Tüzijáték bennem

Hangos csattanásokra ébredtem és arra, hogy a szoba falait színes foltok borítják el. Kintről kiabálásokat hallottam, petárdák robbantak mindenfele. Kábán rezzentem össze minden egyes új hangra. Tudtam, éjfél volt. Egy új év kezdete. A szám keserű volt a konyaktól, szédültem, a gyomrom meg kavargott és fáztam is. Bill mellettem feküdt, arcát megvilágították a kinti fények. Felé hajoltam és néztem arcába hulló hajtincseit, lecsukott szemeit, az ajkát, amit azon az estén olyan félve megcsókoltam, majd hitetlenkedve bámultunk egymásra. Hihetetlen is volt amit tettünk. Mintha nem tudtuk volna hogy ezt nem szabad ! Mintha nem akartuk volna tudni...
- Bill ébredj, tüzijáték. - suttogtam neki, mintha soha sem láttam volna hasonlót. De Bill nem mozdult.
- Bill...ez olyan szép...- mondtam még és finoman végig simítottam a vállán. Bill hirtelen mozdulattal oldalra fordult, de nem ébredt fel. A tüzijáték pedig abbamaradt, eltűntek a színes minták a falról, már csak a szilveszteri trombiták szóltak és a házak felől hangos új évi kívánságok.
- Boldog új évet ! - mondtam magamnak és így kicsit önironikusra sikeredett. Megérintett a magány és eszembe juttatta a régebbi szilveszter éjszakákat, amikor mindenki ott állt a gyerekotthon teraszán és áhítattal figyelte a sötét égen cikázó tüzijátékot. Mi is ott voltunk Billel és ámulva találgattuk a következő robbanás vajon milyen színeket fest az égboltra.
A kinti zajongás váratlanul elhallgatott és ismét némaság ülte meg a környéket. Egy percre lehunytam a szemem, majd újra kinyitottam. Bill olyan szorosan feküdt mellettem, hogy háta karomhoz nyomódott. Éreztem egyenletes levegővételét és a teste melegét. Ami nem hagyott aludni, sőt egyre élénkebbé tett, mindenemet átjárta az izgalom. Magam sem tudom miért, de teljes testemmel oldalra fordultam és gyengéden átöleltem ikremet. Az előbbi hirtelen rosszullét, mintha sose lett volna, csak a gyomrom liftezett fel-alá, de már nem az italtól. Tudtam, hogy nem attól. Fejemet Bill nyakába fúrtam és hosszú percekig csak feküdtem ott, bámulva testvérem hajának sötétjébe. Furcsa gondolatok suhantak át rajtam. Már nem voltam annyira részeg, de mégis émelyegtem és kilelt a hideg bőrének érintésétől. Végig húztam tenyeremet a vállán, aztán derekán. Azt hittem felébred erre, de nem így történt. A gyomrom egyre jobban kezdett fájni és döbbenten tapasztaltam, hogy szerszámom kőkeményre duzzadt, ettől a pár mozdulattól. Felnyögtem és gyorsan a hátamra fordultam.
Nem feküdtem még senkivel sem úgy ahogy az előbb, vele meg főleg nem. Persze volt, hogy az otthonban rosszat álmodott és az éjszaka közepén átmászott az ágyamba. De az más volt, gyermeki közelség. Amit most éreztem nem volt az. Csupa-csupa felnőttes dolgot hozott ki belőlem, olyanokat amiket nem ismerhettem. Hát hogy ismertem volna ?! Tizenöt évesen...
Az ujjaim amikkel előbb még Billt simogattam, szinte önálló életre keltek és a nadrágom gombjait kezdték bontogatni. Láttam hogy Bill mellettem nyugodtan szuszogott. A gombok gyorsan engedelmeskedtek, én pedig türelmetlenül fogtam meg hímtagomat. Kőkemény volt és forró tapintású. Sóhajtottam egy nagyot, és ismét csak Bill felé néztem. Nem akartam hogy felébredjen, hogy lássa mit csinálok. Elkezdtem a kezemet mozgatni a kemény testrészen és pillanatok alatt melegem lett. Éreztem hogy piros lett az arcom. Zavarban voltam még saját magam előtt is. A hely sem volt megfelelő, olyan érzéseim támadtak, mintha nagyi nézne elképedve, miközben megszegem a kitudja hanyadik szabályt, miszerint ebben a házban ilyesmit nem szabad művelni. De a fejembe minden gondolatnál erősebben tolakodott Bill csókja, tűzforró nyelve amiben olyan izgató az a piercing, ölelése, meleg lehelete és ártatlansága. És ahogy ő is akarta azt a csókot...Hiába voltunk tizenöt évesek, ott volt köztünk a tiszta szenvedély. A gyerekotthon beli hittan tanár mondatai jutottak eszembe és az a szó, amit mindig mondott ha valaki nagyon rosszat tett közülünk...Elkárhozni...Igen...Velem is valami ilyesmi fog történni, ha ezt nem hagyom abba sürgősen. Mi a franc történik ?! Mik ezek a hülye gondolatok és még hülyébb cselekedetek ?! Hogy fantáziálhatok a saját testvéremről, miközben magamhoz nyúlok ?! De hiszen Bill fiú és mi ikrek vagyunk...Abba kellett volna hagynom, sőt el sem kellett volna kezdenem. Mert az nem normális hogy a testvéremet, aki iránt mindig testvéri szeretetet éreztem, most máshogy szeressem. Hogy elkezdjen érdekelni, hogy szépnek lássam, hogy felzaklasson...
A kezem egyre gyorsabban mozgott és a nemrég átélt csók képei villantak be előttem. Mintha még mindig éreztem volna az ajkát az enyémhez tapadni és mintha ismét láttam volna felnyílni nagy barna szemeit, amiben ott volt a riadalom, de emelett valami másnak a tüze is...Bill...ki vagy te...mivé lettél az elmúlt másfél év alatt...hogy lehetsz ennyire felkavaró ?! Hogyan tudod elfeledtetni velem a testvériségünket ?! Képzeletem vadul cikázott, ahogy mozdulataim is mind gyorsabbak lettek és már nem tudtam gátat szabni a cselekedeteimnek. Nyögtem és ziháltam, az ágy halkan recsegett csípőm minden egyes rándulására. Féltem, hogy Bill felkel majd és kérdőn bámul rám, de ez a tudat sem rettentett el, inkább izgatott. És vitt tovább a beteljesülés útjára. Ami váratlanul és erősen tört rám. A testem egy pillanatra megmerevedett és hangosan felnyögtem. Aztán remegve vágódtam hasra. Éreztem a lepedő hidegségét ágyékomnál, ami pár másodperc múlva nyirkosan ragadós lett alattam. A szívem ki akart ugrani a torkomból, a ruha izzadtan tapadt a hátamra. Lassan húztam el a kezemet a nadrágomtól.
- Bill...- nyögtem keservesen két levegővétel között és feküdtem percekig, zakatoló szívvel, csurom vizesen.
Amint a reszketés és az erős szívdobogás kicsit enyhült, erőtlenül  felültem az ágyon és összegomboltam a nadrágom. Csak ültem a sötétben és nem voltam túl jól, talán a hirtelen mozdulatoktól, a gyomrom mintha felkerült volna a torkomba, úgy éreztem mindjárt elhányom magam. Az ágy lábánál lévő konyakos üvegre pillantottam. Szédelegve másztam ki az ágyból, felvettem a földről és belekortyoltam az üvegbe. Nem kellett volna, amint a konyak ízét megéreztem, a hányinger még hevesebben köszöntött rám. Nem akartam zajt csapni és felébreszteni Billt,  ezért kóvályogva indultam el a fürdőszoba irányába. Belöktem az ajtót és öklendezve hajoltam a WC kagyló felé. Nem volt nagyon mit kihánynom, nem is vacsoráztam, csak ittuk azt a hülye konyakot Billel, akinek úgy látszik nem ártott meg annyira, mint nekem...

Soha többet nem iszom alkoholt...az életemre esküszöm...Az erőlködéstől könnyes szemmel bámultam a WC csészét, mikor a fürdőszoba nyitott ajtaján keresztül megláttam fényt gyúlni az udvaron és rögtön ezután ajtócsapódás ütötte meg a fülemet.
- Francba ! - káromkodtam és a kezemben lévő konyakosüveget behajítottam a szennyestartó kosárba. Majd gyorsan lehúztam a WC-t és megmostam a kezem. Éppen időben, mert léptek közeledtek felfelé a lépcsőn.
- Minden rendben Tom ? - állt meg a lépcső tetején nagyanyám. Pont akkor léptem ki a fürdőszobából. Gyanakodva vizsgálgatta az arcomat, ami nyilván falfehér volt a hányástól, a homlokomon pedig izzadság gyöngyözött.
- Persze. - feleltem szűkszavúan.
- Világosságot láttam fentről, te miért nem alszol még ? - kérdezte és egyenest az arcom közepébe bámult. Olyan volt, mint aki mindent tudna arról, ami a falak közt történt a távollétében, az ivászat, a csók és az,  amit ennek hatására tettem. Zavartan elfordítottam a fejemet, hogy ne tudjon rám így nézni.
- És milyen volt az este ? - érdeklődtem, hogy figyelmét eltereljem.
- Mint minden évben. Hidegtál, halk zene, éjfélkor pezsgő. Eljöhettetek volna...
- Majd máskor. Most lefekszem. Jó éjszakát ! - vágtam a szavába nem túl udvariasan és gyorsan elindultam a szoba felé. Nem volt kedvem beszélgetni.
- Jó éjt ! - szólt utánam ő is. 

A hátamban éreztem a tekintetét és igyekeztem olyan egyenesen menni, ahogy csak tudtam. Halkan csuktam be a szoba ajtót magam mögött és az ágyamhoz botorkáltam. Bill még mindig békésen aludt, végig pillantottam rajta és fájdalmasan összeugrott a gyomrom. Ledőltem mellé. A lepedő még nedves volt és egyből eszembe juttatta amit nem rég csináltam. Elborított a szégyen, tetőtől talpig, úgy ahogy a vágyakozás borított el még nem rég. Mekkora barom vagyok !  Szorosan becsuktam a szemem és nyakig magamra húztam a takarót, de ahogy ismét közel kerültem Bill testéhez, máris melegem lett, gyorsan a fal felé fordultam és próbáltam nem gondolkodni.

Nehéz éjszakán voltam túl, keveset aludtam és másnaposan ébredtem fel, hasogató fejfájással. Bill már nem feküdt mellettem és az egész tegnapi este olyan volt, mintha meg sem történt volna. Pedig természetesen igaz volt, mégis olyan valószínűtlennek és a normális élettel össze egyeztethetetlennek látszott pár óra alvás távlatából. Mintha Bill Kaulitz ismét csak a testvérem lenne, úgy mint előtte való nap, vagy azelőtt, vagy bármikor. Aztán ráébredtem hogy ez nem így van, az egész akkor is valóságos, ha nem akarom hogy az legyen. Nem tudom Bill mit akart elérni a tegnapi kérésével, de sikerült a feje tetejére állítani bennem mindent. És ez cseppet sem volt jó érzés. Nem voltam soha az az érzelgős típus, a gyerekotthonban és nevelő családoknál megtanultam kevés érzelemmel élni a mindennapokat. Azért persze én is szerettem, én is ragaszkodtam, vagy épp én is szenvedtem ha az élet úgy hozta. Nekem is voltak könnyeim és tudtam szívből nevetni, de amit Bill elindított bennem, az romantika volt és gyengédség egy jó adag nemiséggel. Már a szavak sem tizenöt éves gyerekeknek voltak valóak. Lassan keltem fel az ágyból és a szekrényből tiszta ruhákat pakoltam elő, meg egy törölközőt. Mikor kiléptem a szobából, reggeli illata csapta meg az orromat a földszint felől. Talán palacsinta...A gyomrom máris tiltakozott.
- Istenem ne...csak enni ne kelljen ! - sóhajtottam. Monoton mozdulatokkal mentem a fürdőszobába és szinte csukott szemmel nyomtam fogkrémet a fogkefémre, miközben megnyitottam a csapot és elkábított a víz zubogása.
- Tom ! - suttogott Bill halkan és a leheletét éreztem a nyakamon. Ijedten rázkódtam össze, a csapból ömlő víztől nem hallottam hogy bejött, nem számítottam rá, a fogkefe is kiesett a kezemből. Elzártam a csapot és megfordultam. Ott találtam szembe magam ikremmel. Tegnapi vágyaim tárgyával. Nagyon közel állt hozzám és mosolygott. Úgy mint tegnap. Vérforralóan. Máris elmúlt a kábultságom, az arcom égett és kapart a torkom.
- Jó reggelt és boldog új évet. - köszönt Bill és a lábunk alatt lévő padlót nézte.
- Neked is...- morogtam és legjobbnak tartottam én is a padló irányába tekintgetni, így talán elkerülöm a pillantását.
- Miért nem ébresztettél fel éjszaka, hogy menjek át a saját ágyamba ?! Teljesen elfoglaltam a helyedet...- mondta Bill.
- Dehogy is ! - vágtam a szavába.
Elmosolyodott és szemei végig szaladtak kissé kialvatlan ábrázatomon.
- Azért kialudtad magad ? - kérdezte.
- Nem mondhatnám, de ennek semmi köze ahhoz hogy az ágyamban aludtál. Viszont nem akarok többé konyakot látni, elég másnapos vagyok. - feleltem a vállamat vonogatva, és felvéve a nemtörődömség álarcát, hogy Bill ne is sejtse, mit éltem át tegnap vele kapcsolatosan. Újra elmosolyodott, de nem úgy mint az előbb. Félénken.
- Tegnap este mi...- kezdte.
- Sokat ittunk, hülyék voltunk...- szóltam gyorsan közbe, majd elhallgattam. Bill ujjai az enyémekhez értek. Lenéztem és nem húztam el a kezemet. Hagytam. Mert nekem is jó volt az érintése.
- Az a csók nekem mindent jelentett. Nem is tudom elmondani mit éreztem akkor...az volt az első, tapasztalatlan voltam, de te mégsem gúnyolódtál rajtam. Te mutattad meg hogyan kell...
- Valami lánynak kellett volna. - nevettem fel erőltetetten.
Bill hevesen rázta a fejét.
- Ezt neked kellett! Drága Tom, drága testvérem...- Bill hangja hálásan csengett. Felkaptam a fejem. Nem értettem, miért szúrta be azt az utolsó szót a mondata végére. Végképp összekavarva így is mindent. Így sem értettem már semmit. Még a vad vágyakat sem, amik megrohantak, már attól is ha hozzám ért.
- Testvérek vagyunk ja, és te is tudod, hogy amit csináltunk, nem éppen helyén való...- vettem egy nagy levegőt.
- Akkor is legjobb dolog ami történhetett velem. Olyan jó volt, mint ahogy elképzeltem. - hallottam ismét ikremet. És láttam a szemében, hogy őszintén így is gondolja.
- Elképzelted ? - vontam fel a szemöldököm.
- Valahányszor rád néztem, láttam milyen magabiztos vagy, azt képzeltem mindent nagyon profin tudsz. És nem tévedtem. - felelte Bill elcsukló hangon. Jól esett hogy ilyeneket feltételez rólam, de egy darabig megint csak hallgattunk.
- Akkor szereztem neked egy jó estét ? - vettem poénosra a figurát, mert mondanom kellett valamit, miközben az agyamban az dörömbölt, hogy Bill micsoda éjszakai pillanatokat szerzett nekem. Már a gondolatba is belevörösödtem.
Bill bólogatott és csuklóm környékén lévő kezei elsiklottak az alkaromnál egészen a hátamig. Bátortalanul próbált megölelni, de karja a csapba ütközött. Észrevettem és elmosolyodtam. Tettem egy lépést felé, hogy magához tudjon vonni, közben találkozott a tekintetünk és ismét úgy éreztem ahogy éjszaka...Ikrem ajkát néztem és újra akartam érezni, ahogy a nyelvpiercingje hozzáér a nyelvemhez. Néztem rá és szerettem volna, hogy körbevegyen a lázas forróság és hogy ne gátoljon a testvériség szabálya. Megint elvette az eszemet...Megint...
- Bill, én tegnap, mikor aludtál...- suttogtam lángoló arccal és míg az elmúlt éjjel a világ legnagyobb titkának véltem a tettemet, most már nem éreztem magam akkora baromnak a tegnapiért, már nem volt bennem az a szégyenérzés. Csak a szívem lüktetett egyre hevesebben.
Ekkor csapódott az ajtó, nagyanyánk rontott be dühösen. Ijedten ugrottunk szét Billel, ő a vízcsap felé hátrált, én meg az üvegpolc irányában, a nagy lendülettől háttal neki ütköztem, így majdnem levertem az ott lévő tárgyakat. Rémült szemmel néztünk nagyanyánkra, aki megállt előttünk csípőre tett kézzel. Alaposan végigmért minket, majd megszólalt.
- Még aludtatok, mikor feljöttem ide és gondoltam kimosom a szennyes ruháitokat...
- Basszus ! - jajdultam fel mert eszembe jutott, hogy a szennyeskosárba dobtam a konyakos üveget és teljesen elfeledkeztem róla.
- Mekkora állat vagyok...- suttogtam. Bill értetlenül pislantott rám, de nem volt időm elmagyarázni.
- Vigyázz a szádra ! - mondta nagyanyánk, majd előhúzta a háta mögül az italt.
- Ez most biztos nem az, amire gondolok, ugye ?! - kérdezte gúnyosan. 

Megfagyott a levegő egy szempillantás alatt.
- Hát...- dadogta Bill, amint felismerte az italos üveget, amiből tegnap jócskán fogyasztottunk.
- Nyilván meg tudjátok magyarázni, hogy került az üveg a szennyeskosárba és miért hiányzik az italból...- rázta meg a konyakosüveget a szemünk előtt nagyanyánk. Bill hallgatott és én is csak az ajkamat harapdáltam kínomban.
- Várom a válaszotokat...- fonta karjait a mellkasán keresztbe nagyanyánk.
Tudtam hogy bajban vagyunk, amibe én sodortam bele magunkat és még csak meg sem érte, mert a részegség egyáltalán nem vicces. Az előbbi nagy izgalmam mind inkább  nyomasztó szorongásba csapott át.

Csak csókolj meg !

Álltam ikremmel szemben és hirtelen nem is tudtam mit szóljak, nem hallottam hogy kijött utánam, ezért is lepett meg a váratlan érintése.

- És ne sírj! Tudom hogy néha kell, hogy néha muszáj, de...
- Nem sírok! - söpörtem le a tenyerét az arcomról dühösen. 

Nem szerettem, ha észreveszik hogy elgyengültem. Utáltam, ha látják a könnyeimet. A gyerekotthonban töltött évek megtanították, hogy a sírás a gyengék jellemzője, ha sírsz eltaposnak. Mégsem tudtam teljesen kiiktatni az életemből. Elfordultam és zavaromban a garázs kapujának lakatját kezdtem el piszkálni. Nem akartam, hogy Bill észre vegye mennyire elvörösödtem, nem akartam, hogy akár csak sejtse is milyen őrülten ver a szívem attól, hogy megérintett.
- Megfázol Tom...gyere be...- szólalt meg Bill és a vállamra tette a kezét.
- Jól vagyok, nem lesz semmi bajom, csak hagyjál már békén! Miért kell neked mindig fogdosni engem?! - csattantam fel és már abban a másodpercben megbántam, hogy ilyet mondtam a testvéremnek. Úgy viselkedtem mint egy kretén. Már megint. Vagy még mindig.
- Bemegyek, ha egyedül szeretnél lenni...- dadogott Bill, mire gyorsan rávágtam.
- Igen, azt akarom! Egyedül lenni...- és szó nélkül elhúztam Bill mellett. Végigbotorkálva a hóban, egyenest a kerítéshez mentem. Csak bámultam ki a sárgára festett, néhol már rozsdás rácsok közt az előttem elterülő érintetlen, hófehér tájra. Csend honolt, sehol sem hallottam mozgolódást, még autók vagy motorok zaja sem verte fel a környéket. Még mindig úgy gondoltam,  semmi keresnivalóm sincs itt és hogy ezt sosem fogom megszokni. Idegen és furcsa. Olyan itt, mintha meghalt volna minden, mintha meghalt volna az élet...
A karácsony így telt el, egyhangúan és távolságtartóan. Igyekeztem nem szítani a tüzet, inkább elkerültem a konfrontálódást nagyanyánkal, pedig néha igencsak idegesített, de Bill mindig ügyesen oldotta a vitás ügyeket. Ha túl szemtelen voltam és feleselni kezdtem, ő csak finoman a karomra tette a kezét és ennyit mondott:
- Tom ezt ne...
Én pedig elhallgattam. Magam sem tudom miért, de ikrem félelmetesen hatott rám. Az egész lénye egyszerűen maga alá gyűrt.  Hihetetlen volt ahogy mosolygott. Akárhányszor elment előttem, szédülés és szívdobogás kerített hatalmába, ehhez párosult a gyomorfájdalom, meg egy sor más érzelem, amivel eddig sosem találkoztam. És egyik volt a testvériséghez sorolható. Sokszor kaptam magam, hogy a fantáziám szárnyra kel és a tekintetem egyre csak elidőzik Bill csodálatos arcán, beleveszik barna szemeibe és a vonásaiba. És mentegettem az érzéseimet magam előtt, hogy biztos csak a magány teszi, a másfél év kényszerű elválás, hogy úgy nézek rá, mint egy gyönyörű idegenre. Aztán rámszakadt a nehéz felismerés. Te jó Isten, de hisz ő az öcsém...És hányingert kaptam saját magamtól...
Eljött az utolsó nap az évből. Ha valaki tavaly azt mondja, hogy az idei szilveszter egy világ végi faluban, a nagyanyámnál ér, hát Isten bizony körberöhögöm. Nekem ez a nap is ugyanolyan volt, mint a többi, leszámítva, hogy tovább maradhattunk ébren és röhöghettünk a nevelők részeg szerencsétlenkedésein. Nagyanyánk váratlanul bejelentette, hogy programja van. Ezen igencsak elcsodálkoztunk, hiszen mióta nála laktunk sohasem beszélt arról, hogy lennének barátai.
- Mégis hova mész éjszaka? - kíváncsiskodott Bill.
- Még nincs éjszaka.- mondta válasz helyett nagyanyánk.
- Fél tíz múlt...- jegyeztem meg a kanapén terpeszkedve és az idétlen szilveszteri műsorokat bámulva a tv-ben.
- És? Ki mondta, hogy nem szabad utcára lépnem fél tíz után? Vagy szerintetek én már túl öreg vagyok, hogy kikapcsolódjam? - nagyanyánk arcán kis felháborodás jelent meg, ahogy a tükör előtt igazgatta magán kabátját.
- Dehogy is... - rázta meg a fejét gyorsan Bill.
- Egy gyermekkori barátnőmhöz és a férjéhez megyek, itt laknak a  faluban és minden évben náluk töltöm az év utolsó estéjét.
- Mindig? - meresztett nagy szemeket Bill.
Nagyanyánk elkomorult.
- Vagyis majdnem mindig. Nagyapátok halálának évében nem voltam ott. Amúgy ha akartok, jöhettek ti is, úgyis kiváncsiak rátok, mint ahogy legtöbben itt a faluban...
- Kösz, kihagyom. - vágtam közbe, mert semmi kedvem nem volt egy vadidegen családnál dekkolni és unalmas kérdésekre válaszolgatni.
- És te Bill? - nagyanyám Billre nézett, aki talán egy másodpercig hezitált.
- Inkább itt maradok Tommal. - felelte végül.
Nagyanyánk bólintott.
- Ahogy gondoljátok, nem erőltetem. Ha bármi lenne, a telefonszámukat a konyha asztalon hagytam. Éjfél után hoznak haza autóval. Vacsora a sütőben, édesség a hűtőben. Remélem jól viselkedtek és bízhatok bennetek...
Ezzel kifele indult, majd az ajtóból vissza nézett.
- Boldog új évet fiúk! - mosolyodott el halványan.
Billel összenéztünk.
- Neked is...- nyögtem ki.
- Érezd jól magad! - tette hozzá Bill.
- Majd megpróbálom. - mondta nagyanyánk és becsukta maga mögött az ajtót. 

Miután az udvari lámpa is kialudt, jelezvén hogy elhagyta a házat, csak szótlanul ültünk a nappaliban Billel.
- Hát erről ennyit, ahhoz képest hogy mennyit beszélt a családi ünnepekről, jól lelépett... - szólaltam meg egy kis csend után.
- Jaj Tom, de hiszen felajánlotta, hogy vele mehetünk...- vette nagyit védelmébe Bill.
- Tudod ki megy oda....- vágtam pofákat.
- És most mit csináljunk? - kérdezte Bill tanácstalanul.
- Lépjünk le! Nagyanyánk sehol, a kulcs a zsebemben és van még valamennyi pénzem is. Minden adva van hozzá. - mondtam és poénnak szántam, de Bill nem nevetett rajta.
- Bocs Tom, de nem megyek sehova. Nekem jó itt. De ha nem így lenne, akkor is hova mehetnénk, meg hogyan? Szilveszter este van, semmilyen közlekedési eszköz nem jár. Ez itt nem Lipcse...
- Oké, fejezd be, csak vicceltem! Mi a francért veszel mindent komolyan?! - legyintettem bosszúsan és a konyhába ballagtam. Bill, szaporán jött a nyomomban.
- Sütit akarsz enni?
Nem feleltem, kinyitottam a konyhaszekrényt és keresgélni kezdtem.
- Hé Tom, a süti a hűtőben van...
- Én mást keresek...- mondtam, csak hogy végre elhallgasson.
- Micsodát? - kérdezte Bill, majd érdeklődő tekintete elkomolyodott, amikor diadalittasan kihúztam a fűszeres doboz mögül egy üveg italt.
- Ezt! Múltkor láttam meg, mikor segítettem bepakolni a szekrénybe! - és a kezébe nyomtam az üveget.
- Konyak...- olvasta hangosan az üveg címkéjén álló felíratot Bill.
- Ihatnánk egy pohárral, elvégre nekünk is szilveszter van. - vettem elő a konyhaszekrényből két poharat. 

Billnek nem tetszett az ötlet, komoran csóválta a fejét.
- Szerintem ezt nem kellene Tom. Nagyi biztos nem engedné, hogy tizenöt évesen igyunk. Az ivás amúgy sem jó ötlet, emlékezz arra a fiúra a gyerek otthonból, akit kórházba kellett szállítani. Hogy is hívták...Heinrich...
- Heinrich...aha...De ő egy maga akart meginni egy egész üveg vodkát. Mi meg csak egy kicsit iszogatnánk. Nem lesz semmi bajunk tőle, de ha nem tudlak meggyőzni és csak hisztizni tudsz, jobb is ha egyedül iszom. Menj és nézd a hülye műsorokat a tévében. - mérgelődtem és az itallal a kezemben az emeletre indultam. Dühített Bill jókisfiús viselkedése és hogy mindig mindenben azt nézte nagyanyánk mit szólna. Én viszont lazítani akartam. A feszültség, ami ide érkezésemtől kezdve körülvett, lassan megölt belülről. Inni szerettem volna, gondolkodás nélkül nyelni az alkoholt, még akkor is ha kicsit a fejembe száll majd. Na és?! Az év utolsó éjszakáján nekem is szabad olyat tennem, ami szabályokba ütközik. Mert a nagyi hülye szabályai között az alkoholizálás is biztos szerepel. Nem tudott érdekelni...
Bementem a szobánkba és villanyt kapcsoltam. Felbontottam az üveget és belekortyoltam az italba. Első pillanatban majdnem kiköptem annyira rossz volt. De aztán gyorsan lenyeltem, majd hirtelen utána ittam még egy kortyot és még egyet. A második és harmadik, már nem is volt olyan szörnyű, mert tudtam mire számítsak. Leültem az ágyamra, a hátamat a falnak vetettem és csak nézegettem a kezemben lévő üveget, a benne lévő aranysárga színű itallal.
- Bejöhetek? - hallottam ekkor Bill hangját. Az ajtó fele néztem, ikrem ott állt kérdő tekintettel.
- Ez a te szobád is. - rántottam meg a vállam. Bill ezt a választ igennek vette, mert belépett és az ágyamhoz sétált. Szó nélkül leült mellém, kivette a kezemből a konyakot és beleivott. Jól meghúzta, majd keserves arckifejezéssel lerakta maga mellé a párnára. Láttam, hogy csak miattam tette az egészet és ez forrósággal töltött el belülről. Abban a percben pont azt a Billt láttam, aki régen volt.
- Istenem! Ez nem valami jó. - mondta.
Felnevettem, majd megkönnyebbülten sóhajtottam.
- Most úgy gondolom, hogy vissza jött az a Bill, akit elvesztettem...
- Sohasem vesztettél el Tom. Mint ahogy én sem téged. A másfél év alatt, egész végig itt voltál velem. Itt, egészen közel...- majd hirtelen mozdulattal megfogta a kezemet és a szívéhez húzta. Most már nem csak belülről, hanem kívülről is égetett a láz és megremegtem, ahogy ujjaim a mellkasához értek.
- Olyan megfejthetetlen lettél és különleges. - dadogtam és éreztem, hogy kiszáradt a torkom. Csak néztem Bill arcát és elragadott valami szédülés, ami talán az alkoholtól volt, meg még valami mástól, amit Bill váltott ki belőlem. A tenyerem feljebb csúszott a mellkasáról, egészen a nyakáig, szinte már érintve ikrem haját és arcát. Soha az életben nem voltam még ilyen közel hozzá.
- Veled szeretnék ünnepelni Tom. - suttogta csillogó szemmel Bill.
- Én is szeretném ha itt maradnál. Ha nem mennél le most tévét nézni...
A párna felé nyúltam és anélkül hogy oda néztem volna, felvettem onnan a konyakos üveget.
- Eszemben sincs. - rázta meg a fejét ikrem. Gyorsan ittam pár kortyot. Az ital marta a nyelőcsövemet és forróságot éreztem tőle a gyomromban.
- Ez tényleg baromi rossz. - nyögtem összeszűkített szemekkel és Bill felé nyújtottam az üveget, aki követte a példámat és ő is ivott az italból.
- Tudod, hogy most iszom először komolyan? - újságolta mosolyogva.
- Komolyan? Az mit jelent? Lehet komolytalanul is inni?! - röhögtem.
- Csak sört ittam és bort a nevelő családnál, de abból is csak kicsit. Még soha nem kóstoltam meg annál erősebbet... - árulta el Bill. Alig hittem a fülemnek.
- Na ezt nem gondoltam volna. A kinézetedből ítélve úgy látszott, nagyon is benne vagy az élet sűrűjében.
- Ezt hitted ? Miért, milyen a kinézetem? - pillantott rám lopva Bill kezében az italosüveget szorongatva.

Hirtelen melegem lett és mindenféle jelzők jutottak eszembe. Szédítő, felkavaró, különös, érdekes, szívdobogtató, vadító,  kegyetlen és izgató...
- Hát hallod...tetkó meg piercing, extravagáns frizura meg smink, fekete lakk a körmödön...Ezer méterről is kitűnsz a tömegből. - feleltem végül nagy levegővétellel.
Bill ezen is csak mosolygott. Úgy mosolygott, hogy abba bele lehetett volna halni. Én legalábbis úgy éreztem, a vérnyomásom az egekben, az arcom tűzpirosan égett, a szám kiszáradt, a tenyerem izzadt és a konyaktól nehéz köd telepedett a fejemre. Eldőltem az ágyon és becsuktam a szemem. Hallottam, ahogy Bill lerakja az ágy mellé az üveget, aztán már csak forró lehelletét éreztem a nyakamnál. A szemeim felpattantak és szóra nyílt a szám, de nem tudtam mit mondani, csak néztem ikremet torkomban dobogó szívvel. Helyettem ő szólalt meg.
- És szerinted milyen vagyok? - kérdezte halkan.
Izzadtság gyöngyözött a homlokomon és éreztem hogy imbolyog velem a szoba, az ágy...Francba, kellett nekem innom, vagy nem is csak ez részegített meg?! Bill arca csak pár centiméterre volt az enyémtől.
- Szép vagy...- nyögtem ki számomra is ismeretlen, rekedt hangon. Majd gyorsan elkaptam a tekintetem, nem akartam azt az újabb őrjítő mosolyt látni. Legszívesebben felpattantam volna, hogy kirohanjak, annyira idegen szituáció ez, de valami mégis maradásra bírt, egyszerűen nem tudtam abból a közelségből elmozdulni, ami Bill és köztem volt.
- Köszönöm. - suttogta Bill.
- Aha...- biccentettem és kifele bámultam az ablakon, valamelyik házban házibulit tarthattak, az idegesítő disco zene egészen áthallatszott. Talán nekem is ott kellene lennem, vagy egy másikban, ahol csak inni kell és cigizni, részegen ténferegni a zenére és bámulni a lila meg kék fényben villódzó lámpákat...Ekkor Bill ujjait éreztem az alkaromon végigsimítani.
- Figyelj rám...
Kicsit hideg volt a keze. Összerázkódtam és arrébb húzódtam.
- Bill, mit csinálsz? - kérdeztem és a választ kerestem Bill tekintetében, de csak meleg barna szemeit láttam, az azokban rejlő titokzatos csillogást és ez végképp össze zavart. Bill arca lángvörössé vált és szokatlan kifejezések jelentek meg rajta.
- Mi lenne, ha megcsókolnál? - kérdezte percek múltán. Az alkoholtól zúgott a fejem és mintha messziről hallottam volna a hangját. Felröhögtem és vigyorogva arcon csókoltam, úgy ahogy egy testvért illik és úgy ahogy a gyerekotthonban is megtettem párszor, de Bill megragadta a pulóveremet, amikor el akartam hajolni.
- Mi van? - csodálkoztam el erős szorításán.
- Nem így...- rázta a fejét Bill. 

Hirtelen mintha kő lett volna a szívemnél és lezuhant volna a gyomromba. Émelygés tört rám. És szinte fájtak a gondolatok, amik akkor a fejemben kergetőztek.. Bill megőrült, teljesen hülye lett, vagy mi? Ezt hozza ki belőle az ivászat ? Most kellene kirohanni ebből az átkozott szobából, de előtte adni egy pofont Billnek, hogy józanodjon már ki és ne beszéljen ilyeneket, mert ez...Nem találtam a szavakat, nem azok a jelzők jutottak eszembe, amiket ilyenkor használni lehetne.Hiszen én sem érzek helyén valón, már azóta mióta betettem ide a lábamat. De ő mit akar tőlem?!
Bill még mindig szorította a pulóverem ujját, arca feleletre, vagy reakcióra várt. Láttam rajta, hogy zavarban van, és én is abban voltam, mert a hozzám simuló törékeny teste nem viszolygást váltott ki belőlem hanem izgalmat. Tizenöt éves voltam, ismertem már ezt az elég kellemes érzést, ami az alhasamból terjedt az ágyékom irányába. Ismertem, most mégis azt kívántam, bárcsak ne tudnék így érezni, mert nem egy lány, vagy egy felnőtt film hozta ezt ki belőlem, hanem a tulajdon ikertestvérem, aki arra kért hogy csókoljam meg. És én nem felháborodok, hanem felizgulok ezen...

- Én a testvéred vagyok...Miért? - bukott ki belőlem a kérdés és remegett a hangom, izzadtságban úszott mindenem.
- Mert érezni szeretném milyen. Én még senkivel sem csókolóztam. - mondta Bill szemlesütve. Akkor vettem észre, hogy már nem fogja a ruhámat és nem néz rám, hanem a szoba másik sarkába bámul.
Újabb meglepetés ért ettől a kijelentésétől. Azt is nehezen hittem el, hogy nem ivott töményet, de hogy még sosem csókolózott...
- Izé...- haraptam az ajkamba.
- És mert ez egy őrült éjszaka... - tette még hozzá Bill és ismét szembe találtam magam az arcával. Zavarodottan mosolygott.
- Te hülye vagy, meg részeg...- jelentettem ki nem oda illően és elég bunkón.
- És mert olyan jó veled Tom...- Bill szemei lecsukódtak és már nem láthatta, ahogy mosolyt csalt az arcomra. Még nem mondta nekem ezt senki sem.
A földön lévő konyakra néztem, talán jó lenne inni belőle, de mégsem nyúltam az ágy lábához, hanem Billhez hajoltam. Szaporán lélegzett, látszott, hogy izgul és én is kezdtem szorongani. Kint már zajos volt az éjszaka a szilveszteri petárdáktól és a trombitáktól, de így legalább nem hallottam zakatoló gondolataimat, ahogy Bill ajkára nyomtam az én ajkaimat. Éreztem hogy összerándul a teste és a karjaival körbefon. Nyelvem a szájához ért, ekkor felnyíltak eddig csukott szemei és döbbenten nézett rám, aztán ajkai készségesen szétváltak, engedve, hogy azt tegyem amit akarok. Úgy éreztem, mintha én is legelőször csinálnék ilyet, bátortalan voltam és félszeg, mintha most ismerkednék a csókolózással. És ezer fokon égtem. Majdnem elkaptam a fejem, mikor nyelvem, az ő nyelvében lévő piercingel érintkezett. Te jó ég, vajon hol van még testékszere ?! Éreztem hogy borít el tetőtől talpig az a bizonyos melegség, ami előbb a gyomromból indult ki, végig ment a gerincemen és most már testem minden pontján érezhető volt. Tényleg nem tudta, mit hogyan csináljon és ettől volt varázslatos az egész. Azt hittem majd tiltakozni fogok ellene, és minden részem lázadni fog, hogy megcsókoljam a tulajdon testvéremet. De nem így történt. Ahogy forró nyelve az én nyelvemmel találkozott, nem az lüktetett bennem, hogy ő az ikrem, ahogy belemerültem a csókba úgy halványodott el ez a tény, a vér törvénye és nem éreztem mást, csak a saját izgalmamat, Bill lélegzetvételét és karjait magamon. Testvérem zihálva hajolt el.
- De hiszen ez...úgy érzem, szétrobban a szívem...- suttogott és a szemei ragyogtak. Én erre nem tudtam mit mondani, csak sóhajtottam egy hatalmasat és fejemet a párnára hajtva néztem őt tovább.