- Ezt miből gondolod ? - kérdeztem vissza pofákat vágva és igazán nem érdekelt a téma. Nem szerettem volna nagy talányokon agyalni, Bill érdekelt, az ajka, megint érezni akartam. Teljesen fel voltam húzva és nehéz volt a "kijózanodás".
- Minden egybe vág Tom ! A nagyi titkolta előttünk, hogy van telefonunk, meg hogy az ismeretlen be sem mutatkozott, aztán lecsapta a telefont, mikor a nevedet mondtad...Idegen ilyet nem tesz. - magyarázta Bill.
Hirtelen eszembe jutott, hogy a hívó még mondott valamit mielőtt rám csapta a kagylót. Lehet, hogy ikrem ezúttal nem mondott butaságot ?!
- Ezt nem hiszem el...- mondtam hangosan.
- Tessék ?! - vágott értetlen arcot Bill és látszott rajta, hogy hülyének néz.
- Ezt mondta a nő a telefonba, mielőtt letette...- feleltem és néztem Bill töprengő arcát.
- Látod, még egy bizonyíték, hogy csakis anya lehetett...biztos sokkolta, hogy te vagy a vonal végén. Tom, nem hallucinálok, hidd már el ! - kiáltott izgatottan Bill.
Dühösen vágtam közbe.
- Hülyeség ! Tegyük fel, ha tényleg anya volt az, akkor sem hinném, hogy érdekelné mi van velem, vagy veled. Az eltelt évek alatt nem sűrűn bukkant fel az életünkben, vagy te talán emlékszel egy alkalomra is, amikor megjelent a gyerek otthonban ?!
Bill vállat vont.
- Biztos van rá magyarázat, miért nem jött sosem. És arra is hogy, ő telefonált e...
- Erre csak a nagyi tudhatja a választ. Miért nem kérdezel tőle ? - pillantottam testvéremre. Aki szomorúan rázta a fejét.
- Nem merek...
- Jézusom Bill ! Azt ne mond, hogy félsz a nagyanyánktól ! - sóhajtottam egy nagyot.
- Az igazságtól félek Tom, hogy olyanra derül fény, amit egyáltalán nem akarok hallani. - válaszolta csendben Bill.
- Ez benne van a pakliban...- tettem hozzá, és utána jódarabig nem mondtam semmit. Hallgattam a csendet, amibe néha egy-egy edény csörömpölése hasított a földszintről. A nagyanyánk, na persze...minden titok tudója...
Váratlanul megragadtam Bill karját.
- Mi az ? - csodálkozott el.
- Ha annyira tudni akarod mi a helyzet, de nem mersz kérdezni, majd megteszem helyetted én ! - mondtam és elkezdtem finoman húzni Billt ki a fürdőszobából, le az emeletről.
- Ne csináld már Tom ! Felejtsük el és kész ! Nagyi rettentően dühös lesz, tudod, mindig kiborul ha a anyáról kérdezősködünk. - próbált Bill kiszabadulni a szorításomból, de nem ment neki. Elszánt voltam és valamivel erősebb nála. Talán, mert én is tudni akartam az igazat.
- Jaj Bill, hallgass már ! Utálom ha hisztizel ! - szóltam emeltebb hangon, amikor leértünk a lépcsőkön egy kis huza-vona után.
- De veszekedés lesz...- vágott fájdalmas képet Bill.
- Na és ? Neked talán nem ér meg egy kis balhét ez az egész ? - kérdeztem dacosan.
- Úgysem mond semmit...
- Azt majd meglátjuk. - és határozott léptekkel bementem a konyhába. Bill szaporán botladozott a nyomomban. Kicsit komikus látványt nyújthattunk. De nagyanyánk nem figyelt igazán ránk. Háttal nekünk, a szekrényben pakolgatott valamit.
- Kiderült már ki keresett telefonon ? - tettem fel a kérdést.
- Fogalmam sincs, nem hívott azóta sem. - mondta nagyanyánk és hátra sem fordult.
- Csak mert Billben felmerült néhány kérdés...- vágódtam le az egyik székre.
- Tom ! - kiáltott fel Bill és hallottam a hangjában valami félelmet. Én nem féltem, nem volt mitől. Nem aggódtam, hogy olyat hallok, ami fájdalmat okoz, hiszen egész életemben szinte csak olyat mondtak. Én nem voltam gyenge, mint Bill...
- Nocsak. És micsoda ? - erre már nagyanyánk is érdeklődővé vált.
Billre néztem, aztán a csuklójánál fogva lerántottam a mellettem lévő székre.
- Az van, hogy Bill azt gondolja, a titokzatos telefon hívó, az anyánk lehetett...
A nagyi kezében megállt a díszes fűszertartó doboz. Láthatóan sápadt lett.
- Tényleg így van ? Telefonálhatott ő ? - pillantottam nagyanyánkra.
- Az agyamra mentek a butaságaitokkal ! - csapta le az asztalra a dobozt.
Bill össze rezzent mellettem.
- Mondtam, hogy nem kellett volna.- suttogta.
- Csak azt kérdeztem, lehetséges e ? - érdeklődtem halkan és nyugodtan.
- Ezek az ostoba kérdések ! - forgatta a szemeit nagyanyánk, vett egy nagy levegőt, hogy higgadt maradjon, majd ismét hátat fordított nekünk.
- Nem tartom anyátokkal a kapcsolatot. Már rég hallottam felőle, de gondolom jól van, éli a világát. Ő nem tudta megbocsájtani, hogy otthonba adtalak titeket, nem értette, hogy nem tehettem mást. Én meg nem tudtam elfogadni, hogy nem viselkedett anyaként...Persze mit is várhattam, tizenhét éves volt mindössze, mikor ti születtetek...
- Tizenhét ? - kérdeztük egyszerre Billel döbbenten.
Nagyanyánk hanyagul vállat vont.
- Miért, mit hittetek ?!
Igazság szerint én nem gondoltam semmit, de engem is mellbe vágott a tény, hogy anyánk kiskorú volt még, mikor megszült minket.
- Egy leány anya...- dadogta Bill.
- Olyasmi...- nagyanyánk hozzánk fordult és arcán gúnyos mosoly jelent meg. Aztán egy törlő ruhával törölgetni kezdte a konyha asztalon lévő tányérokat.
- Mára az életünk ketté vált, nem vagyunk fontosak egymásnak. És ez így van jól.- mondta még és olyan érzéketlen volt a hangja, mintha nem is a saját lányáról beszélne. Kezdett halványan megjelenni előttem egy rémült fiatal lány, karjában két csecsemővel. Nem jött több kérdés a számra, pedig lett volna még mit meg tudnom, de ez az információ egy időre épp elég súlyos volt.
- Anyátok tizenhét volt és felelőtlen. De zárjuk le a témát, sokkal többet mondtam, mint amit szabad. - nagyanyánk megint átment megközelíthetetlen titkolózóba. Nem akartam feldühíteni a további kérdéseimmel és úgy tűnt, hogy Bill is kellően lesokkolódott a hír hallatán. Csak ült ott a széken, és látszott, hogy agyában pörögnek a gondolatok.
- Légyszíves ne gyártsatok elméleteket, arról hogy ki hívott. Ígérem, ha megtudom, tájékoztatlak titeket. Anyátokat meg verjétek ki a fejetekből ! Csak felesleges szenvedést okoztok magatoknak, ha rajta jár az eszetek...Van még valami ? - kérdezte nagyanyánk érzelem mentes hangon.
- Nincs.- válaszolta Bill halkan. Nem sok választotta el attól, hogy sírjon.
- Akkor menjetek és csináljatok rendet a szobátokban, szörnyű, hogy mi van ott, aztán neki láthattok tanulni. Szólok, ha kész a reggeli.
Billre sandítottam, szó nélkül felállt a székről és elindult kifele a konyhából. Éreztem, hogy mondanom kell valamit.
- Hát, köszi az infót...- nyögtem ki még az ajtó előtt.
Nagyanyánk utánam szólt.
- Csak még egy jó tanács...
- Igen ? - néztem vissza.
- A ti érdeketekben, ne játszatok Sherlock Holmes - t, az ilyesminek sosincs jó vége. Ne ártsátok magatokat bele a múlt eseményeibe ! - jegyezte még meg és szigorúan nézett rám. Kilelt a hideg, elég kísérteties volt a hangszíne, meg az arca is. Bizonytalanul bólogattam és gyorsan felmentem Bill után az emeletre.
Mire felértem, ikrem a szobában szerte-szét hagyott ruhákat kezdte össze pakolni. Beléptem és megálltam az ajtónál.
- Ez azért durva nem ?! - kérdeztem fejcsóválva.
- Micsoda ? - kérdezett vissza halkan Bill és tovább pakolt.
- Ami nagyanyánk mondott. Szerinted hazudott ?
Bill vállat vont.
- Szerintem csak nem mondott el mindent és ez nem hazugság...
- Na és anya...baromi fiatal volt...gondolom úgy érezte, elszúrt mindent, hogy életet adott nekünk, ezért hát gyorsan lelépett vagy ilyesmi...- találgattam.
- Nem tudhatjuk mit érzett és azt sem hogy mi történt igazából. - vágott közbe Bill.
- Te akartad tudni mindenáron. Hát most itt az igazság. Vagyis egy része. Kezdhetsz vele amit akarsz...- morogtam.
Bill erre nem reagált semmit és én is megpróbáltam hanyagolni a témát. De eléggé felkavartak a hallottak és még több kérdés cikázott a fejemben. Például, hogy merre volt az apánk ? Ő is egy tizenéves fiatal srác volt ? És vajon hogy foganhattunk ? Egy házi buliban két kör vodka közt ? Talán nagyanyánk óvni akar minket, azért ilyen zárkózott az üggyel kapcsolatban ?
Nem nagyon bírtam másra gondolni ezeken kívül. Nem ment a tanulás, nem volt étvágyam sem és ahogy láttam, testvérem is szenved. Céltalanul lézengtünk a házban, aztán az udvaron lestünk ki a fejünkből és pásztáztuk a csupa hó tájat. Elég lassan telt így a nap. Nagyanyánk kedve sem volt túl rózsásnak mondható, szótlanul tett-vett a konyhában, aztán elvonult a szobájába. Mindannyiunkat megérintett a múlt, amiről nekünk nem volt pontos tudomásunk, de tönkre tette a jövőnket, nagyanyánk meg végig élte azt, amiről pár szót ejtett a reggel folyamán. Ő nagyon jól tudta miről beszélt és ha lehet, akkor őt jobban felzaklatta a dolog.
Szomorú fáradtság lett úrrá rajtam, az egész napi eszme futtatások teljesen kimerítettek és mivel a tv-ben sem volt jó műsor, hamar lefeküdtem. Bill még ott maradt a nappaliban a televízió készüléket bámulva. De láttam, hogy nem a képernyőt nézi, hanem még mindig gondolkodik. Én már nem tudtam, zsongott a fejem. Sötétségre vágytam és arra hogy ne száguldozzanak hatalmas kérdőjelek a fejemben.
Hajnaltájt gyengéd simogatásokra ébredtem. Először azt hittem, álmodok, de a gyér hajnali fényben kirajzolódott előttem ikrem, amint ágyam mellett térdelt és felém hajolva óvatosan simogatta az arcomat.
- Mi a baj ? - kérdeztem álmos hangon.
- Annyi minden van a fejemben, nem tudok aludni. - felelte Bill.
- Bill...- sóhajtottam fájdalmasan.
- Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni...
- Pedig sikerült. - motyogtam félálomban, a szememet dörzsölgetve.
- Azt gondoltam, ide jövök, kicsit megsimogatlak, aztán megnyugszom...- mondta Bill halkan és bánatos kifejezés jelent meg az arcán. Az ujjai, amivel cirógatott jéghidegek voltak. Annyira, hogy én is fázni kezdtem.
Arrébb húzódtam az ágyon.
- Feküdj ide, úgy mégis csak jobb, olyan hideg van itt. - ajánlottam és testvérem egy másodperc habozás nélkül mellém feküdt. Magunkra húztam a takarót és csak néztem Bill gondterhelt arcát.
- Mióta nem alszol ? - kérdeztem.
- Az a helyzet, hogy le sem feküdtem. - felelte Bill.
- Na ne...
- Néztem egy darabig a tv-t, aztán mikor már nem volt volt adás, feljöttem, de csak forgolódtam. Amit a nagyi mondott teljesen össze kuszált bennem mindent, hányingerem van, fáj a gyomrom és a fejem, egyfolytában anya jár az eszemben. Tényleg, csak egy iskolás lány rossz döntésének eredménye vagyunk ?!
- Istenem Bill...- pislogtam kábán.
- Ennyire feleslegesek lennénk a világban ? - kérdezte Bill maga elé meredve.
Úgy látszott ezek a tények eléggé megrázták Billt, engem nem annyira, mert világ életemben szembesülnöm kellett a feleslegesség érzésével, hiszen aki gyerek otthonban nőtt fel, aki nem kellett a családjának, akarva-akaratlanul is tapasztalta ezt. Nem értettem Billnek miért olyan nagy dolog ez...Túl kellene rajta lépnie és kész...
- Nem akarok anyáról beszélni...Most nem...- vágtam ikrem szavába.
Bill hozzám hajolt és ajka már az enyémet súrolta.
- Én sem...
- Bill...- csak ennyit bírtam kinyögni.
- Szükségem van rád Tom...- mondta és már csókolt. Rögtön elszállt az álmosságom, mikor ajkai félénken az enyémhez tapadtak. Nem tétlenkedtem, átdugtam a nyelvem a szájába és hevesen vissza csókoltam. Bill kikerekedett szemmel bámult rám, de nem húzta el a fejét. Elmosolyodtam, ahogy megéreztem a nyelvét a számban. Szorosan húztam magamhoz ikremet és kezeim végig siklottak gerince vonalán. A szívem majd kiugrott a helyéről. Igaz, hogy velem csókolózott először, de már egyáltalán nem lehetett észre venni a tapasztalatlanságát. Egyik kezemmel beletúrtam a hajába, aztán ismét végig futtattam tenyeremet a hátán, majd egy váratlan mozdulattal felhúztam a pólóját és már a meztelen bőrét érintettem. Tűzforró volt, ahogy én is lángoltam belülről. A férfiasságom pillanatok alatt kegyetlenül kemény lett. Halkan felnyögtem, amikor ujjaim végig húztam ikrem mellkasán, hasán és a ruhán keresztül hímtagján. Megsimította az arcomat és hirtelen elhajolt tőlem.
- Baj van ? - suttogtam levegő után kapkodva. Csak mosolyogva rázta a fejét, én meg ismét megcsókoltam vágytól kiszáradt ajkait. Szédülés fogott el, többet akartam érezni, mint a ruhát az ágyékánál. Meg akartam érinteni a legérzékenyebb pontján.
Tudtam, hogy helytelen amit érzek, de a gátak megállíthatatlanul dőltek le bennem. Másodpercekre ugyan elhatalmasodott rajtam a felismerés hogy Bill az ikrem, de ahogy csókoltam őt nem úgy feküdt előttem. Más volt mint a kisfiú a gyerek otthonban...És talán én is más voltam számára. Másnak kellett tűnnöm a szemében, mert csak testvéri szeretetből nem lehet úgy érinteni ahogy ő tette.
Egész testemben idegen érzés, vágyakozás volt, felhevített a közelsége.
- Szeretnéd hogy...- kérdeztem és elcsuklott a hangom. Bill értette mit akarok. Nem felelt, feltérdelt az ágyon és kezeimet készségesen húzta a nadrágja irányába. Én nem rántottam el a tenyerem, mint a múltkor, hanem óvatos mozdulatokkal igyekeztem lejjebb tolni ikremről a pizsama nadrágot. Izgatottságomban kapkodtam, a kezem remegett, és nem nagyon láttam a hajnali sötétségben.
- Francba...- suttogtam idegesen, mert nem boldogultam még az egyszerű mozdulatokkal sem, Bill megsimította a vállamat az ajkaimat keresve. Szomjasan csókolt, miközben ő maga bontotta ki a nadrágját. Hálásan néztem rá, de csak arca körvonalát láttam. Most megérinthettem, már nem állt közénk a ruhája ! Ezt akartam, mégis féltem...Nem láttam meztelenül nagyon régóta és akkor még nem volt bennem ez a fura érzés...Most meg már a gondolattól is össze rándult a gyomrom és tetőtől-talpig leizzadtam. A kezei mozgásából halványan láttam, ahogy lejjebb tolja a nadrágját. A torkom kiszáradt és egy nagy sóhaj hagyta el az ajkamat. Kezdett minden rohadtul valószínűtlen és halálosan komoly lenni...Hogy ő és én...ilyen szituációban...Te jó ég...Ujjaim elkalandoztak a csípőjénél lévő tetováláson, amit bár most nem nagyon láttam, de tudtam hogy milyen izgató. Aztán elérkeztem ikrem hímtagjához, kicsit megálltam és a sötéten át igyekeztem Bill arcából bátorságot meríteni. Nem akartam gyávának tűnni, mégis szorított a félelem az izgalommal együtt. Különös volt, kicsit nyomasztó is...De akartam...Mind jobban...
Magamra húztam Billt és a hideg futkározott a hátamon, ahogy forró bőre az enyémhez tapadt. Szinte nem is volt távolság a testünk között.
- Te is magányosnak érzed magad néha ? - kérdezte váratlanul Bill, ahogy ajkunk elvált egymástól.
Végig simítottam a hátán, aztán finoman és bizonytalanul megmarkoltam a férfiasságát. Testvérem halkan nyögött egyet, én meg idegességemben a piercing karikámmal játszottam.
- Ha nem vagy velem, mindig úgy érzek...- suttogtam a fülébe.
Éreztem, hogy Bill elmosolyodik és éreztem, hogy lesz a hímtagja egyre keményebb a tenyeremben. Nehezen leírható, milyen volt legérzékenyebb testrészét a kezemben tartani, érezni a forróságot és hogy mennyire kemény. Elöntött a izzadtság és eszembe jutott, amikor Bill mellettem aludt, én pedig magamhoz nyúltam. Legalább olyan őrült voltam, akkor is...És ő is őrült...tudtam, hogy vár valamire és csak rajtam múlik majd, meg merem e tenni...
- Kinevetsz, ha azt mondom, félek ettől, ami velünk történik ? - csókoltam meg Bill homlokát.
Megrázta a fejét.
- De hiszen én is félek Tom...
Ezen most én mosolyodtam el. Istenem, mekkora pancserek vagyunk, gőzünk sincs semmiről és mégis milyen súlyos dolgok közelébe merészkedünk, játszunk a tűzzel...És ez a tűz égetni fog...az egyszer biztos...
Most még lenne vissza út. De nem akarok vissza fordulni...Nem...
Ismét csókolózni kezdtünk, egyik kezemmel szorosan fogtam Billt, míg másik kezemmel elkezdtem a szerszámán húzgálni a bőrt. Az arcom égett és a szemeim elhomályosodtak...ez már tényleg durva...hogy csinálhatok ilyet ?!
Vártam, hogy Bill megrémül és felháborodik, de ikrem nem tiltakozott, teste hamar felvette a ritmust és egy ütemben mozgott a kezemmel.
- Nagyon jó...- a hangja meglepett volt, mint aki másra számított tőlem.
- Nagyon jól csinálod...- suttogott és forró leheletét éreztem a nyakamon. Izzadtságban úszott mindenünk és a párna kényelmetlenül felgyűrődött alattunk. Fájni kezdett a gyomrom az izgalomtól.
- Tom...- nyögte Bill és ahogy kimondta a nevemet, nem sok kellett hogy el ne élvezzek. Nem láttam semmit, de ahogy hallottam hangos levegővételeit, éreztem tűzforró és vizes homlokát a vállamnál, csípője erőteljes mozdulatait. És ahogy a férfiassága egyre jobban lüktetett, az pont elég volt hogy totálisan felizgasson.
- Tom...- mondta újból szenvedélytől elfojtott hangon. A teste vadul mozgott, a ruha a hátára tapadt és nyögdécselt felettem.
Ott feküdtünk teljesen betakarózva és az ágy halkan meg-meg reccsent mozdulataink nyomán. Semmihez sem hasonlítható érzés volt Billt a csúcspont fele vinni. Szavakba nehezen lehet önteni mit éreztem akkor, mikor testvérem kéjes hangját hallottam és amikor hirtelen megfeszült a teste, rekedten felnyögött, aztán fáradtan hanyatlott rám és csak kapkodta a levegőt. Szorosan becsuktam a szememet és kicsit vele éltem át az extázis pillanatait. Csak öleltem és hallgattam szíve gyors dobbanásait, ahogy keveredett az én szívem hangjaival. A forró folyadék ami előtört belőle lassan csordogált le a hasamon és a kezemen, de nem bántam. Az ő boldogsága volt minden egyes csepp...
- Úgy sajnálom, rögtön hozok zsebkendőt....- lihegte Bill és szédelegve kutatott zsebkendő után, hogy letörölgessen, de vissza húztam magamra.
- Hé...ez most nem számít...maradj !
Karomba zártam és csak néztem a fal fele, miközben Bill összes haja az arcomba hullott. Remegett a teste mint ha fázna és én is reszkettem vele együtt.
- Tom...kérdezhetek ? - érdeklődött Bill bátortalanul pár perc elteltével.
- Aha...- bólintottam.
- Szóval...ez olyan kínos...inkább nem...- nevetett fel zavartan ikrem.
- Jaj ne csináld, ha bele kezdtél mond is végig ! - kértem türelmetlenül.
Bill kicsit hallgatott, majd nagy levegőt véve egy szuszra kibökte.
- Honnan tudtad hogyan kell ezt, és hogy hogyan szoktam magamnak csinálni ?
Halkan elnevettem magam. Ez elég gyerekes kérdés volt tőle.
- Nem tudtam, csak gondoltam...de én is fiú vagyok Bill...és igen...én is szoktam...tehát...
Nem ragoztam, azt hiszem értette így is, mert nem kérdezett többet.
Az izgalmam lassan hagyott alább, férfiasságom fájdalmasan kemény volt és nem bántam volna, ha én is eljutok oda ahova ő, de ahogy a szenvedélyünk csillapodott, egyre inkább éreztem úgy, hogy zavarban vagyok, hogy ismét csak az ikertestvérem fekszik itt velem...Az együtt létünk, mint a drog vagy alkohol okozta eufória, fokozatosan tűnt el és helyét átvette a valóság.
Jó hogy sötét volt, ez a ködös félhomály a barátommá lett akkor. Legalább nem kellett egymás szemébe néznünk.
Feküdtünk, hallgattunk és egyszerre rezzentünk össze, ahogy kint az utcán hangosan elrobogott egy autó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése