Bűnös

Pár óra nyugtalan alvás után arra ébredtem, hogy elmúlt az éjszaka, sőt a hajnal is és az egész szobát álmatag szürkeség borítja be. Bántotta a szememet, hozzá szoktam a sötéthez, vagy az éjjeli lámpa szolíd, hangulatos fényéhez. Most meg már reggel volt, világos és a képembe ordított egy újabb nap, de hiába, ha én még mindig a éjjelnél tartottam. Éreztem Bill hátát a karomnál és amint kinyitottam a szememet, rögtön ikremre is néztem. Még aludt, egyenletesen szuszogott, a takarója teljesen lehúzódott róla és alul, halvány szürke pólója szegélyénél apró vérfoltok éktelenkedtek, rögtön eszembe juttatva, az éjszakai borzasztó tettemet. Abban bíztam, hogy reggelre jobb lesz minden, megbékélek háborgó belsőmmel és a helyzettel, de cseppet sem így volt. Még mindig ott lüktetett bennem, hogy szeretkeztem a testvéremmel és minél többször átismételtem magamban a tényt, annál jobban viszolyogtam. Émelygés kerített hatalmába az egésztől és legfőképpen magamtól. Észre vettem a hasamon egy jókora alvadt vér cseppet és a kezem is véres volt. Tekintetem az ágyra esett, a lepedőn is láttam némi vért. A gyomrom össze ugrott és nem bírtam nézni. Gyorsan Billre terítettem a takarót és inkább felkeltem. Halkan lopakodtam ki a szobából, mint valami bűnöző és elindultam, hogy lemossam magamról a vért. A fürdőszoba padlóján szétszórva hevertek a levetett ruháink, emlékeztetve, hogy milyen feltüzelve kerültek le rólunk és aztán milyen fura volt csuromvizesen végig rohanni a jéghideg folyosón, a bőrömön még most is éreztem a vízcseppeket. Össze szedtem a ruhákat és bedobtam a szennyes kosárba, aztán beálltam a zuhany alá, hogy kimossak minden gondolatot a fejemből. Kicsivel később, túl a zuhanyon, fogmosáson, már felöltözve, ott lézengtem a kihalt nappaliban és azon agyaltam, hogy nagyanyánk vajon  mikor jön haza. Megvallom őszintén, egyáltalán nem akartam, hogy megérkezzen és az egész vasárnapunk a  kéretlen beszólásaival, meg a szemráhányó nézésével teljen. Furcsán éreztem magam, nem nagyon találtam a helyemet, tettem pár kört a nappaliban, aztán leültem a konyha asztalhoz, de néhány perc múlva felálltam és eszembe jutott, hogy rá kellene gyújtani, de a cigarettámat fent hagytam a szobánkban. Úgy gondoltam magamra, mint egy bűnösre, bántott amit Billel műveltem, még ha az a legjobb dolog is volt, amit életem során tapasztaltam. Feszült voltam, és magam sem tudom hogyan, de váratlanul a konyha szekrényhez léptem, majd az ott lévő tányérokat, fűszeres üvegcséket félre tolva, kihalásztam onnan a konyakot. Nagyot dobbant a szívem, mikor azt a bizonyos üveget a kezemben tartottam. Az emlékek könyörtelenül megrohantak. Konyak...Talán ezzel kezdődött minden, azon az unalmasnak induló szilveszter éjszakán. Ittam és Bill is, aztán megkért, hogy csókoljam meg...Te jó Isten, mintha ezer éve lett volna, pedig csupán pár hónapja volt. De azt hiszem, az az ártatlan csók volt a kezdete mindennek. És most itt vagyok. Túl egy felkavaróan érzelmes éjszakán. És nem nagyon tudom mit kellene éreznem. Lehet, hogy hiba volt megtenni ? Vagy elkerülhetetlen volt és előbb utóbb úgyis sor kerül rá ? Ha Bill és én nem kerülünk a nagyihoz, akkor is ez történik ? Annyi kérdés zsongott bennem, megválaszolásra várva és nem jött felelet sehonnan sem. Néztem a konyakot még egy darabig, aztán lecsavartam az üveg kupakját és bele ittam az italba. Az íze ugyanolyan rossz volt, mint mikor legelőször kóstoltam, a szemem könnybe lábadt és a gyomrom tiltakozott ellene, de lenyeltem az italt, aztán nagyokat sóhajtva igyekeztem meggyőzni magamat, hogy talán nem kellene kihányni. Mikor megnyugodott lázongó gyomrom, ittam még pár kortyot, de nem esett jól és nem enyhítette a cigi utáni vágyakozásomat. Inkább elpakoltam az üveget és a konyha asztalhoz ballagtam. Megálltam előtte és a nem messze lévő ablakból néztem az álmos, reggeli loitschei látképet. És persze gondolkodtam. Mi más járhatott volna a fejemben, mint a tegnap éjjel. Magam számára is idegenül viselkedtem. Azt mondtam Billnek, hogy szeretem. De nem úgy mondtam, mint egy ikertestvérnek szokás. Én azt a szót, tegnap éjjel szerelemből mondtam. Őrület...Egyre csak ez az egy szó visszhangzott bennem és megjelent előttem ikrem teste, ahogy az enyémhez tapadt, a kéjes sóhajai, amik fájdalmassá váltak, amikor bele hatoltam. Durva, de ami neki a világ legfájdalmasabb érzése volt, nekem az nyújtotta a legnagyobb örömet. Eggyé váltunk, nem csak lélekben. De aztán a mámoros pillanatokat felváltotta az a pár ijesztő vérfolt. A szívem még most is össze facsarodott, ha eszembe jutott a sokkoló látvány, mikor a fürdőszobába lépve, megpillantottam halott sápadt ikremet, ahogy tehetetlenül és ezer kérdéssel a szemeiben állt a csapnál, míg lábán folyt a vér...Felsóhajtottam és a kezeim önkéntelenül is ökölbe szorultak. Aztán csak mélyen felsóhajtottam és álldogáltam tovább ott. Nem is tudom meddig, de arra eszméltem, hogy két kar fonódott lágyan a derekamra. Össze rezzentem a váratlan érintésektől és minden amin eddig agyaltam, kiszállt a fejemből. Villám gyorsan fordultam hátra. Bill állt velem szemben, haja kócosan hullott a szemébe és álmosan pislogott. De így is gyönyörű volt, sőt...talán így még vonzóbbnak láttam.
- Bill ! - kiáltottam fel, mintha ezer éve nem láttam volna.
- Szia Tom. - mosolyodott el sokat sejtetően. És most különleges volt a mosolya. Olyan...olyan másnap reggeli...Titokzatos. Ő tudta mit tettünk és én is tudtam és rajtunk kívül senki más.
- Jól vagy ? - kérdeztem és választ sem várva magamhoz öleltem. A bőre jó illatú volt és kicsit nyirkos, valószínűleg most jöhetett a zuhany alól. A haja is vizes volt a tarkójánál, ahogy tincsei közé túrtam.
- Persze, minden oké...- mondta Bill meglepve az érzelem kitörésemtől. Nehezemre esett elengednem, de ő finoman kibontakozott a karjaimból.
- Már nem vérzel ? - érdeklődtem óvatosan és láttam, hogy Bill már átöltözött, egy sötét színű felsőt és szintén sötét nadrágot vett magára.
- Már nem.- felelte halkan.
- Hála az égnek. - fújtam ki a levegőt megkönnyebbülten.
Nem tudtam, higyjek e neki, hiszen tegnap sem mondta meg az igazat. Azt mondta jól van, holott élénkvörös vért láttam az ujjaimon, mikor benyúltam a lábai közé. És az ágy is tele volt apró, árulkodó vérfoltokkal. Az ő ártatlanságával. Amit tegnap éjjel én vettem el, ahogy ő is elvette az enyémet. Ha erre gondoltam, elborított a forróság. Hatalmas gátat döntöttünk le az éjszaka és ezután már semmi sem lesz a régi. Ebben biztos voltam. A kötelék, ami eddig is szorosan feszült közöttünk, most már egy végzetesen súlyos titokkal kapcsolt össze minket mindörökre. Kész téboly volt ebbe bele gondolni...

- Hát nem semmi éjszakán vagyunk túl...- mondtam halkan és zavartan. Bill szaporán bólogatott.
- Igen...igen...
- Rettenetesen bátor voltál és tudnod kell, hogy nekem tegnap este nagyon jó volt, még mindig nem tudom mit mondjak. Szét vagyok csúszva rendesen. Állati volt...Rohadt jó...Francba...- teljesen bele zavarodtam az egészbe és minden józanság elhagyott, helyette össze-visszaságokat hadartam érthetetlenül.
- Igen...- bólintott Bill nem túl bőbeszédűen.
- Nem tudom, te mit érzel, vagy gondolsz. Én személy szerint nem tudom még össze szedni magamat ezután. Hihetetlen volt tényleg. De szerintem nem úgy végződött, ahogy elterveztük...- kezdtem bele a mondandómba néhány csendben eltelt másodperc után. Éreztem a feszültséget közöttünk, mindketten rohadtul nagy zavarban voltunk.
Bill felvonta a szemöldökét.
- Nem is terveztük el, csak úgy megtörtént, minden előzetes megbeszélés nélkül...Megtörtént, mert akartam és egyáltalán nem bántam meg...- mondta szelíd mosollyal. Jól esett ezt hallani, pedig azt hittem, egy életre kiábrándult minden testiségből.
- Ha éjszaka kérdeztem volna, biztos mást mondasz. - jegyeztem meg.
- Tévedsz, amit csináltunk minden fájdalmával együtt gyönyörű volt és pontosan így képzeltem el...
- Így ?! Ne mond már, hogy arra vágytál, hogy szétszakítson a fájdalom és neki kezdj vérezni...- vágtam a szavába hitetlenkedve. De ikrem csak megvonta a vállát.
- Ezt nem tudom elmagyarázni Tom. Még hihetetlen ez a gondolat, hogy te meg én szeretkeztünk. És hogy már nem vagyok szűz...Vagyis bizonyos értelemben nem...Szóval annyi gondolat kavarog a fejemben.
- Légy nyugodt, az enyémben is. - helyeseltem, Bill pedig csak nézett rám. Bizonytalanul, kérdőn, talán kicsit félve. Megint lepergett jó pár másodperc, mire testvérem szóhoz jutott.
- Kicsit olyan, mintha nem is történt volna meg. Már vasárnap, a nagyi is haza jön mindjárt és rengeteg a tanulni valónk. Már minden olyan valós.
Erre biztosan nagyon bamba képet vágtam, de enyhén szólva mellbe vágott Bill kijelentése. Mégis, ki a francot érdekel az a hülye iskola ? Vagy nagyanyánk haza jövetele? Mert engem biztos nem. Sokkal jobban érdekelne valami más, mondjuk ikrem ajka, vagy a teste bármelyik része.
- Hű...Wow...Na igen, a tanulás...- reagáltam le szájhúzgálva és nem túl kreatívan a dolgokat, majd lángvörös arccal elindultam a lépcsőkön, mert úgy éreztem, el kell szívnom azt a nyamvadt cigarettát, ami után hajnal óta sóvárgok. Belépve a szobánkba ismét megelevenedtek az emlékek. Az ágy még mindig fel volt túrva és a levegőben éreztem a barack illatú testápolót, amiből tegnap jutott mindenféle intim testrészünkre. A testápolós flakon az ágy mellé volt helyezve, majd kibökte a szememet. Nagyot ugrott a gyomrom, mikor felé sétáltam és felvettem a földről. Te jó Isten, olyan volt az egész, mint ha csak egy valószínűtlen film lenne. Pedig ez volt a valóság, Billel és velem a főszerepben. A krémet az íróasztalra raktam, majd felkutattam a cigit és rövidesen a nyitott ablaknál állva pöfékeltem. Nem túlzottan érdekelt, hogy nagyanyánk autója bármelyik percben beállhat a garázsban. A nagyi nyilván alapból paprikás hangulatban érkezik majd meg, úgyhogy csak hab lesz a tortán, ha esetleg meglátja, hogy dohányzom. Unott képpel könyököltem az ablakban, kezemben a füstölgő cigivel és nagyon nem tudtam helyre rakni magamat. Ez most már mindig így lesz ? Mindig ilyen ambivalens gondolataim lesznek? Mert ez eléggé nem jó dolog.
Nemsokára Bill jött be a szobába. Hátra sem fordultam, mikor az ajtó nyikordult, pedig a léptei hozzám közeledtek. Majd Bill megállt pontosan mellettem és a csendes környéket pásztázta.
- Esetleg egy slukkot ? - tartottam elé a cigarettámat, de Bill nemet intett.
- Most inkább nem...
- Te tudod...- vontam vállat és gyorsan végig szívtam a cigit, amitől kissé megszédültem és rámjött a remegés. Kihajítottam a csikket, majd bezártam az ablakot és vissza húztam a függönyt helyére. Bill meg csak nézett engem szavak nélkül, ami kezdett eléggé zavarni. Nekem nem nagyon ment, hogy a szemébe nézzek. A földszinten is nehezen sikerült, akkor is többnyire elbámultam mellette. Elég nyomorultul éreztem magam, szégyelltem amit tettem az éjjel, ugyanakkor ez volt a legnagyobb élvezet, amit átéltem. Amikor elértem a csúcspontot, az egy másodperc alatt megsemmisített, porig rombolt, de közben meg az égig emelt. Sosem éreztem még így össze kavarodva magamat.
- Tom, miért nem nézel rám ? - kérdezte Bill, mikor látta, hogy a padlót fürkészem.
- Kéne ? - kérdeztem vissza flegmán.
- Egész reggel kerülted a tekintetemet...
- Azok után amit műveltünk, ez csoda ?! - vágtam ikrem szavába, még mindig a földet bámulva.
- Nekem rossz, hogy nem nézel rám. Vagy haragszol ?! - tette Bill a vállamra a kezét.
- Ugyan miért haragudnék ? Ne beszélj már baromságokat Bill. - forgattam meg a szememet.
- Mert tegnap kicsit elutasító voltam, miután tudod...Szóval miután elkezdtem vérezni. De az nem neked szólt, csak egyszerűen olyan rémült voltam és nem tudtam mi ilyenkor a teendő. Biztos gyomor forgató volt látnod a vért.
- Az csak vér ! Milliószor láttam már vért...- csattantam fel.
- Igen, ha vérzett az orrod. De ez más...- próbálta megmagyarázni Bill.
- Igen Bill, tudom hogy más. Azért véreztél, mert szexeltünk. Én okoztam neked az egészet ! És most elég szar itt lenni veled és úgy tenni, mintha nem történt volna semmi ! - mondtam ingerülten.
- Nem kell úgy tennünk, mintha nem történt volna semmi. Mert igenis történt! És beszélhetünk róla. Vagy bármiről. De kérlek, ne állj itt így, megnémulva. Ez olyan rossz. Szólalj meg, mondj akármit és nézz végre a szemembe !
- A picsába. - sziszegtem a fogaim között és egyenesen bele bámultam ikrem arcába. Kicsit megviselt volt az arca, de a szemei ugyanazzal a tűzzel égtek, mint éjjel. És heves szívdobogást okoztak nekem.
- Így már jobb. - mosolyodott el ikrem.
- Oh, igen...- grimaszoltam egyet gúnyosan, mire Bill az ajkamhoz hajolt és megcsókolta. Azonnal vissza csókoltam. Beletúrtam a hajába és magamhoz húztam. Alig találkozott a nyelvünk, csodálkozva hajolt el tőlem.
- Te ittál ? - kérdezte.
Míg az ő nyála a fogkrémtől volt mentolos, nekem konyak és cigi szagom volt, ami nem lehetett valami bizalomgerjesztő.
- Csak egy pár kortyot...- dadogtam.
- A nagyi kinyír ha megtudja. És egyáltalán, milyen új szokás ez, hogy a reggelt italozással kezded ? - nevetett fel ikrem gyerekesen.
- Amióta az estémet a veled való szexeléssel zárom.- vetettem oda és rohadtul nem viccnek szántam. Ezt érzékelhette Bill is, mert a ragyogó mosolya egy másodperc alatt lehervadt az arcáról.
- Értem én, kell némi idő, hogy feldolgozd. Ne hidd, hogy nekem egyszerű. De valahogy úgy érezem, hogy...- Bill itt elhallgatott. Kérdőn pillantottam rá.
- Hogy ?!
- Hogy újra tudnám csinálni...- vallotta be Bill és arca máris vörös színbe váltott át. Imádtam, mikor szókimondó és zavart egyszerre. Felizgatott. Akkor egyszerre volt gyerek és felnőtt. Remekül tudta ezt kombinálni. A kijelentése meg totál meglepett.
- Hát...- és nem jutott semmi értelmes az eszembe.
- Feltéve, ha majd valamikor újra akarod...Mert megértem, ha ez sokkolt, meg ha félsz, undorodsz, vagy akármi...
- Te milyen hülye vagy Bill. - mosolyodtam el a fejemet csóválva és megöleltem testvéremet, a következő pillanatban pedig már finoman csókoltam a száját. Készségesen ölelt ő is és viszonozta a csókomat. Én pedig a falhoz tolva, már bontogattam is nadrágját türelmetlenül. Nem ellenkezett, másodpercek alatt felizgult. A férfiassága keményre merevedett, ahogy ujjaimmal elhagyva a hasát, legérzékenyebb testrészét megérintettem. Felnyögött és még mélyebbre nyomult a számban, mialatt szorosan simult hozzám. Jó volt ismét érezni a bőrét és hallani izgatott zihálását, nekem sem kellett sok, hogy begerjedjek. Letoltam nadrágját a térdéig, hogy ne zavarjon és erősen markoltam a hímtagjára. Megrándult a teste és elhajolt a számtól.
- Szeretnél megint szeretkezni ? - lihegte. Lázasnak éreztem magam és legszívesebben rávágtam volna, hogy hát persze, de csak belecsókoltam a nyakába.
- Én...nem biztos, hogy most meg tudnám tenni...- feleltem és végig húztam ajkamat nyakának vonalán. Még annyira elevenek voltak bennem az éjszaka képei, hogy valami visszafogott, pedig kívántam Billt, de most inkább örömet akartam neki okozni, nem pedig fájdalmat. Bill erre nem mondott semmit, hagyta hogy tegyem amit jónak látok. Mikor ismét egymásra találtak ajkaink, csak csókoltuk egymást, míg én határozottan húzgáltam ikrem szerszámán a bőrt és testvérem hol halkabb, hol hangosabb nyögései, valamint csípőjének mozgása teljesen bepörgetett.
- Hidd el, nagyon szeretnék beléd menni, de most valahogy nem tudom megtenni...- szakadt fel belőlem egy kéjes sóhaj, amint elképzeltem, hogyan hatolnék Billbe az ágyán az éjjel szétdúlt párnák és takaró közt. Mindenem remegni kezdett és izzadság folyt végig rajtam, amint szemeim előtt megjelent a kép, hogy Bill lábai között fekve, testünk ritmusosan mozdul. A férfiasságom keményen állt a nadrágomban, már csak a fantáziálástól is.
- Szeretlek téged Tom...- suttogta a fülembe Bill hálásan.
- Én is...- mondtam halkan, majd gyorsabb ütemre váltottam és szinte a falhoz préseltem ikremet, aki moccanni sem tudott, de nem is biztos hogy akart. Csak a csípője mozgott az én kezemmel egy ütemre. Hangjai egyre hangosabbakká váltak. Reszketett egész testében és sós verejték folyt le a homlokán, a haja az arcába ragadt, a szája élénk vörössé vált és erősen markolta a pulóveremet a hátamnál. És csak sóhajtozott, nyögdécselt, talán beszélt is, de nem mindent értettem. Jó volt látni, hogy élvezi, teljes izgalomban voltam én is, zúgott a fülem és fájdalom vágott a szemeimbe, a fejembe.
- Csináld még....ez olyan jó...- kérte elfúló hangon és görcsösen szorongatta a ruhámat. Tudtam, hogy mindjárt elélvez és pont ezt akartam. Hogy jó legyen neki. Nem is kellett sokat várnom erre. Kezem még néhányat mozdult és Bill teste pár másodpercre megmerevedett, néma kiáltás hagyta el ajkait, a szemei lecsukódtak és teljes súlyával rám dőlt. A férfiassága ott lüktetett a tenyeremben és ujjaimat rövidesen elborította a ragadós, folyékony anyag, amit ikrem néhány hangosabb nyögése követett, aztán Bill csak zihált a karjaimban. És tudtam, hogy boldog. Mi tagadás én is az voltam és fura büszkeség töltött el, hogy eljuttattam az orgazmushoz. Hallottam szíve gyors dobbanásait a ruháján keresztül, ahogy öleltem és éreztem, hogy kapkodja a levegőt. És nekem is jó volt amit csináltunk, a gerincemen a hideg futkosott fel-alá és az alsónadrágom nedves lett az előcseppjeimtől.
- Istenem...- sóhajtotta fáradtan Bill és bágyadtan nézett rám. Gyönyörű volt, kócosan, izzadtan és még mindig remegve. Nem akartam elengedni, így akartam még állni sokáig, hosszú-hosszú percekig a szobánk falánál. Beszívva ikrem illatát, hagyni, hogy a haja birizgálja az arcomat és egyszerre lélegezni vele. Egyszerre létezni és nem megszólalni, hiszen a testünk mindent elmondott helyettünk. Szemeim Bill tekintetéről lassan elkalandoztak az ablak irányába és döbbenten vettem észre, hogy nagyanyánk autója akkor állt be a garázsba. A realitás szétszakította azt a törékeny világot, amiben voltunk. A felismeréstől kiszáradt a torkom.
- Hazajött...- mondtam kényszeredetten és az idegesség máris terjengeni kezdett bennem, mint valami méreg. Bill felkapta a fejét.
- Micsoda ?! - kérdezte és ő is az ablak fele nézett. Addigra nagyanyánk már kiszállt a kocsijából és a házba indult. Villámgyorsan ugrottunk szét, Bill magára rángatta a nadrágját, én pedig egy törölközővel törölgettem a kezemet és igyekeztem az előbbi kéjes vigyort levarázsolni az arcomról. Hallottuk az ajtó csapódását.
- Francba...- káromkodtam és Billre néztem, még mindig izzadt volt, az arca nagyon piros.
- Kell egy kis idő, míg össze szedem magam.- mondta és leült az ágya szélére. Tudtam tehát, hogy nekem kell lemennem a földszintre és bár nagyon nem esett jól, de muszáj volt.
- Oké, akkor megyek én. - ajánlkoztam kelletlenül és már mentem is. Nem voltam túl lelkes, lassan lépdeltem a folyosón és még lassabban mentem a lépcsőn. Mire leértem, nagyanyánk már felakasztotta a cuccait a fogasra és rosszallóan pillantott körbe a nappaliban és a konyhában lévő rendetlenség láttán. Fáradtnak látszott és gondterheltnek.
- Hello...- nyögtem ki idegességtől megcsukló hangon. Ahogy végig néztem a nagyin, rohadtul nem volt poénos kedvében. Hanyagul biccentett egyet és máris elkezdte rendezgetni a kanapén lehúzódott takarót.
- Rendet akartunk rakni, csak...- kezdtem bele a mentegetőzésbe és az jutott eszembe, hogy sokkal, de sokkal jobb programunk volt a pakolásnál. Nagyanyánk közbe szólt.
- Gondolom nem volt rá elég időtök, biztos más elfoglaltságotok volt...- és a földre szóródott újságokért nyúlt. Hát mi tagadás, Billnek meg nekem éppen az volt az elfoglaltságunk, hogy lefeküdjünk egymással...Gúnyos mosoly szaladt az arcomra, de gyorsan el komolyodtam.
- Nem tudtuk mikor érkezel meg. Azt hittük délután, vagy...
- Vagy leginkább soha. Annak örültetek volna ! - jegyezte meg nagyanyánk, de rám sem nézett, csak pakolt.
- Én ilyet nem mondtam. - vonogattam a vállamat.
- De biztos gondoltál és az öcséd is. Tényleg, hol is van Bill ? - nézett fel a nagyi egy másodpercre. Fülig vörösödtem. Jaj, ha nagyanyánk tudná, hogy Bill éppen fent a szobánkban próbálja kiheverni, hogy nem is olyan régen hangosan nyögdécselve jutott el a csúcspontra.
- Mindjárt jön...- dadogtam és pont erre a mondatomra ért le az emeletről ikrem. Valamivel kevésbé pirosan és vizesen, de szakértő szemnek talán látható volt, hogy valami történt vele.
- Szia. - köszönt nagyanyánknak szemlesütve és megállt pontosan mellettem.
- Szép...Ezek szerint együtt a kis csapat...Nem gondoltam volna...- csóválta a fejét nagyanyánk és a konyha felé vette az irányt. Tétován követtük Billel.
- Mit nem gondoltál volna ? - kérdezte Bill.
- Le mertem volna fogadni, hogy mire haza érek, már árkon-bokron túl lesztek...- válaszolta nagyi.
- Ja, nekem meg is fordult a fejemben. - morogtam, be Bill szigorú tekintettel oldalba bökött.
- És te hol voltál nagyi ? - kíváncsiskodott ikrem.
A nagyanyánk két edény csörömpölés közben válaszolt.
- A barátnőmnél, ahogy említettem is a telefonban. Látni sem akartalak titeket, azután amiket megtudtam rólatok. Azt hittem, ekkorát sosem csalódok majd bennetek, de tévedtem. Keserű tapasztalat volt és rájöttem, senkiben nem lehet megbízni száz százalékosan, mert csak kihasznál. Időre volt szükségem, hogy átgondoljam és eldöntsem, hogyan tovább, ha már ilyen szépen elbántatok velem...
- Mi bántunk el veled, hát ez remek...- puffogtam halkan.
- Ezt nem tudom máshogy nevezni. - tárta szét a karjait a nagyi.
- És szabad tudnunk, hogy döntöttél ? - kérdezte Bill.
- Ha arra gondolsz, itt maradhattok e, hát közlöm, hogy igen. Én vagyok a gyámotok, minden felelősség az enyém. Természetesen sohasem raknálak az utcára titeket. - felelte nagyanyánk és a szekrényben keresgélt, majd anélkül, hogy kivett volna onnan bármit is, hirtelen becsukta.
- Köszönjük.- bólogatott Bill megkönnyebbülve, én meg csak vágtam a pofákat. Nahát, milyen kedves a nagyi, hogy most nem rúg ki minket a nagyvilágba, tizenegy évig meg köpött arra, hogy mi van velünk...
Nagyanyánk nem szólt semmit, némán pakolta be a mosogatóba az asztalon hagyott tányérokat és kiürült üdítős poharainkat. Én viszont nem voltam elégedett a válasszal. Azt is tudni akartam volna, hogyan tovább az anyánkkal kapcsolatban. Elmond e végre mindent, vagy hallgat tovább makacsul.
- És az anyánkkal mi az ábra? Elmondod végre mi a franc történt, hogy életünk jó részét az otthonban kellett töltenünk ? - kérdeztem hirtelen. Nagyi arcán árnyak suhantak el.
- Hát Tom, már vártam a kérdést. - gúnyolódott.
- Nagyszerű, akkor nem okoztam csalódást.- vágtam vissza ugyanolyan gúnyosan.
- Hoztam döntést erről is, de nem most fogom veletek megvitatni. Nagyon mérges vagyok rátok, pokolian fáj a fejem, alig aludtam az éjjel és hála nektek, egész nap takaríthatok utánatok. - mutatott nagyi a mosogatóban sorakozó piszkos tányérokra.
- Ez most komoly ? Tényleg nem akarod elárulni ? - hüledeztem.
- Tényleg. Szóval akár fel is mehettek és tanulhattok, mert gondolom tegnap csak a tv-t bámultátok...
Elhúztam a számat. Nagyi ezúttal nem trafált bele. Még hogy a tv-t néztük ! Annál sokkal durvábbat csináltunk...
- Akkor kösz a semmit megint csak. Annyira tudtam, hogy ez lesz...- legyintettem és elindultam a lépcsők fele.
- Vegyél vissza Tom, nem vagyok jó kedvemben ! - szólt utánam nagyanyánk. Bill most is mentegette a helyzetet.
- Hát rendben, majd elmondod amikor akarod...
- Jaj Bill, ne nyalizz már. - suttogtam neki dühösen és felviharzottam az emeletre. Rövidesen Bill is jött utánam és neki láttunk a leckének, bár iszonyatosan nem volt kedvem hozzá. A gondolataim másfele kalandoztak, hol anyánk, hol az éjjel történtek körül. Egy biztos, sem mateknak, sem irodalomnak, sem más tantárgynak nem volt helye köztük. Láttam, hogy Bill is nehezen boldogult a tanulnivalókkal. Reményvesztetten könyökölt a tankönyvei felett az íróasztalnál, és ha belefeledkezett valamibe, szorgalmasan rágta a feketére mázolt körmeit. A nagyi egyszer bejött és elkérte az ellenőrzőmet, hogy aláírja a megrovót, majd szó nélkül kiment és legközelebb csak akkor jött be, mikor kész lett az ebéd. Amit síri csendben töltöttünk el. Úgy ültünk hárman az asztalnál, mint akik megnémultak és csak az evőeszközeink hangja hallatszott. Evés után vissza mentünk a szobánkba és folytattuk a tanulást, bár inkább neveztem volna kínszenvedésnek, amit műveltünk.
- Hát nekem elegem van ! - jelentettem ki és lehajítottam az ágyról a fizika könyvemet, ami tompa puffanással ért a földre. Bill felkapta a fejét.
- Nem értesz valamit ? - kérdezte.
- Aha. Például azt, hogy lehet ilyen a nagyi ? Miért nem tudja lelőni a történet végét ? Eldöntötte, hogy találkozhatunk az anyánkkal, meg felfed e mindent, vagy éppen hogy nem ? Akármit is határozott el, azt nekünk tudnunk kell ! De nem, ő így áll bosszút. Szép...- motyogtam magamban.
- Meg fogjuk tudni. Szerintem előbb-utóbb elárulja. Nyugodj meg ! - mondta Bill bíztatóan.
- Nem vagyok ideges...- vágtam a szavába.
- De az vagy. - mosolygott Bill.
- Oké, akkor az vagyok. Szét tudnám verni az ajtót, vagy lerugdosni a falat. Utálom ezt a tehetetlenséget és a rohadt korlátokat, amik közé még három évig zárva vagyunk ! - adtam meg magam Billnek, aki jól átlátott rajtam és a kusza érzelmeimen.
- Minden rendben lesz egyszer. Ne félj...- nyugtatgatott Bill az ágyon heverve a tankönyv felett.
- Egyszer...Csak győzzem kivárni. - morgolódtam.
Testvérem lapozott egyet a könyvben.
- Tudod, azért jó, hogy a nagyi nem hamarabb jött haza.  Képzeld, ha megérkezik és mi nem vesszük észre. Benyit és...
Bill nem fejezte be a mondatát, de így is tudtam tovább képzelni és hát a jelenet még a gondolataimban is súlyos volt.
- Az meg még durvább lett volna, ha az éjszaka közepén állít be. - röhögtem fel idétlenül.
- És ezt már biztos nem tudtuk volna kimagyarázni. - toldotta meg ikrem.
- Nem bizony. Te nem tudod, milyen büntetés jár az ilyen szabály szegésekért a nagyinál ? - idétlenkedtem. Bill csak a vállát vonogatta.
- Szerintem ezt nem feltételezné rólunk. Ez annyira hihetetlen és elképzelhetetlen, hogy senki sem gondolná...- mondta végül nagy sokára és az előbbi oldott hangulat hirtelen nyomottba csapott át. Megint átfutott az agyamon, hogy mit csináltunk és Billnek is ilyesmik járhattak a fejében, mert csak feküdt az ágyán maga elé meredve. Sóhajtottam egy nagyot és felvettem a földre dobott fizika tankönyvet. Fogalmam sem volt, vajon tudok e valaha úgy gondolni a történtekre, hogy nem szorul el a torkom, a szívem, nem önt el a forróság, a gyomrom nem ugrik össze és nem kerülget a rosszul léttel vegyes izgatottság a tetteink miatt. Ekkor kivágódott az ajtó, aminek hatalmas csattanására riadtan ugrottam fel az ágyról, mert egyáltalán nem számítottam rá. Bill is ijedten nézett a hang forrásának irányába. Az ajtóban a nagyanyánk állt fenyegető nézéssel.
- Mi van ?! - förmedtem a nagyira kissé emeltebb hangnemben, mert eléggé megrémisztett a váratlan zaj.
- Talán tessék. Úgy látom, az illemórákon sem remekelsz. - szólt közbe a nagyi gúnyosan.
- Bejöhetnél kicsit halkabban is, a végén még kitöröd az ajtót. - mondtam rosszallóan.
- Nem érdekel az ajtó. - vágott a szavamba nagyanyánk.
- Valami baj van ? - meresztett nagy szemeket Bill és felült az ágyban.
- A nyilvánvalókon kívül ? - kérdezett vissza nagyi.
- Most éppen mit rontottunk el ? - forgattam meg a szememet türelmetlenül.
Nagyanyánk erre előhúzott a háta mögül valamit, amit azonnal felismertem volna még ezer hasonló közül is. Azt a törölközőt tartotta a kezében, amit Bill éjjel az ágyra tett és amit jócskán beborított a vére. A szívem őrült zakatolásba kezdett és éreztem, hogy sápadok. Szájtátva néztem Billre, hát körülbelül ugyanúgy festhetett mint én. Na, erre abszolút nem számítottam...
- Ez meg micsoda ? - kérdeztem tettetett értetlenséggel, remélve hogy közben valami normális ötlet az eszembe jut, a dolog kimagyarázására.
- Azt nektek kell tudnotok. A fürdőszobában találtam. - lebegtette meg a szemeink előtt nagyi a vérfoltos törölközőt. Hányingerem lett az idegességtől.
- Gőzöm sincs...- ráztam meg a fejemet bizonytalanul.
- Ugyan már fiúk, hagyjuk ezt a mellébeszélést ! Mégis, elárulnátok, mi a jó büdös franc folyt itt a hátam mögött ?! - ordította magából kikelve nagyanyánk és a tekintete semmi jót nem jósolt, sőt egészen félelmetes volt. A feszültség és döbbenet tapintható volt a szobában és egyszerre olyan hideg lett, mintha egy fagyos kés hasogatta volna fel a levegőt. Teljesen megnémultam, mint akinek elszakadtak a hangszálai és nem tudtam kitalálni semmi ésszerűt. Egyszerűen minden gondolat eltűnt a fejemből. Az arcom a fehér és a vörös között váltakozott fél másodpercenként, a szám kiszáradt, homlokomat izzadtság lepte el. Ez hihetetlen ! Nem történhet ilyen ! Valaki ébresszen fel, mert ez biztos csak egy rémálom ! Istenem, bárcsak eltűnhetnék a föld színéről...Azonnal...