Az első igazán enyhe nap egy szombaton köszöntött ránk. Hideggel és borongósan indult a reggel, de délelőttre valahogy előbújt a nap és sápadt sárga fényeivel megmelengette a földet. A hó is olvadni kezdett, olvadt a jégcsap az eresz csatornán és a víz minduntalan az ablakpárkányra cseppent, az udvart pedig ellepte a latyakos sár. De nem bántam, jó volt már látni hogy készülődik a tavasz, ami az új kezdést és a reményt hozza el. Nem tettem le a tervemről, hogy felkutatom azt a nőt aki biológiailag az anyánk. Hogy egyszer a szemébe nézek és felteszem neki a kérdéseimet. Amiket nem tehettem fel tizenöt évig. Magamnak is vonakodva vallottam be, hogy igazából bárhogy is akartam, a szívem legmélyéből nem tudtam őt halálosan gyűlölni. Hiszen nem is ismertem, még képem sem volt róla. Haragudtam rá persze, nagyon-nagyon mély harag öntött el irányában, ami már a gyűlölet határán volt, de akkor sem bírtam volna elképzelni, hogy találkozás nélkül kizárjam az életemből. Egyszer legalább látni akartam. És úgy éreztem, idő kérdése az egész...
A délelőtt tanulással telt. Végre befejeztük Billel a biológia beadandót, igazán sokat dolgoztunk rajta, de megérte. Tök jól sikerült és reméltük jó jegyet kapunk majd rá. Gyorsan megcsináltunk minden házit, aztán a nappaliban néztük a hétvége unalmas tv műsorait. Dél körül megjelent a nagyi barátnője, de szerencsére Andreast nem hozta magával. Együtt ebédelt velünk, kicsit elbeszélgettek a nagyanyánkkal. Miután elment, a nagyi befogott minket mosogatni és vissza vonult a szobájába. Billel egy darabig a nappaliban fetrengtünk az unalomtól, aztán kimentünk az udvarra. Nem nagyon lehetett ott sem mit csinálni. Hatalmas tócsák bámultak ránk az udvar egyes részeiről. Csend és a szombati unalom lengedezett a levél nélküli fák ágain. Néztem a bágyadt égboltot, kabátzsebembe dugott kézzel, mellettem Bill ücsörgött egy tégla rakáson, ami a garázs oldalához volt rakva.
- Jó lenne egy cigi.- jegyeztem meg halkan.
- De nem is dohányzol. - vigyorgott Bill.
- Akkor is, az a legjobb unalom ellen, na meg egy pohár ital, de nem konyak. - tettem hozzá nagyzolva mintha sokat tudnék az ilyen dolgokról, mire ikrem fejcsóválva megforgatta a szemeit.
- Jaj már Tom...- csak ennyit mondott.
- És zene. Jó hangosan. Valami klassz rock zene kellene, ami betölti ezt az ürességet. Nem értem, az itt lakók hogy nem pusztulnak meg ebben a nihilben...
- Azt hittem már megszoktál itt. - mondta Bill.
- Ezt nem lehet soha sem megszokni, legfeljebb elviselni. - támaszkodtam a garázs falának és arra gondoltam, hogy ha betöltöm a tizennyolcadik évemet, még aznap elköltözöm innen. Vissza Lipcsébe, vagy máshova. Berlinbe, Hamburgba, ahol van valami élet is. Keresek munkát és bérelek egy lakást. Lesz majd nagy képernyős tv-m meg számítógépem, ja és halálfejes függönyöm, mint annak az idétlen Andreasnak. De vajon Bill velem tart, vagy itt marad, hogy a nagyit istápolja és megint évekig nem találkozunk ?
- Min mosolyogsz ? - kérdezte Bill, mikor látta hogy belefeledkezem a gondolataimba.
- Semmin, csak a jövőmön agyalok, hogy mi lesz ha tizennyolc leszek. - feleltem kis idő múlva.
Bill meglepődött.
- Miért, mi lesz akkor ?
- Lelépek, az lesz. Elhúzok innen, de előtte jól megnézem a falu szélén álló Loitsche táblát, mert tuti hogy többet nem járok erre. - feleltem magabiztosan.
- Ennyire utálsz itt lakni ? - képedt el testvérem.
A mosolyom keserű grimasszá változott és sötéten magam elé nézve, csak ennyit válaszoltam.
- Még annál is jobban...
Bill nem tudott mit kezdeni a kijelentésemmel, zavartan bólogatva ült tovább a téglákon, míg az én szemem elkalandozott a kerítésen túlra. Fantáziám túl szárnyalt a falu határán, túl az egyforma, aszfaltos utakon és száraz bokrokon, a jövőm felé. Egészen addig, míg a délutáni némaságba nem hatolt egy autó motorjának zaja. A gondolatok gyorsan eltűntek a fejemből a hang hallatára és kíváncsi szemmel pásztáztam az utat. Egy fehér kocsi közeledett lassan és a ház előtt meg is állt. Bill felpattant a téglarakásról és együtt néztük mit akar az ismeretlen jármű a házunknál. Nem kellett sokat találgatnom, már fel is tűnt Roman bambán röhögő feje a volánnál. Mellette Britta ült, míg hátul Martin és Dominic társaságában Natalie reszelte unalmában a körmét.
- Uh...- húztam el a számat és Billre sandítottam. Neki is leesett, kik vannak az autóban.
- Menjünk be. - kérte ikrem halkan, de figyelmen kívül hagytam a kérését.
- Hello seggfejek ! - üvöltött ki Roman az autó letekert ablakából.
- Mit akarsz ? - kiáltottam neki vissza. Britta, Roman mellett integetni kezdett, hogy jöjjünk közelebb. Bill nem mozdult, de én elindultam a kerítés felé. A kocsiból szólt valami zene, ami rögvest elhallgatott, amint oda értem. Mind az öten érdeklődve és talán kissé megvetően bámultak rám.
- Mi az, a buzi öcsikéd nem mert idejönni ? - gúnyolódott Dominic.
- Félt, hogy seggbe rakjuk ? - röhögött fel Martin a saját hülyeségén.
- Jaj fiúk, olyan éretlenek vagytok ! - hadonászott a körömreszelőjével Natalie.
- Na mi a helyzet Kaulitzok ? - könyökölt ki hanyag mozdulattal az ablakon Roman.
- Mi lenne, semmi...- vontam vállat és a kerítésre támaszkodtam.
- Azt látjuk, olyan bénán dekkoltok ott, hogy az már nekem fáj. - állapította meg Roman.
- Nem kell ám nézni, el is lehet húzni. - morogtam.
- Kussoljál be, mert nyakon váglak. - fenyegetőzött Dominic.
- Bemegyünk Magdeburgba. - árulta el Britta sejtelmesen mosolyogva.
- Aha, na és ? - kérdeztem vissza flegmán.
- Kocsikázunk kicsit, beülünk egy gyors étterembe, aztán szétnézünk melyik klubban van a legnagyobb party. - mondta Natalie.
- Egészségetekre. És ezt miért kellett velem közölni ? - tártam szét a kezemet.
Roman Brittára nézett, majd a hátul kuksoló Natalie-ra és két haverjára.
- Még van itt egy hely, ha gondolod velünk tarthatsz Tom.- mért végig. Végképp nem értettem semmit. És meg is illetődtem, először szólított a keresztnevemen. Hátra pillantottam Billre, aki tanácstalanul állt a garázsnál és egy másodpercig sem gondoltam, hogy velük kellene mennem. Amúgy sem bíztam bennük, nem tudtam csapda e ez a hirtelen jött szívélyesség, róluk nagyon is el lehetett volna képzelni,hogy ha úgy adódik cserben hagyják az embert.
- Na mit válaszolsz, nem érünk rá egész nap várni. - kérdezte Roman az autó kormányára téve a kezeit.
- Mire kellek én nektek ? - érdeklődtem gyanakvó képpel.
- Mire kellenél ? - húzódott ördögi vigyorra Roman szája.
- Azt te tudod, de nem veszem be, hogy önzetlen fele baráti szeretetből furikáznád a hátsóm. - vontam vállat.
- Sejtettem, hogy most is begyulladtál, hogy mit szól majd a nagyanyád...
- Nem erről van szó..- vágtam Roman szavába.
A hátsó ülésekről zúgolódás hallatszott.
- Á hagyjuk az egészet, olyan béna ez a Kaulitz ! - kiabált ki hátulról Martin.
- Menjünk inkább, ne könyörögjünk ennek a szerencsétlennek. - toldotta meg Dominic.
- Nem az én ötletem volt, hanem Britta kampányolt melletted, hogy vigyünk magunkkal, mert te biztosan jobb fej vagy mint amilyennek mutatod magad, de véleményem szerinte te egy orbitális lúzer vagy...
- Nem leszek mindig az, ne aggódj...- vágtam Roman szavába, amint világossá vált, hogy Britta nyávogásának eredményeképp akarnak elcipelni Magdeburgba.
Dominic és Martin nevetni kezdtek.
- Na ez az, amit egyáltalán nem hiszek el rólad, meg a tesódról. Szánalmasak vagytok, ahogy nagyanyátok ócska udvarán lestek ki a hülye fejetekből. És te egy ilyen balféket akartál a kocsiba ültetni ? Hülye vagy ? - Roman lenézően vizslatta Brittát, aki zavarában a táskájában kezdett kotorászni.
- Lányok...- legyintett Dominic, mire Natalie oldalba bökte.
- Sajnálom, hogy nem jössz...- mondta Britta savanyú képpel.
- Valahogy csak túl élitek. - biccentettem gúnyosan.
- Induljunk már ! - türelmetlenkedett Martin.
Roman beindította a kocsit.
- Na, mi leléptünk Kaulitz, nektek jó szórakozást a semmihez ! - vetette még felém és elhajtottak. Kisebb szelet kavartak, ahogy a megengedettnél nagyobb sebességgel mentek a kihalt utcán. Megkönnyebbülést éreztem, de egyáltalán nem voltam büszke magamra, hagytam hogy sértegessenek. Talán Billnek volt igaza, hogy ide sem jött. Egy csomó felesleges megaláztatástól kímélte meg magát. Az autó közben már elhagyta a falu határát jelző fehér táblát és kicsit irigyeltem őket, bármit megadtam volna, ha én is elmehetek amellett a tábla mellett és magam mögött hagyhatom ezt a helyet örökre. De addig még van három évem és egy pár megoldandó feladatom...
Lassan vissza ballagtam Billhez.
- Mit akartak ? - kérdezte, amint oda értem hozzá. Nem volt kedvem elmondani az újabb szemétkedést, úgyhogy röviden elintéztem a választ.
- Hagyjuk, hülyék ! - és szélesre tárva a garázs ajtót besétáltam rajta. Nem tudom miért csináltam, talán hogy elrejtsem a zavaromat és hogy tulajdonképpen a sírás fojtogatott, mert annyira gyűlöltem Romant, a rohadt fehér kocsiját, a nyilván tökéletes családját és a szabadságát.
- Mit keresünk itt ? - hallottam a hátam mögül testvérem kérdését.
- Semmit. - mondtam és körbenéztem a garázsban. Enyhe félhomály volt bent, a nagyi autója a legtöbb teret elfoglalta. A kevéske megmaradt szabad helyen pedig egy plafonig érő polc volt, amin mindenféle munkagépek sorakoztak ponyvával letakarva. Elképzeltem, ahogy nagyapám délutánonként ezekkel barkácsolt és jó lett volna ott lenni vele, míg a nagyanyánk bent a vacsorát készíti...De a mi sorsunk másképp lett megírva Billel.
- Nagyon felbosszantottak Romanék ? - kérdezte Bill és hosszasan elnézett egy szerszám osládát.
- Miért gondolod ezt ? - kérdeztem vissza viszonylag nyugodt hangon, nem akartam, hogy Bill megérezze valójában milyen gondolatok cikáztak bennem.
- Olyan rosszkedvű lettél. Megbántottak ugye ? - Bill egy csavarhúzót rángatott elő a ládából és szakértő szemmel vizsgálgatta.
- Az soha nem fog sikerülni nekik. Nem érdekelnek. - támaszkodtam a nagyi kocsijához és vártam, hogy ikrem felém nézzen. Egész jól elszórakoztatta magát a csavarhúzóval, szórakozottan vette át egyik kezéből a másikba. Mikor néztem, minden rossz élményem megszűnt, az előbb még élesen belém hasító szomorúság már sokkal tompább volt. Csak bámultam Billt, ahogy játszott a csavarhúzóval, a haja a szemébe hullt, az arca kipirult a hidegtől és már nem is fájt semmi belül.
- Gyere ide. - szóltam neki halkan. Felkapta a fejét és előbb csodálkozott, aztán mosolygott. Vissza rakta a csavarhúzót a helyére és oda lépett hozzám. A kabátja ujjánál fogva magamhoz rántottam és a fejemet a nyakába hajtottam. Halkan felsóhajtott, én meg nem mondtam semmit, csak szipogtam nagyokat, mert mégiscsak össze szorított a keserűség, de úgy hogy alig kaptam levegőt. Még jó hogy Bill nem kérdezett, talán megértett, vagy ha nem is, legalább hallgatott, az most sokat segített. Nagyon nem akartam sírni, egy könnyet sem akartam, ezért hát pár perc csend és néhány nagy levegő után, mohón hajoltam ikremhez és szinte azonnal vadul csókoltam az ajkait. Mintha ebben a csókban összpontosult volna minden keserűségem, magányosságom, fájdalmam és szenvedélyem. Egyre erősebben markoltam a karját a kabátján keresztül, miközben nyelvem erőszakosan nyomult be Bill szájába újra meg újra. Kintről besugároztak a gyér fények megvilágítva ikrem arcát. Bill oda adóan csókolt engem és ágyéka szorosan simult hozzám. Elengedtem a kabátja ujját és csukott szemekkel a kabát cipzárját akartam lehúzni, de persze nem ment és ki kellett nyitnom a szemeimet. Elhúzódtam Bill ajkától, aki szó nélkül nézte, ahogy izgalommal túlfűtötten a kabátjával bajlódok. Elöntött az izzadtság és minden tagomban remegtem, ahogy a cipzár végül megadta magát és engedelmeskedett. Újra megcsókoltam Billt, közben egyik tenyeremet végighúztam a mellkasánál, sokkal jobb érzés volt mint a kabát vastag anyagát érinteni. Tudtam, már csak ez a pulóver és esetleg a póló választja el az ujjaimat attól, hogy Bill meztelen bőrét érezzem. Kezem ikrem szegecses övcsatjába ütközött. Felsóhajtottam. Szerettem azt az övet, rettenetesen jól állt rajta. És talán említenem sem kell, de izgatóan hatott számomra. De azt még jobban szerettem, mikor nem állt az utamban. Sokkal rutinosabban nyúltam az öv után, mint a kabátnál. Bill ritmusos levegővétele egy pillanatra kihagyott, amikor kibontottam az övet, majd ismét zihálóvá vált amint hirtelen mozdulattal az alsónadrágjával együtt a bokájáig toltam a nadrágját.
- Mit akarsz ? - lihegte a számba döbbenten.
- Majd meglátod. - adtam kitérő választ a kérdésére és ajkamat végig húztam a nyakán. Kicsit feltűrtem a pulóvert, hogy még jobban oda férjek a férfiasságához. Már a nadrágon keresztül is éreztem, hogy milyen merev, de mikor ujjaimmal érintettem sokkal-sokkal keményebb volt. A vér ezerrel száguldott az ereimben és a kabátom teljesen rám izzadt. A hímtagom türelmetlenül lüktetett, ahogy a szívem is egyre gyorsabb ütemben vert. Megmarkoltam Bill szerszámát, felnyögött és teljes súlyával rám dőlt. Éreztem karjait magam köré fonódni. Nedves ajka végig szántott az arcomon és megállt a szám környékén. Apró csókban forrtunk össze és én lassú mozdulatokkal kezdtem el mozgatni a kezemet Bill legérzékenyebb pontján. Izgalomban voltam, őrült izgalomban, amilyenben ő is volt, a teste villámgyorsan reagált érintéseimre. Hamar remegni kezdett mindene és csípője ritmusosan mozdult. Ajkait rekedt nyögések hagyták el, amik a fülembe visszhangoztak. És engem is nyögésre késztettek, ahogy Bill kimondta a nevemet. Gyorsabb tempóra váltottam, míg másik kezemet kiszabadítottam Bill öleléséből és pulóvere alá nyúlva végig simítottam ikrem gerincén, ami vizes volt az izzadtságtól. Gyöngyöző homlokunk összeért és láttam Bill arcán az élvezetet, amit én okoztam neki.
- Csináld még...- kérte elhaló hangon és én még gyorsabb ütemet kezdtem diktálni. Másik tenyerem elhagyta Bill gerincét, derekát és átcsúszott a fenekére, aztán gyorsan vissza Bill derekához. Eszembe jutott a pár nappal ezelőtti beszélgetésünk és Bill zavarodott arca, amikor a férfi-férfi felállást veséztük ki. És eszembe ötlött valami. Ő nem észlelte, hogy elgondolkodtam, hol halkan-hol hangosabban sóhajtozott és teste ütemesen mozgott, távol járt már a realitás világától. De azt hiszem én is, mert nem tudtam józanul gondolkodni, az izgatottság elhomályosított belül és úgy éreztem, mindenképpen meg akarom tapasztalni azt amiről Billel azon az éjszakán beszéltünk. A gondolattól fájdalom került az alhasamba és ha lehet szerszámom még keményebb lett.
- Valamit ki szeretnék próbálni... - hajoltam Bill füléhez, de csak sóhajtásokat kaptam feleletként.
- Megengeded ?
Reszketett a hangom. Bill nem válaszolt, talán nem is figyelt már rám. Vettem egy nagy levegőt, hogy remegésem csillapítsam és megnyaltam kiszáradt számat. A kezem, ami Bill hímtagján húzgálta a bőrt, gyorsan mozgott és talán nem is kellett volna sok, hogy eljuttassam ikremet a csúcsra, de most arra a fantáziára akartam összpontosítani, ami bekúszott az agyamba, nem hagyott nyugodni és önzővé tett. Váratlanul elvettem a kezemet Bill férfiasságáról. Testvérem izzadtan, lihegve meredt rám és nem értett semmit.
- Miért hagytad abba ? - zihálta csalódottan, de én felelet helyett megcsókoltam és ujjaim, amik eddig Bill derekánál pihentek, most újra átsiklottak ikrem fenekéhez.
- Mit csinálsz ? - fújta ki Bill a levegőt ijedten.
- Hé, ne félj, bízz bennem...- csitítottam.
- De Tom...azt ígértük, bármit újat akarunk, előtte átbeszéljük...
- Esküszöm, hogy amit teszek veled, utána te is csinálhatod velem...- csókoltam ikrem haját.
Bill viselkedése nem volt valami meggyőző, látszott rajta, hogy fél és igyekezne elhúzódni tőlem, de nem hatott meg riadt tiltakozása. A szívem mind hevesebben vert és szédültem az izgalomtól. Nyomtam Bill homlokára egy puszit és elmosolyodtam, de valószínűleg nem olyan mosoly volt ez, amit Bill tőlem megszokott, tulajdonképpen és sem tudhattam a kéj milyen kifejezéseket festett az arcomra.
- Miért nem mondasz semmit ? - suttogott Bill rémülten. Éreztem a tenyerem alatt ikertestvérem selymes bőrét, míg ágyékomhoz préselődni, még mindig kemény férfiasságát. Magam felé húztam Bill fejét és az ajkaira tapasztottam a számat. Bevillant az elhatározásom és a most vagy soha érzése. Amikor Bill nyelve az én nyelvemmel találkozott, egyik ujjammal megpróbáltam ikrembe hatolni. Nem tudtam hogy kell, de azt tudtam hogy akarom, az ösztönök diktálták ezt bennem. Alig értem hozzá, Bill rögtön elrántotta a fejét és feljajdult. A mozdulatain érezhető volt, hogy szabadulni szeretne, hogy ez neki kényelmetlen és fáj. De nem engedtem.
- Nyugodj meg...- suttogtam neki és csak ennyi telt tőlem, az izgalom a torkomat kaparta, semmihez sem hasonlítható, nem leírható érzés és forróság vett körbe, amire talán nincsenek is szavak. Borzongás futott végig a hátamon, a szemem egy másodpercre lecsukódott és kéjesen felsóhajtottam, de Bill vissza rántott a valóságba.
- Mit csinálsz, ez fáj, hagyd abba ! - testvérem hangja ismeretlen lett számomra, megpróbált kibontakozni a szorításomból, de ismét magamhoz vontam, hogy lefogjam és az ujjamat kicsit mélyebbre nyomtam.
- Nyugodj meg. - ismételtem el az előbbit, mintha más szavakat nem ismertem volna. Bill fájdalmasan felkiáltott és őrült módon vergődni kezdett, kis híján lefejelt.
- Mondtam, hogy fáj ! Engedj el ! - és teljes erejéből ellökött magától, nem készültem fel hogy ilyen erő van benne, beestem nagyanyánk kocsija és a plafonig érő polc közé, a fejem koppant egyet a falban.
Láttam, hogy Bill halott sápadt lett, szaporán kapkodott levegő után és egy pillanatra neki dőlt az autónak, aztán üveges tekintettel úgy bámult rám, mint egy ellenségre.
- Mit kell így lökdösődni...hülye vagy Bill. tapogattam meg a fejemet dühösen, mert az az érzésem volt, úgy beütöttem hogy vérzik.
- Megígérted...- csak ennyit mondott alig hallhatóan.
- Teszek az ígéreteimre, te elmebeteg vagy. - morogtam sértődötten. A fájdalom lassan szűnt meg a fejemből. De amint jobb lett, letöröltem izzadt homlokomat és feltápászkodtam. De addigra ikrem már magára húzta a nadrágját és kifele rohant a garázsból, mint akit üldöznek.
- Francba ! Bill várj már ! - ordítottam utána, de meg sem fordult. Rohant be a házba.
- Bill...nem így akartam...- mondtam magamnak erőtlenül és most én hanyatlottam az autóra. Az izgalom még mindig ezer fokon égett bennem, mintha sosem akarna elmúlni, az arcom, a testem tiszta láz volt, szédültem, mint mindig amikor ikrem közelében lehettem, holott Bill már lelépett. Remek...tudtam, hogy jól elszúrtam, ezt nem így kellett volna és hogy a saját hülye vágyakozásom, türelmetlenségem miatt valamit talán tönkretettem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése