Csakhogy az élet megint alám tett, mert feltűnt a nagyi barátnője, vagyis Andreas nagyanyja és elmondta, mit tervez az unokája. Persze nem úgy ahogy Andreas az sms-ben írta, miszerint adunk a kultúrának, hanem valamivel szebben, mert nyilván ő sem tudta pontosan, mit takart Andreasnál a szórakozás címszó. Szóval tartott egy kisebb kampány beszédet az unokája mellett és megkérte a nagyit, legyen szíves elengedni minket szombat este Magdeburgba. Bár nagyanyánk nem volt feldobva az ötlettől, mert megígérte magának, hogy a múltkor lelépős eset miatt nagyon sokáig nem mehetünk sehova, de a barátnőjének nem mondhatott ellent. Még észbe kapni sem volt időm, mert a szombat viharos gyorsasággal eljött és én máris a Magdeburg felé tartó buszon találtam magamat Billel egyetemben. Szerencsére alig voltak, így akadt bőven ülő hely. A leghátsó üléseken foglaltunk helyet és unottan bámultunk ki a fejünkből.
- Remélem Bill, boldog vagy, az egész estét a hülye kis barátkáddal, meg a még hülyébb haverjaival tölthetjük. - morogtam az orrom alatt.
- De Tom, lehet hogy még jó is lesz...
- Hogy jó ?! Hát azt kötve hiszem ! Egy csomó újgazdag seggfejjel kell jó pofáskodni egész álló este. Ragyogó nem mondom. - vágtam testvérem szavába, aki csak elnézően csóválta a fejét.
- Nem ismered Andreast...
- Ahogy te sem ! Lehet, hogy cuki pofa, mert át akart másolni egy csomó tingli-tangli zenét neked, de attól még kurvára idegen számomra és számodra is. Igazán nem értem mit akar tőlünk, vagyis inkább tőled.- böktem meg Bill mellkasát.
- Semmit, csak szimpatikusnak talál minket. - mondta Bill és hihetetlen, de úgy nézett ki, mint aki ezt komolyan el is hiszi.
- Téged talál annak. Nekem meg akkor sem tetszik ez az egész. Az ember nem kedveskedik a másiknak, csak ha akar valamit. - jelentettem ki bizalmatlanul. A nevelő otthonban töltött évek kiölték bennem a bizalmat és amúgy sem találtam semmi jót ebben az Andreas gyerekben. Gondolom, a barátai is hasonló kaliberűek mint ő, vagyis seggfejek. Előre utáltam az egész estét. És azt is, hogy Bill védelmébe veszi ezt a fickót.
Magdeburgba érve kelletlenül cihelődtem le a buszról. Bill tanácstalanul tekintgetett körbe a busz pályaudvaron. Csípős, kora tavaszi este volt, fázott a kezem, úgyhogy gyorsan zsebre dugtam.
- Mikor is kell haza indulnunk ? - kérdezem mogorván.
Bill a menetrend listát tanulmányozta, ami egy hatalmas táblán volt kifüggesztve az egyik falra.
- Az utolsó busszal, vagyis 23:35-kor. - felelte, amint megtalálta az infót.
A buszváróban lévő órára pillantottam. Még keservesen sok idő volt addig hátra.
- Remek. - sóhajtottam fel.
Bill körbe nézett.
- Te látod Andreast ? - kérdezte, mert úgy beszélték meg, hogy kijön elénk a buszhoz. A szemem elsiklott a járó kelőkön, de nem láttam Andreas idegesítően szőke fejét.
- Nem. Remélem nem jön és mehetünk is vissza. Biztos indul hamarosan egy busz vissza Loitschébe. - feleltem, de ekkor harsány kiáltás törte meg a busz megállóban uralkodó csendet.
- Srácok !
Billel egyszerre kaptuk fel a fejünket és néztünk a hang forrásának irányába. Andreas igyekezett felénk arcán idióta vigyorral. Élénk kék pulóverének kapucnija alól kilátszott néhány hidrogén szőke tincs. Divatos nadrágban és egy vagyont érő cipőben volt. Vagányan dohányzott, másik kezében egy kiürült energia italos üveget tartott, amit aztán nagy ívben egy közeli kukába hajított, mielőtt hozzánk lépett volna.
- Andreas ! - intett Bill barátságosan, mire legszívesebben fejbe vágtam volna.
- Bocs hogy késtem, de még beszaladtam az éjjel-nappaliba, mert kellett egy energia ital, tudjátok tegnap is szétcsaptam magam és nem rég keltem fel. - mesélte egy szuszra és közben kezet fogott velünk.
- Semmi baj, mi is most érkeztünk. - mosolygott Bill.
- Akkor jó. Egy cigit ? - húzta ki a zsebéből Andreas a piros Marlboros dobozt. Billre sandítottam, aki nemet intett.
- Kösz mi nem dohányzunk. - mondtam ikrem helyett komoly képpel.
- Legalábbis egyenlőre, mi ? - röhögött fel Andreas, majd elindult az utcán, Billel gyorsan követtük.
- És hova megyünk ? - kérdeztem mellette ballagva.
- A törzshelyemre természetesen. A legjobb a városban, majd meglátjátok. - felelte Andreas a járó kelőket kerülgetve a forgalmas utcán. Fogalmam sem volt, hova járhat Andreas, de abból kiindulva ahogy kinéz, szerintem valami lepukkant kocsmáról, esetleg elvont, hülye gyerekek gyülekező helyéről lehet szó.
- És messze van ? - kérdeztem türelmetlenül.
- Nem mondanám, csak gyertek és meglátjátok ! - felelte titokzatos vigyorral Andreas. Nem volt kedvem sokat témázni erről, meg másról sem, így a gyaloglás további részében hallgattam Andreas unalmas és idétlen történeteit, aztán később rájöttem, hogy ezeket nem nekünk, hanem csak Billnek mesélte. Beszéd közben ránézett és ikrem is felvette vele a szemkontaktust. Úgy mentek a sötét utcán, mint két világra szóló haver, én meg csak kullogtam mellettük, később aztán utánuk és rohadtul kívül állónak éreztem magamat. Dühös is voltam, hogy Bill ennyire szimpatizált ezzel az arcolós barommal, de már nem tehettem semmit. Ott voltunk Magdeburgban és az estét vele kellett töltenünk.
Hamarosan oda értünk az ominózus szórakozó helyre, ami kívülről nem sokat árult el arról mi lehet bent. Viszont már az utca végéről lehetett hallani valami zenét és pár méterrel a bejárat előtt mindenféle fekete ruhás alakok ácsingóztak.
- Itt lennénk. - jelentette ki büszkén Andreas, mintha övé lenne a kóceráj.
- Ez valami rock kocsma ? - kérdezte a fejét forgatva Bill. A fal mellett drága chopperek sorakoztak és az egyik nyitott ablakon keresztül rock zenét véltem hallani.
- Jár ide minden féle ember, na gyertek, majd én elkalauzollak benneteket. - válaszolta Andreas és a bejárat felé vette az irányt. Ahogy beléptünk a piros csempével és járólappal kirakott előtérbe, ahol szinte mindenki dohányzott, máris a szemembe csapott az erős cigaretta füst. Billel egyszerre kezdtünk el köhögni.
- Majd megszokjátok ! - röhögött Andreas és kedvem lett volna képen törölni, de csak vállat vontam. Átpréseltük magunkat a tömegen és egy valamivel tágasabb helyiségbe érkeztünk, ahol kör alakú asztalok, egy neon fényekben játszó bárpult, zene gép és rengeteg ember volt, a kemény metál zene rajongón át, a depressziós emoig. Úgy tűnt megfértek békében. A falakon gitárok és régi rock sztárok poszterei voltak felaggatva. Szó mi szó, ilyen helyen még tényleg nem jártam. Lipcsében csak néhány biliárd szalonban és játék teremben fordultam meg.
- Hozok inni, aztán megkeressük a többieket. - vette át az irányítást Andreas és el is viharzott a pulthoz. Billel idegenkedve tekintgettünk körbe és már szinte vártuk a kérdő vagy gúnyos szempárokat, de látván, hogy a kutya sem néz ránk és úgy látszott bele olvadunk a tömegbe, kissé megkönnyebbültünk, bár azért fura is volt, mert Loitschében ahhoz voltunk szokva, hogy bámulnak minket.
- Te mit szólsz ? - kérdeztem ikremet.
- Nem rossz. - felelte Bill.
- Hát nem. Már csak az ront az összképen, hogy ezzel a barom Andreassal vagyunk. - morogtam, de Bill valószínűleg ezt nem hallotta, tőlünk nem messze teljes hangerőn üzemelő zenegéptől.
- Gyere rakjunk be valami zenét ! - jutott eszembe és megfogva Bill karját oda rángattam a masinához. Gyorsan legörgettem a válaszható zenék listáját és egy rakás ütős zenébe botlottam, hát igen itt nem voltak nyálas szerelmes zenék, amikre otthon csorgatják a nyálukat a Loitschei diákok. Magdeburg jóval előrébb járt annál a porfészeknél. Fényévekkel.
Ekkor egy pohár ital landolt kis híján a képembe, amit Andreas hozott nekünk.
- Jó kis muzsikák mi ? - vigyorgott az arcomba.
- Ja. Mi ez ? - kóstoltam az italomba.
- Az én tuti tippem. Remélem bejön nektek. Vodka vérnarancs. - válaszolta Andreas. Nem volt rossz íze a löttynek és Bill is szaporán kortyolgatta az italát. Eszembe jutott, hogy talán nem kellene innunk, hiszen Britta Schreibert buliján is abból lett a baj, de aztán nem szóltam egy szót sem. Végül is egyszer élünk, vagy mi...
- Fel megyünk a galériára ? A haverok ott szoktak dekkolni. - érdeklődött Andreas és válaszra sem várva indult el a felfelé vezető fa lépcsősoron. Elhúztam a számat. Az ital tényleg finom, de Andreas még mindig nem győzött meg és egyáltalán nem voltam kíváncsi a barátaira sem. Viszont Bill elindult utána, mint egy hűséges kiskutya, és ezzel esélyt sem adva nekem arra, hogy válasszak egy jó zene számot, amit aztán meghallgatnék. Mérgesen ittam egy újabb kortyot az italból, mielőtt én is a galériára mentem volna. Fent kellemes félhomály és pislákoló gyertyák voltak minden asztalon, a sarkokban színüket változtató lámpák, mintha ez a hely nem is a lenti rock kocsma része lett volna, a zene sem olyan erővel hallatszott fel ide.
- Hé Andy ! Itt vagyunk, ember ! - ordított ekkor valaki. Andreas arcára száz wattos mosoly került és megindult a hangok felé.
- Gyertek. - mondta még nekünk, majd az egyik asztalhoz vonult, ahol már többen ültek.
- Késtél te lúzer. - vihogta az egyik srác a cigije mellől.
- Bekaphatod. A tegnapi után alig bírtam felkelni, de látom rajtatok nem fog semmilyen pia. - röhögött Andreas szintén és kezet rázott az ott ülő két fiúval, majd puszit adott a lányoknak.
- Srácok, ők itt Tom és Bill Kaulitz Loitschéből, ők azok a jó srácok, akik az Isten háta mögé vannak bezárva. - mutatott be minket Andreas, mi tagadás a propaganda nem volt túl előnyös.
- Sziasztok. - köszönt Bill halkan. Én pedig feszülten biccentettem. Láttam a kérdő szemeket, hogy mi a francot keresünk mi itt és ahogy végig mértek minket, mert bár sötét volt, de talán azt találgatták mennyibe kerülhetnek a ruháink, vagy hogy melyik olcsó ruha boltból vásárolunk. Andreas ismét felénk fordult.
- Fiúk, engedjétek meg, hogy bemutassam a gyerekkori haveromat Klaus Zimmert, már az oviban is egy bilin osztoztunk. - poénkodott és a szintén szőke hajú, rá eléggé hasonlító srácra mutatott. A fiú szó nélkül intett, Andreas pedig folytatta a sort.
- Ő itt Barbara Mann, Klaus barátnője, ők pedig itt a Bauer tesók, drága barátom, szinte testvérem, Peter Bauer és a kis hugicája Silke.
A Klaus mellett helyet foglaló hidrogén szőke hajú lány szinte egy az egyben Britta Schreibert hasonmás volt, elővette bájos mosolyát, amitől ugyanúgy kirázott a hideg, mint Britta mosolyától. Az asztal másik oldalán ülő tarkopaszra nyírt, kigyúrt, tetkós Peter egyáltalán nem illett a képbe, nem is értettem mit keres az asztalnál, de látszott, hogy Andreas jó barátja, a huga pedig egy rocker kinézetű, erősen festett, szörnyen vékony leányka volt, az ajkában ugyanolyan karikával, mint amilyen nekem van és aki kinézett vagy tizenkét évesnek. Eléggé vegyes társaság és mi még csak tetéztük ezt. Mindannyian halkan oda köszöntek és egy fél percig bámultuk egymást, majd Peter megtörte a kínos csendet.
- Üljetek már le ! - vágott barátságos képet és az egyik székre mutatott. Némán lezöttyentem, lehúztam a kabátom cipzárját és bele ittam az italomba. Bill épp mellém ült volna, de Andreas megragadta a karját.
- Hoho, Bill, te segítesz nekem ! - jelentette ki.
Nagy szemeket meresztve bámultam Andreasra, majd az asztal társaságra.
- Miben ? - kérdezte Bill megilletődve.
- Ne parázz, csak hozunk pár italt, okés ? Tom addig eldumálgat a többiekkel. Na gyere. - tessékelte arrébb ikremet Andreas.
- Nem lesz gond. - kiáltotta utánuk Klaus.
Aztán megint csend volt, csak néztem hol ide, hol oda és ott bújkált bennem, hogy felugrok és leszaladok a galériáról, aztán ki az egész kurva kocsmából a friss levegőre. Szinte fojtogatott ez a fagyos légkör. Láttam, hogy Barbara súg valamit Klausnak, aki vállat von. Újabb percek teltek el némaságban, csak lentről szólt a zene.
- És te meg a tesód tényleg árva házban nőttetek fel ? - kérdezte váratlanul Barbara ártatlan mosollyal az arcán. Nem habozott, borzasztó bunkó módon a dolgok közepébe vágott. Éreztem hogy izzadni kezd a tenyerem.
- Négy éves koromtól. - válaszoltam végül szokatlan higgadtsággal.
- Wow, az nagy kaland lehetett ! - mondta ámulva Barbara, mire Peter felröhögött.
- Te hülye vagy !
A szőke csajnak elképzelése sem lehetett az egészről és nem tudom, hogy viccnek szánta e amit mondott, de úgy éreztem magam, mintha egy golyót kaptam volna a fejem közepébe. Tudtam, hogy nehéz lesz normális választ adnom, de meg próbáltam.
- Ja, tényleg nagy kaland volt, már ha nagy kalandnak számít, hogy legalább hatan osztoznak veled a szobán és hogy akár ok nélkül is megverhetnek a nálad nagyobbak és erősebbek, elvehetik a kajádat, a ruháidat, ha nekik úgy tetszik. Az is elég nagy kaland, mikor a suliban utánad ordítják, hogy fattyú, vagy senki gyereke, és kiközösítenek emiatt...
Itt elhallgattam, a szívem megtelt gyűlölettel Barbara iránt, igaz nem is ismertem, de le bírtam volna keverni neki egy nagy pofont, hiába lány, akkor is megérdemelte volna. Az átsírt estékre gondoltam, mikor hat vagy hét éves voltam és amikor Bill vigasztalt, vagy nekem kellett belé lelket önteni, vagy arra, hogy egyik nap még együtt voltunk, aztán másnap már én, vagy ő lakott egy ismeretlen családnál, gyakran baromi messze.
- Senki gyereke, ez jó...- vihogta idétlenül Klaus, de érzékelte a hangomban a gúnyt és azt, hogy halvány lila fogalma sincs arról, mi az a gyerek otthon, mint ahogy a kikent, kifent, szőke lotyó barátnőjének sem. Peter megköszörülte a torkát.
- Szerintem váltsunk témát. - ajánlotta, hogy oldja a feszültséget.
- Jó ötlet. Mióta éltek Loitschében ? - kérdezte Silke.
- Tavaly karácsony előtt költöztünk oda...
- Hé, de hogy is volt ? Andreas azt mondta, hogy az anyukátok lelépett mikor kisbabák voltatok és később a nagymamátok is lepasszolt titeket, most meg vissza kellett költöznötök ? Én ezt marhára nem vágom...- kiabálta közbe Klaus. Az arcszínem kezdett pirosba átmenni. Mi a francnak kellett ide jönni ? Hogy egy csapat kreténnek meséljek az életemről, ők meg jól lesajnáljanak ? Andreas találta ki ezt a nyílt lealázást, vagy ennek a csokornyi gazdag fasznak jutott eszébe ? Felkaptam a poharamat és egy szuszra ki ittam az italt, éreztem, hogy égeti a nyelőcsövemet, aztán belül a gyomromat.
- Figyelj, Klaus, vagy hogy hívnak, szerintem neked ehhez semmi közöd nincs...- mondtam rekedten.
- Mi van ? - grimaszolt Klaus idétlen vigyorok közepette.
- Ne csináld már, mesélj nekünk ! - nyavalygott Barbara.
Úgy tűnt, számukra elképzelhetetlen, hogy egy kérdésükre nem kapnak feleletet.
- Ne legyél tetű, sztorizz már, fogadok jobb mint egy szappanopera ! - gyújtott újabb szál cigire Klaus. A kezem akaratlanul is ökölbe szorult, úgy éreztem, most már nem tudok uralkodni magamon. Felálltam és fenyegető szemekkel néztem Klausra.
- Most mi a baj, valami rosszat mondtam ? - pislogott Klaus ártatlanul.
- Azt hittem a haverunk vagy. - vonogatta a vállát Barbara.
Silke mellém ugrott és belém karolt.
- Hát szerintem most Tomnak sürgősen rá kell gyújtania. - közölte és elkezdett a galéria lépcsője felé húzni.
- Mi van ? De épp most vagyunk a történet elejénél. - szólt utánunk Klaus.
- A történet ráér. - vetette még oda Silke és maga biztosan ballagott lefele a lépcsőkön acél betétes bakancsában.
Láttam, amint Klaus, Barbara és Peter megdöbbenve néztek utánunk és valahogy irtó hálás voltam ennek a kis csajnak.
- Én nem is dohányzom. - jegyeztem meg, amint leértünk a földszintre.
Silke elmosolyodott.
- Az most tök mindegy, nem akartam hogy a hiénák széttépjenek.
- A barátaid.- mondtam halkan. Silke a zenegéphez ment és komótosan nézegette a lejátszási listát. Félre túrtam pár ott lézengő rockert és oda álltam mellé. Most néztem meg jobban először. A korát még mindig nem tudtam besaccolni a sötét sminkje miatt. Fekete haja és szürkés szemei voltak. Alacsony volt és nagyon vékony, hosszú fekete ruhát viselt és bakancsot. A körmei feketére festve, a nyakában pár ezüst lánc. Az ajkában pedig a karika ami már legelőször is feltűnt. Érdekes kinézetű lány volt.
- Dehogy is. Ők Andreas barátai. Andreas meg a bátyám haverja. És anyám csak úgy enged el, ha a bátyám vigyáz rám. Nos így kerültem én a képbe. Nehogy azt hidd már, hogy ez a beképzelt majom Klaus, meg a hisztis picsa Barbara a baráti körömet képezi. - mondta kissé felháborodva Silke, majd megállt egy zene számnál, pénzt dobott be és rövidesen felcsendült a Scorpions Send me an angel című dala. Páran üdvrivalgással fogadták a kocsmából. Hát erre nem számítottam, azt hittem minimum valami ordítós trash metalt rak be. Csodálkozásomat Silke is észre vehette.
- Szeretem a szép rock balladákat. - mondta és elindult a pult felé. Mentem utána és reméltem, hogy Andreas és Bill is ott lesznek, de nem láttam őket sehol sem. Kértem két italt, aztán csak úgy megálltunk a bárpult sarkánál. Ő rágyújtott, én meg csendben iszogattam, miközben a tekintetem Billéket kereste. Hova a francba tűnhettek ?
- Ha hiszed, ha nem, tudom mit éltél át...- szólalt meg váratlanul Silke.
- Miről beszélsz ? - kérdeztem.
- A gyerekotthonról. Ha nem is ugyanígy, de nekem is volt részem egy kicsit hasonlóban. - felelte a lány.
- Tényleg ? - csodálkoztam el.
- Tudod, olyan tíz éves lehettem, apám akkor lépett le valami nővel az ország túlsó felére és ettől anyám olyan mély depresszióba esett, hogy nyolc hónapig szanatóriumban kellett kezelni, addig pedig a nagynénémhez kerültünk Peterrel Stuttgartba, ahol eddig sosem jártam, és a nagynénit sem ismertem túlságosan. Nyolc kemény hónap volt, de rosszabb is lehetett volna, nekem legalább nem kellett egy otthonban laknom. Ezért forrt fel az agyvizem, mikor Klaus és Barbara az otthonról, és a múltatokról kezdett témázgatni, mintha bármi közük is lenne hozzá. Felháborító. Utálom őket ! - fújta ki Silke a cigaretta füstjét. Meglepett az őszintesége, de jól is esett. Az egész elcseszett estéből a vele való beszélgetés ért valamit.
- Igazság szerint én sem értem, mit is keresünk itt. Nem is ismerem Andreast, alig találkoztunk, mégis ide rángatott minket, úgy mintha évek óta a barátai lennénk, én nem vagyok ehhez hozzá szokva...
Silke felnevetett.
- Ez egyáltalán nem neked szól Tom ! Vagy nem vetted észre ?
- Mit kellett volna észre vennem ? - kérdeztem vissza.
- Hogy a tesód miatt van az egész. - válaszolta a fejét csóválva Silke.
Össze ugrott a gyomrom. Magamban elismételtem Silke válaszát és fájdalom hasított a fejembe.
- Te most mi a francról beszélsz ? - kérdeztem és bele ittam az italomba.
- Arról, hogy Andreas rágerjedt Billre ! Peter mindig is sejtette, hogy Andy meleg vagy mi, állítólag már volt pár afférja srácokkal, akik kísértetiesen hasonlítottak az öcsédre, az utóbbi napokban meg elég sokat beszélt a te Bill testvéredről, sőt mondhatnám úgyis, csak róla ment a szövegelés. Ez az este arra kell Andreasnak hogy befűzze Billt, a képlet baromi egyszerű...
- Ez baromság ! - vágtam dühösen a szavába és elindultam a kocsma kijárata felé. Magamban csak az visszhangzott, hogy tudtam, vagyis sejtettem ezt és a meglátásaim jónak bizonyultak ! Tudtam, hogy nem szabadott volna ide jönnünk, mégsem voltam kitartóbb, nem akadékoskodtam eleget és ha igaz amit Silke mond, ez a faszfej Andreas csakugyan Billre fog mászni ! Billre...az én ikertestvéremre...az én...Szerelmemre ! Istenem, most először villant be az agyamba, ez a szó Billel kapcsolatban és égetett a felismerés, kiszáradt a torkom és gyengének éreztem magam.
Egész testemet kilelte a hideg, amint kiléptem a kocsma ajtaján. Idegesen néztem ott is körbe, de nem láttam senkit. Hol a francba lehet Bill ? Lehet, hogy Andreas elcipelte a lakására ? Te jó Isten, nem lehet hogy Bill bedőlt neki ! Az nem lehet...
- Hé Tom, most miért rohantál el ? - jött ki utánam Silke.
- Hol lakik Andreas ? - kérdeztem válasz helyett.
- Miért kérded ? - értetlenkedett Silke.
- Mert oda akarok menni. Most ! - tettem pár lépést a sötétben, majd hátra néztem, de Silke ott állt, ahol az előbb.
- Szerintem ez nem valami jó ötlet. Ha esetleg Billnek is bejön Andreas, kár a gőzért. Akkor már el van döntve minden...
Keserű könnyek fojtogattak. Beharaptam az ajkam.
- De Billnek nem kell Andreas. - mondtam alig hallhatóan. Silke mellém sétált.
- Nyugodj le. Nem hinném, hogy Andy szobára vinné Billt. Legalább is nem a sajátjába. - tette a vállamra a kezét és együtt érzően pislogott rám. De engem nem nagyon érdekelt a véleménye. Meg akartam kerseni az ikremet és ott hagyni az egész szemét kocsmát, Magdeburgot, örökre elfelejteni ennek a nyomorult estének még az emlékét is.
- A rohadt életbe ! - káromkodtam és képtelen voltam elhinni, hogy Bill ekkora baklövést követett volna el.
- Gyere igyunk még egy italt, a vendégem vagy ! - invitált Silke. Végig néztem még egyszer a vaksötétben békésen sorakozó motorokon, a kihalt környéken és a szívem fájdalmasan facsarodott össze. Lehet, hogy már késő, hogy aggódjak ?! Túl sokat nem tehettem, vissza mentem hát a kocsmába. Semmi kedvem nem volt Klaushoz, Peterhez és Barbarához, így megálltam a zene gép mellett és figyeltem, hogy raknak be durvábbnál durvább zenéket az kemény kinézetű motorosok. Közben a szívem őrült módon vert és egyfolytában a kocsma ajtaját figyeltem, mikor lép be rajta az a mocsok Andreas kielégült vigyorral és Billel a nyomában, akivel, nem is akartam elgondolni mit csináltak. Tudtam, hogy majd azonnal olvasok a tekintetükből és neki ugrok Andreasnak...Silke velem maradt és igyekezett lekötni a figyelmemet, beszélt össze-vissza, de a dolgok negyedére sem emlékeztem arról miket mondott nekem.
- Tom, figyelsz egyáltalán ? - fogta meg Silke a karomat. Mintha álomból eszméltem volna. A gondolataim hosszú percekre, talán órákra is teljesen elragadtak és már ott tartottam, hogy addig rugdosom azt a majom Andreast, amíg mozog. És Bill talán riadtan áll mellettem és végképp nem tudja majd elképzelni mi a csoda lelt. Silke érintése vissza rántott a valóságba.
- Tessék ? - kérdeztem értetlenül hunyorogva a maró cigaretta füst ködében.
- Ez a kedvenc dalom ! Azt kérdeztem, nem táncolunk ? - és Silke már karolt is át, miközben felhangzott az Evanescence My immortal-ja. Ki akartam bontakozni az öleléséből, kisebb gondom is nagyobb volt, mint táncikálni vele.
- Nem tudok táncolni. - mondtam elutasítóan, de Silkét nem tudtam meggyőzni.
- Mindenki tud táncolni. - jelentette ki a lány.
- Kivéve engem, mert én nem tudok és nem is akarok...- ellenkeztem, de ő nem hagyta magát.
- Lazíts már egy kicsit és légy nyugodt, Bill nagy fiú már és tudja mi a helyes. - mosolygott rám bíztatóan és szerettem volna hinni is ebben, de még mindig sehol sem láttam az ikremet és az idő is vészesen fogyott a 23:35-ös busz indulásáig. A kocsma közepén már több pár is imbolygott, jó néhányan italos üvegekkel a kezükben fonódtak egymásba. Nagyon hülyén éreztem magam, ahogy csak lépkedtem a piros járólapon, mint egy tökéletes kretén. Silke vékony karjaival erősen ölelt és a fejét valahová a mellkasom környékére tette, törékeny lány volt. És fura mód valami melegség öntött el, ami nem volt hasonlatos a Bill iránti érzésekhez, de jó volt tudni, hogy Silke talán megért engem, vagy legalább úgy tesz...
- When you cried I'd wipe away all of your tears, when you'd scream I'd fight away all of your fears...- énekelte halkan a dal szövegét, aztán kedvesen nézett rám.
- Látod, hogy megy ez neked...- suttogta és lehunyta a szemét. A galériáról füttyögéseket hallottam, az az idióta Klaus ordítozott nekünk.
- Ez az Silke ! Kapd el a csávót, ahogy Andy tette Billel !
Egy másodperc alatt megfagyott bennem a vér, a lábaim egy helyben lecövekeltek és úgy toltam el magamtól Silkét, mint egy idegent. Ő csodálkozva bámult rám.
A galériára sandítottam, ahol Klaus vigyorgott, Barbarával karöltve.
- Ne figyeljetek rá, csak viccelt. - hadonászott Peter, de engem már nem lehetett megállítani. Szinte vérben forgó szemekkel lindultam a galéria felé. Silke elkapta a karom.
- Most meg mit csinálsz ? - kérdezte.
- Beverem Klaus Zimmer pofáját. - feleltem idegességtől remegő hangon.
- De csak viccelt, a bátyám is megmondta, csak viccelt...- hadarta Silke és még erősebben fogta a karomat. Megálltam egy pillanatra, de csak hogy lefejtsem magamról az ujjait.
- Hagyj békén, szétverem ezt a szemetet, aztán megkeresem Andreast és őt is haza vágom, nem kell segítséged, se másé. Elintézem magam. - toltam arrébb Silkét az útból, hogy fellépdeljek a galéria irányába vezető lépcsőkön. Hallottam, hogy Klaus Petert kérdezgette, hogy most mi van, Peter meg egyre azt hajtogatta, hogy gőze sincs. Keserű mosoly szaladt a számra, csak érjek fel és megtudja, de nem viszi el szárazon. A düh olyan erősen munkált bennem, hogy teljesen rám izzadt a kabátom. Eddig is szálka volt a szememben ez a Klaus gyerek, de most végképp elintézte, hogy megismerkedjen az öklömmel. Elég nyeszlett alkat volt, nem nagy kihívás leütnöm...
- Tom ! - hallottam meg ekkor Bill hangját és minden erő kiment a lábamból. Megfordultam és láttam hogy ikrem áll nem messze Silkétől, aki hol rám, hol meg rá nézett. Andreast is megpillantottam, baljós tekintettel kért egy pohár italt, aztán szó nélkül elhúzott Bill mellett és mellettem is fel a galériára. Ránk sem nézett. Mi a franc történt itt ?! Remegő lábakkal Billhez siettem, falfehér volt az arca és érdekesen csillogtak a szemei.
- Elárulod, hol a tetves, kibaszott életben voltál ? - förmedtem rá, amint a szívem kissé normálisabb ütemet kezdett el verni.
Bill megrázta a fejét.
- Csak menjünk haza. - mondta felelet helyett.
- Ez nem válasz, eltűntél a jó büdös francba. Az a hír járja, hogy Andreas rád van izgulva, esetleg ő is bejön neked ? - sziszegtem a fogaim között és megfogtam ikrem kabátjának szegélyét. Rettentően dühös voltam rá, amiért felszívódott és kitudja mit csinált Andreassal. Körülöttünk folyt az élet, szólt a zene, az emberek jöttek-mentek. A galéria felől sem hallatszott egy oda nem illő beszólás sem.
Bill ezúttal sem válaszolt, lehajtotta a fejét.
- Induljunk haza, oké ?
Olyan keservesen csengett a kérése, hogy fájdalom költözött belém és bár, nagy volt a kísértés, hogy felmenjek és a galérián kérdőre vonjam Andreast, hagytam az egészet a fenébe. Össze húztam a kabátom cipzárját.
- Menjünk. - bólintottam. Billnek nem is kellett többet mondanom, a kijárat felé vette az irányt.
- Hé Tom ! - szólt utánam Silke. Megálltam és megvártam, amíg oda jön hozzám.
- Bocs, hogy köszönés nélkül akartam elhúzni...- mentegetőztem.
- Mi történt Billel ? Valami baj van ? - érdeklődött Silke aggodalommal a szemében.
Megráztam a fejemet.
- Nem tudom. Haza szeretne menni.
- Akkor ne várasd. Azért örültem, hogy találkoztunk. - mosolyodott el a lány.
- Hát én is. Na, de most már megyek, szia. - intettem.
- Megadod a számodat esetleg ? - csengett a kérdés pár lépésem után. Bill már az ajtónál várt és fura szemmel meredt a galériára, de nem akartam bunkó lenni Silkével, végül is ő volt az egyetlen normális ebben a defektes csürhében. Megfordultam és egy halvány mosoly kíséretében bólogattam.
- Persze.
Silke előkotort a táskájából egy cetlit és egy tollat, gyorsan rákanyarítottam a számomat.
- Majd jelentkezem, egyszer össze futhatnánk, ha erre jársz Magdeburgban. - mondta még Silke.
Eszem ágában nem volt ismét ide jönni, de nem akartam az időt húzni.
- Részemről rendben, majd hívj. Szia.
És hátra sem nézve indultam Bill felé.
Elég hideg volt már, mikor kiléptünk a rock kocsma ajtaján. Jól esett, hogy végre nem kell a cigi füstöt nyelni. Lassacskán ballagtam Billel az oldalamon, aki lehajtott fejjel, hallgatagon jött mellettem. Alig vártam, hogy megszólaljon és elmondjon mindent, de nem beszélt, én meg úgy voltam vele, ha ő nem, majd kérdezek én. Igyekeztem a fejemben össze szedni a gondolataimat, de nem nagyon akartak a helyükre kerülni.
- Megadtad neki a számodat ? - érdeklődött Bill jó pár perc néma gyaloglás után.
- És ha igen ? Inkább arra felelj, te hol voltál és főként mit csináltál az este folyamán ? - fortyantam fel.
- Semmit...- dadogta ikrem.
- Nem úgy tűnik. Tudod, hogy elmondhatsz bármit nekem, úgyhogy, kérlek, ne hazudj. Csinált veled valamit Andreas ? - kérdeztem idegesen.
- Nem. - vágta rá Bill.
- Nem hiszem. Hozzád nyúlt ? - firtattam.
- Nem. - mondta Bill szűkszavúan.
- Bántott esetleg ? - faggatóztam.
- Nem. - jött az újabb egyszavas válasz.
- Az Istenért Bill, miért hazudsz ?! - kiáltottam fel elkeseredetten és megtorpantam az utca sarkon.
- Nem hazudok ! - kiáltott vissza Bill és a hangja elcsuklott a tehetetlenségtől.
- Én nem hazudok...- ismételte meg halkan az előbbieket, aztán csak szipogva borult a nyakamba, én pedig meglepődve és gyengéden öleltem át. Tudtam, éreztem, hogy valami történt, de ikrem nagyon nem akar erről beszélni és talán jobb is lenne, most nem szóba hozni, vagy talán örökre kitörölni az emlékezetéből.
- Csak féltettelek Bill...kurvára féltettelek. - suttogtam neki és megpusziltam a haját.
- Nem volt mitől, tudok magamra vigyázni, csak azt hittem, hogy Andreas...- Bill elhallgatott, vállat vont és kabátja ujjával törölgette a szemét.
- Jó fej és csakugyan a barátod akar lenni...- fejeztem be én a mondatát.
- Igen...- helyeselt Bill és talán arra számított, hogy ismét rákérdezek, mi történt, de nem tettem. Vettem egy nagy levegőt és megsimítottam Bill hátát.
- Minden rendben lesz. - nyugtáztam. Bill bólogatott és fáradt mosoly jelent meg a sápadt, könnyes arcán, aztán elindultunk a busz megálló irányába. Kicsivel később már a buszon ültünk és valami jóleső érzés kerített hatalmába, amint elhagytuk a Magdeburg táblát. Nem gondoltam volna, hogy valaha örülni fogok annak a ténynek, miszerint úton vagyok Loitschébe. De most így volt. A buszon alig voltak, kellemes félhomály lengte be a járművet. Bill a vállamra döntött fejjel, halkan szuszogva aludt, az arca békés volt. Elmosolyodtam, amint ránéztem és tudtam, mindamellett, hogy szörnyen féltettem őt, baromira féltékeny is voltam rá Andreas miatt. Igazam lett, az a szemét láda akart valamit ikremtől. Csak remélni mertem, hogy Billnek helyén volt az esze. És a sors, mintha most a segítségemre sietett volna, mert megszólalt Bill kabátjának zsebében a mobilja, üzenetet jelezve. Bill arcára néztem, de nem ébresztette fel a zaj. Óvatosan kihúztam a zsebéből a készüléket és feloldottam a billentyű zárat. Természetesen Andreas írt.
KÁR, HOGY KÖSZÖNÉS NÉLKÜL LÉPTETEK LE TOMMAL ÉS KÁR, HOGY AZ ESTE ÍGY ALAKULT KETTŐNK KÖZT. NEM AKARTAM BUNKÓ LENNI ÉS ERŐSZAKOSKODNI VELED. ÉN CSAK AZT HITTEM, TE MEG ÉN HASONLÓAK VAGYUNK. ÉRTED ? LÁTTAM VALAMIT A SZEMEDBEN, AMIT MÁSÉBAN SOHASEM FEDEZTEM FEL. HÁT TÉVEDTEM, DE KÉRLEK, ADJ EGY ESÉLYT, HOGY MEGMAGYARÁZZAM ! NEM AKARLAK ZAKLATNI, ÚGYHOGY A DÖNTÉST RÁD BÍZOM. CSÖRÖGJ, VAGY ÍRJ RÁM ÉS ÖSSZE FUTUNK DUMÁLNI, AKÁR ITT MAGDEBURGBAN, AKÁR NÁLATOK LOITSCHÉBEN. NE HARAGUDJ ÉS JÓ ÉJSZAKÁT BILL ! ANDREAS.
Ha nem is teljesen, de választ kaptam a kérdéseimre. Talán az történt, hogy ez az Andreas gyökér nyomult volna, de Bill lerázta, vagy hasonló, mindenesetre az biztos, hogy ikrem nem hagyta magát. Megkönnyebbülten lélegeztem fel, aztán Bill angyalian szép arcára néztem. A szívem nagyokat dobbant, megsúgva mit is tegyek, mi az igazán helyes. Gyorsan megnyomtam a telefonon az üzenet törlése gombot, majd a mobil telefont vissza raktam Bill kabát zsebébe. Remélve, hogy ezzel örökre ki iktattuk az életünkből Andreast.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése