2012. május 9., szerda

Az ösztönöket nem lehet kijátszani

A kijelentésem visszavonhatatlanul és megmásíthatatlanul csengett a ház falai között. Szinte láttam magam előtt Bill elképedt fejét, amint felfogni próbálja az elhangzottakat. Vártam, hogy megszólaljon, ordítson rám, vagy suttogjon valamit, vagy egyszerűen megmoccanjon, hozzám lépjen és lekeverjen egy pofont, de csend volt, egy hang sem jött felőle. Még mindig a földet pásztáztam és nyelvemmel idegesen bökdöstem a karikát a számban, a hátamon gyöngyözött az izzadtság, a gyomromban pedig mintha nehéz kövek lettek volna. Az izgalom erősen szorított, szinte belém markolt, émelyegtem és a fejembe is bele hasított a fájdalom. Tudtam, hogy erőt kell vennem magamon és ikremre néznem, olvasni az arcáról. Amit mondtam, megmondtam, így is érzek, ez nem csak egy jó orgazmus utáni szómenés vagy hirtelen jött őszinteség roham. Az egész testemmel és lelkemmel akarom Billt. Úgy, ahogy nem lehetne. És mégis kívánom...Lassan pillantottam Billre. Ugyanúgy támasztotta a lépcsőfeljáró korlátot mint az előbb. Csak az arca volt sápadt, a szája pedig vérpiros. Kicsit kapkodta a levegőt és láttam, hogy nagyon keresgéli a megfelelő szavakat. Aztán észrevette, hogy bámulom és gyorsan megszólalt.
- Azt nem lehet...te is tudod, hogy azt nem...- csak ennyit mondott és mielőtt bármit is reagálhattam volna, gyors léptekkel letrappolt a lépcsőn. Csak néztem utána tátott szájjal és nem gyengén csalódottan. Felháborodásra számítottam vagy más érzelem kitörésre. De nem erre a tagadó, hárító dumára, amit aztán hozzám vág és lesiet a lépcsőn. Mi a kibaszott franc volt ez ?!
- Rohadt életbe ! - motyogtam magam elé és olyan erősen csaptam be az ajtót, hogy visszhangzott az egész ház. Az ablakhoz mentem, dühösen húztam arrébb a függönyt és kinéztem a dögunalmas Loitschei látképre. Annyira nagy volt a nihil odakint, hogy a maradék életkedvem is eltűnt. Az ágyhoz mentem és össze szedtem a szerte-szét heverő ruháimat. Idegesen, remegő kézzel rángattam magamra az alsónadrágomat és a pólómat, majd indulatosan a földszintre siettem..
Bill ezalatt elrendezgette az előzőleg megterített asztalt és a gáztűzhely előtt serénykedett, hogy az ételt megmelegítse. Mögé léptem és a karjánál fogva magam felé fordítottam. Kicsit erőszakos lehettem, mert Bill fájdalmasan nyögött fel.
- Hé Tom ! - rántotta ki karját a markomból.
- Elárulod mi a fene ütött beléd ? - támadtam rá.
- Mire érted ? - kérdezett vissza.
- Jaj, ne értetlenkedj már ! Arra, amit az emeleten mondtál. Hogy nem lehet...Mi kifogásod van ellene ? - kiáltottam rá türelmetlenül.
- Az homoszexualitás. - jelentette ki Bill remegő hangon és ismét a tűzhely felé fordult, de nem hagytam, hogy ne nézzen a szemembe. Újra szembe fordítottam magammal.
- Mi van ?! Hogy homoszexualitás ?! És amit eddig csináltunk, nem az ? Gondolkodjál már ! - röhögtem fel gúnyosan és a fejemet csóváltam. Bill a konyha pulton heverő kanál után nyúlt, de elkaptam előle és elhajítottam. A kanál nagy csörömpölés közepette esett a földre.
- Akkor mást mondok. Az már vérfertőzés. - nézett a kanál után Bill kerülve a pillantásomat. Kezdtem egyre dühösebb lenni.
- Jó, hogy ezek a dolgok most jutnak az eszedbe...Érdekes, hogy szilveszter éjjelén, nem agyaltál azon, mi lehet az a vérfertőzés. Amikor arra kértél, hogy csókoljalak meg nem aggasztott különösebben, hogy az ikertestvéred vagyok...Különben meg azt sem tudod, mit jelent pontosan, biztos sosem jártál biológia órára, mert amiket beszóltál már és ahogy bámultad azt a képet a könyvtárban, szerintem halvány lila gőzöd nincs a szexről...- löktem a falnak ikremet és erősen neki nyomtam a csempéknek. Riadt kis szikrák izzottak a szemében.
- Lehet, hogy sok mindenről nincs tapasztalatom, de azt még én is tudom, hogy testvérek nem szeretkezhetnek egymással. - mondta halkan. Még erősebben toltam a falnak, már éreztem a szapora levegővételét a mellkasomnál. Egyik térdemet betoltam Bill két lába közé. Nem is ellenkezett, csak nézett engem és hagyta, hogy a csípőnk egymáshoz érjen. Nyeltem egy nagyot. Bill még mindig nem szólt, ezért hát én szólaltam meg.
- Nem akarod ?!
Megrázta a fejét.
- Én nem mondtam ilyet !
- Akkor ? - vontam vállat.
- Nem tudom...- sóhajtott tanácstalanul ikrem és lehajtotta a fejét.
- Nézz rám és mond meg, mit akarsz ! - szóltam rá hangosan és bár indulatos voltam, de amikor ismét érezhettem ágyékát az enyémnél, átjárt az izgalom. Az ajkaim sóvárogtak az övéi után, de látva, hogy Bill még csak rám sem pillantott és egy árva szót nem ejtett ki a száján, újra belém költözött a harag.
- Remek, köszönöm, hogy válaszra sem méltatsz ! Tudod mit, vess meg, hogy ez megfordult a fejemben, de akkor egyúttal magadat is vesd meg, mert ha jól emlékszem, mindent közösen csináltunk és nem kellett kényszerítenem téged semmire sem !
Bill most sem mondott semmit, állt ott leszegett fejjel és a végletekig feldühített a passzivitása. Hátrébb léptem pár lépést és elkeseredve csak ennyit mondtam.
- Menj te a francba Bill ! - azzal ott hagytam. Idegességtől remegő lábakkal felmentem a szobánkba, becsuktam az ajtót és levágódtam az ágyra. Nemi izgalom és düh keveréke keringett bennem. A testemben volt a vágy, míg az agyamban a harag.
Istenem, akkor utáltam Billt. Nagyon utáltam...

Egész délután nem szóltunk egymáshoz. Bill lent maradt a földszinten, én meg fent próbálkoztam a tanulással, nem sok sikerrel. Készíteni kellett volna a biológia beadandót, de ahhoz Billre is szükség lett volna, csakhogy nem akartam megkérni, hogy jöjjön fel és üljünk neki. Az az igazság, hogy látni sem szerettem volna.
Nagyanyánk késő délután érkezett haza és ráadásként hozta a barátnőjét, akinek a férjét bent tartották a kórházba. Velük jött még a nő unokája, Andreas is. Nagyanyánk rögtön a konyhába parancsolt engem és Billt is. Volt egy rövid és kínos csendekkel tarkított bemutatkozás, majd mindannyian asztalhoz ültünk. Őszintén szólva, annyira ideges voltam, hogy alig tudtam enni, sőt hányingert kaptam az étel látványától is, de nem akartam felesleges feszültséget nagyanyámmal, ezért némán kanalaztam magamba az ételt és igyekeztem nem ikremre nézni. Vacsora után nagyanyánk még leült a nappaliba a barátnőjével, akire most ráfért pár bíztató szó. Minket meg felküldött ezzel az Andreassal az emeletre. A srác hirtelen szőke volt, menő ruhákkal és gondolom sok zseb pénzzel. Nekem nem volt szimpatikus. Áradt belőle valami fölényesség, túlon-túli magabiztosság. De nem is vette észre, hogy alig szóltam hozzá és folyton pofákat vágtam, mikor magát fényezte. Bill viszont elég jól elbeszélgetett vele.
- Szép szoba. - jegyezte meg elhúzott szájjal, utalva, hogy nagyon nem tetszik neki a látvány. Az íróasztalnál ültem könyökölve és szemeim végig futottak a fehérre festett falakon, az egyszerű, keskeny ágyainkon, a régi szekrényen ahol a ruháink sorakoztak, tulajdonképpen annyira nem volt rossz.
- Neked százszor jobb van mi ? - dobtam felé egy kérdést.
- Hát ja. De gondolom a gyerek otthonnál minden jobb nem ? Én a helyetekben azért lenyomatnám a falat valami vad színnel, meg raknék fel pár giga posztert is. Meg kéne egy akvárium az egyik sarokba, meg nagy képernyős tv, ja és számítógép. Na és ez a függöny...nálam otthon fekete alapon fehér halálfejes függöny van...
- Az csodás lehet...- grimaszoltam.
Andreas rám nézett és láthatta mi a véleményem, bár nem tudom mennyire érdekelte.
- És merre laksz Andreas ? A suliban még nem láttunk. - kérdezte Bill barátságosan.
- Magdeburgban lakom és ott tanulok. - felelte Andreas és előkapta a mobilját, ránézett a kijelzőre, aztán visszasüllyesztette a készüléket a zsebébe.
- És melyik busszal mész haza ? - érdeklődtem és nagyon örültem volna, ha ez a seggfej mihamarabb eltűnik innen.
- Gőzöm sincs. Ha lekésem az utolsó járatot, max.itt alszom nagyanyámnál és holnap nem megyek iskolába. Nem is bánom...- vigyorgott öntelten Andreas.
Kedvem lett volna fejbe rúgni, iszonyatosan irritált, de nem akartam bunkó lenni, hiszen nem is ő húzott fel, hanem Bill azzal az érthetetlen viselkedésével. Úgyhogy inkább csendben maradtam a továbbiakban és hallgattam Andreas sületlenségeit. Szerencsére nem sokáig boldogított minket a nagyzolásával meg az okoskodásával, hamarosan a nagyanyjával haza indultak. Kelletlenül kísértem le az emeletről, Bill azonban most is tök kedves volt vele.
- Örülök hogy megismerkedtünk. - mosolygott és rémülten fedeztem fel, hogy úgy mosolyog, mint rám szokott. Az összes vérem az arcomba áramlott és izzadni kezdett a tenyerem. Andreas kezet rázott először velem, majd Billel és vissza mosolygott testvéremre.
- Én is örülök haver, jó volt dumálni kicsit. Esetleg elkérhetem a számodat ? - kérdezte és a mobiljáért kezdett kotorászni.
Billre sandítottam, ő szintén előhalászta a telefonját a zsebéből. Miután mindketten megtalálták a telefonjukat, lediktálták egymásnak a számaikat. Össze szorított szájjal álltam mellettük és néha-néha meglöktem a lábammal a nappali ajtaját. Közben nagyanyánk már az udvaron állt Andreas nagymamájával, aki az unokájára várakozott.
- Mennem kell, de egyszer összefuthatnánk Magdeburgban és bulizhatnánk egy jót. Ismerek pár klassz helyet...- nézett vissza a bejárati ajtóból Andreas. Én flegmán vállat vontam, de Bill bólogatott.
- Rendben, megbeszéljük ! - intett Andreasnak. A szőke srác is intett és kilépett az udvari lámpa fényébe. Legyintettem egyet lemondóan és bevonultam a nappaliba. Kezembe vettem a tv távirányítóját és az egyik idióta zenecsatornára kapcsoltam, majd hátradőlve a kanapén figyeltem, hogy Bill mit csinál. Megvárta míg Andreas és a nagyanyja elmennek az udvarról, aztán bejött ő is a nappaliba. Direkt nem néztem rá, a szemeim a televízió képernyőjére meredtek és szinte elvesztek az ott villódzó fényekben. Éreztem, hogy Bill ott áll a hátam mögött és hogy engem néz.
- Na, ki barátkoztad magad ? - kérdeztem gúnyosan, hogy megtörjem az idegesítő csendet.
- Rendes fiú és látod még azt is felajánlotta, hogy együtt menjünk szórakozni...- vette védelmébe Andreast Bill.
- Ezzel ? Soha ! Ez a gyerek egy kretén, teljesen el van szállva magától. Utálom az ilyeneket. Pénzes paraszt...- dünnyögtem felháborodva és vállat vonogatva.
- Sajnálom, ha így érzed.- mondta Bill kis idő múlva.
- De neked bejött úgy látom. Nagyon egy hullámhosszon vagytok. Láttam, hogy vigyorogtál rá. Esküszöm, mint egy rossz ribanc ! - suttogtam dacosan és éreztem a hangomon a gyűlöletet minden iránt.
- Te jó ég, hogy mondhatsz ilyet ? - Bill hangja a döbbenettől elcsuklott. Fél szemmel rásandítottam és láttam, hogy nem estek jól neki a szavaim. Tudtam, hogy kezdek túl menni egy határon és kegyetlenül bunkó lenni és hogy le kellene állnom, de inkább csak cinikus vigyor ült ki az arcomra.
- Fiúk, ki fog mosogatni ? - kiáltott be nagyanyánk a nappaliba, ezzel véget vetve a feszült pillanatoknak. Bill össze rezzent és még egy futó pillantást rám vetve, kifele indult a konyhába.
- Majd én ! - ajánlotta fel készségesen.
- Úgy...menekülj csak el Bill...- mondtam alig hallhatóan, ahogy ikrem alakja távolodott a nappaliból. Az este további része eseménytelenül telt és szinte szavak nélkül. Bár nagyanyánk érdeklődött mi a véleményünk a barátnőjéről és Andreasról, de én nem kívántam kommentálni túlságosan. Egy ideig hárman ültünk a tv előtt a nappaliban, majd előbb Bill, aztán nagyanyánk vonult vissza. Én nem voltam álmos és nem akartam álmatlanul fetrengeni az ágyban. Így hát lent maradtam még és bámultam a hülye esti műsorokat, nem igazán érdekelt egyik sem, de legalább nem gondolkodtam semmin. Nem tudom mennyi volt az idő, de biztos későre járt már, mikor Bill lejött hozzám. Épp egy erősen felnőtteknek szóló filmet néztem. Ikrem csodálkozva állt meg a nappali ajtajában. A televízióban éppen ment a szex, félre érthetetlen hangokkal kísérve. Bambán lestem a jelenetet, ami különösebben nem volt rám hatással, de Bill azt hihette élvezem a dolgokat.
- Mi van ? - mordultam rá, mikor már vagy két perce álldogált a az ajtóban és ő is a tv fele nézett.
- Nem jössz lefeküdni ? Holnap iskola...- szólalt meg szelíden.
- Nem vagyok álmos, és nem látod milyen jó filmet nézek ? - vágtam közbe.
- Szerintem ezt nem kellene, mi van, ha a nagyi felébred és látja mi megy a tv-ben ? - jegyezte meg aggódó hangon ikrem.
- Azzal te csak ne törődj ! Ha van kedved, csatlakozz, ha nem, akkor húzz a fenébe ! - mondtam mérgesen és Bill felé fordultam, hogy lássam a reakcióját. Kikerekedett szemekkel figyelte a tv-ben zajló eseményeket, a meztelen testek egymásba fonódását és a kéjes nyögéseket. Nem tudom mennyire tetszett neki, de halkan mellém lépdelt és leült a kanapé szélére. Aztán hol rám, hol a tv készülékre pillantott.
- Ez az igazi szex.- böktem a tv felé.
- Tudom.- bólogatott.
- Minden más csak homoszexualitás és perverzió. - tettem még hozzá sokat sejtetően és már nem is a filmet, sokkal inkább Billt néztem. Olyan törékeny volt, ahogy ott ült mellettem, sötét színű pólójában és pizsama nadrágjában, álmos szemekkel, kissé kócosan. Az egész délután érzett mardosó haragom irányában megszűnni látszott, csak keserűség volt még bennem. Na meg tengernyi sok kérdés. Átfutott rajtam a hideg és felpattantam a kanapéról, Bill kérdőn nézett utánam. Válasz helyett egy mozdulattal kikapcsoltam a tv-t és a szoba sötétbe borult.
- Menjünk aludni. - indultam el tapogatózva a sötétben az ajtó felé.
- Jó. - mondta erre Bill és követett. Halkan mentünk, csak a lépcsőfokok reccsentek lépteink alatt. A szobába érve, nem kapcsoltam világosságot,  egyenesen az ágyamhoz mentem és lefeküdtem. Betakaróztam és az utcáról jövő kevés fényességben néztem a falat. Egyáltalán nem tudtam aludni, úgy éreztem alig kapok levegőt, hogy nehéz súly van a vállamon, hogy bunkó voltam Billel, és olyanokra akartam rávenni amit ő nem akar. Kínzott a lelki ismeret, olyan jó lett volna odamenni hozzá és bocsánatot kérni. De a sértett büszkeségem nem hagyta ezt. Hallottam, hogy Bill sem alszik, motoszkált, leült az ágyára, aztán felállt onnan, tett pár lépést, zörgött valamivel. Majd váratlanul az ágyam mellett termett.
- Nem akartalak megbántani délután. - szólalt meg szomorúan. Felé fordultam és csak néztem a sötétségbe vesző alakját. Aztán gyorsan arrébb húzódtam az ágyon, hogy helyet adjak neki. Nem szóltam, csak felkínáltam az ágy egyik felét. Ő pedig elfogadta. Egy percig sem hezitált. Befeküdt mellém és újra elvesztünk a takaró melegségében. Bill ismét olyan közel volt hozzám, a nyakamon éreztem a forró levegőt amit kifújt.
- Nem bántottál meg, azt inkább én csináltam, borzasztó voltam. Jogod van vissza utasítani, ha valamit már felháborítónak tartasz. Talán túl messzire mentünk eddig is...- motyogtam.
- Lehet...- helyeselt ikrem és nekem olyan rossz volt hallani ezt. Már szinte fájt, össze szorult a torkom.
- Azt viszont gyűlöltem, ahogy arra az Andreas gyerekre néztél...- szólaltam meg kedvetlenül.
- Én mindenkire így nézek Tom...- mondta Bill és éreztem, hogy hitetlenül mosolyog.
- Ez nem igaz. Észreveszem, milyen az a mosolyod amivel rám pillantasz és amivel most ezt a suttyót illetted. Helyesnek tartod a szöszit, vagy mi a fene ?! - kérdeztem provokálóan.
- De Tom ! - Bill ezen felháborodott, kicsit meg is moccant és mintha távolabb került volna tőlem az ágyon.
- Oké, akadj ki, de szemem nekem is van. Csak szólj, ha bejön neked a csávó és áldásom rátok ! - vontam vállat és újra a fal felé fordultam. Igazából már nem is tudom mi idegesített jobban, hogy Bill elzárkózik a komolyabb szexualitás elől, vagy hogy olyan kedélyesen elbájologtak Andreassal. A végén még féltékeny leszek, vagy mi. Bill közelebb jött hozzám. A teste hozzám préselődött, ahogy rám hajolt. Meglepődtem, de jól esett, érezni lehetett rajta, hogy békülni akar. Olyan gyengéden simult a hátamhoz, hogy kilelt a hideg. De csak sértődötten hallgattam és pislogtam a fekete éjszakába. Pedig milyen jó lett volna újra birtokba venni az ajkait...
- Én is kívánlak Tom, kár lenne tagadnom, mert látod magad is.- suttogott a fülembe egyszer csak. Hirtelen melegem lett és felgyorsult a szívverésem is. Sóhajtottam egy nagyot és a hátamra feküdtem, hogy közel legyek Billhez.
- Akkor mégis mire ez a színjáték ? - érdeklődtem halkan.
- Egyszerűen csak félek. Attól ami történt és attól ami még történhet. - válaszolta Bill.
- Az ismeretlentől mind félünk egy kicsit. - helyeseltem én is.
Bill óvatosan megsimította a kezemet, aztán félelemmel telt hangon megszólalt.
- Igazad van, nem tudom jól a biológiát és keveset értek a szexhez. Nem tudom, hogy megy ez két férfi között
Hát pontos információim nekem sem voltak a férfi-férfi felállásokat illetően, ezt-azt már olvastam és elcsíptem pár beszélgetést a gyerek otthon falai között, így valamelyest volt képem a dologról, de ez valószínűleg édes kevés volt és eddig igazából nem is érdekelt a téma.
- Én sem tudok erről sokat. Azt hiszem egyik fél részéről jár némi fájdalommal, de arra ott vannak a különféle síkosítók vagy mik...és amúgy sem rögtön azzal kell nyitni, hogy az ember bevágja a farkát a másik hátsójába...
- Hanem ? - vágott a szavamba kissé hangosabban Bill.
Ettől elvörösödtem és felkönyököltem az ágyon. Halványan láttam ikrem zavarodott arcát, és az én fejem sem lehetett különb. Teljesen át izzadtam a pólómat és a kezem jéghideg volt.
- Izé...hát először ujjal kell...tudod...- majd belém fagyott a szó és nem igazán találtam a kifejezéseket. Az arcom már lángolt. Tizenöt évesen nem nagyon voltam felkészülve, hogy ilyenekről tartsak előadást az éjszaka közepén Billnek.
- Micsoda ? - ikremnek a kijelentés teljesen újnak hatott. Vissza dőltem az ágyba és igencsak nagyokat lélegeztem, hogy rendbe szedjem magam. Megint úgy szédültem Bill közelségétől és mindenfélék kavarogtak a fejemben, a pizsama nadrágom kezdett kissé szűknek bizonyulni. Bill a naív kérdezősködésével teljesen megőrjített és felpörgetett. Ezek után biztosra vettem hogy nem tudok majd aludni egész éjjel.
- Nem hinném, hogy olyan komplikált dolog, vagy nem tudom...- csuktam le egy kis időre a szememet. Bill még mindig a téma hatása alatt állt.
- Elég meredeknek hangzik. - jegyezte meg kissé tartózkodóan.
- Biztos nem az, de ne beszéljünk erről, mert még felizgulok vagy zavarba esem, vagy mindkettő. És ezt komolyan mondom. Aludni kellene, mert késő van már. - próbáltam terelni a szót valami másra, mert a hímtagom egyre merevebb lett, már a téma felemlegetése miatt is.
- És akkor mikor beszéljünk róla ? - kíváncsiskodott tovább Bill. Kinyitottam a szememet és testvérem vállát átölelve a mellkasomra húztam. Végig simítottam a haján.
- Majd ha mind a ketten tényleg úgy gondoljuk, hogy kipróbáljuk.- feleltem.
Billnek pedig akkor éjjel elég lehetett ez a válaszom, mert bólogatott és azután csendben maradt. Már én sem szólaltam meg, hanem feküdtem lehunyt szemekkel, karjaim között Billel. És ahogy a testemet lassan elhagyta a túlfűtött izgalom, a szívem kezdett nyugodtabban ver
ni, a csapongó gondolataimat elhalványította az éjszaka csendje.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése