majd kicsúszott belőlem és lihegve, erőtlenül dőlt mellém az ágyra. Ekkor nyitottam ki a szememet, szinte nem is hittem, hogy ennyi volt. Nagy levegő vételekkel igyekeztem urrá lenni magamon, mindenem jeges verejtékben úszott és kegyetlenül fájt valami odalent. Még mindig szúró érzés keringett bennem, ami az alhasamba is bele-bele nyilallt. Egyik kezem végig siklott az ágyékomon és benyúltam a lábaim közé. Megsimítottam a krémtől síkos területet és dermedten meredtem az ujjaimra, amiken a krémmel és a Billből előtörő fehér anyaggal elkeveredve pár csepp sötétvörös vér volt. Nem tudom miért, de elégedetten felnevettem.
- Wow..vérzek. - suttogtam magamnak hitetlenkedve. Fura módon, büszkeség és megkönnyebbülés volt a lelkemben. Ezt akartam és nem bántam, hogy megtörtént. Lehet hogy soha többet, de most az egyszer átéltem és minden tiszteletem Billé, hogy ezt a tortúrát többször is elviselte. Akkor pillantottam a fal fele, ahol testvérem hevert és takaróba burkolózva hangosan rázta a zokogás. A vigyor lehervadt az arcomról és aggódva fordultam hozzá.
- Hé...- böktem meg kicsit.
- Én nem akartam Tom, te kényszerítettél, te akartad hogy így legyen, nekem eszembe sem jutott volna...- szipogta ikrem vádlóan és fejét a párnába fúrta.
- Ezért sírsz ? Hát túléltem nem ? Akkor meg ?! Inkább arról mesélnél, hogy milyen volt az első bevetés. És azt ne mond, hogy nem élvezted. Végre egyszer nem neked fájt, hanem nekem. A mai nap már két fájdalmat is okoztál nekem, egy lelkit, meg egy testit és nem tudom eldönteni, melyik a szarabb...- próbáltam idiótán cinikus módon vigasztalni, de Bill csak sírt, mint akit nem lehet jobb kedvre deríteni, én meg tehetetlenül feküdtem mellette a kavargó érzéseimmel és a testemből lassan eltűnő nyilallással.
- Abba hagyhatnád már a zokogást...- jegyeztem meg kedvetlenül, idegesített a szívet tépő sírás.
- Tudom, hogy egy szemét vagyok és sosem felejted el nekem a hazugságomat. - tette hozzá kis idő múlva Bill, mikor a sírása már nem volt olyan heves. Lassan ő is a hátára fordult, de a takarót még mindig görcsösen szorongatta a kezében. A szemei könnyesek és karikásak voltak. De Bill olyan szép volt így is. Tökéletes. Csak néztem rá és nem tudtam mit reagáljak. Nem bírtam volna már többet bántani aznap, a pofon emléke így is kísértett. És bár a mai eset mély sebeket hagyott bennem, bele gondolni sem mertem, hányszor fog majd még fájdalmat okozni nekem Bill akarva-akaratlanul. És ha mindegyiknél előjön belőlem a vadállat, az előbb utóbb tragédiához vezet. Valahogy túl kell lépnem ezen és előre nézni, biztos nem ez lesz az utolsó alkalom, mikor ekkora haragot érzek a testvérem iránt és majd lesz olyan mikor ő lesz dühös irányomban. Szomorú remegés cikázott végig a szívemen. Megalkuvás ? Kompromisszum ? Megbocsátás ? Legyek az okosabb ? Legyek a bölcs nagytestvér ?
Bill mocorgása rántott vissza a gondolatok áradatából, ahogy felült az ágyban és szomorkás arccal lehámozta magáról a takarót.
- Azt hiszem, jobb ha felöltözünk...
- Várj Bill ! - szóltam utána halkan. Ikrem vissza nézett, én pedig szintén felültem és mielőtt Bill bármit szólhatott, vagy tehetett volna, némán a karjaimba zártam.
- Tomi...Úgy szeretlek ! - hallottam a megkönnyebbült sóhaját és kezei olyan erősen szorítottak, ahogy csak bírtak.
Másnap a suliban megmutattam Billnek Lenát, nem volt nehéz megtalálni, ott dekkolt a tantermünk előtt és fél szemmel szüntelenül testvéremet bámulta. Kíváncsi voltam ikremnek mit a véleménye, de magyarázkodás helyett Bill odalépett hozzá és kedélyesen beszédbe elegyedtek. Semmiségekről, általános témákról, olyan dolgokról, amikről két ismerős társaloghat. Álltam tőlük nem messze és emésztett a féltékenység, nehéz volt vissza fognom magam. Néztem őket, ahogy barátian egymásra nevettek és valahol az a keserű sejtésem támadt, hogy Bill szépsége az ellenségem is lehet még, hiszen mások is észre veszik. Folyton lehetőségek kínálkoznak ikrem számára, amikkel előbb-utóbb lehet hogy élni fog. És én majd nem tehetek semmit, egyszer hagynom kell elmenni, hisz ez az élet rendje. A tanítás végeztével, haza felé menet, Bill azt mondta, Lena egy kedves lány és még barátok is lehetnek, de semmi több, majd az öngyújtóm segítségével "ünnepélyes keretek között" elégette a kis papírcetlit ezzel is jelezve, hogy neki sikerült magában lezárni az ügyet. Nekem pedig talán sikerült valahogy felül kerekednem a saját sértett önérzetemen, a kínzó féltékenységemen, és az ellenem elkövetett hazugságon, de ez egyáltalán nem volt könnyű. Mint ahogy a kettőnk kapcsolata sem az. És kitudja mi vár még ránk ?!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése