Árnyak

Fojtogató hányingerre eszméltem és arra, hogy nagyon melegem van. Kinyitottam a szemem, mely előtt össze mosódott minden, aztán lassan kezdett kitisztulni a kép. A nappaliban feküdtem, a kandalló előtt, kabátban. Mellettem nem sokkal, Bill térdelt és aggódó arckifejezéssel nézett rám.
- Úristen Tom, úgy aggódtam ! Jobban vagy ? - kérdezte, amint látta, hogy megmozdítom a karomat.
- Hogy kerültem ide ? - kérdeztem vissza suttogva, mert valamiért teljesen elment a hangom.
- Nem is emlékszel ? - csodálkozott el Bill.
- Nem nagyon...vagyis dereng valami, hogy kijöttünk Brittáéktól, aztán elestem. Onnantól pedig minden halvány és halk. Mintha alagútból tapasztaltam volna meg mindent. - feleltem és kutatni kezdtem az emlékeim között, de nagyon zavaros volt az egész. Emlékeztem Bill kétségbeesett hangjára, aztán a vakító utca lámpákra, Billre, hogy belém karolt és hogy lassan jöttünk a havon és ennyi...
- Elvesztetted az eszméleted, hiába szólítgattalak, meg sem mozdultál. Az utca pedig üres volt, sehol senki. Nagyon féltem, hogy valami komoly bajod esett. Kiszaladtam az autó útra, hátha jön egy kocsi, ami megáll. És szerencsénk volt, mert épp arra kanyarodott egy. Leintettem és megkérdeztem, haza visz e minket. Képzeld, egy idős nő vezette a kocsit, aki a faluban lakik és ismeri a nagyit...
- És nem kérdezte, mi van velem ? - vágtam Bill szavába.
- Jaj, dehogyisnem, látta hogy csupa vér az arcod is, és hogy nem nagyon vagy magadnál. De azt mondtam, elestél és megütötted magad. Kérdezte, ne vigyen e minket be a városi kórházig, de akkor már kicsit kezdtél magadhoz térni...
- Tényleg ? Nem emlékszem semmilyen autóra. - ráztam meg a fejemet, aztán letöröltem az izzadtságot az arcomról. Mindkét kezem véres volt.
- Szóval sejtette, hogy be vagy rúgva és leszidott minket, hogy szégyelljük magunkat és hogy a nagyi nem ezt érdemli...- mesélte Bill.
- Hol van most ? - kérdeztem és nehézkesen fel ültem. A fejembe hirtelen áramlott a vér, ettől megint szédülni kezdtem és kimondhatatlan szomjúságot éreztem.
- Már mint a nagyi ? Fogalmam sincs. Már nem volt itthon, mikor haza jöttünk. De mindkettőnk mobilján egy tucat nem fogadott hívás volt. Szerintem el ment minket keresni. Készüljünk fel, hogy nagyon nagy letolást kapunk...- sóhajtotta szomorúan és meggyötörten Bill. Látszott rajta, hogy nagyon fáradt. És én is az voltam. Hát nem volt egy könnyű nap az biztos...
- Nem érdekel. Ha kötözködni kezd, elmondom neki amit délután hallottunk. - mondtam és lehúztam a kabátom cipzárját. Olyan szokatlanul erőtlen voltam, mint még soha. Nagy nehezen levettem a kabátomat és magam mellé raktam, aztán támolyogva felálltam. Bill csak figyelt engem, majd hirtelen megkérdezte.
- Mit vettél be Tom ?
A kérdése nem lepett meg. Tudtam, hogy nem olyan hülye és naiv, mint néha mutatja. Elmosolyodtam és lehuppantam a kanapéra.
- Bravo. Mennyi időbe telt míg rájöttél ? - gúnyolódtam.
- Ez most nem vicces ! Gondoltam, hogy egy kis vodka-narancstól nem esel össze és hogy Roman keze van a dologban. - mondta Bill komoly képpel.
- Mentségemre szolgáljon, hogy nem tudtam mi az, amit nekem adott. Egy fehér tabletta volt, simán lehetett volna fájdalom csillapító vagy nyugtató...- vontam vállat.
- De miért fogadtad el ? Hogy bízhattál meg benne ? Nem értem...- csóválta meg ikrem a fejét rosszallóan.
- Nem bíztam benne és soha nem is fogok! Viszont ő meg a két kis csicskása egyfolytában beszólogattak, hogy gyáva vagyok és úgysem merem. Hát megmutattam, hogy merem...
- Lehetett volna rosszabb vége is Tom...- jegyezte meg Bill.
Fáradtan álltam fel a kanapéról és akadozó lábakkal indultam el az emeleti szobánkba.
- Igazán és mégis micsoda? Hogy meghalok? Na és akkor? Ki a francnak hiányoztam volna?
- Ne légy cinikus ! - szólt utánam Bill.
Megálltam a lépcső korlátnál. Addigra már testvérem is utánam jött és csupa kérdéssel a tekintetében állt az ajtó félfánál.
- És Natalie ? - jött felém az újabb idegesítő érdeklődés.
- Mi van vele ? - rántottam meg a vállam flegmán és igyekeztem kerülni Bill szemeit.
- Igaz amit Dominic állított és amit te is eléggé alá támasztottál...
- Nem igaz, egy szó sem igaz. Csak hergelni akartam azt a szemét Dominicot és valljuk be, elég jól összejött...- grimaszoltam egyet.
- Akkor mit akart tőled Natalie a fürdőszobában ?
- Hát azt tényleg nem tudom, Csak úgy bejött, majd megcsókolt, de semmi több. Nem nagy ügy. - válaszoltam.
- Megcsókolt...- ismételte meg Bill halkan amit előbb mondtam.
Kis csend állt be köztünk. Bill a padlót nézte, én meg erőt gyűjtöttem, hogy el tudjak jutni a szobáig. Az agyamban kavarogtak a gondolatok, az este történései és olyan borzasztóan kiégettnek éreztem magam. Talán a szer hatása volt...
- De nem csókoltam vissza. Nem érdekel Natalie. Ő is csak egy, a loitschei kurvák közül, akik mindenáron szexelni akarnak...Ezt vagy elhiszed, vagy nem...- mondtam végül és lassan fellépdeltem a lépcsőkön. A szobába érve villanyt kapcsoltam, kiléptem a cipőmből, ledobáltam magamról a pulóveremet, a pólómat és a nadrágomat. Mire Bill megjelent, már egy szál alsó neműben álltam a szoba közepén. Láttam, hogy végig nézett rajtam, aztán leült az ágya szélére. A csillár fénye bántotta a szememet és még mindig eléggé szédültem, de tudtam csupa vér az arcom és alaposan megizzadtam, tehát le kell fürdenem, talán még jót is tesz. Elő kerestem egy törölközőt és pár tiszta ruhát. A kezeim még elég bizonytalanok voltak, így mindent ki ejtettem belőlük. Bill oda ugrott és felszedte a földre esett holmikat.
- Kösz. - motyogtam és elindultam zuhanyozni. Bill megfogta a karomat.
- Látom, hogy nem vagy jól...segítek...- ajánlotta.
- Fürdeni egyedül is tudok. - mondtam felháborodottan.
- Jó tudom, csak most nem vagy abban az állapotban...- mentegetőzött Bill.
- Teljesen oké vagyok. - vágtam közbe és lassú léptekkel a fürdőszobába vonultam. Bill, mintha meg sem hallotta volna az előbbieket, kis idő múlva benyitott.
- Mi az, süket vagy, nem kell a díszkíséret. - kiáltottam rá ingerülten és löktem rajta egyet, de elvesztettem az egyensúlyomat és a földre zuhantam. Bevertem a fejemet a kádba, de fura mód nem fájt, csak közönyös tompaságot éreztem.
- Nagyon megütötted magad ? - hajolt hozzám ikrem.
Néztem az őszintén aggódó arcát, a fénylő szemeit, ahogy minden sértegetésemet elviselte és valahogy fájni kezdett idebent. Nem feleltem, csak némán ültem ott és éreztem a könnyeket megjelenni a szememben. Előjött ugyanaz a félelem, szorongás, amit akkor tapasztaltam, mielőtt elájultam volna. Nem tudtam mi ez az érzés, de azt tudtam hogy pokolian rossz.
- Ne haragudj. - csak ennyit mondtam és eltöröltem egy könnyet a szememből.
- Semmi baj. - mosolyodott el ikrem.
- Egy hálátlan fasz vagyok és mindent elrontok, nem gondolkodom, egyik bajból a másikba esem, egy csomó kellemetlenséget hozok a te fejedre is...- a könnyeim szaporán folytak le az arcomon. Mintha hirtelen nyakon öntöttek volna egy vödör vízzel, kezdtem tisztábban látni a dolgokat, mintha ez a szer okozta köd lassan felszállt volna.
- Minden rendben lesz. - mondta Bill és letérdelt mellém a padlóra. Néztem rá a könnyeimen át és olyan jó lett volna mondani valami okosat, de csak a nagy üresség tátongott bennem. Minden rendben lesz ?! Ezt ugye Bill sem gondolja komolyan, hiszen minden olyan borzasztó, nem ismerjük az apánkat, az anyánkat sem láttuk sosem, egyetlen gondviselőnk a nagyanyánk, aki pedig hazudik és titkolózik. Mindennek a tetejébe egy világ végi faluban vagyunk, idióta emberekkel körülvéve...Méghogy rendben lesz minden...
- Aha...- bólogattam végül és felkeltem a földről, mert elkezdett a hideg rázni. Bill is felállt és nézte, ahogy megszabadulok az egyetlen ruhadarabtól, ami még rajtam volt. Szinte éreztem a tekintetét a testembe fúródni és ez most zavart. Magam elé kaptam a törölközőt. Bill értetlenül bámult rám.
- Nem akarom, hogy most láss...hogy így...- suttogtam magam elé meredve.
- Nincs mit szégyellned...- Bill szemei még mindig rám szegeződtek, az ágyékom irányába.
- Akkor is...Menj ki, kérlek...- sóhajtottam erőtlenül. Bill tudomásul vette a kérésemet.
- Hát rendben, magadra hagylak. - és halkan becsukta maga mögött az ajtót. Még vártam pár másodpercet, miután kiment, aztán megengedtem a vizet és a zuhany alá léptem. A forró víz mintha kimosta volna az összes rossz gondolatot és élményt a fejemből, és bár még mindig elég gyengének és lázasnak éreztem magam, fürdés után azonnal elaludtam. Nem is figyeltem, Bill ott volt e, mikor bebotorkáltam a szobába. De arra már tisztábban emlékeztem, hogy nagyanyánk késő este elővette őt a tettünk miatt. Hangoskodásra riadtam fel. A homlokom tiszta izzadtság volt és erős fájdalom szúródott a mellkasomba. Felültem az ágyon és hallgatóztam. A kiabálások a földszintről jöttek. Nagyanyánk hangja hisztérikusan csengett.
- El tudjátok ti képzelni, mennyi helyen kerestelek titeket ? Hogy mit éltem át, mert nem találtalak benneteket ? Mégis, hogy gondoltátok, hogy szó nélkül leléptek abba a buliba ?
- De hát elengedtél minket nagyi. Gondoltuk, suli után haza ugrunk, szólunk neked és megyünk is. Mikor haza jöttünk, nem találtunk sehol...
- Ez lehetetlen ! Egész nap itthon voltam. Szerintem, csak belopóztatok, leraktátok a táskátokat és elmentetek ! Miféle felelőtlen magatartás ez édes fiam ?! Egy csomószor hívtalak benneteket a telefonotokon, aztán rájöttem, hogy felesleges mert itthon hagytátok.
- Sajnálom nagyi, legközelebb... - próbálta Bill halkan elsimítani a dolgokat, de nagyanyánk szörnyen ideges volt.
- Nem lesz legközelebb ! Felejtsétek el, hogy egy ideig szórakozni mentek. Tom biztos részeg, azért alszik, mikor Schreibertéknél kerestelek benneteket, többen mondták hogy igencsak iszogatott...
Össze rezzentem. Vajon mást is mondtak még ? A verekedést ? A tablettát? Levegő után kapkodva hallgattam a lentről felhallatszó párbeszédet.
- Tom csak pár pohárral ivott, nem volt berúgva, higgy nekem nagyi...- kérte Bill.
Elmosolyodtam, milyen rendes Billtől, hogy ennyire falaz nekem. Pedig nem nagyon érdemlem meg...
- Pár pohárral...képzelem...Na jó...elég ebből Bill. Legjobb, ha most lefekszel te is. Elegem van a mai napból és belőletek is ! Irány felfele ! - adta ki az utasítást nagyanyám.
- Megyek. - mondta megadóan Bill. Aztán csend lett, csak Bill lépteit hallottam felfelé a lépcsőkön. Vissza dőltem az ágyba, amint benyitott és úgy tettem mint aki alszik. Szerettem volna köszönetet mondani a testvéremnek, hogy védelmemre kelt, de nem tettem végül, csak hallgattam ahogy lefeküdt az ágyára, még mozdult egy párat, azután teljes csend ülte meg a szobát. Reggel nagyi autójának hangjára keltem fel, hogy kiállt a garázsból és elhajtott. Fogalmam sem volt merre mehetett, de nem is nagyon érdekelt. Előző este azt hittem, hogy a reggel majd totális másnaposságban és a szer után maradó rosszullétben talál, de tévedtem. Elég tűrhetően éreztem magam, nem émelyegtem, nem izzadtam és a szívem sem akart kiugrani a torkomon. Bill ágya felé néztem és láttam, hogy üres. És egyből belém állt a lelkiismeret furdalás. Istenem, olyan bunkó módon viselkedtem, rángattam ide-oda, elnéztem, hogy fagyoskodik velem, aztán amit Brittáéknál is csináltam, ott hagytam, tudván hogy Romanék bármikor beleköthetnek. Kezdett a szégyen eluralkodni rajtam. Az a minimum, hogy bocsánatot kérek tőle. Gyorsan felpattantam az ágyból és kimentem a szobából.
- Bill ! - kiáltottam bele a csendbe, de ikrem nem felelt. Beugrottam a fürdőszobába, de ott sem találtam, fogat mostam és lesiettem az emeletről.  Lehet hogy Bill lement a földszintre tv-t nézni, vagy a konyhában foglalatoskodik, de az is lehet, hogy nem akar velem tárgyalni, amit meg is lehet érteni. Legnagyobb meglepetésemre, Bill a lépcsőfeljárón ült.
- Kerestelek...- nyögtem amint megláttam. Álmosan ücsörgött az egyik lépcsőfokon. Kócos volt és sápadt. Egy világos színű pólót viselt és fekete nadrágot. Az első gondolat, ami az agyamba villant, hogy milyen nagyon gyönyörű. A lélegzetem is bent akadt egy másodperc erejéig.
- Nem hallottam.- mondta és ő is csak nézett. Ismét össze akadt a tekintetünk és a gyomromba jól ismert fájdalom költözött. Oda léptem hozzá és mellé ültem.

- Tegnap volt szerencsém hallani, mit balhézott a nagyi. Sajnálom, hogy miattam kellett elviselned az ordibálását. - kezdtem zavartan.
- Végülis igaza volt, engedély nélkül eltűntünk, érhető hogy aggódott.
- Kérlek, ne vedd a pártfogásodba, hiszen átver minket. És az aggodalmáról,  meg annyit, hogy tizenegy évig nem nagyon csinált abból ügyet, merre lehetünk vajon. - jegyeztem meg.
Bill erre nem szólt semmit, vállat vont és nézett maga elé. A karunk össze ért, felgyorsult a légzésem, kiszáradt a torkom amint Bill forró bőre az enyémet érintette. Vettem egy nagy levegőt és megszólaltam.
- Bocsánatot szeretnék kérni azért amiért olyan sokszor megbántottalak a tegnapi este folyamán. Tudod, hogy egy kretén vagyok, mit szépítsem. De te ennek ellenére, mind végig velem voltál és mellettem és úgy gondolom, te vagy a legjobb ember, akivel valaha is találkoztam. - hadartam el egy szuszra és éreztem, hogy égni kezd az arcom.
Bill mosolyogva tekintett rám és látszott rajta, hogy egyáltalán nem neheztel.
- De hiszen, nem haragszom rád Tomi. Megértelek, hogy dühös voltál és nem gondolkodtál józanul. Harag helyett, inkább féltettelek. Amikor összeestél, szörnyen megijedtem és mindenféle rossz jutott az eszembe. Ígérd meg, hogy nem nyúlsz többet Romanék ostoba tablettáihoz...- és Bill megragadta a csuklómat. Beharaptam az ajkam, ahogy az ujjait megéreztem. És szédülni kezdtem, amikor belenéztem a szemeibe.
- Ígérem. - mondtam egy nagyot sóhajtva.
Bill felállt a lépcsőről és menni készült, gyorsan felálltam én is és az arcunk így nagyon közel volt egymáshoz. A két kezemet a lépcső korlátjára tettem Bill köré. Meglepődött, de nem volt ellenére. Én meg fázni kezdtem a közelségétől.
- Gyűlölöm magam a hülye viselkedésemért. Tegnap tisztára olyan voltam, mintha az ellenségem lennél, holott te vagy az egyetlen, akiben bízhatok. Hiszen te is rám bíztad magad mikor...tudod...- magyaráztam nagy hévvel, de ikrem nem értette, mit akartam kihozni a mondatból.
- Micsoda ? - Bill értetlen fejet vágott.
- Nem felejtettem el, amit azon a hajnalon tettünk. Soha nem is fogom, mert az volt életem legkülönlegesebb élménye. Nem hittem volna, hogy ekkora izgalmat okoz, ha érinthetlek téged és ha el juttatlak a csúcsra...- suttogtam és melegem lett.
- Oh...- nyögte ikrem kikerekedett szemekkel és fülig elvörösödve.
- Most nem leszek olyan mint tegnap a fürdőszobában és láthatsz ruha nélkül is. Ha akarsz...- kezem, már az alsó neműmnél volt és össze szűkült gyomorral vártam Bill válaszára. De ő csak egy félénk mosollyal felelt, majd ujjai végig simítottak a mellkasomon. Aztán megnyalta az ajkát. Remegés futott át rajtam, hímtagom egyre keményebbé vált. Billhez hajoltam és megcsókoltam. Hevesen csókolt vissza. Felnyögtem, amikor a nyelvében lévő piercinget újra megéreztem, és úgy tűnt évezredek teltek el a legutóbbi csókunk óta. A lépcső korlátnak toltam és nem győztem betelni az ajkai ízével. Olyan más volt mint Natalie csókja, pillanatok alatt lángra gyújtotta a testemet. A kezei tűzforróak voltak, ahogy a vállaimat, a hasamat simították. Beletúrtam a hajába és még mélyebben csókoltam, nem számított, hogy épp a lépcsőkön állunk, ahova remekül beláthat a nagyi is, ha hazaér. Nem számított semmi. Már tényleg semmi. Azok a fura, rémült gondolatok, amiket régebben tápláltam a Bill iránti érzéseimmel kapcsolatosan, mintha sosem lettek volna. Minden olyan volt, mintha mindig is az ő ajkait csókoltam volna, az ő testét tartottam volna szorosan a karjaimba, az ő selymes haja ért volna az arcomhoz és az ő halk szuszogása csengett volna a füleimbe.
Váratlan mozdulattal elhajolt tőlem és kihasználva a pillanat hevét kibújt a szorításomból.
- Hova mész ? - kérdeztem elrekedve.
- A szobába. - válaszolt sokat sejtető mosollyal és elindult a szobánk felé. Én pedig úgy mentem utána, ahogy tegnap ő követett hűségesen minden hova. A szobába érve, elfordítottam a kulcsot a zárban, majd az ajtónak dőlve újból csókolni kezdtem ikrem ajkait. Két csók között lehúztam magamról a boxer alsómat és kiléptem belőle. Most már tényleg ott álltam vele szemben anyaszült meztelen. Láttam az elképedést a szemében és hogy rózsaszín pír lepte el az arcát. Nem bírt megszólalni, tekintete egyre csak ágaskodó hímtagom felé tévedt.
- Mi az ? - nevettem fel.
- Semmi...- rázta meg a fejét Bill.
- Zavarban vagy ? - ajkaim már a nyakát érintették, a bőre bársonyos volt és jó illatú. 
- Nagyon...- felelte. Éreztem hogy reszket egész testében.
- Tegnap azt mondtad, nincs mit szégyellnem előtted...- simítottam végig a kulcs csontján.
- Nincs is...Sőt, ahogy így megláttalak, mindenféle gondolataim támadtak. - mondta. Ezen elmosolyodtam. Bill meg a gondolatai...Naivak és gyerekesek...
- Szeretném, ha megérintenél...- suttogtam és veszettül kívántam, hogy megtegye, azóta akartam ezt, mióta leültem mellé a lépcsőkre, már akkor felhevített a közelsége.
- Tom...- ingatta a fejét Bill.
- Te nem szeretnéd ? - kérdeztem fájdalmas hangon.
- De nem tudom hogy kell...- mondta Bill tanácstalanul.
- Tudni fogod, csak gondold azt, hogy magadnak csinálod.- mosolyogtam rá bátorítóan és kisimítottam egy tincset az arcából, majd megcsókoltam a homlokát és gyengéden magamhoz húztam. Szerettem volna a testét érezni, még akkor is, ha nem volt meztelen. Bill ajkai elhagyták az arcomat, a nyakamra tértek át, aztán a vállamra, majd a mellkasomra. Csak néztem, ahogy elmerült abban amit csinált és éreztem, hogy borít el mind jobban az izgalom.
- Kérlek...- és egyik kezét a férfiasságom fele toltam. Kis ijedtséggel a szemében, de Bill szó nélkül tette amit kértem. Felnyögtem, gerincemen a hideg és a meleg futkározott egyszerre , ahogy finoman és kíváncsian megérintette kőkemény szerszámomat, aztán körbefogta ujjaival és elkezdte rajta húzgálni a bőrt. A mozdulatai gyengédek voltak, de határozottak. A csípőm rándult egyet és egy hangosabb nyögés hagyta el a számat. Másodpercek alatt az őrület szélére sodort, az erő kezdett ki menni a lábaimból, a szemeim önkéntelenül is lecsukódtak. Pedig látni szerettem volna Bill arcát, de amit csinált, attól eltöltött a gyönyör és nehezen tudtam kontrollálni a cselekedeteimet.
- Még hogy nem tudod hogyan kell, olyan buta vagy Bill. - suttogtam ikrem fülébe vágytól rekedt hangon.
A szívem ki akart szakadni a mellkasomból, Bill minden kínzóan édes érintésére. Egyre hangosabban nyögdécseltem és testem hamar felvette Bill ujjainak ritmusát. Izzadtságban úszott mindenem, mikor, hirtelen a mozdulatok abba maradtak. Lihegve nyitottam fel a szemeimet és amit láttam, attól egy másodpercre megfagyott, majd ezer fokon kezdett égni a vérem. Bill előttem térdelt és hatalmasra nyílt szemekkel kérdőn nézett rám.
- Lehet hogy rosszul fogom csinálni...- zihálta. A felismeréstől, hogy mit akar, az ágyékom lüktetni kezdett, pedig már így sem sok választott már el az extázistól.
- Tényleg szeretnéd ? - kérdeztem hitetlenkedve.
- Ki szeretném próbálni...- bólogatott.
- Ezt nem hiszem el...- megnyaltam kiszáradt számat és kábultan mosolyogva hagytam, hogy tegye velem amit akar. Az ajka meleg és nedves volt, kicsit megugrottam, amint megéreztem a férfiasságomon. Idegen és forró érzés volt, soha senki nem csinálta még ezt velem. Egyszer egy lány megígérte, de berúgott, mire sor került volna rá...De nem bántam, hogy Billel történik meg először.
- Istenem...de jó vagy...- mondtam fojtott hangon és az idegennek ható érzés, kezdett az uralma alá venni. Vagy talán Bill uralkodott a testem felett, nem is tudom...
A gondolataimat szélvészként söpörte ki Bill nyelvének egyre bátrabb érintése és kezének gyors mozgása, már nem tudtam gondolkodni, csak átadni magamat a mindent elborító érzéseknek.
- Csináld még ! - nyögtem és hátra vetettem a fejem. A csípőm vadul mozgott, miközben ikrem hajába túrtam és verejték cseppeket éreztem lecsorogni a hátamon. De akartam még, hogy tartson ez az érzés, hogy Bill az ösztöneire támaszkodva mindennél nagyobb örömöt okozzon nekem. A vágy elködösített belülről és csak sodort magával az egyre nagyobb élvezet. Akkor, ott a szobánkban megállt az idő és nem léteztek a számomra szomorúságot okozó emberek. Hangosan nyögtem és résnyire nyitott szemeimen keresztül, eddig nem látott fényt láttam a plafonon, ami szinte elvakított...Hirtelen a testem megmerevedett, majd össze rándult és nyögés kíséretében végig cikázott rajtam a beteljesülés. Bill fejét az ágyékomhoz szorítottam, aztán elhagyott az erőm és remegve vágódtam le a küszöbre.Olyan volt mintha, megsemmisültem volna, csak ültem ott és hallgattam az őrült szívverésemet. Úgy össze szorítottam az  ajkamat, hogy a piercingem kicsit felsértette, de nem érdekelt ez most, mint ahogy az sem hogy a tüdőmből kifogyott a levegő. Eltelt jó pár másodperc mire értelmes gondolatok jutottak el az agyamig. Kinyitottam a szememet, Bill az arcát törölgette. A gyomrom ugrott egy hatalmasat. Te jó ég, mit tettem...Vagyis inkább ő mit tett velem...
- Majdnem kinyírtál Bill...- szólaltam meg, amint kaptam normálisan levegőt. A hajam izzadt volt, a férfiasságom környéke pedig ragadós a forró anyagtól, amiből jutott mindenhova, de legfőképp Bill szájába. Olyan zavarba estem, mint még sohasem.
- Tudom, ez most durva volt...már hogy én, hogy oda...- dadogtam. Bill nem felelt, megint olyan lett, mint egy félénk tizenöt éves srác. Holott az előbb kis híján sikerült a szívrohamhoz közeli állapotba kerülnöm miatta.
- Akartam szólni mikor...hogy...- magyarázkodtam és szándékosan kerültem a dolgok nevén nevezését. Bill most sem szólt, hozzám hajolt és egy kis csókot adott a szám szélére, aztán fejét izzadt mellkasomra hajtotta. Meglepetten öleltem át és beszívtam hajának illatát.
- Úgy féltem, hogy valamit rosszul csinálok...- mondta halkan ikrem. Kínomban felnevettem, hogy mondhatott ilyen hülyeséget ? Hát nem látta, mit művelt velem ? Kihozta belőlem az állatot, a szó jó értelmében...olyanná váltam, mint ezelőtt soha és úgy láthatott, mint senki soha még.
- Rohadt bátor és rettenetesen profi voltál...Komolyan...A végén még azt hiszem, nem először van dolgod ilyesmivel...- vigyorodtam el. Bill hevesen tiltakozott.
- Én még soha...Csak most először...- és zavartan pislogott rám fekete tincsei alól.
- Totálisan haza vágtál...- csóváltam a fejemet.
- Köszönöm.- mosolyodott el Bill és látszott jól estek neki a szavaim. Melegség öntött el.
- Nem Bill! Ezt én köszönöm! - simítottam végig kócos haján. Egy újabb korlát dőlt le ma és bebizonyosodott, hogy bár tapasztalatlanok vagyunk, de az érzelmeink egymás felé egyenesek és tiszták. És hogy százszor megtettem volna, amit most csináltunk Billel. Még akkor is, ha tudtam, hamarosan nem lesz időm ilyeneken agyalni, mert hatalmas leszidás vár rám nagyanyánktól a tegnapiak miatt. De még nem szerettem volna ezzel törődni, még akartam pár percet Billel, egymásba kapaszkodva, szavak nélkül. Boldogan...