2012. május 14., hétfő

Ó, úgy szeretnék eggyé lenni véled, hogy folyna eggyé vérem és a véred

Nem tépelődtem azon, jól tettem e, hogy kitöröltem Andreas sms-ét Bill telefonjából. Tudtam, hogy ikrem is ezt tette volna, hiszen csalódott Andreasban, azt hitte barátkozni akar, ehelyett a fickó nyomult ezerrel. Bár Bill nem árulta el, mi is történt pontosan akkor éjszaka, én meg nem faggattam őt, de örültem, hogy eltüntettem azt a nyálcsorgatós, bocsánatért esedezős, szánalmas üzenetet. Ez volt a leghelyesebb. Azért arra kíváncsi voltam, csakugyan betartja e a sms-ben leírtakat az a gyökér, miszerint ő nem keresi Billt, vagy az is csak egy ósdi trükk volt tőle. Legnagyobb meglepetésemre így történt, pedig fogadni mertem volna, hogy előbb-utóbb valami ürüggyel telefonál...Hát tévedtem. Nem jött felőle több hír, sem hívás, sem üzenet. Egyszer láttuk, ahogy leszállt a loitschei buszról. Kapucni volt a fején, a kezei a zsebében és valamin nagyon elgondolkodhatott, valószínűleg a nagyanyjához igyekezett. Mi éppen a vegyes bolt előtt álltunk és a megvett holmikat pakoltuk be a nagyi autójába. Andreas meglátott minket, megtorpant, majd tett felénk egy lépést, de valószínűleg nem vágtunk túl barátságos képet én meg Bill, ugyanis váratlanul sarkon fordult és elsietett a másik irányba. Talán kínosnak tartotta az egész szituációt, vagy azt, hogy akkor éjjel  Bill elhajtotta a jó büdös francba. Emlékszem, Billre néztem, aki teljesen sápadt lett.
- Hé jól vagy ? - kérdeztem tőle, egy nagyobb szatyrot a kocsi csomagtartójába rakva.
- Persze...- bólogatott buzgón.
- Nyugi...látod milyen féreg, ide sem mert jönni.- legyintettem lenézően.
- Jobb is. Nem akarok vele még egyszer beszélni.- motyogta zavartan Bill.
- Na azt el is hiszem ! Hidrogénezett faszhuszár ! Amúgy ha ide tolta volna a képét, biztos bele vertem volna az arcába...- fölényeskedtem, mire Bill csak a fejét ingatta. Szerencsére az agressziómat nem kellett Andreason levezetni és tényleg bíztam abban, hogy akkor láttuk őt utoljára.
A Magdeburgban történtek azért jócskán hagytak bennem is némi nyomot. Vagy inkább zűrös érzéseket. Amit jobb volt nevén nevezni. Féltékenység...Igen, ez az érzelem söpört végig rajtam akkor este és valahogy azután is meg maradt bennem. Különösképpen, hogy kezdtem igazán nyitott szemmel járni, és látni azokat az apró jeleket, amiket eddig nem vettem észre. Az iskolában lévő lányok tekintetét, amikor Billel elhaladtunk a folyosón és ikrem arcára néztek. Vagy pár lány osztálytárs furán csillogó szemét, amikor Billt kihívták a táblához. Már nem úgy pillantottak végig rajta, mint amikor először megjelentünk itt. Akkor még idegenkedtek, találgatták lány e vagy fiú egyáltalán, hiszen erre fele nem volt divat a smink a fiúknál és a testékszer sem. Azóta az arckifejezések megváltoztak, nem negatív érzéseket, sokkal inkább csodálatot, fellángolást tükröztek, a titokzatosság iránti érdeklődést, ahogy követték Bill mozdulatait, vagy csak tisztes távolból méregették őt. Bill mindebből nem vett észre talán semmit. Mióta betettük ide a lábunkat, egy lánnyal sem beszélgetett hosszabb ideig, pedig néhány igencsak kereste volna a társaságát, ott cirkáltak a nagyszünetben a padunknál fel és alá, mialatt lopva szüntelenül Billt nézték, ahogy szorgosan írt a füzetébe, vagy belemélyedt a tankönyvbe. Engem zavartak ezek a dolgok. Elborított a lázas idegesség. És alig vártam, hogy becsengessenek, bejöjjön a tanár és ez a pár hülye liba tűnjön el a környékről. Félelmetes volt bele gondolni, hogy más is akarja Billt és másban is olyan szexuális vágyat gerjeszt, mint bennem, vagy abban a tuskó Andreasban. Igyekeztem megnyugtatni magamat és bízni abban, hogy Bill nem foglalkozik továbbra sem a buta loitscheiekkel, de nehéz volt. És nekem is, hogy végig kellett néznem naponta ezt. Féltem, hogy elveszítem őt, mielőtt valóban az enyém lenne...

Halkan nyitottam be a ház ajtaján és körbe pillantottam a nappaliban. Teljes csend volt. Sejtelmesen vigyorogni kezdtem Billre, aki éppen az ajtót zárta be, majd a táskáját és pulóverét gondosan levéve, a fürdőszobába ment kezet mosni. Beljebb léptem, de nem észleltem zajokat. A nagyi kabátja sem volt felakasztva a helyére.
- Szerintem nincs itthon. - jelentettem ki magabiztosan, amint Bill vissza jött a fürdőszobából. Ő erre nem szólt semmit, tétován álldogált a nappaliban, míg én is megszabadultam a pulcsimtól és a táskámtól. Láttam, hogy a tűzhelyen sorakoznak az étellel teli edények, de a gyomrom görcsben volt és nem tudtam az evésre még csak gondolni sem.
- Éhes vagy Bill ? Akarsz ebédet ? - kérdeztem. Bill a fejét rázta.
Rögtön belém költözött a vágyakozás ikrem iránt, nem akartam pazarolni egy felesleges percet sem.
- Helyes. - vigyorodtam el kéjesen.
- És mi van, ha csak ide ugrott át valamelyik szomszédhoz ? - aggodalmaskodott Bill, de én nem törődtem az ilyen feltevésekkel. Megragadtam Bill karját.
- Majd a szobánkban csináljuk. - rántottam meg a vállam és már indultam is felfele a lépcsőkön. Megkönnyebbültség áramlott szét bennem, mikor Bill lépteit is meghallottam magam mögött. Mindenem reszketett az izgalomtól, a férfiasságom kőkeményre duzzadt és minél hamarabb beteljesülést akartam. Vadul vetettem magam Bill ajkaira, amint bezárta a szobánk ajtaját. A hajába túrtam és csak csókoltam a száját türelmetlenül. Valamivel vissza fogottabban, de ő is megcsókolt. Hamarosan az ágyon voltunk és nagyokat szuszogva igyekeztem kihámozni Billt a ruháiból. Érezni akartam a ruhátlan bőrét, a forróságot amikor az ajkam a nyakához ér, hallani akartam kéjes nyögéseit, amik engem is extázisba kergettek. Izgatottan húztam le a nadrágját és az alsóját. A ruha darabokat, csak úgy az ágy mellé löktem és rámarkoltam Bill ágaskodó hímtagjára. Halkan felnyögött és magára rántott, én pedig szomjasan csókoltam őt tovább, miközben gyors mozdulatokkal húzgáltam a bőrt legérzékenyebb testrészén. Hamar teljesen felizgattam, hangosan zihált, erősen kapaszkodott belém és kemény szerszámán megjelentek az előcseppek. Tudtam, hogy nem sokára eljut a csúcsra, előttem fog elélvezni, amitől én is totál kész leszek és majd alig várom, hogy ő is kielégítsen. Néztem, ahogy izzadt teste gyorsan lüktetett érintéseim nyomán, ahogy a csípője mozdult egyre nagyobb iramban és égetett a beteljesületlenség. A torkom kiszáradt és zúgott a fülem, a hátamon izzadtság folyt végig. Megcsókoltam Billt. Szorosan simultam hozzá és hatalmasan sóhajtottam, amikor a nyelvünk találkozott, ahogy meztelenül össze tapadt a bőrünk.
- Kívánlak...- nyögdécseltem neki. Ő már nem tudott érdemben reagálni erre. A szemei csukva voltak és csak sóhajtásokat adott válaszul. A teste csillapíthatatlanul remegett a karjaim között és szaporán vette a levegőt. Olyan gyönyörű volt, úgy feltüzelt, hogy a torkom össze szorult a látványtól. Gyorsítottam az ütemen, mire ő úgy dobálta magát az ágyon, mint akin áramütés cikázott végig. Megcsókoltam nyakának vonalát és beleszédültem az illatába.
- Mindjárt...mindjárt jó lesz...- zihálta Bill a fülembe, amitől a férfiasságom hatalmasat dobbant.
- Szeretkezni akarok veled...azonnal ! - suttogtam neki elfúló hangon, nem is hiszem hogy hallotta, de elég volt, ha én tudtam és éreztem, nem bírom tovább, meg akarom tenni. Itt és most ! Nem akarok több percet, napot várni és szenvedni attól, hogy nem tehetem meg ! Annyira akartam, mint mást soha az életemben !
Abba hagytam ikrem kényeztetését, nyomtam egy puszit a homlokára és kibontakoztam az öleléséből.
- Tom...- mondta ki a nevemet csodálkozással, amikor az leszálltam az ágyról és az ajtó felé indultam. Értetlenül meredt rám, míg én remegő lábakkal mentem a földszintre, a nagyi fürdőszobája felé. Rövidesen utánam jött.
- Mi van veled ? Valamit nem jól csináltam ? - érdeklődött zavarodott arccal és izzadt homlokát törölgette.
- Épp ellenkezőleg, túl jó veled...- morogtam.
- Miért hagytad abba ?! - kérdezte még mindig levegőért kapkodva. Nem feleltem, benyitottam a fürdőszobába és tétován megálltam az ajtajában. Mályva színű csempével és járó lappal kirakott parányi helyiség volt, amiben katonai rend uralkodott, szinte enni lehetett volna a padlóról, úgy csillogott.
- Mit akarsz itt, ide nem jöhetünk be ! - tiltakozott Bill.
- Miért nem ? Nagyanyánk biztos nem rejteget előlünk semmit. - vontam vállat és a sarokban lévő fehér kis szekrényhez léptem.
- Mégis mit keresel ? Miért viselkedsz ilyen furán ? - kapkodta ikrem a fejét és látszott rajta, hogy sejt valamit, de nem akarja elhamarkodottan kimondani.
Beletúrtam a kis szekrény fiókjába. Gyógyszeres üvegcsék, ragtapaszok kerültek a kezembe.
- Francba ! - sóhajtottam dühösen és türelmetlenül.
- Mondj már valamit Tom ! Kérlek ! - kiáltott fel Bill.
- Hogy mit keresek ? Gőzöm sincs...talán testápolót, vagy valami olyasmit ami megfelelhet síkosítónak. Esetleg van tipped, mi az ami szóba jöhet e célra ?
- Hogy mi ? - hüledezett Bill.
- Jól hallottad. Le akarok feküdni veled Bill. És nagyon komolyan mondom most ezt. Már nem akarom húzni az időt. Mert nem bírom tovább...
- De Tom...- Bill szája nyitva maradt a csodálkozástól.
Én pedig folytattam.
- Annyira kívánlak, hogy nem vagyok képes elmondani. De gyilkos egy érzés. Könnyes lesz a szemem és össze szűkül a torkom. Csak erre tudok gondolni. Kegyetlen egy dolog ez. Akartál már te ennyire valamit ?! Mert ha igen, nem lehet több kérdésed...- vágtam Bill szavába és tovább keresgéltem a helyiségben.
- Azt hiszem erre nem készültünk fel. Csak az izgalom mondatja ezt veled, szerintem várnunk kellene...- mondta halkan Bill.
Feldühített, hogy ikrem nem osztja a nézeteimet, idegesen csaptam be a kis szekrény ajtaját úgy, hogy a rajta lévő tükör bele remegett.
- Várni ? De mégis meddig ? Én már így is alig bírom és tudom, hogy te is akarod ! Mégis meddig húzzuk egymás agyát ?! Meddig akarsz még szenvedni látni ? - fordultam idegesen testvérem felé. Aki bizonytalanul állt ott, anyaszült meztelenül.
- Nem ez a megfelelő alkalom. A nagyi bármikor haza érhet, én nem akarom ilyen sietve, azt szeretném, ha nem az ajtót kellene figyelnünk, vagy az órát. Azt szeretném, ha megszűnne minden valóság akkor, amikor majd te meg én...
- Lehet, hogy órákig haza sem jön...Addig volna időnk...- igyekeztem Billt jobb belátásra bírni.
De ő csak a fejét csóválta.
- De lehet, hogy öt perc és benyit az ajtón...Ráadásul én pokolian félek...- suttogott.
- Nincs mitől, vigyázok rád. - mosolyodtam el kényszeredetten és kilelt a hideg, annyira akartam ezt az egészet, de Bill mintha minden másodperccel jobban tiltakozott volna.
- Nekem ez most nem megy...- mondta ikrem.
Megsemmisülten álltam ott és hiába vágytam mindennél jobban arra, hogy végre szeretkezhessek Billel, láttam hogy nem fog össze jönni, akár mit csinálok. Erőszakoskodni meg nem akartam. Nem szerettem volna ismét fájdalmat okozni neki.
- Oké...- vettem kelletlenül tudomásul Bill kijelentését.
Nem lepleztem csalódottságomat, falnak dőltem és csak néztem a semmibe. Rohadtul tré egy érzés volt, hogy megint nem lesz a dologból semmi, de igaza volt Billnek. Az első szex legyen köztünk feledhetetlen, még akkor is ha fájdalommal jár, de ne kelljen amiatt aggódnunk, hogy bárki megzavarhat minket. És ez az álmos kora délután, bármennyire is felizgatott engem, még sem a legszebb nap lesz az életemben.
- Most utálsz ugye ? - érdeklődött Bill szomorkás mosollyal.
- Nem utállak Bill, csak nagyon nehéz nem megtenni. Itt vagy előttem és baromira kívánlak és az a baj, nem csak én. Látom az éhes szemeket rád meredni nap mint nap és félelemmel tölt el...
- Miről beszélsz ? - döbbent meg Bill.
- Ne mond, hogy te nem látod, ahogy néhány lány a suliból bámul téged, szinte már én jövök zavarba...- forgattam meg a szemeimet és lassú mozdulatokkal rángattam magamra a nadrágomat.
Bill szégyenlősen mosolyogva vállat vont.
- Biztos rosszul láttad...
- Láttam amit láttam. - makacskodtam tovább.
- Ugyan már...
- Egy kicsit ismerem már az efféle pillantásokat és a hülye lányok még hülyébb természetét. És én akarok lenni a legelső neked, ahogy te is első leszel nekem...- vágtam ikertestvérem szavába elszántan és némi képp önzően.
Bill oda sétált hozzám és megcsókolta az arcomat.
- Az is leszel, csak még egy kis időt adj nekem ! - suttogta és a fejét a vállamra hajtotta. Szorosan átöleltem és szégyellni kezdtem magam a türelmetlenségemért, a követelőzésemért és a folyton feltörő vágyaimért, aminek nem tudtam gátat szabni.
Idő...az idő lett a leges-legnagyobb ellenségem. A várakozás egy ködös ígéretre, amit Bill tett nekem. Közben persze folyt az élet a maga unalmas loitschei medrében. Ugyanúgy jártunk iskolába mint mindig, elviseltük Roman bunkózásait, tanultunk, feleltünk és ha magunk lehettünk a nagyi házában, kiéhezett fene vadként vetettük rá magunkat egymásra. A határok, amiket szabtunk folyamatosan kitolódtak. Nem mondom, hogy nem féltünk és hogy néha nem ijedtünk meg a saját tetteinktől, de hajtott minket a vágy mindent elborító hulláma, aminek nem állhatott útjába a szemérem vagy testvériségünk köteléke. Két világ volt, ami szélén egyensúlyoztunk Billel. Napközben átlagos diákok voltunk egy világ végi iskolában, de ha eljött az este, vagy az egyedüllét ideje én és ikrem, teljesen más szabályok között mozogtunk és nem léteztek realitás szerinti korlátok. És persze, hogy jobban szerettem azt a másik, titokzatosabb és egyáltalán nem átlagos világot. Amikor Billt levetkőztetve érinthettem a testét, miközben az éjszakai tompa fények megvilágították csodálatosan szép arcát, ahogy hallhattam a hangját a legfelfokozottabb percekben, vagy ahogy békésen aludt és én felriadva gondosan takargattam be magam mellett. Jó volt akkor és ha tehettem volna, vissza sem térek a hétköznapi keretek közé.
Márciust írtunk, teljesen kitavaszodott. Elmúltak a borongósan télies napok. Egyre többet ébredtem aranyló napsugarak fényére. Már nem sötétben indultunk iskolába Billel. Világos volt az utca és mindenhol szirmaikat bontogató virágok és rügyező fák övezték utunkat. Be kellett valljam, szép volt a tavaszi Loitsche. Sosem hittem volna, hogy valaha ezt kell, hogy megállapítsam, de jó érzés volt reggelente végig menni a falu csendes utcáin, miközben beszívtuk a tavasz illatát. A kedvünk is jobb volt. Egészen addig, amíg az osztály terembe nem értünk, ott már a szokásos hangulat vett uralma alá minket. Még mindig nem bírtam a sok hülyét az osztályból. Főleg Romant, Dominicot és Martint nem, akik minden nap azt hitték övék a világ és mindenki köteles behódolni nekik. Ám egyik reggel kellemes meglepetés ért. Roman nem jött iskolába. Britta Herr Weber kérdésére elmondta, hogy barátja lebetegedett és a héten már biztosan otthon marad. Örültem és ahogy észrevettem, az osztály is fellélegzett kicsit. A légkör oldottabb lett, akik eddig meghúzódtak a háttérben, most kicsit felszabadultak. Roman két kutyuskája, Martin és Dominic sem mert ugatni a főnökük távollétében. Ültem a padban és hallgattam az iskola rádióból áramló nehezen felismerhető zenét, körülöttem a szokásos iskolai káosz volt, Bill szorgosan olvasta az előző napra feladott kötelező novellát, amit nekem is olvasnom kellett volna, de én inkább bele feledkeztem ikrem nézésébe a könyvem felett. Észbontóan jól nézett ki most is és ahogy koncentrálva a tankönyv betűire meredt, néha meg-megnyalva ajkait, kínzó izgalom nehezedett rám. A szám kiszáradt, megszédültem és a kezem önkéntelenül is az ágyékom fele indult, még jó, hogy észbe kaptam, hogy nem otthon, hanem az iskolában vagyok. Egy másodperc alatt leizzadtam és riadtan tekintgettem körbe, vajon látott e valaki az elmúlt néhány percben. Szerencsére senki sem volt a közvetlen közelünkben. Felkaptam a padon heverő tollat és kanyargós betűkkel kanyarítottam az elkeseredett kérdést az irodalom könyvem legtetejére.
"MÉGIS MENNYI IDŐT AKARSZ MÉG ?!"
Majd a könyvet Bill elé csúsztattam, aki kicsit álmos szemekkel pislogva nézte meg a könyvet.
- Ezt nem értem. Mi baj van ? - érdeklődött.
- Az, hogy nem bírom már ezt a kicseszett szarakodást...- hajoltam hozzá közelebb idegesen és mélyen bele néztem a szemeibe, de attól csak még jobban felizgultam.
- Nem csináltam semmit...- mondta ikrem értetlenül.
- Nekem épp elég hogy vagy, és hogy így nézel ki ! - pattantam fel a padomból és az osztály terem kijárata felé vettem az irányt. Még javában tartott a nagyszünet, az osztály társak nagy része a folyosón lézengett. A mosdóba igyekeztem, hogy lehűtsem magam, hogy valami semlegesre gondoljak és ne Bill arca jusson eszembe mindenről, na meg az, hogyan és mit csinálnék vele ha lehetne...Ha megengedné...Ha nem szívatna...
Dühösen lépkedtem teljesen felbőszülve, mikor valaki gyengéden megfogta a karomat és megállásra kényszerített. Nem számítottam rá. Csodálkozva fordultam hátra, hogy ki szórakozik és megdöbbenve vettem észre, hogy Britta Schreibert volt az,
aki megállított.
- Mit akarsz ? - mordultam rá barátságtalanul, egyáltalán nem volt kedvem  hozzá.
- Bocs Tom, csak lenne egy kérdésem...- mosolygott kedvesen Britta.
- Nem csináltam meg a matek házit és nem értem mit vettünk kémiából. Úgyhogy békén lehet hagyni. - jelentettem ki bunkó módon, de Britta még mindig nem engedett el.
- Szó sincs leckéről. Ráérsz suli után ?
- Minek ? - húztam fel kérdőn a szemöldököm.
- Az a helyzet, hogy reggel leszakadt a polc a szobámban és valahogy vissza kellene tenni...
- Kérd meg a pasidat. - vágtam a szavába.
- Roman beteg, nem fog átjönni.
- Akkor kérd meg az apádat, ha este haza ér a munkából.- ajánlottam.
- Az apám két napos üzleti úton van. Ha haza jön majd és meglátja mi lett a polccal nem gyengén begőzöl, mert ez egy vadonatúj polc és nem rég lett felszerelve. Kérlek, ne hagyj benne a szószban. - vigyorgott Britta.
- Akkor kérd meg Martint vagy Dominicot. - tanácsoltam, mert rohadtul nem volt kedvem a jótétlelket játszani Brittának.
- Az a két balfék azt sem tudja mi az a kalapács. - húzta el a száját Britta.
- Én sem értek ilyesmikhez. - húzódoztam kelletlenül.
- Egy szöget csak be tudsz kalapálni a falba. Tom, segíts nekem ! - vette elő Britta a csábosabb pillantásait, amivel engem nem nagyon tudott meghatni, viszont a nyávogása kicsit idegesítő volt.
- Na jó, esetleg. - vontam vállat végül.
Britta arca felderült.
- Tudtam, hogy benned bízhatok. Akkor suli után. - mondta és már el is viharzott. A csengő is pont ekkor szólalt meg, jelezve a szünet végét, úgyhogy elindultam vissza a terembe. Ikrem kérdőn tekintett rám, de nem szóltam hozzá egy szót sem. Leültem és gyorsan befejeztem a novella elolvasását, de a gyomrom fájdalmasan ugrott össze, mind ahányszor a könyvem tetején díszelgő írásomra néztem, amiből sütött a vágy Bill iránt.
Az órák lassan váltakoztak, semmi különös nem történt, nem voltak felelések, dolgozatok sem, minden órán vettünk új tananyagot és ennyi. Billre sem haragudtam már, sőt egyáltalán nem neheztelhettem ikremre, hiszen az adottságairól nem tehetett. Egyszerűen szép volt, vonzotta a tekintetemet és felborzolta a kedélyeimet, de ezért csak magamra lehettem mérges, mert nem tudtam erős maradni és uralkodni az érzelmeim felett. Egész délelőtt el akartam neki mondani a Britta dolgot, de valahogy nem találtam rá megfelelő alkalmat. Tudtam, hogy nem fog örvendezni a hírtől, talán pont ezért nem hozakodtam elő vele.
Utolsó tanóra után unottan dobáltam be a könyveimet a táskámba. Már lassan kiürült a tanterem, mindenki vagy az ebédlőbe, vagy hazafelé igyekezett. Még mindig  nem szóltam Billnek a Britta ügyről, valahogy nem tudtam hogy hozzam szóba, anélkül hogy testvérem rosszra gondolna, pedig most már el kellett mondanom.
- Mehetünk ? - kérdezte Bill, amint az utolsó füzetét is elrakta.
Tanácstalanul haraptam az ajkamba, vettem egy nagy levegőt és végül kiböktem.
- Figyelj, az van, hogy kicsit később megyek haza, ha nem baj. Megmondod a nagyinak, ha keresne ?
Bill döbbenettel bámult rám.
- De miért ?
- Mert megígértem valakinek valamit. - válaszoltam virágnyelven, amit persze ikrem nem értett.
- Kinek és mit ? - csodálkozott.
Kinéztem az ablakon, a suli kerítésénél már ott állt Britta, messziről kiszúrtam pink színű pulóverében és farmer miniszoknyájában.
- Britta Schreibert megkért, hogy segítsek egy leesett polcot a helyére illeszteni. - feleltem nagy sokára.
- Britta Schreibert...meg a leszakadt polc...- biccentett kicsit gúnyosan Bill és elsöpörte szemébe hulló fekete haját.
- Mit csodálkozol ezen ?!- fortyantam fel.
- Szerintem akar valamit tőled...- jegyezte meg Bill.
- Hülye vagy ! - legyintettem.
- Nem fura, hogy éppen téged kért meg ? Ott van a barátja Roman...
- Roman beteg, Dominic meg Martin pedig két pancser, állítása szerint nem értenek semmihez. - vágtam Bill szavába, aki bólintott.
- Még jó, hogy olyan univerzális vagy Tom...- vonogatta a vállát sértődötten.
- Szerintem ezt befejezheted, ha akarsz jöhetsz te is, biztosan Brittának sem lenne ellenére. - indultam kifele a teremből. Bill erre nem mondott semmit, de látszott, hogy nem tetszik neki a dolog. Szó nélkül jött velem egészen a kapuig. Ott megtorpant. Láttam, hogy Britta a kerítésnél hadonászik, de úgy tettem, mint aki nem veszi észre.
- Akkor nem jössz haza ? - érdeklődött Bill.
- Dehogynem, csak fél óra múlva körülbelül. Ha gondolod gyere velem Brittáékhoz, legalább lesz segítségem, ha elbénázok valamit. - suhant át halvány mosoly az arcomon, de Bill csak dacosan a fejét rázta.
- Most inkább nem. Majd otthon találkozunk ! - és mielőtt bármit mondtam volna erre, sarkon fordult és elindult a kapun áramló gyereksereggel együtt. Néztem utána pár másodpercig, majd ismét megütötte a fülemet Britta idegesítő nyivákolása.
- Tom, hé Tom, gyere már !
Kedvetlenül ballagtam oda a lányhoz, aki éppen egy kis tükörben igazgatta a sminkjét.
- Csakhogy itt vagy, már hosszú percek óta várlak. - mondta szemre hányóan és legszívesebben akkor ott hagytam volna a francba, de Billt már nem is láttam az utcán és az ígéret, az ígéret, úgyhogy nem volt mit tennem.
- Induljunk, nincs sok időm. - morogtam szűkszavúan. Britta a táskájában dobta a tükrét és vidáman elmosolyodott.
- Rendben. Tőlem mehetünk. - és elindult.
Nem nagyon beszélgettünk a Brittáékhoz vezető úton. Britta próbált volna párbeszédet kezdeményezni, de én csak hümmögtem és bólogattam, így egy idő után befogva a száját, jött mellettem csendben. Eszembe jutottak annak a balszerencsés bulinak az emlékei, ahogy közeledtünk a hatalmas narancs színű házukhoz és émelyegni kezdett a gyomrom. Micsoda egy elbaltázott éjszaka volt...
- Tom, minden oké ? Olyan szótlan voltál egész úton...- nyitotta ki a kaput Britta és megvárta, míg belépek rajta. Most is csodálkozással töltött el a hatalmas kert, a szobrok, a szökőkút, ami talán a tavaszi napsütésben még szebb volt, mint akkor télen hóval borítottan. Egy percre elkalandoztam, hogy milyen lehet egy ekkora palotában élni és nem gyengén irígyeltem Brittát. Aki közben már a lépcsőkön lépkedett felfele.
- Miért nem jössz ? Valami gond van ? - kiáltott le a házhoz vezető lépcsők tetejéről.
Össze rezzentem és fellengzős gondolataim egy csapásra szétszéledtek. Nyilván neki teljesen természetes volt nap mint nap ez a látvány, de engem csodálattal töltött el.
- Nem, dehogy. Csak olyan marha nagy ez a ház, hogy mindig ámulatba ejt.- válaszoltam.
Britta mosolygott majd intett, hogy menjek fel.
- Ha akarod megmutatom az összes szobáját. - invitált. Gyorsan utána mentem és mire felértem, ő már ledobta táskáját és pulóverét, majd az óriási amerikai konyhás nappaliba ment. Én is levettem a táskámat és az ajtó mellé raktam. A nappaliban rend volt, sehol egy üres pizzás doboz, vagy tele hamutál, mennyivel másabban festett így a ház, mint a házibulin.
- Kérsz valamit inni ? Kávé, tea, gyümölcslé ? - hallottam Britta hangját a konyha szekrények felől.
- Nem kösz, inkább azt a polcot nézném meg. - hárítottam, de csend volt a reakció. Zavartan álltam a bejárati ajtó mellett, mikor is Britta megjelent kezében egy üveg pezsgővel.
- És némi alkoholt Tom ? - vigyorgott sokat sejtetően.
- Még csak az kéne ! Pezsgő kora délután ? Azt akarod, hogy fejre álljak ? - röhögtem fel, mire a lány szempilla rezegtetve vállat vont.
- És ha igen ?!
Kerülve a tekintetét elslisszoltam mellette és meg sem álltam a lépcső feljáróig.
- Merre van a szobád ?
Britta nagyot sóhajtva megadta magát és lerakta az italos üveget, majd előre ment. Kanyargós csigalépcsőn gyalogoltunk felfele, miközben Britta folyton locsogott és pár szóban bemutatta a ház elrendezését
- Ezen az emeleten a szüleim laknak, három hálószoba, egy társalgó, két erkély és persze fürdőszoba. Az én birodalmam a tetőtérben van. - mesélte, majd lépkedett tovább. Nem nagyon jutottam szóhoz, csak botladoztam utána némán.
A padlástérbe érve vanília illat fogadott. Britta elégedett arccal állt meg a lépcsősor legtetején.
- Hát itt lennénk. Két szoba, egy fürdőszoba és persze egy hatalmas erkély, amin imádok napozni.- mosolygott és boldogan nézett körbe.
- Ez mind a tied ? - dadogtam a fejemet kapkodva, amikor a rózsaszínre mázolt, nagy méretű tájképekkel teli aggatott falú előtérben álltam, ahonnan a helyiségek nyíltak.
- Most már igen. Régen a bátyámmal Stefannal osztoztunk a padlás téren. Akkor persze nem így nézett ki...- felelte Britta és a legelső szoba felé vette az irányt.
- Van testvéred ? - csodálkoztam el, mert lefogadtam volna, hogy Britta egy végletekig elkényeztetett egyke lány, akitől a gazdag szülők semmit sem tagadnak meg.
- Igen, kilenc évvel idősebb nálam és már a saját életét éli, három éve Hannoverbe költözött, ott építész mérnök. - válaszolt Britta és belépett a szobába. Óvatos léptekkel mentem utána.
Britta szobája hatalmas volt, a falak barackszínűre festve, amihez remekül passzolt a világos színű parketta és ízlésesen elrendezett szőnyegek. Két óriási ablakon át áramlott be a fény. A szoba egyik részében egy komplett házimozi rendszer volt felállítva, a sarokban bőr fotelek, sötét színű dohányzó asztal, rajta ólom kristály vázával, amiben száraz virág kompozíció. A szoba túl felében állt Britta gigantikus méretű francia ágya, mellette íróasztal, amin egy modern számítógép volt elhelyezve. A szoba falain családi képek és mindenféle lányos díszek. Lenyűgözően fényűző volt. A torkomon akadt a szó és egyre csak az a kérdés motoszkált bennem, hogy lehet valakinek ekkora szerencséje, hogy így nőhet fel ?
Britta ledobta magát az ágyára.
- Ne ácsorogj már ott, gyere beljebb és érezd magad otthon.
Nem mozdultam. A kezdeti ámulatomat rögtön átvette a nagyon is aktuális kérdés, aminek rövidesen hangot is adtam.
- És hol van a leszakadt polc ?!
Britta elkomolyodott és felült az ágyon.
- Izé...a másik szobában, majd mindjárt oda is átmegyünk. - bólogatott szemlesütve.
- Én most szeretnék átmenni, megnézem mit tehetek, ha tudok segítek, aztán megyek haza. A nagyanyám nem szereti ha tanítás után csavargok. - erősködtem.
- Most miért vagy ilyen ?! - duzzogott Britta.
- Britta, van itt egyáltalán leszakadt polc vagy sem ?! - érdeklődtem türelmetlenül.
Britta felkelt az ágyból és hozzám sétálva az ágya felé terelgetett.
- Hagyjuk már azt a polcot, ne idegeskedj ! Szerintem ráérsz, előttünk a délután, apám üzleti úton, anyám is csak este kilenc körül várható, Roman beteg, nem zavarhat minket senki sem...- mondta és finoman leültetett az ágy szélére, majd ő is mellém ült. Kihívó volt a mosolya, ahogy keresztbe rakta lábait egymáson és megrázta hidrogén szőke hajzuhatagát. Mint akit tűz égetett meg úgy pattantam fel onnan és egyenesen az íróasztalához mentem. Kezembe vettem néhány ott lévő dísztárgyat, majd miután mindet vissza tettem, észre vettem, hogy a számítógép mellett, citrom sárga képkeretben Roman egész alakos fotója meredt rám. Felfordult a gyomrom, ahogy a képre néztem, még így is határtalan utálat volt bennem Roman iránt.
- Mióta jártok ? - kérdeztem hátra sem fordulva.
Britta meghökkenhetett a kérdésemtől, mert kisvártatva válaszolt csak.
- Most lesz egy éve.
- És szereted ? - kíváncsiskodtam, de ekkor már éreztem a lányt a hátamhoz simulni. A karjai végig siklottak a mellkasomon. Meghűlt bennem a vér, villámgyorsan fordultam Britta felé.
- Te mi a jó eget művelsz ?! - kérdeztem szinte kiabálva, de elcsuklott a hangom.
Britta azonban egyáltalán nem tűnt zavartnak. Nőiesen ki simította kócos hajtincseit az arcából és vállat vonva átölelte a nyakamat.
- Szeretem Romant. Szeretem, de nem fogadtam neki örök hűséget, hiszen csak tizenöt éves vagyok, arra ráérek még. És most különben is betegen fekszik otthon.- suttogta és ajkait az én számra nyomta. Teljesen leblokkoltam a történtektől. Elrántottam a fejemet és igyekeztem lefejteni Britta karjait magamról.
- Mégis mit akarsz tőlem ?! - förmedtem rá.
Britta felnevetett. Lekezelően és gúnyosan csengett a kacagása.
- Te jó ég, naívabb vagy, mint hittem Tommy ! Szerinted mit akarhatok ? Le feküdni veled ! Mégis mit hittél ?! Azóta érdekelsz, amióta először megláttalak az osztály teremben, mikor Weber tanár úr bemutatott téged meg Billt. Már akkor elhatároztam, hogy megszerezlek magamnak. És ha én nagyon akarok valamit, az úgy is van...Valamiért piszkosul bejössz nekem...
- De ott van Roman...- vágtam közbe remegő hangon.
Britta gombolni kezdte fehér végig gombos felsőjét, ami alól elő villant szintén fehér melltartója.
- Igen Roman ott van, te és én pedig itt. Senki nem fogja megtudni. Úgyhogy ne pazaroljuk az időnket kérdezz-felelek játékokra, hanem csapjunk bele ! Nem fogod megbánni...- mondta és a kezeimet a derekára húzta. Alig kaptam levegőt és éreztem, ahogy elsápadok. Billnek igaza volt ! Nincs szó itt semmilyen leszakadt polcról, csak egy gazdag ribanc vadász szenvedélyéről. Miért nem vettem észre, hogy erre megy ki minden ?! Azt állítottam, ismerem az embereket, főleg a lányokat, de most beigazolódott, egy cseppet sincs ez így ! A felismerés ledöbbentett.
Britta az arcomat, majd a nyakamat kezdte csókolgatni. Én meg csak álltam ott, mint akit oda szegeztek, a kezeim tehetetlenül pihentek még mindig a lányon, aki viszont nem vesztegette az időt, váratlanul elhajolt tőlem és a farmer szoknyája alá nyúlva a fehér neműjét kezdte lehúzni magáról. Hátrébb léptem egy lépést, amint a falatnyi alső nemű a szoba padlójára került. Britta rám nézett és mosollyal nyugtázta elképedt arckifejezésemet. Nem éreztem semmi olyat, aminek köze lenne a szexuális gerjedelemhez. A gyerek otthonban egy ilyen eset nyilván teljesen felpörgetett volna, de most egyáltalán nem voltak bennem kéjes gondolatok, nem mozdult meg a fantáziám. Álltam ott, mint egy nagy rakás szerencsétlenség.
- Francba a romantikával ! Most rögtön akarlak ! - vigyorgott kéjesen Britta és az ágyához sétálva végig heveredett rajta.
- Hé...- csak ennyit bírtam kimondani és bár védekezésnek szántam, roppant szánalmasra sikeredett.
- Gyere és vedd le rólam még ezt a nyamvadt szoknyát is, aztán tedd amit tenned kell ! - kérte Britta és a hajába túrt. Hiába volt csak tizenöt éves, legalább a duplájának nézett ki, és úgy is viselkedett, mint egy felnőtt nő. Roman mellett valószínűleg volt ideje bele tanulni a szex minden leckéjébe. Én, bár nem mondtam és lehet, hogy a kinézetemből nem is gondolta volna, egy tapasztalatlan szűz voltam, aki halálra volt rémülve, le volt sokkolódva és szabadulni akart, bármi áron. Ikrem jutott az eszembe, ahogy megbántódva ott hagyott a suli kapujában. Istenem, mennyivel jobb lett volna, ha vele tartok ! Mert ő teljesen átlátta a helyzetet, tudta mit akar ez a lány és most otthon valószínűleg azt hiszi, hogy én is azt akarom és élek is a felkínált lehetőséggel. De nem akartam Brittát, mint ahogy nem akartam Natalie-t, vagy bármelyik másikat sem. Csak Billt akartam teljes szívemből ! Fura, de teljesen biztosan így éreztem.
- Mi van Tom, nem tetszem neked ? - kérdezte csalódottan Britta, miután már vagy két perce feküdt az ágyon, azt várva, hogy én is oda fekszem mellé, de csak álltam vele szemben és néztem rá bambán. A gyomrom parányira zsugorodott és kivert a víz. A szívem hatalmas iramban zakatolt. Megnyaltam kiszáradt számat és gyors léptekkel a szoba kijárata felé igyekeztem. Britta nagy szemeket meresztve ült fel az ágyon.
- Mi a szart csinálsz ?! - kérdezte idegesítően magas hangján.
- Most haza kell mennem. - válaszoltam totál nem a helyzethez illően.
- Hé, el vagy tévedve Tommy fiú, nekem nem szokás nemet mondani ! - mondta Britta elhűlve.
- Sajnálom...- csak ennyit bírtam kinyögni és a lábaim már vittek is lefele a lépcsőkön.
- Kaulitz, nagyon megbánod, ha nem jössz vissza ! - ordította utánam hisztérikusan Britta. Nem válaszoltam neki, végig rohantam a nappalin, felkaptam az ajtó mellett heverő táskámat és a ház ajtaját feltépve szaladtam ki a hatalmas kertbe, aztán végig a gyepen, egyenesen a ház kapujáig. Ott egy másodpercre megálltam és vissza néztem, de csend és látszólagos nyugalom honolt az óriási épületben. A kaput magam mögött becsapva szapora tempót diktálva futottam az utcákon, hogy minél előbb otthon legyek. Otthon...Bill mellett. A tüdőm szúrt és égetett a rohanástól, teljesen leizzadtam, de nem akartam megállni. A gondolatok eközben egymást váltották a fejemben. Hogyan magyarázom meg az ikremnek, hogy nem történt semmi ? El fogja hinni, vagy azt hiszi, hazudok neki ?! Kétségek gyötörtek és szégyelltem magam, hogy Bill helyett ezzel a hülye szexre éhes Brittával bajlódtam, ha átlátok rajta, ez az egész nem történt volna meg. Lihegve nyitottam ki a nagyi házának kapuját és  fáradtságtól akadozó lábakkal szaladtam végig az udvaron, majdnem beestem az ajtón. A táskámat lehajítottam a földre és a falnak támaszkodva fújtam ki magam. Hangoskodásomra a nagyi is elő jött a konyhából. Furcsa arccal méregetett engem, amint próbáltam ismét normálisan lélegezni.
- Te jó ég fiam, csurog belőled az izzadtság...Miért rohantál ennyire ? - lépett hozzám és elvonszolta a táskámat az útból.
- Csak...itthon akartam lenni mielőbb... - válaszoltam levegő után kapkodva.
- Bill elmondta, hogy Britta Schreibertnek mentél segíteni egy leszakadt polc vissza állításában. - húzta el a száját nagyi és látszott rajta, hogy meg van a történtekről a véleménye.
- Igazán ? Bill ezt mondta ? - pillantottam nagyanyámra és már indultam is az emeletre ikremhez.
- Tom, az a lány nem való hozzád. Kihasznál, aztán átgyalogol a lelkeden. Keress egy rendes, hozzád illő kislányt. - ajánlotta a nagyi fontoskodó hangon.
Megálltam a lépcsőkön.
- Teljesen félre érted. Britta és én csak osztály társak vagyunk. - fújtattam, még mindig a futás hatása alatt állva.
Nagyanyám gúnyosan mosolygott.
- Hát persze. Tudom én milyen az, ha egy fiú és egy lány csak osztály társak. - mondta jól kihangsúlyozva a "csak" szócskát.
- Ez az igazság. - vontam vállat és beletörődtem abba, hogy nagyanyám elkönyvelte magában, miszerint nyomulok Brittára. Ha tudta volna, hogy ez épp fordítva van. De hát nem tudhatta. Ez már más világ, mint amiben ő felnőtt.
Nagyanyám legyintett.
- Én szóltam, aztán ne legyen sírás-rívás. - motyogta és újra eltűnt a konyhában. Én pedig kicsit vissza nyerve az erőmet egyenesen a szobánkba mentem.
- Szia Bill. - nyitottam be halkan. Ikrem az ágyán hasalt és a leckéjét csinálta. Fel sem nézett.
- Szia. - köszönt ő is. Megálltam az ágya előtt.
- Beszélhetünk ? - kérdeztem.
- Most is beszélünk. - válaszolta, de még mindig nem nézett rám.
- Az Istenért, ne csináld ! Nem akartalak megbántani semmivel sem. - fakadtam ki és ledőltem mellé az ágyra. Bill szótlanul arrébb csúszott pár centit a füzeteivel a kezében, de egy szó sem hagyta el a száját. Hiába feküdtünk egymás közelében, mégsem éreztem, hogy valóban közel lennék hozzá. Dühös volt és elszigetelődött.
- Érdekes, hogy kiselőadást tartottál nekem arról, mennyi lány pályázik rám, erre fura mód te gabalyodsz össze Brittával. - mondta elkeseredetten.
- Amit a hülye loitschei lányokról mondtam, mind igaz, de nem gabalyodtam össze Brittával ! - emeltem fel a hangom.
- Gondolom...Legalább jó volt ? - sandított ekkor rám kócos fekete haja alól.
- Mi a francról beszélsz ? - néztem vissza rá ledöbbenten.
Bill arca indulattól volt vörös.
- Tudod jól. Szóval, jó volt szeretkezni Brittával ?
A hangja kicsit remegett, de igyekezett magabiztosnak és végtelenül sértettnek tűnni.
Vettem egy nagy levegőt és szembe fordultam vele.
- Igazad volt Bill. Teljesen igazad. Britta Schreibert nem akart semmilyen polcot vissza szereltetni velem, hamar kiderült, hogy szó sincsen itt ilyesféléről. Egyszerűen szexelni támadt kedve, azt mondta, már akkor kinézett magának, mikor először meglátott a suliban...
- Gratulálok. - Bill újra az egyik füzete felé hajolt és egy grafit ceruzával ideges vonalakat rajzolgatott a kockás lapokra. Láttam, hogy reszket a keze. Váratlanul elvettem tőle a ceruzát és a füzetet, majd leraktam az ágya mellé.
- Tom, éppen a házimat készítem ! - kiáltott Bill felháborodva.
- Látom. - bólogattam a füzetbe vésett rajzocskákra mutatva. Bill áthajolt felettem és ismét magához akarta venni a tanszereket, de én vissza nyomtam az ágyra.
- Tanulni szeretnék Tom. - mondta ikrem alig hallhatóan. Mérgesen csóváltam a fejemet.
- Jaj, felejtsd már egy percre a tanulást és figyelj rám, rendben ?!
Bill kedvetlenül biccentett, én pedig bele kezdtem.
- Britta tényleg rám volt kattanva, de nem történt semmi. Neki állt levetkőzni, mire én fogtam magam és otthagytam őt...
- Micsoda ? Ott hagytad Brittát ? - vágott a szavamba hitetlenkedve Bill.
- Igen. Mert nekem nem kell, sosem kellett és nem is fog. És nem azért, mert Roman nője. Amúgy sem. Azt hitte, nem tudok majd ellen állni neki és a szerinte olyan nagy vonzerejének, de tévedett. Nem a farkam állt fel tőle, hanem a szőr a karomon, ahogy megláttam, mit művel...- magyaráztam Billnek, akinek a haragja mosollyá szelídült a vallomásom alatt. Nem nézett még mindig rám, a szemei a mellkasom tájékát fürkészték, mintha lenne ott valami érdekes.
- Ki hitte volna...- ingatta a fejét.
- Nem hazudok, így történt. És szeretném ha elhinnéd. Rohantam haza, hogy elmondjam neked, és azt is, hogy fontos döntésre és megállapításra jutottam...
- Mégpedig ?- kíváncsiskodott Bill.
- Egy seggfej voltam, amiért sürgettelek a szex dologgal kapcsolatosan. És tudom, hogy nagyon nehéz lesz, de tűrtőztetem magam ezentúl...- ígértem, miközben magamhoz húztam ikremet és végig simítottam a hátán.
- Ez mit akar jelenteni ? - kérdezte Bill.
- Azt, hogy megadom amit kérsz. Annyi időt kapsz, amennyit csak akarsz, hogy felkészülj rá. És majd szólsz, ha te is akarod. Jó lesz így Bill ? - néztem testvérem szemébe mélyen, aki válaszul szorosan körbe zárt a karjaival.
- Köszönöm Tom ! - suttogta.
- Ugyan már...- csuktam le a szememet. Ölelkezve dőltünk le az ágyra és csak csendben feküdtünk egymás karjaiban. Nekem pedig még ötletem sem volt, hogy bírom ki addig, amíg Bill azt nem mondja, készen áll az első igazi együttlétre köztünk. Az biztos, hogy baromi nehéz próbatétel lesz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése