Csak csókolj meg !

Álltam ikremmel szemben és hirtelen nem is tudtam mit szóljak, nem hallottam hogy kijött utánam, ezért is lepett meg a váratlan érintése.

- És ne sírj ! Tudom hogy néha kell, hogy néha muszáj, de...
- Nem sírok ! - söpörtem le a tenyerét az arcomról dühösen. Nem szerettem, ha észreveszik hogy elgyengültem. Utáltam, ha látják a könnyeimet. A gyerek otthonban töltött évek megtanították, hogy a sírás a gyengék jellemzője, ha sírsz eltaposnak. Mégsem tudtam teljesen kiiktatni az életemből. Elfordultam és zavaromban a garázs kapujának lakatját kezdtem el piszkálni. Nem akartam, hogy Bill észre vegye mennyire elvörösödtem, nem akartam, hogy akár csak sejtse is milyen őrülten ver a szívem attól, hogy megérintett.
- Megfázol Tom...gyere be...- szólalt meg Bill és a vállamra tette a kezét.
- Jól vagyok, nem lesz semmi bajom, csak hagyjál már békén ! Miért kell neked mindig fogdosni engem ?! - csattantam fel és már abban a másodpercben megbántam, hogy ilyet mondtam a testvéremnek. Úgy viselkedtem mint egy kretén. Már megint. Vagy még mindig...
- Bemegyek, ha egyedül szeretnél lenni...- dadogott Bill, mire gyorsan rávágtam.
- Igen, azt akarom ! Egyedül lenni...- és szó nélkül elhúztam Bill mellett. Végigbotorkálva a hóban, egyenest a kerítéshez mentem. Csak bámultam ki a sárgára festett, néhol már rozsdás rácsok közt az előttem elterülő érintetlen, hófehér tájra. Csend honolt, sehol sem hallottam mozgolódást, még autók vagy motorok zaja sem verte fel a környéket. Még mindig úgy gondoltam,  semmi keresnivalóm sincs itt és hogy ezt sosem fogom megszokni...Idegen és furcsa. Olyan itt, mintha meghalt volna minden, mintha meghalt volna az élet...
A karácsony így telt el, egyhangúan és távolságtartóan. Igyekeztem nem szítani a tüzet, inkább elkerültem a konfrontálódást nagyanyánkal, pedig néha igencsak idegesített, de Bill mindig ügyesen oldotta a vitás ügyeket. Ha túl szemtelen voltam és feleselni kezdtem, ő csak finoman a karomra tette a kezét és ennyit mondott:
- Tom ezt ne...
Én pedig elhallgattam. Magam sem tudom miért, de ikrem félelmetesen hatott rám. Az egész lénye egyszerűen maga alá gyűrt.  Hihetetlen volt ahogy mosolygott. Akárhányszor elment előttem, szédülés és szívdobogás kerített hatalmába, ehez párosult a gyomor fájdalom, meg egy sor más érzelem, amivel eddig sosem találkoztam. És egyik volt a testvériséghez sorolható. Sokszor kaptam magam, hogy a fantáziám szárnyra kel és a tekintetem egyre csak elidőzik Bill csodálatos arcán, beleveszik barna szemeibe és a vonásaiba.  És mentegettem az érzéseimet magam előtt, hogy biztos csak a magány teszi, a másfél év kényszerű elválás, hogy úgy nézek rá, mint egy gyönyörű idegenre. Aztán rám szakadt a nehéz felismerés. Te jó Isten, de hisz ő az öcsém...És hányingert kaptam saját magamtól...
Eljött az utolsó nap az évből, ha valaki tavaly azt mondja, hogy az idei szilveszter egy világ végi faluban, a nagyanyámnál ér, hát Isten bizony körberöhögöm. Nekem ez az nap is ugyanolyan volt mint a többi, leszámítva, hogy tovább maradhattunk ébren és röhöghettünk a nevelők részeg szerencsétlenkedésein. Nagyanyánk váratlanul bejelentette, hogy programja van. Ezen igencsak elcsodálkoztunk, hiszen mióta nála laktunk sohasem beszélt arról, hogy lennének barátai.
- Mégis hova mész éjszaka ? - kíváncsiskodott Bill.
- Még nincs éjszaka...- mondta válasz helyett nagyanyánk.
- Fél tíz múlt...- jegyeztem meg a kanapén terpeszkedve és az idétlen szilveszteri műsorokat bámulva a tv-ben.
- És ? Ki mondta, hogy nem szabad utcára lépnem fél tíz után ? Vagy szerintetek én már túl öreg vagyok, hogy kikapcsolódjam ? - nagyanyánk arcán kis felháborodás jelent meg, ahogy a tükör előtt igazgatta magán kabátját.
- Dehogy is... - rázta meg a fejét gyorsan Bill.
- Egy gyermekkori barátnőmhöz és a férjéhez megyek, itt laknak a  faluban és minden évben náluk töltöm az év utolsó estéjét.
- Mindig ? - meresztett nagy szemeket Bill.
Nagyanyánk elkomorult.
- Vagyis majdnem mindig. Nagyapátok halálának évében nem voltam ott. Amúgy ha akartok, jöhettek ti is...úgyis kiváncsiak rátok, mint ahogy legtöbben itt a faluban...
- Kösz, kihagyom. - vágtam közbe, mert semmi kedvem nem volt egy vadidegen családnál dekkolni és unalmas kérdésekre válaszolgatni.
- És te Bill ? - nagyanyám Billre nézett, aki talán egy másodpercig hezitált.
- Inkább itt maradok Tommal. - felelte végül.
Nagyanyánk bólintott.
- Ahogy gondoljátok, nem erőltetem. Ha bármi baj lenne, a telefonszámukat a konyha asztalon hagytam. Éjfél után hoznak haza autóval. Vacsora a sütőben, édesség a hűtőben. Remélem jól viselkedtek és bízhatok bennetek...
Ezzel kifele indult, majd az ajtóból vissza nézett.
- Boldog új évet fiúk ! - mosolyodott el halványan.
Billel összenéztünk.
- Neked is...- nyögtem ki.
- Érezd jól magad ! - tette hozzá Bill.
- Majd megpróbálom. - mondta nagyanyánk és becsukta maga mögött az ajtót. Miután az udvari lámpa is elaludt, jelezvén hogy elhagyta a házat, csak szótlanul ültünk a nappaliban Billel.
- Hát erről ennyit, ahoz képest hogy mennyit beszélt a családi ünnepekről, jól lelépett... - szólaltam meg egy kis csend után.
- Jaj Tom, de hiszen mondta, hogy vele mehetünk...- vette nagyit védelmébe Bill.
- Tudod ki megy oda....- vágtam pofákat.
- És most mit csináljunk ? - kérdezte Bill tanácstalanul.
- Lépjünk le ! Nagyanyánk sehol, a kulcs a zsebemben és van még valamennyi pénzem is. Minden adva van hozzá. - mondtam és poénnak szántam, de Bill nem nevetett rajta.
- Bocs Tom, de nem megyek sehova. Nekem jó itt. De ha nem így lenne, akkor is hova mehetnénk, meg hogyan ? Szilveszter este van, semmilyen közlekedési eszköz nem jár. Ez itt nem Lipcse...
- Oké, fejezd be, csak vicceltem ! Mi a francért veszel mindent komolyan ?! - legyintettem bosszúsan és a konyhába ballagtam. Bill, szaporán jött a nyomomban.
- Sütit akarsz enni ?
Nem feleltem, kinyitottam a konyha szekrényt és keresgélni kezdtem.
- Hé Tom, a süti a hűtőben van...
- Én mást keresek...- mondtam, csak hogy végre elhallgasson.
- Micsodát ? - kérdezte Bill, majd kiváncsi tekintete elkomolyodott, amikor diadalittasan kihúztam a fűszeres doboz mögül egy üveg italt.
- Ezt ! Múltkor láttam meg, mikor segítettem bepakolni a szekrénybe ! - és a kezébe nyomtam az üveget.
- Konyak...- olvasta hangosan az üveg címkéjén álló felíratot Bill.
- Ihatnánk egy pohárral, elvégre nekünk is szilveszter van. - vettem elő a konyha szekrényből két poharat. Billnek nem tetszett az ötlet, komoran csóválta a fejét.
- Szerintem ezt nem kellene Tom. Nagyi biztos nem engedné, hogy tizenöt évesen igyunk. Az ivás amúgy sem jó ötlet, emlékezz arra a fiúra a gyerek otthonból, akit kórházba kellett szállítani...Hogy is hívták...Heinrich...
- Heinrich...aha...De ő egy maga akart meginni egy egész üveg vodkát. Mi meg csak egy kicsit iszogatnánk. Nem lesz semmi bajunk tőle, de ha nem tudlak meggyőzni és csak hisztizni tudsz, jobb is ha egyedül iszom. Menj és nézd a hülye műsorokat a tévében. - vontam vállat mérgesen és az itallal a kezemben az emeletre indultam. Dühített Bill jókisfiús viselkedése és hogy mindig mindenben azt nézte nagyanyánk mit szólna. Én viszont lazítani akartam. A feszültség, ami ide érkezésemtől kezdve körülvett, lassan megölt belülről. Inni szerettem volna, gondolkodás nélkül nyelni az alkoholt, még akkor is ha kicsit a fejembe száll majd. Na és ?! Az év utolsó éjszakáján nekem is szabad olyat tennem, ami szabályokba ütközik. Mert a nagyi hülye szabályai között az alkoholizálás is biztos szerepel. Nem tudott érdekelni...
Bementem a szobánkba és villanyt kapcsoltam. Felbontottam az üveget és bele kortyoltam az italba. Első pillanatban majdnem kiköptem annyira rossz volt. De aztán gyorsan lenyeltem, majd hirtelen utána ittam még egy kortyot és még egyet. A második és harmadik, már nem is volt olyan szörnyű, mert tudtam mire számítsak. Leültem az ágyamra, a hátamat a falnak vetettem és csak nézegettem a kezemben lévő üveget, a benne lévő aranysárga színű itallal.
- Bejöhetek ? - hallottam ekkor Bill hangját. Az ajtó fele néztem, ikrem ott állt kérdő tekintettel.
- Ez a te szobád is. - rántottam meg a vállam. Bill ezt a választ igennek vette, mert belépett és az ágyamhoz sétált. Szó nélkül leült mellém, kivette a kezemből a konyakot és bele ivott. Jól meghúzta, majd keserves arckifejezéssel lerakta maga mellé a párnára. Láttam, hogy csak miattam tette az egészet és ez forrósággal töltött el belülről. Abban a percben pont azt a Billt láttam, aki régen volt.
- Istenem ! Ez nem valami jó. - mondta Bill.
Felnevettem, majd megkönnyebbülten sóhajtottam.
- Most úgy gondolom, hogy vissza jött az a Bill, akit elvesztettem...
- Sohasem vesztettél el Tom. Mint ahogy én sem téged. A másfél év alatt, egész végig itt voltál velem. Itt, egészen közel...- majd hirtelen mozdulattal megfogta a kezemet és a szívéhez húzta. Most már nem csak belülről, hanem kívülről is égetett a láz és megremegtem, ahogy ujjaim a mellkasához értek.
- Olyan megfejthetetlen lettél és különleges. - dadogtam és éreztem, hogy kiszáradt a torkom. Csak néztem Bill arcát és elragadott valami szédülés, ami talán az alkoholtól volt, meg még valami mástól, amit Bill váltott ki belőlem. A tenyerem feljebb csúszott a mellkasáról, egészen a nyakáig, szinte már érintve ikrem haját és arcát. Soha az életben nem voltam még ilyen közel hozzá.
- Veled szeretnék ünnepelni Tom. - suttogta csillogó szemmel Bill.
- Én is szeretném ha itt maradnál. Ha nem mennél le most tévét nézni...
A párna felé nyúltam és anélkül hogy oda néztem volna, felvettem onnan a konyakos üveget.
- Eszemben sincs. - rázta meg a fejét ikrem. Gyorsan ittam pár kortyot. Az ital marta a nyelőcsövemet és forróságot éreztem tőle a gyomromban.
- Ez tényleg baromi rossz. - nyögtem össze szűkített szemekkel és Bill felé nyújtottam az üveget, aki követte a példámat és ő is ivott az italból.
- Tudod, hogy most iszom először komolyan ? - kérdezte mosolyogva.
- Komolyan ? Az mit jelent ? Lehet komolytalanul is inni ?! - röhögtem.
- Csak sört ittam és bort a nevelő családnál, de abból is csak kicsit. Még soha nem kóstoltam meg annál erősebbet... - árulta el Bill. Alig hittem a fülemnek.
- Na ezt nem gondoltam volna. A kinézetedből ítélve úgy látszott, nagyon is benne vagy az élet sűrűjében.
- Ezt hitted ? Miért, milyen a kinézetem? - pillantott rám lopva Bill kezében az italos üveget szorongatva.

Hirtelen melegem lett és mindenféle jelzők jutottak eszembe. Szédítő, felkavaró, különös, érdekes, szívdobogtató, vadító,  kegyetlen és izgató...
- Hát hallod...tetkó meg piercing, extravagáns frizura meg smink, fekete lakk a körmödön...Ezer méterről is kitűnsz a tömegből. - feleltem végül nagy levegővétellel.
Bill ezen is csak mosolygott. Úgy mosolygott, hogy abba bele lehetett volna halni. Én legalábbis úgy éreztem, a vérnyomásom az egekben, az arcom tűzpirosan égett, a szám kiszáradt, a tenyerem izzadt és a konyaktól nehéz köd telepedett a fejemre. Eldőltem az ágyon és becsuktam a szemem. Hallottam, ahogy Bill lerakja az ágy mellé az üveget, aztán már csak forró lehelletét éreztem a nyakamnál. A szemeim felpattantak és szóra nyílt a szám, de nem tudtam mit mondani, csak néztem ikremet torkomban dobogó szívvel. Helyettem ő szólalt meg.
- És szerinted milyen vagyok ? - kérdezte halkan.
Izzadtság gyöngyözött a homlokomon és éreztem hogy imbolyog velem a szoba, az ágy...Francba, kellett nekem innom, vagy nem is csak ez részegített meg ?! Bill arca csak pár centiméterre volt az enyémtől.
- Szép vagy...- nyögtem ki számomra is ismeretlen, rekedt hangon. Majd gyorsan elkaptam a tekintetem, nem akartam azt az újabb őrjítő mosolyt látni. Legszívesebben felpattantam volna, hogy kirohanjak, annyira idegen szituáció ez, de valami mégis maradásra bírt, egyszerűen nem tudtam abból a közelségből elmozdulni, ami Bill és köztem volt.
- Köszönöm. - suttogta Bill.
- Aha...- biccentettem és kifele bámultam az ablakon, valamelyik házban házibulit tarthattak, az idegesítő disco zene egészen áthallatszott. Talán nekem is ott kellene lennem, vagy egy másikban, ahol csak inni kell és cigizni, részegen ténferegni a zenére és bámulni a lila meg kék fényben villódzó lámpákat...Ekkor Bill ujjait éreztem az alkaromon végigsimítani.
- Figyelj rám...
Kicsit hideg volt a keze. Összerázkódtam és arrébb húzódtam.
- Bill, mit csinálsz ? - kérdeztem és a választ kerestem Bill tekintetében, de csak meleg barna szemeit láttam, az azokban rejlő titokzatos csillogást és ez végképp össze zavart. Bill arca lángvörössé vált és szokatlan kifejezések jelentek meg rajta.
- Mi lenne, ha megcsókolnál ? - kérdezte percek múltán. Az alkoholtól zúgott a fejem és mintha messziről hallottam volna Bill hangját. Felröhögtem és vigyorogva arcon csókoltam, úgy ahogy egy testvért illik és úgy ahogy a gyerek otthonban is megtettem párszor, de Bill megragadta a pulóveremet, amikor el akartam hajolni.
- Mi van ? - csodálkoztam el erős szorításán.
- Nem így...- rázta a fejét Bill. Hirtelen mintha kő lett volna a szívemnél és lezuhant volna a gyomromba. Émelygés tört rám. És szinte fájtak a gondolatok, amik akkor a fejemben kergetőztek.. Bill megőrült, teljesen hülye lett, vagy mi ? Ezt hozza ki belőle az ivászat ? Most kellene kirohanni ebből az átkozott szobából, de előtte adni egy pofont Billnek, hogy józanodjon már ki és ne beszéljen ilyeneket, mert ez...Nem találtam a szavakat, nem azok a jelzők jutottak eszembe, amiket ilyenkor használni lehetne.Hiszen én sem érzek helyén valón, már azóta mióta betettem ide a lábamat. De ő mit akar tőlem ?!
Bill még mindig szorította a pulóverem ujját, arca feleletre, vagy reakcióra várt. Láttam rajta, hogy zavarban van, és én is abban voltam, mert a hozzám simuló törékeny teste nem viszolygást váltott ki belőlem hanem izgalmat. Tizenöt éves voltam, ismertem már ezt az elég kellemes érzést, ami az alhasamból indult ki az ágyékom irányába. Ismertem, most mégis azt kívántam, bárcsak ne tudnék így érezni, mert nem egy lány, vagy egy felnőtt film hozta ezt ki belőlem, hanem a tulajdon ikertestvérem, aki arra kért hogy csókoljam meg. És én nem felháborodok, hanem felizgulok ezen...
- Én a testvéred vagyok...Miért ? - bukott ki belőlem a kérdés és remegett a hangom, izzadtságban úszott mindenem.
- Mert érezni szeretném milyen. Én még senkivel sem csókolóztam. - mondta Bill szemlesütve. Akkor vettem észre, hogy már nem fogja a ruhámat és nem néz rám, hanem a szoba másik sarkába bámul.
Újabb meglepetés ért ettől a kijelentésétől. Azt is nehezen hittem el, hogy nem ivott töményet, de hogy még sosem csókolózott...
- Izé...- haraptam az ajkamba.
- És mert ez egy őrült éjszaka... - tette még hozzá Bill és ismét szembe találtam magam az arcával. Zavarodottan mosolygott.
- Te hülye vagy, meg részeg...- jelentettem ki nem oda illően és elég bunkón.
- És mert olyan jó veled Tom...- Bill szemei lecsukódtak és már nem láthatta, ahogy mosolyt csalt az arcomra. Még nem mondta nekem ezt senki sem.
A földön lévő konyakra néztem, talán jó lenne inni belőle, de mégsem nyúltam az ágy lábához, hanem Billhez hajoltam. Szaporán lélegzett, látszott, hogy izgul és én is kezdtem szorongani. Kint már zajos volt az éjszaka a szilveszteri petárdáktól és a trombitáktól, de így legalább nem hallottam zakatoló gondolataimat, ahogy Bill ajkára nyomtam az én ajkaimat. Éreztem hogy összerándul a teste és a karjaival körbefon. Nyelvem a szájához ért, ekkor felnyíltak eddig csukott szemei és döbbenten nézett rám, aztán ajkai készségesen szétváltak, engedve, hogy azt tegyem amit akarok. Úgy éreztem, mintha én is legelőször csinálnék ilyet, bátortalan voltam és félszeg, mintha most ismerkednék a csókolózással. És ezer fokon égtem. Majdnem elkaptam a fejem, mikor nyelvem, az ő nyelvében lévő piercingel érintkezett. Te jó ég, vajon hol van még testékszere ?! Éreztem hogy borít el tetőtől talpig az a bizonyos melegség, ami előbb a gyomromból indult ki, végig ment a gerincemen és most már testem minden pontján érezhető volt. Tényleg nem tudta, mit hogyan csináljon és ettől volt varázslatos az egész. Azt hittem majd tiltakozni fogok ellene, és minden részem lázadni fog, hogy megcsókoljam a tulajdon testvéremet. De nem így történt. Ahogy forró nyelve az én nyelvemmel találkozott, nem az lüktetett bennem, hogy ő az ikrem, ahogy belemerültem a csókba úgy halványodott el ez a tény, a vér törvénye és nem éreztem mást, csak a saját izgalmamat, Bill lélegzetvételét és karjait magamon. Testvérem zihálva hajolt el.
- De hiszen ez...úgy érzem, szétrobban a szívem...- suttogott és a szemei ragyogtak. Én erre nem tudtam mit mondani, csak sóhajtottam egy hatalmasat és fejemet a párnára hajtva néztem őt tovább.