Nincs hűtlenség, csak akarati gyengeség

Ahogy teltek a percek, amiket bambán magam elé bámulva töltöttem a megállóban, úgy kezdtem felébredni és ráeszmélni arra, hogy egy idióta vagyok. Mi a fene történt velem ? Hogy mondhattam Silkének igent a másnapi találkozóra ? De hiszen az már randevú, előre megbeszélt találka. Miért csináltam ezt ? Miért ? Talán mert Silkének hasonló a tekintete Billéhez, vagy ugyanolyan sötét a haja ? Vagy a viselkedése emlékeztet ikremre ? Vagy egyszerűen megzavarodtam ? Elfeledtette velem a valóságot Silke édes parfümillata, a dögös szerelése, vagy a csilingelő nevetése ? Iszonyúan baromnak éreztem magam, de nem tudtam már tenni a dolog ellen. Én bele egyeztem, ő felszállt a buszra és haza utazott. És még csak a mobilszámát sem tudom, hogy lemondjam a találkozót. Jól össze hoztam a dolgokat. És hogy nézek ezek után Bill szemébe ? Mégiscsak a háta mögött járok a tilosban.
Nagy sóhajtozások közepette indultam haza és legszívesebben elfutottam volna a gondok elől. Akárhányszor átrágtam magam a tényeken, mindig ugyanott kötöttem ki. Mégpedig, hogy gőzöm sincs miért vágtam rá az igent Silke találkozós kérdésére. De égett az arcom és nem tudtam, hogyan fogom tűrtőztetni magam a nap további részében, hogy ne fakadjak ki és mondjak el Billnek mindent. Mert azt nem lehet ! Biztos fájna neki, hogy míg ő betegen fekszik otthon, én egy csajjal készülök másnap találkozni. Lehet, hogy nem mondana semmit, nem mutatná mit is érez, de belül azt gondolná, egy szemét vagyok. És én is azt gondoltam saját magamról. Egy jó nagy fejbe vágást érdemeltem volna. Halvány ötletem sem volt, hogyan mászok ki a saját magam állította kényelmetlen szituációból, ráadásul a nagyi házához közeledve, fel kellett vennem a fapofát, hogy Bill semmit se gyanítson. Be kell valljam, remegett a lábam, amint átgyalogoltam az udvaron és benyitottam a házba.
- Szia ! - köszöntem félhangosan nagyanyámnak és leraktam a táskámat, kabátomat.
- Szia Tom. - köszönt vissza nagyanyám a konyhából, de ki sem jött onnan. Annyira nem bántott a dolog, megvontam a vállamat és felfele igyekeztem az emeletre.
- Hé Tom, nem is köszönsz ? - hallottam ekkor a nappaliból Bill hangját és össze facsarodtam belül. Nem is sejtettem, hogy ott van. Hátrafordultam és megeresztettem felé egy hamis mosolyt.
- Ja, te itt ? - és elindultam a nappaliba. Bill a kanapén feküdt, vagyis félig ült, kezében a tv távirányítójával és egy kockás pokrócot terített magára. Nagyon sápadtnak tűnt, a szemei lázasan fénylettek, haja teljesen kócos volt. Az asztalon egy bögre tea gőzölgött, és ott volt még a lázmérő és pár füzet, gondolom ikrem tanulni akart, de a betegség miatt nem volt kedve, vagy ereje. A tv-ben dögunalmas, idétlen szappanoperák mentek. Biztos, nem szórakozott valami baromi jól.
- Hogy telt a mai napod ? - kérdezte rekedten Bill és nyomban köhögni kezdett.
- Ne beszélj, mert nem tudod abba hagyni a köhögést ! - intettem neki és gyorsan letelepedtem mellé a kanapéra. Miután köhögése elmúlt, testvérem megint megszólalt.
- Szóval, mi újság ? - és az asztalon lévő teáért nyúlt.
- Semmi. Egy átlagos, unalmas nap. - vágtam rá gyorsan és elkerültem a pillantását, pedig éreztem, az arcom kezd vörösödni.
- És Roman, meg Britta ? - kíváncsiskodott Bill.
- Balhéznak, de engem már kihagynak. Ez már nem az én ügyem, nem is érdekel, öljék meg egymást. Inkább azt mond, veled mi van ? - tereltem másfelé a szót.
Bill megvonta a vállát.
- Nem vészes.
- És tudod, mi bajod van ? Esetleg mononukleózis ? - poénkodtam, de Bill nem vette a lapot.
- Mi ? - kérdezett vissza.
- Csókolózással terjed, magas lázzal, gyengeséggel, torokfájással, meg ilyenekkel jár. Nem hallottál még róla ? - hitetlenkedtem.
Bill gúnyosan elhúzta a száját.
- Nem. De nyugodj meg, semmi ilyesmi bajom nincs. Ugyanis nem csókolóztam senkivel sem, rajtad kívül és akkor neked is betegnek kellene lenned. Csak meghűltem, de kaptam orvosságot, napi háromszor kell bevenni. Ha tudnád, milyen keserű...
Bólintottam.
- Keserű...Értem...Hát csak szedd szorgalmasan és gyógyulj meg minél előbb. Addig is, ha gondolod, itt hagyom neked amit ma vettünk tanórákon, ha van kedved majd másold át. - álltam fel a kanapéról érzelem mentes képpel és kifele indultam a nappaliból.
- Hova mész ? - értetlenkedett Bill, nyilván arra számított, hogy üldögélek vele még itt egy kicsit. Gondolom, elég lehetett neki egész álló nap a nagyival.
- Az emeletre. Nem zavarlak a pihenésben, meg tanulnom is kellene, van egy csomó házi tudod...- feleltem, de úgy hogy rá sem néztem. A tenyerem izzadt és gyűlöltem magam, amiért így viselkedek vele szemben, de nem akartam, hogy gyanakodni kezdjen.
Bill belekortyolt a teájába.
- Szerintem nem fogod elkapni, ha egy szobában vagy velem ! - szólt utánam szelíden. Megtorpantam az ajtóban és most már vissza kellett néznem.
- Én nem is azért megyek fel. Nem félek egy kis megfázástól. Egyszerűen sok a leckém, ennyi. Pihenj. - sóhajtottam gondterhelten, majd megvártam, hogy Bill lerakja a teás bögrét és betakarózzon.
- Oké. - biccentett rosszkedvűen.
Láttam, hogy kicsit rosszul estek neki a szavaim és azt gondolhatta, le akarom rázni, de igazából magamat akartam volna lerázni és azt amit tettem ellene. Legalább öt percre el akartam felejteni, hogy mit csináltam, de rájöttem hogy nem megy. Sehogy sem tudok szabadulni ebből a hülye helyzetből. És nem szerettem volna, ha Bill elkezd faggatni, félő volt, hogy megtörök. Bill szótlanul kezébe vette a távirányítót és csatornát váltott, én meg jobbnak láttam lelécelni. Vissza baktattam az előszobában hagyott táskámért, majd felmentem az emeletre és neki láttam tanulni. Vagyis úgy csináltam. Összecsaptam mindent házit és utána a kulcsra zárt ajtó mögött cigarettázgatva agyaltam a saját balfékségeimen. Nem mertem lemenni Billhez, ő meg nem jött fel. Így telt el a délután és az este. A vacsora is ilyen nyomott hangulatú volt. Ültünk az asztalnál, nagyanyánk valamit magyarázott, amire szerintem egyikünk sem figyelt. Billre sandítottam, keresve a pillantását, néha ő is rám nézett, de nem szólt, csak evett némán. Pont úgy ahogy én. Aztán estig még elszédelegtünk a házban, néztük kicsit a tv-t, majd előbb Bill, aztán én mentem fel az emeletre. Ikrem még ébren volt, mikor benyitottam a szobánk ajtaján. A kislámpa hangulatosan égett, Bill meg az ágyon feküdt és a falat bámulta.
- Azt hittem, hogy már alszol, elmúlt tíz óra. - korholtam és az ágyamhoz mentem.
- Miért kerültél egész délután ? - kérdezte Bill váratlanul.
- Tessék ? - kerekedett ki a szemem és leültem az ágyam szélére, a szám egy másodperc alatt kiszáradt és a torkom össze szorult. Úgy tűnt, még nagyobb zűrbe kevertem magam azzal, hogy nem kerestem Bill társaságát.
- Tényleg azért vagy ilyen, mert azt hiszed rád ragasztok valami szörnyű betegséget, vagy esetleg történt valami, amiről nem tudok ? - nézett rám gyanakvóan Bill.
- Rémeket látsz, nem kerültelek, csak sok volt a házim és nem akartalak fárasztani a sületlenségeimmel, neked nyugalomra van szükséged, hogy jobban legyél. És ugyan mi történt volna ? Semmi. Tök átlagos napom volt. Szóval, ne képzelegj ! - morogtam tettetett felháborodással.
- Nyugodtan fáraszthatsz, engem érdekel mi van veled és egyáltalán nem vagyok olyan beteg, mint ahogy te beállítod, nincs szükségem huszonnégy órás alvásra. Nem tudom mi ez a színjáték, de nekem nem tetszik valami Tom. Úgy érzem, titkolózol...- jegyezte meg Bill.
Tudtam, hogy a legjobb védekezés a támadás és hogy elő kell vennem a bunkó énemet.
- Jó, most már leállhatsz Bill, elég ebből. Mondtam, hogy mi van, nem ismételem el még egyszer, mint egy papagáj. Azt hiszel amit akarsz, te dolgod, de engem ne idegesíts. Úgy látom, a betegség az agyadra ment ! - csattantam fel és dühösen befeküdtem az ágyba, a fal felé fordultam, jelezve, hogy nem akarok többet mondani. A szívem a torkomban dobogott és olyan agyament, szemétládának gondoltam magam. Kiabáltam Billel, holott neki tökéletesen igaza van, jól látja a szánalmas hazudozásomat, de nem tudtam máshogy kimászni ebből az egészből. Mindegy. Most már csak el kell aludnom, reggel felkelnem, suliba mennem, tanulnom, aztán ha vége a tanításnak elbuszozni Magdeburgba, jó pofizni kicsit Silkével és haza sietni. Majd úgy tenni, mintha mi sem történt volna. És elfelejteni az egészet örökre.
- Nem kapcsolod le a lámpát ? - kérdezte Bill vagy öt perc múltán.
- Kapcsold le te, ha zavar. - vágtam vissza. Utána még egy darabig világos volt, majd hallottam ahogy Bill felkelt az ágyból, a lámpához ment és lekattintotta a kapcsolót. Majd elsötétült a szoba. Én meg nyeltem vissza a dühömben előtörni készülő könnyeimet.
Reggel a mobilom ébresztőjére keltem fel. Gyorsan lenyomtam a gombot és kábán felnéztem a párnámból. Bill még aludt, lentről viszont hallottam az ajtó csukódásokat, nagyanyánk már biztos felkelt. És nekem is kelnem kellett volna, de vissza húzott az ágy. Nyugtalanul aludtam, alig jött álom a szememre. Furdalt a lelki ismeret, hogy szemét voltam Billel ok nélkül. Lehet, hogy a legtisztább az lett volna, ha elmondom, hogy össze futottam Silke Bauerrel és beszélhettem volna a mai találkozóról is. De még mindig úgy tartottam, akárcsak tegnap, hogy Bill biztos elszomorodna. Oké, lehet hogy megpróbálna bízni bennem, de ott bújkálna a kétség is a lelkében, hiszen mégiscsak egy ellenkező neművel készülök találkozni. És abból akármi lehet. Bárcsak már este lenne és magam mögött tudhatnám ezt az egész dolgot ! A telefonom ismét neki állt zenélni, megint lenyomtam a gombot és kelletlenül kászálódtam ki az ágyból. Hideg volt, egyből fázni kezdem, ahogy a szekrényhez léptem, hogy elővegyek onnan pár ruhát, na meg törölközőt a reggeli tusoláshoz. Közben félszemmel ikremet néztem, ahogy békésen, kisimult arccal aludt. Az arca a betegség ellenére is csodaszép volt, mindig imádtam a finom vonásait, a bőre rendkívüli fehérségét, amihez jól passzolt a sötét haj, a szemöldökében lévő karika meg csak fokozta ezt a hatást. Bámultam Billt, ahogy egyenletesen szuszog és a jól ismert izgalom belém csapott. Ahelyett hogy veszekedtem volna vele, teljesen másra is használhattam volna az időt. Ha a betegség ellenére lett volna hozzá kedve, nem utasítottam volna el. Legalább elkaptam volna ezt a betegséget és együtt lábadoztunk volna itthon. Biztos tudtunk volna mihez kezdeni. Az előbbi fázásom abba maradt, helyette melegség járt át kívül-belül és a keserédes gyomorfájás, a szerszámom máris éledezni kezdett az alsónadrágomban. Megnyaltam a számat és miközben néztem Billt, az egyik kezem máris végig siklott a hasamnál, majd az alsóneműmben, az ágyékomnál termett és határozott mozdulatokkal tettem a férfiasságomat még keményebbé. A másik kezemből lévő ruhák leestek a földre. A szekrénynek dőltem és igyekeztem gyors lenni, meg halkan sóhajtozni, közben egyfolytában Billt néztem és arra gondoltam, mit reagálna, ha felébredne. Ha neheztelne rám a tegnapiak miatt, márpedig ez nagyon valószínű, biztos azt mondaná hogy hülye vagyok és ott hagyna a szobában. De ha mégsem így lenne, akkor biztos csodálkozna, majd kihívóan mosolyogna és talán megkérne, hogy inkább csináljuk együtt...A szemeim előtt máris megjelent a kép, ahogy ikremet csókolom az ágyon, miközben ujjaim végig simítják a testét. Lehet, hogy a bőre sütne még a láztól, hiszen mégis csak beteg, és lehet hogy az ajkai cserepesek lennének, de ugyanúgy kívánna engem, ahogy én őt.
Szinte éreztem Bill ajkait az enyémre tapadni, a nyelvét áttörni a számba és akaratlanul is egy hangosabbat nyögtem, majd hevesen dobogó szívvel figyeltem, hogy Bill felébred e a zajra. De nem így történt. Ő meg sem mozdult, aludt tovább, én pedig már nem bírtam leállni. Az egész testem görcsben volt és egyre gyorsabban húzgáltam a bőrt a hímtagomon. A fejemben képek kavarogtak, meg hangok, ahogy Bill kéjesen zihálna, a testünk összeolvadásának pillanatában és mindenem tiszta barackos testápoló lenne. Hogy imádtam annak a testápolónak az illatát ! Eszembe juttatta azt a különleges és törékeny világot, amiben néha megfordultunk Billel.
- Te vagy a legjobb, Bill...- suttogtam és éreztem, hogy mindjárt eljutok a csúcsra.
Aztán egy másodpercre ismét az agyamba ötlött, hogy éppen mit csinálok, és mit fogok tenni délután. Megbántom Billt, még ha ő nem is tud róla.
- Bocsáss meg nekem...- nyögtem fel.
A szekrény halkan nyikorgott a hátamnál, ahogy a csípőm gyorsan mozdult, de már nem érdekelt semmi, már tudtam hogy mindjárt vége és reméltem, hogy a nagyi nem most fog benyitni, vagy felkiabálni, hogy ébresztő. A póló teljesen rá tapadt izzadtságtól nyirkos hátamra a vad és villámgyors mozdulatoktól. Igyekeztem elfojtani a hangosabban előtörő nyögéseimet, de már nem voltam ura a cselekedeteimnek.
- Bill...- nyögtem még egyszer remegő hangon, aztán már nem is tudtam meg szólalni, még pár erőteljes és határozott mozdulatot tettem, majd rám tört a beteljesülés, aminek hevében hátravetettem a fejemet, jól bele verve a szekrénybe. Beharaptam az ajkam, hogy ne legyek túl hangos, így csak egy rekedt sóhaj hallatszott felőlem, és elfogott a gyengeség. Teljes erőmből rá hanyatlottam az íróasztalra és csak lihegtem percekig. A remegések hullámokban borítottak el és éreztem a tenyeremben szét áramló, előbb spriccelő, majd gyengéden folydogáló ragadós fehérséget, ami megállíthatatlanul tartott az ágyékomtól a lábaim felé. Az íróasztal kemény lapja nyomta a hasamat, de kellett némi idő, amíg össze szedtem magam és feltápászkodtam onnan. Még mindig kapkodtam a levegőt, reszketett a kezem, lábam és fájt a szám, ahogy megharaptam. Felvettem a földre esett ruhákat, a törölközővel gyorsan letöröltem a lábamon csordogáló fehér csíkot és csak remélni mertem, hogy nem voltam túl hangos. Még vetettem egy futó pillantást a testvéremre, majd bizonytalan lábakkal a fürdőszobába siettem. Ahogy a meleg víz megérintette a bőrömet a zuhany alatt, úgy lettem én is ismét rossz kedvű. A mámoros pillanatok elszálltak és helyükbe megint a kínzó lelki ismeret furdalás került, amibe én kevertem bele saját magamat, még mindig ismeretlen okok miatt és amit úgy tűnt, már végig kell csinálnom, ha tetszik, ha nem. Miután lezuhanyoztam, fogat mostam, vissza mentem a szobába és halkan felöltöztem. Aztán nagyanyánk kérésére ettem egy szelet pirítóst, de igazán nem esett jól és az utána jövő tea sem. Bill még mindig nem ébredt fel, nekem pedig indulnom kellett az iskolába. Azért örültem volna, ha felkel, hogy legalább csak egy másodpercre láthassam, de nem így történt. Szomorú képpel hagytam el a házat és pár méterrel arrébb rá is gyújtottam egy cigire. Mire a sulihoz értem már ismét a megszokott nyomott hangulatba kerültem, köszönhetően a nikotinnak. Az osztályban persze még mindig a "Britta átverte Romant" ügy volt a  főtéma, pedig már untam. És lehet, hogy Britta is unta, de Roman gondoskodott róla, hogy még mindig erről beszéljenek, olyan volt az egész mint valami délutáni talk show, szánalmas. Az órák váltották egymást, semmi említésre méltó nem történt. Viszont gyakran gondoltam Billre, hogy mit csinál és még mindig nagyon hiányzott mellőlem a padból, hiányzott a nevetése, ahogy szorgosan a tankönyveket bújja. Olyan jó lett volna haza sietni hozzá, megölelni és sokáig a karjaiban maradni, abban a szoros biztonságban. Bűnösnek éreztem magam az egész délutáni programom miatt, már előre féltem mi fog történni, tudom e úgy alakítani a dolgokat, hogy én jöjjek ki jól belőle ? Vállamra nehezedett a hazugságom nehéz súlya, de annyira, hogy levegőt is alig kaptam. Ebéd után elmentem a könyvtárba és az ottani számítógépen megnéztem a Magdeburgba induló délutáni buszjáratokat, szerencsére találtam is egyet ami épp megfelelt és vissza fele is viszonylag hamar jött egy busz, amivel haza érek, úgyhogy elindultam a megállóba, de útközben még felhívtam a nagyit, hogy szóljak később megyek haza. Nem nagyon rajongott az ötletért.
- Ha szabad tudnom, mégis mit csinálsz tanítás után, hogy nem tudsz haza jönni ? - érdeklődött mérgesen, miután megtudta mit akarok.
- Hát...matek gyakorló lesz, átvesszük a hamarosan esedékes felmérő példáit.- füllentettem gyorsan.
Kis csend volt a vonal végén.
- Ha tanulás, akkor rendben, bár megjegyezném, nem nagyon hiszek a mesédben...- morgott a nagyi.
- Pedig elhiheted, legkésőbb ötre itthon is leszek. - bizonygattam hevesen.
- Remélem nem versz át, tudod ez egy kis falu, és itt a hazugság általában kiderül...
- Igen, tudom...- vágtam a nagyi szavába.
- Jó, akkor majd öt körül gyere. - búcsúzott nagyi és épp lerakta volna a telefont, mikor még beleszóltam.
- És Bill ? - kérdeztem és dobogó szívvel vártam a választ.
- Mit akarsz tőle ?
- Jól van ? - kérdeztem.

- Lefeküdt aludni,  mert kicsit felugrott a láza, adtam neki lázcsillapítót, alszik egyet és minden rendben lesz...- felelte nagyanyánk halálos nyugalommal.

- Persze...na szia...- nyomtam meg a mobilomon a hívás megszakító gombot és még szarabb embernek éreztem magam, mint pár perccel ezelőtt. A testvérem betegen alszik az ágyában, én meg Magdeburgba igyekszem Silkéhez. Bár kicsit meg is könnyebbültem, hogy legalább átalussza az egészet. Undorodtam magamtól rendesen és még mindig gondolkodtam valami megoldáson hogy tehetném az egészet semmissé, de nem sok időm volt az önmarcangolásra, mert rövidesen befutott a busz járat és fel kellett rá szállnom. Nem voltak túl sokan rajta, úgyhogy megváltottam a jegyet és a leghátsó ülések fele vettem az irányt. Fura érzelmek kerítettek hatalmukba, mikor a jármű halk motor zúgás kíséretében elindult Loitschéből. Az jutott eszembe, hogy ha nagykorú leszek, akkor is így hagyom el a falut, de örökre. Jól megnézem a fákat, a házakat és még azt sem mondom viszlát. Aztán vissza zökkentem a valóságba és abba, hogy előbb a mai délutánt kell valahogy átvészelnem, a többi csak azután jöhet. A busz zötykölődése álmosítóan hatott rám, majd leragadt a szemem, ahogy néztem az ablakból az elrohanó tájakat. Kellemes tavaszias délután volt, minden bokor és fa nagyban virágzott, az égbolt vidám kék színnel köszöntötte a jó időt és nyoma sem volt már a borús, komor télnek, sőt még pár hónap és itt kopogtat majd a nyár is. Míg a busz Magdeburg felé robogott, teljesen a gondolataimba merültem, bámultam ki az ablakon és szinte mindenről ikrem jutott az eszembe, nem tudom miért, de láttam egy virágzó cseresznye fát egy kertben és arra gondoltam, ahogy Bill csókol, vagy szemembe villant a nap fénye és ez Bill érintésére emlékeztetett. Tudom, ezek marhára szentimentális dolgok voltak, amik távol álltak tőlem, de nem tehettem róla, ha Billről volt szó egyszerre hatott rám valami hatalmas erő és ugyanakkora gyengédség. A szívem megtelt forrósággal, ami aztán testem minden pontjára eljutott. Már meg tudtam fogalmazni, hogy ez  a szerelem. De akkor mégis miért teszem ezt vele ? Miért támadom hátba ? A konkrét okát akkor sem tudtam meghatározni. Talán mert férfi vagyok és ott lapul bennem a kíváncsiság, hogy milyen hatással vagyok a nőkre. Érdekelt, Silke amiatt hívott el a mai találkozóra, amit sejtek, vagy szimplán csak haverkodni akar. Bár úgy lenne, akkor a lelki ismeretem is tiszta maradna és nem mardosna a bűntudat. Mire a busz megérkezett a városba, engem utól ért az izgalom. Az a fajta feszültséggel telt várakozás, ami egy fiú egy lánnyal való találkozás előtt érez. Izzadt a tenyerem és zúgott a fejem, idegességemben folyton kiszáradt a szám, a szívem meg ki akart ugrani a helyéről. Görcsbe szorult gyomorral lépdeltem le a busz lépcsőjén és rögtön az ott lévő órára tekintettem. Még öt perc volt háromig, talán Silke is megérkezett a megbeszélt helyszínre. Szememmel keresni kezdtem a szóban forgó helyet és rögtön meg is találtam. Teljesen más irányban volt, mint amerre a legutóbb elindultunk azzal a bunkó Andreassal. Csak egy úttesten kellett átgyalogolnom és máris ott voltam a formára nyesett bokrokkal körbevett játszótér, vagy park szerűségen. Hatalmas terület volt. Mindenhol fák, szobrok, egy halastó, hatalmas táblák, amik az ott lévő növényeket határozták meg. Elindultam a játékok irányába. Az utamat végig hangulatos utcai lámpák szegélyezték. Megkerültem pár bokrot és máris a foci pálya betonján lépkedtem. Megtorpantam és körbe néztem. Minden tele volt kisgyerekeknek szánt játszó alkalmatosságokkal. Hinták, több féle nagyságú homokozó, csúszdák és mászókák, amerre a szemem ellátott. És sehol egy lélek. Az egyik mászókán azonban megláttam egy alakot, aki bőszen fújta a cigaretta füstöt és sötét ruhákban volt. Felismertem, hogy Silke ül ott. Fájdalom hasított a gyomrom környékére, mint mikor Roman hasba vágott, úgy éreztem magam, idegesen játszottam a karikámmal a számban és tudtam, nem állhatok ott ítéletnapig. Így hát elindultam a lány irányába. Ő is észrevett engem, leugrott a mászókáról és felém sietett. Határozott volt, míg én inkább bátortalanul és irgalmatlanul lassan közelítettem meg. Az arcomba melegség szökött és szabály szerűen remegett a gyomrom, hányingerem volt és nagyon nehéznek éreztem a hátizsákot a hátamon. A képemre kiütközött a nyilvánvaló izgalom, de azért igyekeztem lazának tűnni.
- Hello. - köszöntem, de a hangom idétlenül megcsuklott. Silke nem vette észre, vagy nem akarta, de eldobta a csikkjét és két nagy puszival üdvözölt.
- Szia. De jó hogy eljöttél...- mondta csillogó szemekkel.
- Régóta vársz ? - kérdeztem zavartan.
- Nem dehogy, most érkeztem én is. Szóval nyugi, nem maradtál le semmiről sem. - legyintett Silke vidáman.
- Oké. - biccentettem és a sapkám alól sandítottam Silkére. Most is hibátlanul volt kifestve, a sminkje valahogy nagyon emlékeztetett Bill sminkjéhez, a szájában még mindig félelmetesen jól állt a karika, a haja simára volt vasalva. A tegnap hosszú bőrkabát és egy bordó szoknya, na meg bakancs volt rajta. És marha erősen be volt fújva parfümmel. De jól nézett ki, mit tagadjam. A sötét haja remekül kiemelte világos színű szemeit. Silke észlelte, hogy nézem, de csak mosolygott, nem tett megjegyzést, nem alázott le, megvárta míg lassan leveszem a szemeimet róla.
- És most mit csináljunk ? - kérdezte kedvesen.
- Ha van kedved, meghívlak valamire, egy üdítő, vagy sütemény, amit gondolsz...- dadogtam.
- Inkább sétáljunk ! - ajánlotta a lány és nekem sem volt ellenvetésem.
Elindultunk hát a tök üres parkban. Én pár lépés után cigire gyújtottam. Silke megdöbbent.
- Nahát dohányzol Tom ? Nem is tudtam rólad...- csóválta a fejét nevetve.
- Még sok mindent nem tudsz. - próbáltam vagánykodni, de szerintem irtó béna voltam.
- Az biztos, de azért vagyunk itt, hogy minél több infót szerezzünk a másikról. Szóval kérdezz bátran ! - tárta szét a kezeit Silke.
Nem jutott eszembe semmi értelmes kérdés sem, szégyelltem magam, de az agyam leblokkolt, ezért Silkére hagytam a mesélést.
- Hogy telnek a napjaid, mondj valami érdekeset ! - szívtam bele a cigimbe.
Silke egy másodpercig gondolkodott, majd belekezdett.
- Az anyám megint depresszióba süllyedt, azt hiszem iszik is, szóval gondolhatod. Remélem a munkahelyéről nem rúgják ki, mert akkor bajban leszünk. Nem tudom, hogy rángassam ki ebből az egészből, tök agresszív, semmi nem jó neki, folyton kiabál velem meg Peterrel...Zűrös dolgok...
- Tényleg hogy van a bátyád ? - vágtam közbe.
- Jól, sőt nagyon jól. Képzeld nem rég óta van egy barátnője, Martinának hívják és tök jó fej, szinte barátnők vagyunk, mivel majdnem annyi idős mint én, gyakran lógok vele, így legalább Peter nem jár már az Andreas féle bagázzsal és nekem sem kell mindig a rock kocsmában tengődnöm, ha ki akarok mozdulni. Éppen elegem volt már abból a beképzelt Klausból, a picsa Barbarából és néha Andyből is...
Arcomra fagyott a mosoly, gyűlöltem ezt a nevet hallani, gyorsan témát váltottam, bár éreztem hogy előbb-utóbb megint itt lyukadunk majd ki.
- Klaus és Barbara tényleg elég bunkók. - mondtam és eszembe jutott a viselkedésük a rock kocsmában.
- És képzeld, már nincsenek együtt. Valamin össze vesztek és mind a ketten nekem panaszkodtak arról, hogy a másik milyen nagy seggfej, pedig hát szerintem pont egyforma barmok voltak és megérdemelték egymást...És ami Andreast illeti...
- Mi van vele ? - kaptam fel a fejemet és majdnem félrenyeltem a cigifüstöt.
- Üljünk le. - mondta Silke válasz helyett és az egyik pad felé sétált. Mentem utána és rövidesen ott ültük egymás mellett a padon a kihalt parkot bámulva. Silke előhúzott egy újabb szál cigarettát és meggyújtotta.
- Szóval ? - néztem Silkére.
- Lehet, hogy nem kéne megkérdeznem, de akarod tudni mi volt Bill és Andy között azon az estén ? - kérdezett vissza a lány. Majdnem felnyögtem a döbbenettől és valószínűleg teljesen értetlen képet vágtam.
- Jó ég, hát tudod ?! - hitetlenkedtem és izgalmamban fájni kezdett a torkom.
- Igen. És az a kérdés, hogy akarod e te is tudni ? - mondta Silke bizonytalanul.
Egyik részem nagyon is akarta, még akkor is, ha durva dolgok derülnek ki Billről, a másik részem viszont ellenkezett, de persze a kíváncsiságom győzött. Hevesen bólogattam.
- Szeretném...
- Akkor elmondom. Nos, az után az este után pár nappal, egyedül ücsörögtem a rock kocsmában és éppen készültem halálra unni magamat, mikor besétált Andreas, vagyis inkább betámolygott, mert tök részeg volt. Leült mellém és mindenfélét magyarázott, hogy összetörték a szívét. Nem mondott nevet eleinte, csak beszélt valakiről, aki nagyon felkavarta a világát és hogy azóta úgy él, mint akiből kitéptek egy darabot, mert mindig arra az illetőre gondol és tökre fel van izgulva tőle, meg minden...
Össze borzongtam belül és a gyomrom émelyegni kezdett, de figyeltem tovább mit mesél Silke.
- Azt mondta ez az ember előhozta belőle az állatot, ha tehetné elmenne hozzá és addig dugná, amíg mozog. Hallani akarja, hogy közben nyögdécsel. És hogy nem használna semmilyen síkosítót, belemenne csak úgy és arra élvezne el, hogy az a másik fájdalmasan sikítozik...Nem tudok szebben fogalmazni, pont így mondta...
- Oh...ez undorító ! - csak ennyit bírtam kinyögni és egy másopercre a szemeimet is becsuktam, Silke látta a reakciómat és elhallgatott.
- Kár volt bele kezdenem, ne haragudj...
- Csak mond tovább, most már hallani akarom az egészet! - ráztam a fejemet és a tekintetem elhomályosult, úgy éreztem, a gyűlöletem egyre nő Andreas irányában.
Silke folytatta a történetet.
- Megkérdeztem Andreast, hogy ki az a valaki, akitől így szenved, mire azt mondta, hogy én is ismerem, vagyis találkoztam már vele nem is olyan rég. Őszintén szólva gőzöm sem volt arról, ki a fenéről beszél. És kértem, hogy mondja meg kicsoda, mert nem szeretek találgatni. Mire ő azt felelte, hogy a kis haverom testvére. Ettől nem lettem okosabb és tovább faggattam, mégis kiről van szó, ki az akit ő a kis haveromnak hív. Andy meg csak annyit mondott, hogy az a srác, akit hétvégén szórakoztattam és hogy az ő öccse, akire rágerjedt, de teljesen. És ekkor leesett, de hogy biztos legyek benne, rá is kérdeztem, hogy Bill e az, akiért meg van veszve ? És rábólintott. A továbbiakban már név szerint, végig Bill volt az a titokzatos fiú. Azt mondta, hogy a hétvégén tuti jó esélyekkel indult és mikor téged ránk bízott a rock kocsma galériáján, sétálni indultak Billel a környéken. Egy eldugott helyre jutottak el, miközben végig dumáltak és Andy számára úgy tűnt, Bill is benne van a dolgokban.
- De mit csináltak ? - vágtam Silke szavába türelmetlenül és alig kaptam levegőt az idegességtől.
- Andreas azt mesélte, hogy elkezdtek smárolni és a tesód hagyta magát, nem ellenkezett, sőt nagyon készséges is volt...
- Mi ? Bill készséges ? - hördültem fel dühösen.
- Aztán Andreas benyúlt Bill kabátja alá, simogatta meg minden, Bill ezt viszonozta. De amikor Andreas keze Bill nadrágjához tévedt, hogy lehúzza a cipzárját és rátérjenek valami komolyabbra, Bill hirtelen ellenkezni kezdett és kérte Andreast, hogy menjenek vissza a rock kocsmába. Andy azt mesélte, hogy nem látott még senkinek a szemében nagyobb riadalmat, mint ami Bill tekintetében volt, de ugyanakkor dühítette, hogy Bill felizgatta, aztán le akar lépni. Ezen jól össze vesztek. Andy szerint, tuti hogy az öcséd még szűz volt, mert a viselkedése arra engedett következtetni...
- Hát persze hogy az, vagyis úgy értem nem tudok róla, hogy fickókkal szexelt volna....- háborogtam zavarodottan.
- A dolog vége az lett, hogy Andreas berágott Billre és elindultak vissza a rock kocsmába. A többit meg már te is tudod, ott voltál.
Feszült csend telepedett közénk, meg sem bírtam szólalni, a sírás szorongatott. Valahol csalódottságot éreztem, hogy Bill meg Andreas csókolóztak és simogatták egymást, nekem ezt Bill egyáltalán nem mondta, elhallgatta előlem...Azon az estén gyanítottam, de aztán elhallgattattam a kételyeimet és nem feltételeztem ikremről ilyesmit. Már, hogy más is felkeltette az érdeklődését, vagy engedett másnak is. És nekem meg azt mondta, csak velem csókolózott...Remek...Fájt a dolog, de pont ezért úgy gondoltam, nem is kellene ekkora lelki ismeret furdalást éreznem, hogy most itt ülök egy lánnyal, hiszen Bill is követett el valamit a hátam mögött, ami akár titok is maradhatott volna, de a sors máshogy hozta. Viszont rohadtul fájt.
- Hé jól vagy ? Minden oké ? - kérdezte Silke együtt érzően.
- Hát persze, semmi gond. - vontam meg a vállamat.
- Egy hülye vagyok, hogy ilyesmikről locsogok neked, annyi minden más van amiről dumálhatnánk...- szabadkozott Silke, de erőltettem egy vigasztaló mosolyt az arcomra, elvégre erről nem a lány tehet.
- Nem te vagy a hibás, hanem az a féreg Andreas, szívesen bele vernék párat a fejébe. - sötétült el a tekintetem.
- Hát ami azt illeti, teljesen részeg volt a tag és meglehet hogy nem is igaz, amit össze vissza magyarázott. De az tény, hogy nagyon rá volt indulva a tesódra. Amikor ezt elmesélte nekem, még azt is hozzá tette, bánja, hogy nem bírt magával, talán többre jut, ha nem türelmetlen. Meg hogy olyan szépet mint Bill, még soha életében nem látott...
Elhúztam a számat. Hát ezt én is így gondoltam. Bill a legszebb teremtmény a földön és a legkülönlegesebb is.
- Igen ő tényleg szép...teljesen más mint én...hiába vagyunk ikrek...- dünnyögtem és egymásra néztünk Silkével.
- Semmivel sem vagy rosszabb, sőt...de inkább hallgatok, akkor bölcsebb maradok...- és a lány elnémult. Ahogy néztem, szinte sejtettem, mit akar mondani, vagy tenni és csak rajtam múlik, engedek e neki. A mosolyában minden benne volt. Bill jutott az eszembe, vajon mennyire élvezte, hogy Andreas megcsókolja, megérinti ? Felizgatták azok a pillanatok ? Dühöt éreztem, amibe bele melegedtem. És nem akartam ezen gondolkodni, mert már a puszta tény is felmérgesített. Felpattantam a padról, Silke kérdőn nézett rám.
- Sétálunk még valamerre ? Sajnos nem sok időm maradt, nemsokára jön a busz amivel haza kell mennem, mert a nagyanyám begőzöl ha kések. - mondtam érzéketlen hangon. Silke bólintott.
- Hát rendben. De biztos nem haragszol, amiért felhoztam a témát ?
Megindultam az úton.
- Biztos, csak most már beszéljünk másról, ha lehet. - feleltem neki.
És ezek után szó sem esett Andreasról, sem Billről. Annál inkább mindenféle másról és kicsit elfelejtettem amiket hallottam a testvéremről. Silke nagyon nyílt volt, mesélt az iskoláról, ahol tanul, elmondta mennyire kiközösítették és milyen előítéletekkel kellett megküzdenie és hogy mennyire kevés az igaz barátja. Beszélt az apja és az anyja válásáról is, ami óta az anyja nem találja a helyét. Valamint eldiskurálgattunk a zenékről, amiket mindketten szeretünk. Közben többször is körbe sétáltuk a parkot és rájöttem, mennyi közös vonásunk van. Hogy Silke egy végtelenül barátságos csaj, a fekete rocker szerelés álcája mögött. Én azonban már korántsem voltam ilyen bőbeszédű, nem is tudtam hirtelen, miket mondjak magamról, vagy a múltamról, amiből nem kevés évet gyerekotthonban töltöttem egy csomó seggfejjel. Mit áruljak el az anyámról, akit tulajdonképpen ezidáig egyetlenegyszer sikerült látnom Zielitz-ben, akkor is az vált világossá a számomra, hogy rohadtul jól megvan nélkülem is ? Mit lehetne mesélnem, a nagyanyámról akivel semleges a viszonyunk, ő nem bízik bennem, én nem bízom benne és csak azt várom hogy végre nagykorú legyek ? És mit sztorizzak arról az emberről, aki az apám, de köszöni, ő sem kért belőlem ? Vagy tartsak neki kiselőadást a suli beli incidensekről, amiknek a szenvedő alanya vagyok ? Ezek nem jó témák, nem akartam Silkét ilyenekkel untatni, meg nem is esett jól felemlegetni őket. De Silke nem sértődött meg ezen, kedvesen fogadta a zárkózottságomat és nem faggatózott semmiről. Hagyta, hogy azt mondjak amit akarok. És ez jó volt. Tulajdonképpen úgy gondoltam, egy remek délutánt töltöttünk együtt. De sajnos mennem kellett. Silke átkísért a buszmegállóban.
- Sajnálom, hogy máris menned kell Tom, nagyon jól éreztem veled magamat. - mondta mosolyogva.
- Én is. - vágtam rá és valóban így is éreztem, annak ellenére hogy a Bill és Andreas történet megint a fejembe férkőzött.
- Mikor jössz legközelebb Magdeburgba ? - érdeklődött a lány kíváncsian.
Vállat vontam.
- Fogalmam sincs. A nagyanyámnál eléggé kihúztam a gyufát mostanában, sok mindenben nem mondtam igazat, így elvileg nem mehetek sehova sem. Most is azt hazudtam,  hogy matematika gyakorlón vagyok. - mondtam. Silke felnevetett.
- Matek gyakorló ? Ez aranyos ! Hazudtál, hogy velem találkozhass ?
Bólintottam.
- Olyasmi. És egyáltalán nem bántam meg. Szóval köszönök mindent.
Silke közelebb lépett hozzám. Mélyen a szemembe nézett és ahogy elidőztem a tekintetében, még levegőt venni is elfelejtettem. Tulajdonképpen gyönyörű lány volt, az egyik legszebb, akivel valaha találkoztam.
- Nem, én köszönöm hogy velem voltál...
És nem húzta az időt, már csókolt is. Tudtam előre, hogy ez fog történni, ki térhettem volna, elhajolhattam volna, de nem tettem. Hagytam hogy karjai körülfonjanak és én is valami hasonlót csináltam vele. Az ajkai puhák voltak és a bőre kellemes illatú, a haja selymes, ahogy végig simítottam rajta. És elvesztem a csókjában. Nem gondoltam igazán semmire azokban a percekben, jó volt és kész. Mindent olyan automatikusan csináltam, simogattam a hátát, majd váratlanul egyik kezem bekúszott a ruhája alá és éreztem a meztelen bőrét, a melltartója a pántját. Izgalom féle volt bennem, de ez annyira más izgatottság volt, mint Billel ! Mikor ikremet csókolom, vagy megérintem, az mindent elsöprő, de Silkével csak a biológia uralkodott a testem felett. Leizzadtam, ahogy a nyelvünk egyre vadabbul simult össze és a szívem heves dobogásba kezdett, a szerszámom is kemény lett, a gyomromban mintha nehéz kő lett volna. De nem volt mögötte az igazi vágyakozás, mint mikor Billel teszek hasonlókat. Ez csak a fellángoló férfias ösztön volt, érzelmek nélkül, olyan ami a gyerekotthon beli lányoknál volt jelen. És nem volt helyes, hogy ezt teszem. Sem Silkére, sem Billre, sem magamra nézve, hiszen mindenkit átverek ezzel.
Már percek óta csókolózhattunk kizárva a magunk körülötti világot, mikor észbe kaptam és levegő után kapkodva húztam el a fejemet.
- Várj...
Silke zihálva pillantott rám.
- Rosszul csináltam ?
- Dehogyis. Csak...- sóhajtottam egy nagyot.
És Silke azonnal tudta, hogy mi a helyzet, be is fejezte helyettem a mondatot.
- Csak ez most mégsem az, aminek gondolom...
Megadóan helyeseltem.
- Így van...
- Mert jársz valakivel, ugye ? - kérdezte Silke.
Most mit mondhattam volna ? Végül is ott van nekem Bill, akire jelen pillanatban rohadtul neheztelek, de mégis csak egy biztos pont az életemben. Úgy érzem nem kell most más rajta kívül, nem akarok mást érezni az ő ajkán, testén és illatán kívül. Csak vele akarok szeretkezni, ő általa eljutni a csúcsra és szemét lennék, ha kihasználnám Silke érzéseit.
- Hát így is lehet fogalmazni. - nyögtem ki végül.
- Oké, fogtam az adást, foglalt vagy. - bólintott Silke kényszeredetten.
- Ennél kuszábbak a dolgok, de ebbe nem megyek most nagyon bele...
- Csak nyugtass meg, hogy nem az a szőke csaj akivel a múltkor láttalak...- próbált vicces lenni Silke, de nagyon szomorú lett az arca.
- Britta ? Nem, ő csak egy osztálytársam tényleg...- mentegetőztem.
Silke egy pillanatig hallgatott, cigit vett elő és rágyújtott, én is követtem a példáját, pedig a busz már lassan beállt a megállóba.
- Azért irigylem azt a lányt, aki elrabolta a szívedet...- jegyezte még meg halkan, mire elmosolyodtam. Lány ? A saját ikrem, akibe bele vagyok szédülve.
- Sajnálom, ha megbántottalak...
- Csak az időzítés volt rossz. Mindenesetre jó vagy nálam Tom Kaulitz és ez egy darabig biztos így is marad, kár hogy visszafele nem működik a dolog. - vágott a szavamba Silke. Hallottam a hátam mögött a busz ajtajának nyitódását.
- Mennem kell. De szerintem még biztosan össze futunk.
Silke bólintott.
- Hát remélem is. Vigyázz magadra és add át üdvözletemet a testvérednek ! - mosolyodott el. Szerettem volna megölelni még búcsúzóul, de a busz motorja türelmetlenül felbőgött, úgyhogy rohanni kezdtem a járműhöz, nehogy elmenjen.
- Szia ! - köszöntem még oda neki, elhajítottam a füstölgő cigarettámat és felugrottam a lépcsőkre. Éppen időben, mert alighogy megváltottam a jegyemet, a busz elindult. Silke integetett nekem a megállóból és még láttam, hogy sokáig néz az eltűnő járat után. Ahogy a busz elhagyta Magdeburgot, szokatlan ürességet éreztem és egyáltalán nem voltam vidám. Sőt, nehéznek és fáradtnak éreztem minden tagomat, belül meg ha lehet ennél is rosszabb állapotba kerültem. Az út vissza fele is mindenféle gondolatokkal telt, végig pörgettem magamban a Silkével való találkozónkat és újra feltámadt bennem a harag Bill iránt, aki képes volt leállni azzal a mocsok Andreassal csókolózni. Felháborított ez az egész és már terveztem, hogyan és mit fogok neki mondani, amikor belépek a szobánkba, de az biztos, hogy nem fogja megköszönni. Alig vártam, hogy haza érjek és elsőként szálltam le a buszról. A loitschei buszváró kietlenül üres volt és az utcán is alig-alig járt valaki. Elindultam nagyanyánk házának irányába, mikor is a mobilom sms-t jelzett. Meghűlt bennem a vér, lehet hogy Bill írt valamit. Talán felkelt és nem hitte el ezt az egész matek feladat megoldós délutáni izét, hiszen ismer és én nem olyan vagyok, aki az ilyeneket ott marad. Kivettem a zsebemből a készülékemet és kioldottam a billentyűzárat, majd a kijelzőre pillantottam.
Hálás vagyok az őszinteségedért és ezért a mai, csodás délutánért. Sosem felejtem el. Ez az én számom, most már legalább te is tudod és ha erre jársz, beszélgetni támad kedved, bármikor benne vagyok. Ha kell egy barát, engem megtalálsz. Silke
Elmosolyodtam ez tényleg egy tökéletes találkozó befejezése és talán egy barátság kezdete. Vissza süllyesztettem a telefont a zsebembe és sietősre vettem a lépteimet. A házunk előtt belebotlottam a nagyiba, éppen akkor állt ki az autóval.

- Na Tom, megokosodtál a sok matematikától ? - hajolt ki az ablakon gúnyos mosollyal az arcán.
- Ja, fogjuk rá. - mondtam flegmán.
- Képzelem...Elmegyek friss kenyérért a boltba. Megtennéd, hogy felviszed Billnek az orvosságot ? - indította be a motort a nagyi.
- Persze. - bólintottam és miután a nagyi autója elment bementem a kertkapun. Szaporán lépegettem végig az udvaron, majd benyitottam a házba. Némaság fogadott. Leraktam a táskámat és a kabátomat. Aztán hirtelen mozdulattal megszabadultam a pulcsimtól is, ami azonkívül hogy brutálisan cigiszagú volt, még Silke parfümjétől is illatozott és nem akartam hogy Bill észre vegye. A konyha asztalon állt egy bögre tea és a barna orvosságos üveg, felkaptam és elindultam az emeletre. A buszon érzett haragom fura mód elpárolgott, ahogy a lépcsőfokokat vettem egymás után. Bár kicsit még rosszul esett amiket ma megtudtam, de már nem állt szándékomban leordítani Billt, sem pedig kérdőre vonni. Megtörtént, ő dolga, nem tartotta fontosnak, talán azért nem árulta el. Azonkívül egyenlítettem is, hiszen ugyanazt tettem Silkével, amit ő csinált Andyval. Egy-egy és ezzel le is zárhatjuk az ügyet. Halkan nyitottam ki a szobánk ajtaját és óvatosan léptem be az elhúzott függöny miatti sötét helyiségbe. Az íróasztalra helyeztem a teát meg a gyógyszert. Amint a bögre halkan koccant az asztalon, Bill is felriadt és mocorogni kezdett. Megálltam az ágy mellett és csak néztem, amint nyitogatta a szemeit, majd álmosan pislogva fordult oldalra.
- Tom...Hol voltál ? - szaladt át egy mosoly az arcán és félre söpörte a haját a szeméből.
- Nem fontos. A nagyi azt mondta, felment a lázad... - mondtam neki halkan.
- Már jól vagyok. - nyugtatott meg Bill.
- Helyes. - mosolyodtam én is el, majd váratlanul kibújtam a cipőmből és lefeküdtem Bill mellé. Kissé váratlanul érte ezen megmozdulásom, de gyorsan arrébb húzódott, hogy elég helyem legyen. Ahogy megéreztem törékeny testét az enyémhez közel, máris felgyorsult a szív verésem és nem érdekelt semmi, csak hogy ott lehetek vele. Magamhoz vontam és megcsókoltam a haját.
- Bunkó voltam tegnap, ne haragudj. - suttogtam neki és karjaimmal szorosan átöleltem. Csak egy vékonyka póló és alsónemű volt rajta, engem meg máris az őrületes izgalom kerülgetett. Olyan forró volt a bőre és finom tiszta ruha illata volt. Annyira vágytam rá, hogy megcsókoljam a száját.
- Nem haragszom Tom, csak nem értettelek, de felejtsük el. - mondta alig hallhatóan Bill.- Kérlek felejtsünk el mindent, ami rossz...- sóhajtottam és élveztem, ahogy ikrem lágyan megsimítja az alkaromat. Kész voltam a megbocsátásra, meg arra hogy félre tegyem magamban ezt az egész Andreas-Bill hülyeséget. Hiszen Bill most velem fekszik az ágyon, engem simogat. Az enyém, ahogy ezt a legelső alkalom előtt is elmondta. Én pedig az övé vagyok, testemmel lelkemmel csak az övé, mert így akarom. Magam felé fordítottam a csodaszép arcát és csak bámultam ragyogó, szép fényű szemeibe.
- Miért nézel így rám ? - kérdezte mosolyogva Bill.
- Hogy nézek ? - kérdeztem vissza.
- Nem tudom...furcsán...Mint aki mondani akar valamit...- vont vállat Bill.
És így is volt, mondani akartam neki valamit. Egész pontosan, kérdezni. Homlokomat Bill homlokának döntöttem és még szorosabban magamhoz húztam. Éreztem, ahogy az enyémmel együtt lüktet a szíve. Most már nyugodtan beszélhettem.
- Bill, mondtam már neked, mennyire nagyon szeretlek ?