Bejártam az iskolába, mert kötelező volt, de egy percet sem töltöttem ott feleslegesen. Inkább ültem a nagyi házában, néztem a tv-t és szenvedtem az unalomtól. Bill is unatkozott velem együtt, pedig akár csinálhattunk volna izgalmas dolgokat is, de a kapcsolatunk, az én emlékezetes megmozdulásom óta valahogy egy szinten volt, stagnált. Bill nem élt az általam felkínált lehetőséggel, miszerint kipróbálhatja rajtam, amit én akartam rajta a nagyi garázsában. De legalább nem lepődtem meg, pont erre a félénkségre számítottam. Persze nem hidegültünk el, Bill engedte hogy megcsókoljam, gyakran ő keresett meg engem, ha a nagyanyánk nem volt a közelben, és a maga félszeg módján fonta karjait a derekam köré, majd tapadt ajkaival az én számra. Sokszor belemelegedtünk az egészbe és elkapott minket a vágy, hogy örömet okozzunk a másiknak, mert azáltal saját magunknak is jót teszünk. Imádtam azt a néhány percet, ahogy ikremet eljuttattam az extázisba, felizgatott ahogy felfedeztem testének minden centiméterét, ahogy néztem az arcát azokban a pillanatokban, feltüzelt ahogy sóhajtozott, ahogy a csípője mozdult az érintésemre, ahogy mindene izzadt volt és amikor a jól ismert forróság végig csorgott a kezemen, miközben Bill hangosan felnyögött. Végtelenül felizgatott és tudtam, hogy ő is szereti velem ugyanezt csinálni.
Éjszaka, ha éppen nem Billel foglaltuk le egymást, álmodtam. Sok mindenről, gyakran anyáról is. Hogy feltűnik a kerítés mögött, remegő kézzel megnyomja a csengőt, majd izgalomtól kipirosodott arccal belép az udvarra és mi Billel megilletődve bámulunk rá, majd nagyira nézünk, aki bölcsen bólogat, mi pedig bizonytalanul lépdelünk anya felé, aztán mikor már egészen közel állunk hozzá, ő váratlanul átölel bennünket. Az ilyen álmok után mindig zaklatottan, izzadt homlokkal és hevesen verdeső szívvel ébredtem. Olykor még a szemem is könnyes volt és nem értettem, hogy tudok sírni álmomban, főleg egy olyan emberért, akit egyáltalán nem ismertem. Anya kinézetére nem is emlékeztem miután felébredtem, de tudtam, akármilyen is álmaimban, kövér vagy sovány test alkatú, rövid, vagy hosszú hajú, szemüveges, vagy szeplős, nekem akkor is a legcsodálatosabb. Persze álmodtam Billről is. Azok az álmok ha lehet, még az anyánkról szóló álomképeknél is felkavaróbbak voltak. Arról szóltak, hogy Bill meg én ledöntjük a leghatalmasabb korlátot, amit valaha ledönthetünk. Vagyis, szeretkezünk egymással. Elég valósághű álom volt ez mindig, mert mikor felriadtam, teljes izgalomban voltam és egy másodpercig nem tudtam eldönteni csakugyan megtörtént e, vagy csak a képzeletem játszott velem. Szinte éreztem Bill meleg bőrét a tenyerem alatt, teste rándulását, ujjai finom érintését, ahogy végig siklott a gerincemen, fülembe csengett kéjes szuszogása és ahogy kimondja a nevemet. Láttam magam előtt izgalomtól kicserepesedett ajkait, lázasan izzadt homlokát és tűzpiros arcát, mikor arra kért hogy csináljam gyorsabban, és én engedelmeskedtem. Aztán beköszöntött a valóság, megpillantottam ikremet békésen aludni a saját ágyában és rájöttem csak álom volt. De mikor ismét lecsuktam a szemeimet és újra elaludtam, minden folytatódott, mint egy végtelenített filmszalag. Az agyam tehát azt akarta hogy megtegyük és a szívem is, ott egészen legbelül.
- Bill...Bill...- nyögdécseltem hangosan félálomban és éreztem, hogy valaki homlokomat simítja. Össze rázkódtam az érintésre és résnyire kinyitottam a szemeimet. A hajnali szürkületben láttam, hogy Bill fekszik mellettem.
- Hát te ? - kérdeztem levegő után kapkodva.
- Percek óta a nevemet ismételgeted, erre keltem fel...- válaszolta halkan Bill.
- Igazán ? - kérdeztem tettetett meglepettséggel, álmos és rekedt hangon. A torkom ezalatt össze szorult, nem tudtam felidézni mit is álmodtam, de ha ikrem nevét mondtam, az többnyire csak egy dolgot jelenthetett...
- Jól vagy ? - érdeklődött Bill.
- Csak álmodtam. - mondtam és a fal felé fordultam, miközben nagy levegőket véve próbáltam megnyugodni. Nehezen ment, minden ilyen álom után totálisan be voltam pörögve.
- Rólam ? - kérdezte Bill csodálkozva.
- Ha a te nevedet mondtam akkor biztos, nem emlékszem. - morogtam és ismét becsuktam a szememet. Igyekeztem valami semleges dologra gondolni, hogy az izgalmam alább hagyjon, hogy a szívem gyors lüktetése kicsit csillapodjon és ne legyen olyan kemény a férfiasságom. De ahogy ikrem hozzám simult, akármi is járt a fejemben, nem volt hatásos. Bill ugyanis nem mozdult, elképzelésem sem volt mi a fenét csinált mellettem, de nem ment vissza az ágyába.
- Mi az Bill nem vagy álmos ? - fordultam felé kis idő múlva. A hajnali tompa fényekben láttam, hogy lecsukott szemekkel feküdt mellettem. Oldalba böktem, mire rám nézett.
- Mi az ? - kérdezte.
- Itt akarsz aludni ? - kérdeztem vissza cseppet sem barátságosan, amit rögtön meg is bántam. Bill továbbra sem mozdult mellőlem, csak az egyik kezét éreztem a takaró alatt, ahogy végig simít a mellkasomon, a hasamon, majd az ágyékom irányába tart. Elborított a láz és egy másodperc alatt kirepült az álom a szememből.
- Hé, nem gondolod, hogy ehhez még korán van ? - suttogtam elcsukló hangon.
De Bill csak mosolygott, és ettől felforrt a vérem, kiszáradt a torkom, izgalom költözött mindenembe.
- Elmondod miket szoktál álmodni ? - kíváncsiskodott és tenyere már alsóneműm szegélyén volt. Össze szorult a gyomrom, ahogy ráeszméltem, hogy egy vékony anyag választja el az ujjait a szerszámomtól. Hatalmasat sóhajtottam.
- Mindenfélét, sokat álmodok anyáról...hogy eljön hozzánk és mi megbocsájtunk neki...és minden szép lesz, jó lesz...tudod mint a filmekben...- mondtam egy kis gúnnyal a hangomban. Bill ábrándos szemekkel bámulta a plafont.
- Az én álmaimban is benne van anya. Mit gondolsz, egyszer megfejtjük a titkot, ami ezt az egészet övezi és tényleg találkozunk majd vele ?
Vállat vontam.
- Én szeretném és biztos vagyok benne, hogy mielőtt végleg lelépek Loitschéből még látni fogom az anyánkat. Aztán lehet hogy soha többet, talán nem is kell majd, de egy pillanatra éreznem, tudnom kell, hogy nekem is lehetett volna szerető anyám, ha a sors másképpen nem írja meg...
- Ezt gyönyörűen mondtad. A végén még kiderül, hogy milyen romantikus vagy...- suttogott Bill mosolygó szemekkel.
Grimaszoltam egyet.
- Ja...csak el ne mond senkinek ! - tettem hozzá vigyorogva.
- És rólam milyen álmaid vannak ? - csengett a hajnali sötétségbe a következő kérdés, úgy mintha ikrem nem is sejtené, pedig ha megfelelően olvas a sorok között, rájöhet milyen témájú álmaim lehetnek vele kapcsolatosan.
Válasz helyett csak megint sóhajtottam. Bill közelebb húzódott hozzám, a keze ismét az ágyékomnál volt, én pedig testvérem ajkaihoz hajoltam és megcsókoltam, épp hogy érintettem a száját, de ő máris mosolygott, vadítóan és egyben szelíden, úgy ahogy más senki nem tud a világon. Kirázott a hideg ugyanakkor égetett a vágy.
- Nem árulod el ? - kérdezte Bill kacéran felnevetve. Kisimítottam egy tincset a szeméből és az arcomhoz húztam a fejét. Ajkam a homlokát súrolta.
- Ne játszd el, hogy nem tudod. Mikor álmodom, mindig ugyanaz a forgató könyv. Te és én...szexelünk és felfordítjuk a szabályokat, felfordítjuk a világot...- válaszoltam neki halkan.
Némaság állt közénk. Meg sem mozdultunk, egymásra sem néztünk. Nem hittem volna, hogy ilyen kitartóan bírunk hallgatni. Végül én szakítottam félbe a csendet.
- És nem olyan jó felébredni ezekből az álmokból...
Bill arcán csodálkozás és csalódottság volt.
- Annyira fontos, hogy szeretkezzek veled ?
Nem értettem, mit nem ért ezen, elég ha rám néz, ha megérint, a testem máris roppant heves reakcióval válaszol. És ezt neki is tudnia kell. Tudat alatt ugyan, de vissza is él a fegyverrel amit kapott a természettől, a gyermeki ártatlansággal vegyes rettenetesen erős szexuális vonzerejével. Nem tudom, más hogy tud úgy rá nézni, hogy nem izgul fel, vagy nem kavarognak a fejében kettős gondolatok, de én, amióta másfél év után ismét megpillantottam, ebben a tűzben lángolok. Nem érdekel, hogy ez nem normális, hogy ez homoszexualitás, ha úgy tetszik, akartam Billt, a nap huszonnégy órájában...
- Most hazudjak, vagy mondjak igazat ? - röhögtem fel kínomban.
Bill vállat vont, mintha ez az egész nem érdekelné, de barna szemeiben ott csillant a kíváncsiság és nyilvánvalóan tudta a választ. Istenem...de mennyire hogy tudta.
- Mindig előttem van az az álomkép, ahogy itt az ágyon simítom a meztelen tested, aztán beléd hatolok és mikor felébredek teljesen kész vagyok. Tudom hogy el kéne magamban fojtani, azt hogy ez milyen jó lehet, de nem megy...egyre inkább nehezemre esik. Az lenne a legjobb, ha nem hoznánk szóba ezt; vagy úgy lenne mint régen, valamelyikünk elkerülne egy családhoz, akkor talán megszűnne ez a rohadtul természetellenes vágyakozás. - feleltem.
- Vagy erősebb lenne, kitudja...- Bill szórakozott mozdulattal nyúlt alsó neműm alá és ujjai már csupasz férfiasságomat fogták. Felszisszentem és kivert a víz.
- Ha azt akarod, hogy verjem ki a fejemből az ilyen durva gondolatokat, abba kellene ezt hagynod...- nyögtem halkan, de ikrem, mintha meg sem hallotta volna, ajkaival az én ajkaimhoz ért, aztán édes mosoly terült szét az arcán és határozottan rámarkolt a hímtagomra. A gyomrom össze ugrott, ahogy az egész testem is és mindenem a szexuális izgalomban bizsergett. Vadul megcsókoltam Billt, ő pedig nem húzta az időt, kínzó lassúsággal kezdte el még keményebbé tenni a szerszámomat. Közben meg nyelvünk forrón tapadt össze, ahogy a homlokunk és egész testünk mintha egybe forrt volna, csak ikrem keze mozdult, először lassan, aztán egyre gyorsabb ütemben. A gondolatok kirepültek az agyamból, de azt tudtam hogy ez őrültség, és hogy sosem fogok ki igazodni Billen. Akkor most mit akar ? Hogy elfelejtsük a komolyabb kapcsolatot kettőnk közt, vagy ne ? Beszéljünk a szexről, vagy legyen ez tabu köztünk ? Olyan, mintha játszott volna velem, mintha azt próbálgatta volna, meddig bírom ki. De lehet, hogy semmi szándékosság nem volt a tetteiben, egyszerűen csak egy tizenöt éves, kissé tapasztalatlan fiú volt, aki nem tudta hogyan kezelje az ilyen dolgokat. Hol zavarban volt, hol pedig, ha bíztatást kapott, felbátorodva az egekbe juttatott el engem. Nehéz volt ez a kettősség.
Több gondolat nem fért a fejembe, lassan ezt is elmosta a kéj, ahogy Bill mozdulatai közelebb és közelebb vittek a csúcshoz. Mohón húztam magamra ikremet, hogy érezhessem magamon őt, miközben a nevét suttogtam hol hangosan, hol pedig elcsuklóan és halkan. Ő pedig tette amit kell, készségesen csókolt és egyre gyorsabban mozgatta a kezét kőkemény férfiasságomon. Nem telt el öt perc sem és a beteljesülés magával ragadva, végig cikázott az egész testemen. A szívem kihagyott egy ütemet, aztán kétszeres sebességgel vert tovább. Mindenem remegett, ahogy hangos nyögés hagyta el a számat és szorosan becsukva a szememet, lihegve, erőtlenül feküdtem az ágyon. Éreztem, hogy Bill legördült rólam és mellém feküdt. Finoman simogatta az egyik karomat. Elmosolyodtam.
- Ezek után ne kérd azt, hogy ne gondoljak arra, mi lenne ha te meg én...- mondtam percek múltán, miután kaptam rendesen levegőt.
- Ha hiszed, ha nem én is eljátszom a gondolattal, csak azok után ami a garázsban történt, kicsit félek a fájdalomtól. - simogatott tovább Bill. Kinyitottam a szememet.
- A dolog lényege hogy lazítsd el magad, akkor nem fáj annyira és mondtam, bármikor kipróbálhatod rajtam. Én nem félek a fájdalomtól.- jelentettem ki és felültem az ágyon, majd zsebkendő után kutattam, hogy megtöröljem magam.
- Oké. - szólalt meg Bill váratlanul. A kezem, amivel éppen a hasamat törölgettem, megállt egy helyben.
- Hogyan ? - kérdeztem vissza, mint aki nem jól hall és zúgni kezdett a fülem.
- Ha nagyon akarod, kipróbálhatjuk...- felelte Bill halkan.
- Úgy gondolod, hogy...- dadogtam zavartan.
Bill hevesen bólogatott.
- Igen Tom...úgy...- és remegett a hangja. Az én testemen is végig futott valami remegés féle. És megijedtem. Az előbb itt játszottam a nagymenőt, aki nem fél a fájdalomtól, most meg igen is féltem. Attól hogy neki okozok fájdalmat.
- Meggondoltad ? Én nem akarom rád erőszakolni, meg különben is, talán jobb lenne ha most aludnánk, nemsokára reggel lesz és menni kell a suliba...- mentegetőztem, de ikrem gyengéden kivette a kezemből a gyűrött és nedves papír zsebkendőt.
- Tom...- suttogta kedvesen és bíztatóan. Majd ajkaival megérintette az arcomat. A szívem a torkomban dobogott és izzadni kezdett a tenyerem. Nyeltem egy nagyot és vissza csókoltam, majd amikor szét vált a szánk, lassú mozdulatokkal húztam le Billről a pizsama alsót, majd fekvő helyzetbe toltam ikremet. Gyengéden simítottam meg a hasát és csípőjének vonalát, a férfiasságom ismét éledezni kezdett bőrének érintésétől. Egyik kezem elhagyta a hasát és hímtagjára tévedt, éreztem hogy lesz egyre keményebb a tenyeremben. Bill felsóhajtott ettől, lehelete forró volt, ahogy éreztem a nyakamnál. Az szám kiszáradt és szorított a félelem, hogy esetleg fájdalmat fogok okozni neki. Lehet hogy hiába okoskodtam, éppen én nem készültem fel erre ? Óvatosan szétnyitottam Bill lábait és lejjebb csúsztattam a kezemet. A szívem ki akart ugrani a mellkasomból és még a levegőt is remegve vettem, ahogy ujjaim végig siklottak Bill bőrén. Izgalom járt át, de ez teljesen másmilyen izgalom volt, mint amit eddig éreztem. Ott volt benne valami rémület. Tudtam, hogy egyszerre kell határozottnak és gyengédnek lennem és ez volt a legnehezebb. De nem táncoltam vissza, lassan és finoman hatoltam bele ez egyik ujjammal, Bill fájdalmasan felnyögött és éreztem, hogy teste megfeszült. Elborított a jeges veríték, ami végig száguldott a gerincemen és teljesen mozdulatlanná merevedtem. A garázsban már tapasztalt szokatlan szűk forróság vett körbe, amit még mindig nem tudtam megfogalmazni. Nem volt sem rossz, sem jó. Érdekes volt. Lángolt az arcom.
- Rossz ugye? Abba hagyom jó ? - kérdeztem, de Bill csak megrázta a fejét.
- Nem rossz...csak furcsa... - mondta alig hallhatóan és a fejét a vállamnak nyomta. Ösztönösen sejtettem hogyan kellene tovább csinálnom, meg eszembe ötlött amit a srácok az otthonban erről meséltek, mégsem tudtam semmit tenni. Leblokkoltam és egyre inkább erőt vett rajtam a bénultság.
- Nem megy...- sóhajtottam egy hatalmasat.
- Majd jobb lesz...
Nyomtam egy puszit Bill hajára, aztán kihúztam az ujjamat belőle. Halkan feljajdult és magára rántotta a takarót.
- Nem...Nem akarlak tovább bántani. - mondtam és a fal felé fordultam. Hiába fúrtam a fejemet a párnámba, éreztem Bill pillantását a hátamban, talán nem értette, hiszen eddig én voltam rajta hogy próbáljuk ezt ki, de én tudtam, hiába állta hősiesen a fájdalmat, nem bírnám tovább kínozni őt. De nem volt erőm meg magyarázni. Semmihez sem volt erőm.
- Nem bántottál Tom...- mondta elnéző hangon. Vállat vontam és dühös könnycseppek gyűltek a szemembe. Össze szorítottam a fogam, hogy a könnyek ne cseppenjenek le az arcomon.
- Jó éjszakát...- leheltem. Az egyik kezem ökölbe szorult.
Bill még mozgolódott mellettem, talán vissza vette magára a pizsama alsóját.
- Neked is. - mondta végül színtelen hangon, aztán elcsendesült. De én még sokáig bámultam a falat magam mellett, játszottam a piercing karikámmal és emésztett valami önvád szerűség, na és persze egy balféknek tartottam magam, amiért ilyen rosszul kezelem a káosz helyzeteket.
Reggel elgyötörten, erős gyomor fájásra ébredtem, a homlokom tiszta veríték volt. Szédülés vett erőt rajtam, amint hirtelen felültem az ágyon. Épp időben keltem fel, mert lépteket hallottam a lépcsőn felfele. Rajtam nem volt alsó nemű, mellettem Bill feküdt, ezt nem tudtuk volna mivel magyarázni nagyanyánknak. Egy másodpercig pánik lett urrá rajtam, de a helyzet felismerés és a lélek jelenlét szuper gyorsaságot adott nekem, mert kiugrottam az ágyból és az ajtóhoz rohantam. Gyorsan bezártam, majd ébresztgetni kezdtem ikremet.
- Ébredj már Bill...nyisd ki a szemed ! - rázogattam nem túl kíméletesen Bill vállát.
- Tom mi a baj ? - kérdezte alig kinyitott szemmel. Én már az alsó neműmet rángattam épp magamra.
- Pattanj ki az ágyból, most nem érek rá magyarázkodni...itt van...
De ekkor késő volt, a kilincs lenyomódott, egyszer, kétszer, majd halk káromkodás hallatszódott az ajtó túl oldaláról.
Bill egy mozdulattal felült az ágyban és halál sápadtra válva pislogott rám.
- Bezártam...- tátogtam Billnek, aki ettől valamelyest nyugodtabb lett és gyorsan a saját ágyához lépett.
Kopogtak. Hangosan és erőszakosan.
- Nyissátok ki ! - csengett nagyanyánk ideges hangja.
Billre néztem, aki immáron az ágyában ült és az előbb fehér arca már egészségesen piros színű volt.
- Nem halljátok ! Azonnal kinyitni ! - dörömbölt az ajtón nagyanyánk. Vettem egy nagy levegőt és az ajtóhoz mentem. Széles mosollyal az arcomon nyitottam ajtót.
- Jó reggelt ! - köszöntem udvariasan.
Nagyanyánk viszont nem volt ilyen finom modorú.
- Minek zárkóztatok be ? - ripakodott ránk és belépett a szobába. Árgus szemekkel nézett körbe, hogy a bezárt ajtó okát megtalálja.
- Szia nagyi. - intett Bill is kedvesen, de nagyanyánkat nem hatotta meg.
- Miért zártátok be az ajtót ? - érdeklődött emelt hangon és az ablakhoz sietett. Semmi ötletem nem volt, mivel menthessem a helyzetet.
- Hát izé...- vontam meg a vállamat.
- Mi csak...- forgatta a szemét tanácstalanul testvérem.
Nagyanyánk gúnyosan bólogatott.
- Cigaretta...Gondoltam egyből. De az én házamban nincsen cigarettázás. Érthető ? Tisztában vagyok azzal, hogy nem tudom nektek megtiltani, hogy máshol rágyújtsatok, de ha itt egy csikket is meglátok...
A levegő egy másodpercre a tüdőmben akadt, majd a megkönnyebbülés és felismerés áramlott szét bennem. Cigaretta...na persze...
- Soha többet.- helyeseltem őrülten dobogó szívvel.
- Ajánlom is. Amúgy miért nem vagytok még felöltözve ? Elkéstek az iskolából...- vetette oda kifelé menet.
- Hú, tényleg...mindjárt össze kapjuk magunkat. - ballagtam a szekrényhez és a ruhák közé túrtam, de csak ímmel-ámmal keresgéltem, ezalatt Bill töröközőt vett elő és zuhanyozni készült.
- Ha siettek elviszlek titeket egy darabon. Be kell mennem a városba az orvoshoz, elfogyott a vérnyomás gyógyszerem. - állt meg az ajtóban nagyanyánk és idegesítően vizslatott bennünket. Billre néztem, mit szól az ötlethez, én személy szerint nem nagyon akartam most nagyanyánkkal közösen autózni.
- Köszönjük, de nincs rossz idő, elmegyünk gyalog. - mondtam végül.
- Igen...ne fáradj. - toldotta meg Bill.
Nagyanyánk legyintett.
- Ti tudjátok. - ezzel ott hagyott minket.
- Nem sokon múlt...- hajtottam a fejemet a ruhás szekrény ajtajának, miután nagyanyánk léptei lefele kopogtak a lépcsőn. Úgy éreztem magam, mint akin átszáguldott a gyors vonat.
Bill nem szólt, csak csendben helyeselt, aztán elvonult a fürdőszobába.
Mire én is fogat mostam, lezuhanyoztam és felöltöztem, nagyanyánk autója már kihajtott az udvarról a város fele. Bill a konyhában ült egy csésze kakaó mellett és szótlanul bámult ki az ablakon. Oda ballagtam mellé és lezöttyentem az egyik székre. Bill nagyon gondolkodhatott valamin, mert csak akkor eszmélt fel, mikor hangosan magam alá húztam a széket. Össze rezzent, majd hogy nem fellökte az italát. Szürke elöl cipzáros pulóver volt rajta, alatta kék póló, fekete nadrág, bakancs, a haja most is kócosan hullott erősen feketére festett szemeibe. Istentelenül jól nézett ki.
- Kérsz ? - tolta elém a kakaóval teli piros pöttyös kancsót.
Nemet intettem és gondterhelten sóhajtva néztem hol az asztalt, hol az álmos tavaszi reggelt. A reggeli ijedtség és vészhelyzet már a múlté volt, a helyét átvették a tegnap este történt események.
- Tudod hogy tegnap...- kezdte Bill, de belé fojtottam a szót.
- Légyszi, csak ezt ne ! Ne beszéljünk a tegnapról. Olyan hülye voltam, játszottam magam, aztán beégtem. Egy pancser vagyok. Tudom hogy rossz volt neked, éreztem, ahogy megrándulsz a fájdalomtól. Szerintem nem fogtam fel mit művelek. Attól félek Bill, én még nem állok készen az ilyesmire...
Bill az asztalra könyökölt és szeretet teljesen mosolygott.
- Ez másmilyen fájdalom volt...
- Miről beszélsz ? Fájdalom csak egy féle van...- húztam fel a szemöldököm.
- Rosszul hiszed. Tegnap óta tudom, hogy van úgy hogy fáj, de ha keveredik valami egészen új érzéssel, akkor ez furcsa mód izgató. Nem tudom jobban megmagyarázni, de talán szeretném érezni újra, hogy elmondhassam milyen is...- Bill arca lángvörös lett, gyorsan lesütötte a szemét. Én meg csak ültem ott lefagyva. A kezünk az asztalnál majdnem összeért, én meg nem is tudtam hogy reagáljak.
- Hát...te súlyosan perverz vagy Bill, fordulj orvoshoz. - szólaltam meg pár perc múlva. Bill felnevetett, mire én is, de a nevetés álarca mögött tökéletesen zavarban voltunk mind a ketten. Nevetésünket Bill mobiljának nem várt, hangos csipogása szakította ketté. Arcom elkomorult és kérdőn néztem Billre, aki tanácstalanul hajolt az asztalon lévő készülék felé. Tudtam, hogy egy valaki küldhet üzenetet neki és sejtésem beigazolódott.
- Andreas írt. - mondta, miután kioldotta a billentyű zárat. A pillanatnyi jókedvem egy másodperc alatt eltűnt, a gyomrom újra fájni kezdett.
- Valahogy sejtettem. És mit akar ? - érdeklődtem rezzenéstelen arccal.
Bill átfutotta az sms sorait, majd hangosan olvasni kezdte Andreas üzenetét.
- Szia Bill ! Bocs a korai zavarásért, remélem nem aludtál, vagy ilyesmi. Ha nincs programotok a hétvégére, szívesen látlak benneteket Magdeburgban. Ellátogatnánk a kedvenc helyemre és megismernétek a haverokat is, szóval adnánk a kultúrának. Na benne vagytok ? Várom mielőbbi a választ. Üdv Andreas.
- Hogy mi a jó élet ? Remélem nem akarsz vele lógni szombaton ? - morogtam, de ikrem nem szólt, nem tiltakozott, hogy á dehogy, mit képzelek. Hallgatott és a hallgatása egyúttal válasz is volt számomra. Lehangoló és idegesítő válasz.
- Na ne...- fújtam ki a levegőt mérgesen.
Bill lerakta a telefont az asztalra és szótlanul szemezett az ott lévő giccses műanyag kosárral. Többet nem is kellett kérdeznem.
- Remek ! Ezt nem hiszem el ! - csóváltam a fejemet dühöngve.
Minden jó egy pillanat alatt a semmibe veszett, Bravo Andreas, szép volt ! Ez egy akkora szívás, ennek a gyökérnek is pont most kellett írnia...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése