- Bill ébredj, tüzijáték. - suttogtam neki, mintha soha sem láttam volna hasonlót. De Bill nem mozdult.
- Bill...ez olyan szép...- mondtam még és finoman végig simítottam a vállán. Bill hirtelen mozdulattal oldalra fordult, de nem ébredt fel. A tüzijáték pedig abba maradt, eltűntek a színes minták a falról, már csak a szilveszteri trombiták szóltak és a házak felől hangos új évi kívánságok.
- Boldog új évet ! - mondtam magamnak és így kicsit önironikusra sikeredett. Megérintett a magány és eszembe juttatta a régebbi szilveszter éjszakákat, amikor mindenki ott állt a gyerek otthon teraszán és áhítattal figyelte a sötét égen cikázó tüzijátékot. Mi is ott voltunk Billel és ámulva találgattuk a következő robbanás vajon milyen színeket fest az égboltra.
A kinti zajongás váratlanul el hallgatott és ismét némaság ülte meg a környéket. Egy percre lehunytam a szemem, majd újra kinyitottam. Bill olyan szorosan feküdt mellettem, hogy háta karomhoz nyomódott. Éreztem egyenletes levegővételét és a teste melegét. Ami nem hagyott aludni, sőt egyre élénkebbé tett, mindenemet átjárta az izgalom. Magam sem tudom miért, de teljes testemmel oldalra fordultam és gyengéden átöleltem ikremet. Az előbbi hirtelen rosszul lét, mintha sose lett volna, csak a gyomrom liftezett fel-alá, de már nem az italtól. Tudtam, hogy nem attól. Fejemet Bill nyakába fúrtam és hosszú percekig csak feküdtem ott, bámulva testvérem hajának sötétjébe. Furcsa gondolatok suhantak át rajtam. Már nem voltam annyira részeg, de mégis émelyegtem és kilelt a hideg bőrének érintésétől. Végig húztam tenyeremet a vállán, aztán derekán. Azt hittem felébred erre, de nem így történt. A gyomrom egyre jobban kezdett fájni és döbbenten tapasztaltam, hogy szerszámom kőkeményre duzzadt, ettől a pár mozdulattól. Felnyögtem és gyorsan a hátamra fordultam.
Nem feküdtem még senkivel sem úgy ahogy az előbb, vele meg főleg nem. Persze volt, hogy az otthonban rosszat álmodott és az éjszaka közepén átmászott az ágyamba. De az más volt, gyermeki közelség. Amit most éreztem nem volt az. Csupa-csupa felnőttes dolgot hozott ki belőlem, olyanokat amiket nem ismerhettem. Hát hogy ismertem volna ?! Tizenöt évesen...
Az ujjaim amikkel előbb még Billt simogattam, szinte önálló életre keltek és a nadrágom gombjait kezdték bontogatni. Láttam hogy Bill mellettem nyugodtan szuszogott. A gombok gyorsan engedelmeskedtek, én pedig türelmetlenül fogtam meg hímtagomat. Kőkemény volt és forró tapintású. Sóhajtottam egy nagyot, és ismét csak Bill felé néztem. Nem akartam hogy felébredjen, hogy lássa mit csinálok. Elkezdtem a kezemet mozgatni a kemény testrészen és pillanatok alatt melegem lett. Éreztem hogy piros lett az arcom. Zavarban voltam még saját magam előtt is. A hely sem volt megfelelő, olyan érzéseim támadtak, mintha nagyi nézne elképedve, miközben megszegem a kitudja hanyadik szabályt, miszerint ebben a házban ilyesmit nem szabad művelni. De a fejembe minden gondolatnál erősebben tolakodott Bill csókja, tűzforró nyelve amiben olyan izgató az a piercing, ölelése, meleg lehelete és ártatlansága. És ahogy ő is akarta azt a csókot...Hiába voltunk tizenöt évesek, ott volt köztünk a tiszta szenvedély. A gyerek otthon beli hittan tanár mondatai jutottak eszembe és az a szó, amit mindig mondott ha valaki nagyon rosszat tett közülünk...Elkárhozni...Igen...Velem is valami ilyesmi fog történni, ha ezt nem hagyom abba sürgősen. Mi a franc történik ?! Mik ezek a hülye gondolatok és még hülyébb cselekedetek ?! Hogy fantáziálhatok a saját testvéremről, miközben magamhoz nyúlok ?! De hiszen Bill fiú és mi ikrek vagyunk...Abba kellett volna hagynom, sőt el sem kellett volna kezdenem. Mert az nem normális hogy a testvéremet, aki iránt mindig testvéri szeretetet éreztem, most máshogy szeressem. Hogy elkezdjen érdekelni, hogy szépnek lássam, hogy felzaklasson...
A kezem egyre gyorsabban mozgott és a nemrég átélt csók képei villantak be előttem. Mintha még mindig éreztem volna az ajkát az enyémhez tapadni és mintha ismét láttam volna felnyílni nagy barna szemeit, amiben ott volt a riadalom, de emelett valami másnak a tüze is...Bill...ki vagy te...mivé lettél az elmúlt másfél év alatt...hogy lehetsz ennyire felkavaró ?! Hogyan tudod elfeledtetni velem a testvériségünket ?! Képzeletem vadul cikázott, ahogy mozdulataim is mind gyorsabbak lettek és már nem tudtam gátat szabni a cselekedeteimnek. Nyögtem és ziháltam, az ágy halkan recsegett csípőm minden egyes rándulására. Féltem, hogy Bill felkel majd és kérdőn bámul rám, de ez a tudat sem rettentett el, inkább izgatott. És vitt tovább a beteljesülés útjára. Ami váratlanul és erősen tört rám. A testem egy pillanatra megmerevedett és hangosan felnyögtem. Aztán remegve vágódtam hasra. Éreztem a lepedő hidegségét ágyékomnál, ami pár másodperc múlva nyirkosan ragadós lett alattam. A szívem szinte ki akart ugrani a torkomból és a ruha izzadtan tapadt a hátamra. Lassan húztam el a kezemet a nadrágomtól.
- Bill...- nyögtem keservesen két levegővétel között és feküdtem percekig, zakatoló szívvel, csurom vizesen.
Amint a reszketés és az erős szívdobogás kicsit enyhült, erőtlenül felültem az ágyon és összegomboltam a nadrágom. Csak ültem a sötétben és nem voltam túl jól, talán a hirtelen mozdulatoktól, a gyomrom mintha felkerült volna a torkomba, úgy éreztem mindjárt elhányom magam. Az ágy lábánál lévő konyakos üvegre pillantottam. Szédelegve másztam ki az ágyból, felvettem a földről és belekortyoltam az üvegbe. Nem kellett volna, amint a konyak ízét megéreztem, a hányinger még hevesebben tört rám. Nem akartam zajt csapni és felébreszteni Billt, ezért kóvályogva indultam el a fürdőszoba irányába. Belöktem az ajtót és öklendezve hajoltam a WC kagyló felé. Nem volt nagyon mit kihánynom, nem is vacsoráztam, csak ittuk azt a hülye konyakot Billel, akinek úgy látszik nem ártott meg annyira, mint nekem...Soha többet nem iszom alkoholt...az életemre esküszöm...Az erőlködéstől könnyes szemmel bámultam a WC csészét, mikor a fürdőszoba nyitott ajtaján keresztül megláttam fényt gyúlni az udvaron és rögtön ezután ajtó csapódás ütötte meg a fülemet.
- Francba ! - káromkodtam és a kezemben lévő konyakos üveget behajítottam a szennyes tartó kosárba. Majd gyorsan lehúztam a WC-t és megmostam a kezem. Éppen időben, mert léptek közeledtek felfelé a lépcsőn.
- Minden rendben Tom ? - állt meg a lépcső tetején nagyanyám. Pont akkor léptem ki a fürdőszobából. Gyanakodva vizsgálgatta az arcomat, ami nyilván falfehér volt a hányástól, a homlokomon pedig izzadság gyöngyözött.
- Persze. - feleltem szűkszavúan.
- Világosságot láttam fentről, te miért nem alszol még ? - kérdezte és egyenest az arcom közepébe bámult. Olyan volt, mint aki mindent tud arról, ami a falak közt történt a távollétében, az ivászat, a csók és az, amit ennek hatására tettem. Zavartan elfordítottam a fejemet, hogy ne tudjon rám így nézni.
- És milyen volt az este ? - érdeklődtem, hogy figyelmét eltereljem.
- Mint minden évben. Hidegtál, halk zene, éjfélkor pezsgő. Eljöhettetek volna...
- Majd máskor. Most lefekszem. Jó éjszakát ! - vágtam a szavába nem túl udvariasan és gyorsan elindultam a szoba felé. Nem volt kedvem beszélgetni.
- Jó éjt ! - szólt utánam ő is. A hátamban éreztem a tekintetét és igyekeztem olyan egyenesen menni, ahogy csak tudtam. Halkan csuktam be a szoba ajtót magam mögött és az ágyamhoz botorkáltam. Bill még mindig békésen aludt, végig pillantottam rajta és fájdalmasan összeugrott a gyomrom. Ledőltem mellé. A lepedő még nedves volt és egyből eszembe juttatta amit nem rég csináltam. Elborított a szégyen, tetőtől talpig, úgy ahogy a vágyakozás borított el még nem rég. Mekkora barom vagyok ! Szorosan becsuktam a szemem és nyakig magamra húztam a takarót, de ahogy ismét közel kerültem Bill testéhez, máris melegem lett, gyorsan a fal felé fordultam és próbáltam nem gondolkodni.
Nehéz éjszakán voltam túl, keveset aludtam és másnaposan ébredtem fel, hasogató fejfájással. Bill már nem feküdt mellettem és az egész tegnapi este olyan volt mintha meg sem történt volna. Pedig természetesen igaz volt, mégis olyan valószínűtlennek és a normális élettel össze egyeztethetetlennek látszott pár óra alvás távlatából. Mintha Bill Kaulitz ismét csak a testvérem lenne, úgy mint előtte való nap, vagy azelőtt, vagy bármikor. Aztán ráébredtem hogy ez nem így van, az egész akkor is valóságos, ha nem akarom hogy az legyen. Nem tudom Bill mit akart elérni a tegnapi kérésével, de sikerült a feje tetejére állítani bennem mindent. És ez cseppet sem volt jó érzés. Nem voltam soha az az érzelgős típus, a gyerekotthonban és nevelő családoknál megtanultam kevés érzelemmel élni a mindennapokat. Azért persze én is szerettem, én is ragaszkodtam, vagy épp én is szenvedtem ha az élet úgy hozta. Nekem is voltak könnyeim és tudtam szívből nevetni, de amit Bill elindított bennem, az romantika volt és gyengédség egy jó adag nemiséggel. Már a szavak sem tizenöt éves gyerekeknek voltak valóak. Lassan keltem fel az ágyból és a szekrényből tiszta ruhákat pakoltam elő, meg egy törölközőt. Mikor kiléptem a szobából, reggeli illata csapta meg az orromat a földszint felől. Talán palacsinta...A gyomrom máris tiltakozott.
- Istenem ne...csak enni ne kelljen ! - sóhajtottam. Monoton mozdulatokkal mentem a fürdőszobába és szinte csukott szemmel nyomtam fogkrémet a fogkefémre, miközben megnyitottam a csapot és elkábított a víz zubogása.
- Tom ! - suttogott Bill halkan és a leheletét éreztem a nyakamon. Ijedten rázkódtam össze, a csapból ömlő víztől nem hallottam hogy bejött, nem számítottam rá, a fogkefe is kiesett a kezemből. Elzártam a csapot és megfordultam. Ott találtam szembe magam ikremmel. Tegnapi vágyaim tárgyával. Nagyon közel állt hozzám és mosolygott. Úgy mint tegnap. Vérforralóan. Máris elmúlt a kábultságom, az arcom égett és kapart a torkom.
- Jó reggelt és boldog új évet. - köszönt Bill és a lábunk alatt lévő padlót nézte.
- Neked is...- morogtam és legjobbnak tartottam én is a padló irányába tekintgetni, így talán elkerülöm a pillantását.
- Miért nem ébresztettél fel éjszaka, hogy menjek át a saját ágyamba ?! Teljesen elfoglaltam a helyedet...- mondta Bill.
- Dehogy is ! - vágtam a szavába.
Elmosolyodott és szemei végig szaladtak kissé kialvatlan ábrázatomon.
- Azért kialudtad magad ? - kérdezte.
- Nem mondhatnám, de ennek semmi köze ahhoz hogy az ágyamban aludtál.Viszont nem akarok többé konyakot látni, elég másnapos vagyok. - feleltem a vállamat vonogatva, és felvéve a nem törődmség álarcát, hogy Bill ne is sejtse, mit éltem át tegnap vele kapcsolatosan. Újra elmosolyodott, de nem úgy mint az előbb. Félénken.
- Tegnap este mi...- kezdte.
- Sokat ittunk, hülyék voltunk...- szóltam gyorsan közbe, majd elhallgattam. Bill ujjai az enyémekhez értek. Lenéztem és nem húztam el a kezemet, hagytam. Mert nekem is jó volt az érintése.
- Az a csók nekem mindent jelentett. Nem is tudom elmondani mit éreztem akkor...az volt az első, tapasztalatlan voltam, de te mégsem gúnyolódtál rajtam. Te mutattad meg hogyan kell...
- Valami lánynak kellett volna. - nevettem fel erőltetetten.
Bill hevesen rázta a fejét.
- Ezt neked kellett ! Drága Tom, drága testvérem...- Bill hangja hálásan csengett. Felkaptam a fejem. Nem értettem, miért szúrta be azt az utolsó szót a mondata végére. Végképp össze kavart így is mindent. Így sem értettem már semmit. Még a vad vágyakat sem, amik megrohantak, már attól is ha hozzám ért.
- Testvérek vagyunk ja, és te is tudod, hogy amit csináltunk, nem éppen helyén való...- vettem egy nagy levegőt.
- Akkor is legjobb dolog ami történhetett velem. Olyan jó volt, mint ahogy elképzeltem. - hallottam ismét ikremet. És láttam a szemében, hogy őszintén így is gondolja.
- Elképzelted ? - vontam fel a szemöldököm.
- Valahányszor rád néztem, láttam milyen magabiztos vagy, azt képzeltem mindent nagyon profin tudsz. És nem tévedtem. - felelte Bill elcsukló hangon. Jól esett hogy ilyeneket feltételez rólam, de egy darabig megint csak hallgattunk.
- Akkor szereztem neked egy jó estét ? - vettem poénosra a figurát, mert mondanom kellett valamit, miközben az agyamban az dörömbölt, hogy Bill micsoda éjszakai pillanatokat szerzett nekem. Már a gondolatba is belevörösödtem.
Bill bólogatott és csuklóm környékén lévő kezei elsiklottak az alkaromnál egészen a hátamig. Bátortalanul próbált megölelni, de karja a csapba ütközött. Észrevettem és elmosolyodtam. Tettem egy lépést felé, hogy magához tudjon vonni, közben találkozott a tekintetünk és ismét úgy éreztem ahogy éjszaka...Ikrem ajkát néztem és újra akartam érezni, ahogy a nyelv piercingje hozzá ér a nyelvemhez. Néztem rá és szerettem volna, hogy körbevegyen a lázas forróság és hogy ne gátoljon a testvériség szabálya. Megint elvette az eszemet...Megint...
- Bill, én tegnap, mikor aludtál...- suttogtam lángoló arccal és míg az elmúlt éjjel a világ legnagyobb titkának véltem a tettemet, most már nem éreztem magam akkora baromnak a tegnapiért, már nem volt bennem az a szégyen érzés. Csak a szívem lüktetett egyre hevesebben.
Ekkor csapódott az ajtó, nagyanyánk rontott be dühösen. Ijedten ugrottunk szét Billel, ő a vízcsap felé hátrált, én meg az üveg polc irányában, a nagy lendülettől háttal neki ütköztem, így majdnem levertem az ott lévő tárgyakat. Rémült szemmel néztünk nagyanyánkra, aki megállt előttünk csípőre tett kézzel. Alaposan végig mért minket, majd megszólalt.
- Még aludtatok, mikor feljöttem ide és gondoltam kimosom a szennyes ruháitokat...
- Basszus ! - jajdultam fel mert eszembe jutott, hogy a szennyes kosárba dobtam a konyakos üveget és teljesen elfeledkeztem róla.
- Mekkora állat vagyok...- suttogtam. Bill értetlenül pislantott rám, de nem volt időm elmagyarázni.
- Vigyázz a szádra ! - mondta nagyanyánk, majd előhúzta a háta mögül az italt.
- Ez most biztos nem az, amire gondolok, ugye ?! - kérdezte gúnyosan. Megfagyott a levegő egy szempillantás alatt.
- Hát...- dadogta Bill, amint felismerte az italos üveget, amiből tegnap jócskán fogyasztottunk.
- Nyilván meg tudjátok magyarázni, hogy került az üveg a szennyes kosárba és miért hiányzik az italból...- rázta meg a konyakos üveget a szemünk előtt nagyanyánk. Bill hallgatott és én is csak az ajkamat harapdáltam kínomban.
- Várom a válaszotokat...- fonta karjait a mellkasán keresztbe nagyanyánk.
Tudtam hogy bajban vagyunk, amibe én sodortam bele magunkat és még csak meg sem érte, mert a részegség egyáltalán nem vicces. Az előbbi nagy izgalmam mind inkább nyomasztó szorongásba csapott át.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése